A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. (1Kor. 13.4-5.)
Kb. egy hónapja voltam bűnvalláson megvallani egy bűnömet. A végén imádkoztak értem, de ezután a Szentlélek rámutatott az egyik vezetőnek arra, hogy a bűnöm hátterében mások velem szemben elkövetett bűnei vannak. Ahhoz, hogy a bűnöm gyökereit teljesen kitépjem, meg kell bocsátanom nekik. Elkezdtem hát imádkozni és felsorolni azokat az embereket, akiknek meg kellett bocsátanom és kimondtam, hogy megbocsátok nekik Jézus nevében. Ezt kimondva eszembe jutott, hogy akik ellenem vétkeztek, nem szándékosan tették ezt, valójában nem tudták, mit tesznek, és hogy az rám milyen hatással lesz. Ha tudták volna, nem úgy cselekedtek volna. Ahogy kimondtam tehát, hogy "Jézus nevében megbocsátok", megvilágosodtam ezzel kapcsolatban, és ez a megvilágosodás megváltoztatta a gondolkodásomat az emberekről, az ellenem vétkezőkről: többnyire nem tudják, mit cselekednek, amikor vétkeznek, többnyire egyáltalán nem direkt, szánt szándékkal tesznek olyan terheket a másik ember vállára, melyek elhordozása egy életen át tart (kivéve persze, ha Jézus leveszi a vállunkról ezt a terhet - hívők előnyben, nekik nem kell egy életen át cipelni ezeket).
"Jézus nevében megbocsátok" - ezt kimondva megértettem, hogy többé nem kell mások bűneiről megemlékeznem. Hirtelen rámragyogott valami abból a világosságból, ami Jézusban is ott volt, amikor megfeszítették; Ő ezt mondta akkor:
Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. (Lk. 23.34.)
Hirtelen megértettem valamit az emberi esendőségből, tökéletlenségből, ami miatt mások ellen akaratlanul is vétkezünk, és amire Isten is megértéssel, könyörületességgel, szeretettel tekint. Tudja, hogy ilyenek vagyunk: emberek, nem pedig angyalok.
Ez a felismerés megváltoztatta a gondolataimat néhány emberrel kapcsolatban és a hozzájuk való viszonyulásomat. Megértettem, hogy nem kell rájuk haragudni. Persze elméletben eddig is tudtam, hogy nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, de most talán egy kicsivel többet sikerült ebből a gyakorlatba átültetnem. Az emberi indulatok, harag, neheztelés megfékezhetetlenek, megszelidíthetetlenek, természetünkben benne van, hogy akik valami rosszat tesznek velünk, azokra haragudjunk, és ezzel emberileg nem lehet mit kezdeni. Mégis, van, amikor az emberre ráragyog valami abból a könyörületességből és megértésből, ami Jézusban is ott volt megfeszítői iránt; van, amikor egyszerűen belelátok, mi van abban, akire gyarló emberi természetem szerint haragudnom kéne, de mivel látom, hogy nagyjából mi is megy végbe őbenne, nem tudok rá haragudni. Ez lenne jó, ha az életemben még jobban kiteljesedne, ez csak Isten segítségével lehetséges, mert emberileg teljesen képtelen lennék rá.
