Nemrég botlottam bele egy viccbe, amit már régebben is hallottam, de pontosan megjegyezni nem tudtam, mivel "furcsa" szavak vannak benne. A vicc így hangzik:
És Jézus kérdé követőit: "És ti mit gondoltok, ki vagyok én?"
Simon így válaszolt: "Te vagy a földi létünk eszkatologikus manifesztációja, a személyiségünk ontologikus alapjainak megmutatója."
Ahogy a viccet elolvastam, megértettem valamit. Annyit tudok, hogy az ontológia lételméletet jelent, és hirtelen világossá vált számomra, hogy Jézus a személyiségünk létének is felette áll, attól függetlenül, hogy a személyiségünkben mi van benne. Sőt, nem hogy felette áll, de Ő mutatja meg alapjaiban, hogy mi legyen ezzel az egésszel is, amit mi személyiségnek nevezünk.
Nem akarnék, de nem is tudnék belemenni személyes dolgaimba, de kételyeim voltak affelől, hogy vajon mindenemet át tudom-e adni Jézusnak. Úgy éreztem, hogy van egy kis terület az életemben, amit önhibámon kívül nem tudok Jézusnak átadni, mert a fölött a terület fölött én valamiért nem tudok rendelkezni. Ez a tény időnként nagyon komoly kérdések elé állít a személyes hitemmel kapcsolatban. De a viccet elolvasva megértettem valamit: Jézus mindezeknek felette áll. Jézus már azelőtt létezett, hogy én valamit ne tudtam volna átadni neki, sőt Ő mutatja meg, hogy ezzel mi legyen, a létem alapjaival kapcsolatos mindenféle kérdésnek felette áll és megmutatja az értelmét, ebben is utat akar mutatni, mint mindenben, hiszen Ő az út, az igazság és az élet.
