Azt tapasztalom mostanában, hogy ha teszek egy kicsike lépést Isten felé, egy kicsit is lépek abba az irányba, amiről tudom, hogy az Ő akarata, akkor a többi szinte jön magától.
Tudom nagyjából már, mit vár tőlem Isten, mi a terve, akarata most a személyes életemre nézve, miben, hogyan akar formálni. Látom már, hogy sok lehetőségem van, hogy lépjek ebbe az irányba. Van, hogy egy nap teszek egy ilyen lépést, és látom, hogy ebből következik egy újabb lépés. Néha ezt az újabb lépést már nem vagyok képes megtenni, de az első lépést megteszem, ezzel is jelzem Isten felé, hogy nem akarok a második, esetleg nehezebb lépéstől sem elmenekülni. Hiszen nem a meghátrálás emberei vagyunk. Átéltem, és újra meg újra átélem, hogy ha magamtól nem vagyok képes a második lépést megtenni, Isten valahogy úgy alakítja a körülményeket, úgy használ másokat, hogy képes legyek ezt is megtenni. Nem kell hát attól félnem, hogy nem fogom tudni megtenni azt, amit Isten vár tőlem; ha megteszem azt, amit még megtudok, akkor a többiben Isten megsegít.
Néha az első lépésekhez is kell némi bátorság. Viszont abban a tudatban, hogy Isten mellettem áll, a tapasztalattal, hogy kipótolja azt, ami belőlem hiányzik, már nem olyan nehéz. Ha esetleg mégis elpasszolnám ezt az első lépést, akkor sem dől össze a világ, mert a következő nap újra van lehetőség újabb lépésre Isten felé. Persze lehetőleg minden egyes napon meg kell tenni azt a lépést, amiről tudom, hogy Isten előtt kedves. Isten előtt kedves? Igen, igazából az Ő akarata, terve, hogy ezeket a lépéseket naponta megtegyem, bár már inkább azt látom, hogy ezeket a lépéseket megtenni az én számomra jó, és hogy Isten célja is, hogy a javamat szolgálja azzal, hogy vezet az úton. Semmiképpen nem azt érzem, hogy egy parancsnoknak, egy főnöknek engedelmeskedem, hanem inkább azt látom már ebben az egészben, hogy nem én szolgálom Istent a felé tett lépéseimmel, hanem Ő szolgál engem, Ő munkálja a javamat így. Mióta rájöttem, hogyan tehetek lépéseket azon az úton, amit Isten a számomra kijelölt, szabadabbnak érzem magam. Hiszen Ő sem a szolgaság igájával akar megkötözni, ahogy általában egy uralkodó az alattvalóját, hanem fel akar szabadítani. Ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság.
Igazából a Tízparancsolatot, a törvényt sem azért adta Isten, hogy ezzel behatároljon minket, hanem ezek mind a javunkat szolgálják, nekünk lesz jobb, ha betartjuk, amit kér tőlünk. (Aki ezt felismeri, arra igazi lesz, hogy "gyönyörködik az Úr törvényében" - Zsolt.1.) Nem kell félnünk, hogy megbüntet, ha nem engedelmeskedünk, de ezzel nekünk lesz rosszabb, magunkat fosztjuk meg ezzel egy teljesebb élettől, a szabadságtól.
A földi életben a tapasztalatok alapján azt gondolja az ember elsőre, hogy a törvények, így Isten parancsolatai is csak behatárolnak, elveszik szabadságunkat. Az evangélium titka, hogy ez nem így működik: minél inkább hozzákötöm magam az engedelmesség Szelleméhez, annál szabadabb vagyok; minél inkább kész vagyok lemondani azokról a dolgaimról, melyek ellentmondanak Isten parancsolatainak, annál szabadabb vagyok.
És még jobb, hogy a Szentlélek a szívünkbe írja Isten törvényét: amit emberi erőfeszítéssel nem tudnánk betartani, azt a Szentlélek segítségével könnyedén be tudjuk tartani. Ahogy egy istentiszteleten hallottam megfogalmazni az evangélium titkát: "Nem kell már a kábítószer, nem kell az alkohol, nem kell az idegen asszony, nem kell az idegen férfi: szent életet fogok élni". Persze azt a picike lépést minden nap meg kell tennünk Isten felé, így tud csak természetfeletti módon felszabadítani azok alól a dolgok alól, melyekről azt hittük, szabaddá tesznek, holott megkötöztek.
Jézus mondja: "én vagyok az út, az igazság és az élet". Jó az igazság útján járni, mert az igazság felszabadít. Minél hűségesebbek vagyunk, minél inkább odaszánjuk az életünket arra, hogy közeledjünk Istenhez, annál inkább észreveszik az emberek rajtunk, hogy van bennünk valami plusz, annál inkább olyanok tudunk lenni számukra, mint a hegyen épített város vagy mint a gyertya, melyet nem a véka alá, hanem a gyertyatartóba tesznek. Így jöhet el környezetünk számára is a szabadulás, így kezdődhet az ébredés.
A címben idézett ige így folytatódik: Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. Valóban, a bűneinktől mi magunk nem tudjuk megszabadítani magunkat, de ha nekilátunk magunkat megtisztítani, megszentelni, és ebben mondjuk eljutunk 10%-ig, akkor Isten egyszer csak jön a maga 90%-ával, mert be is fejezi bennünk a munkálást, amit elkezdett. Csak ne vegyünk vissza a 10%-unkból akkor sem, ha látszólag nem történik semmi; legyünk kitartóak és kérjük Istent, mert aki kitartóan kér, az kap.
