Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Jézusról több mindent gondolnak az emberek. Van olyan vallás, ahol Jézust prófétának hiszik. Van olyan, ahol angyalnak. Jézus idejében is több mindent gondoltak róla. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványait, kinek mondják őt az emberek, azt mondták, hogy egyesek prófétának mondják, mások Keresztelő Jánosnak, stb. Péter mondta azt róla, hogy Ő az Élő Isten Fia.

Fontos, hogy Jézust ne csupán prófétának, angyalnak vagy valamilyen rendkívüli személynek lássuk, hanem isteni személynek. A különféle vallások véleménye megoszlik abban, hogy Jézus Isten-e vagy nem. Ő isteni személy, mert olyan hatalma van, amire más személy vagy teremtmény (pl. egy próféta vagy egy angyal) nem lenne képes! Magára vette a bűneinket és meghalt helyettünk, a bűneink miatt, mivel a bűneink őrá kerültek. Nekünk kellett volna meghalnunk, mert a bűneink következménye halál lenne. Ő vette ezt magára. Ha őszintén megbánjuk a bűneinket és elfogadjuk Jézust, mint személyes megváltónkat, akkor megbocsát, leveszi rólunk bűneink terhét, nem kárhozunk el, hanem üdvözülünk. Valóságos tény a bűnök terhétől való szabadulás. Ilyenkor az ember valóságosan olyan megkönnyebbülést, felszabadulást érez általában, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Kialakul az emberben az is ilyenkor, hogy a bűnökre, bűnös életmódra nincs szükség, hiszen az csak megterhel, így az ember elkezd képessé válni arra, hogy ne a bűnöknek éljen, hanem egy tiszta életet éljen.

Hogy mindez megtörténhessen, ahhoz Jézusnak isteni személynek kell lennie. Miért? Mert senki más nem tudná egy másik ember bűneit saját magára átvenni. A bíróságon még csak-csak meg lehetne csinálni, hogy egy ember magára vállalja egy másik ember bűnösségét, és helyette leülje a 20 évet. Ez azonban a földi, emberek által, társadalom által kitalált igazságszolgáltatás. Az Atya előtt nem válik attól tisztává a bűneitől egy ember, mert a társadalmi igazságszolgáltatás kirótt rá egy ítéletet és azt végrehajtották rajta. A bűn következménye halál és kárhozat. Azonban Isten elküldte Fiát, hogy Ő vegye magára a bűnöket és így a büntetést is. Ha például én úgy döntenék, hogy az embereken segítendő, magamra vállalom az emberek összes bűnét, attól még nem kerülnének át énrám az emberek bűnei, mert azokat valóságosan nem lennék képes átpakolni az emberekről saját magamra. Jézusnak viszont megvolt a hatalma arra, hogy az emberek bűneit valóságosan magára vegye. Ez csak úgy lehetséges, ha Ő egy isteni személy, mert isteni hatalom, isteni képességek kellenek ahhoz, hogy Jézus magára tudja venni az emberek bűneit. Ahhoz pedig mindennél nagyobb szeretet kell, hogy a bűnök miatti szenvedésre is igent mondjon Jézus: a Gecsemáné kertben és a kereszten is elképzelhetetlen szenvedéseken ment keresztül. A Gecsemáné kertben Jézus vért izzadt. A vért izzadás igen nagy fokú szenvedéskor történik meg, és csak nagyon kevés feljegyzés maradt fenn arról a történelem folyamán, hogy valaki vért izzadjon.

Többször hallottam már bizonyságtételt arról, hogy valaki Jézust a szívébe fogadta, és megváltozott az élete: a bűneit elhagyta, a bűnös életmódjával felszámolt, másmilyen életet él már. Ahol Jézust nem fogadják el Istennek, onnan nem hallottam még hasonló beszámolókat.

Bár Jézus valószínűleg nem télen született, mégis ilyenkor ünnepeljük a születését. Enyhe túlzás, hogy ünnepeljük, mert a társadalom ilyenkor a legkevésbé gondol rá: karácsonyi fények, karácsonyi vásár és minden van, de arról, hogy Jézus megszületett, és főleg arról, hogy miért volt jó nekünk, hogy megszületett, szinte nem is esik szó. Pedig végső soron azért kellett megszületnie, hogy a bűneinket magára vegye. Azonban a bűneink átadása és az üdvösség nem történik automatikusan! Minden embernek magának kell a döntést meghoznia, hogy elfogadja Jézust a személyes megváltójának. Elsőre el kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, meg kell bánnunk szívből a bűneinket és Jézushoz kell fordulnunk bűnbocsánatért egy elhatározással, hogy életünk további részét nem bűnben akarjuk élni, hanem egy új életet akarunk kezdeni. Az embernek önmagától nincs meg a képessége arra, hogy új életet kezdjen és ne kövesse el újra meg újra azokat a bűnöket, amiket mindig elkövetett. Hogy erre képessé váljunk, ahhoz is Jézusra, mint isteni hatalommal és képességekkel rendelkező személyre van szükségünk. A függőségekből is Jézus tud hatékonyan megszabadítani. A Jézus név is ezt jelenti: Szabadító.

Valamikor az ősszel volt egy látásom, vagy valami ahhoz hasonló. Isten kedves jelenlétére gondoltam, és az erre gondolás által próbáltam is csatlakozni rá. (Igen, ilyet is lehet, bár sokáig talán én sem gondoltam volna.) Maga a gondolat által hívtam magamhoz Isten jelenlétét. Ugyanis ha már tapasztaltuk a jelenlétét, és újra erre gondolunk és a gondolatainkat hosszabb időn át erre irányítjuk, az kicsit hasonló ahhoz, mintha újra átélnénk. Ahogy erre gondoltam, hogy igyam az élő vizet, volt egy látásom. Isten jelenléte, ahonnan az élő víz jön, lent a padlón van, tehát le kell hajolnom hozzá, mármint nem fizikailag, hanem lélekben, szellemben. Olyan volt, mintha a padlón láttam volna egy kicsike tárgyat, akkora lehetett, mint egy injekciós tű, amiből az élő vizet ihatom, illetve amin keresztül bemehetek Isten jelenlétébe. Az injekciós tűn a nyílás jóval kisebb, mint maga az ember, így bemenni rajta nem éppen életszerű. Eszembe jutottak olyan dolgok, melyek fontosak számomra és aránylag sok időt töltök velük, de nem visznek közel Istenhez. Sok ember életében ilyen dolog lehet például a telefonfüggőség vagy számítógépfüggőség, vagy különféle érzések, melyekhez ragaszkodik az ember (pl. harag, vagy hogy mennyire igaza van valamiben, amit a fél világ nem úgy csinál). Ahogy ilyen dolgokra gondoltam és kimondtam magamban, hogy ezeket a dolgokat megtagadom, az az injekciós tűhöz hasonló valami egyre nagyobb lett, míg végül akkora, hogy be is fértem rajta, mint egy kapun.

Minden nap szükségünk van Isten jelenlétére és vezetésére! Ehhez le kell hajolnunk, alázatosnak kell lennünk, ezt jelképezi, hogy a földön volt az a dolog, amiből Isten jelenlétét venni tudom. A számunkra fontos dolgokat félre kell tennünk és Istenre kell figyelnünk, így tudunk bemenni a jelenlétébe. Hasonló ez kicsit a szűk kapuhoz és a keskeny úthoz, ami éppen elég szűk ahhoz, hogy csak mi magunk férjünk be rajta, és éppen elég keskeny ahhoz, hogy csak mi magunk férjünk el rajta. Amikor Jézus kiküldte a tanítványait, nekik is azt mondta, ne vigyenek magukkal semmit az útra. Laptop és telefon akkor még nem volt, de Jézus ma biztosan azt is mondaná, hogy ezeket tegyük le. Természetesen ez a letétel nem teljes mértékben értendő, hiszen jó célokra lehet a telefont és a számítógépet is használni, azonban könnyen átcsúszik az ember abba, hogy akkor is használja, amikor semmi értelmeset nem csinál vele. A számítógép és a telefon is konkrét tennivalók, munkák elvégzésére való, nem arra, hogy rajtuk lógjunk. Lehet, én is túl sokat használtam a számítógépet, és mostanában kezd kialakulni az, hogy van olyan nap, amikor be sem kapcsolom, és inkább csak konkrét feladatokat végzek el rajta.

Van egy olyan ige is, hogy a tevének is nehéz a tű fokán átmenni, de Istennél minden lehetséges.

Mindenesetre fantasztikus, hogy ha felidézzük magunkban Isten jelenlétét és gondolatainkban ebben benne is maradunk, akkor valóban be tudunk oda menni. Persze közben nem árt imádkozni, hálát adni, tehát a gondolatokon kívül aktívan is tenni érte. Ez a felidézés inkább kiegészítő az imádsághoz.

Néhány barátommal időnként közösen imádkozunk, olvassuk a Bibliát és beszélgetünk. Egyikük beszélt a nehézségeiről. Ezen elgondolkozva jött az ihlet, hogy leírjam a következőket és barátaimmal is megosszam. Arra gondoltam, ide a blogomba is beillesztem, mert talán másoknak is hasznos lehet.

Különféle háttérből jövünk, különféle helyzetekbe születünk bele, amikről nem tehetünk. Ezek miatt nem kell, hogy kisebbségérzésünk legyen. Minden embernek adott egy helyzet, amibe beleszületik, és amik hatnak rá születése után valahogy, ami ellen nem sok mindent tudunk tenni. Emiatt ne érezzük magunkat kisebbnek! Talán hátrányban érezzük maguknak másokhoz képest a családi hátterünk vagy bármi miatt, hogy még nem értük el az életben azt, amit úgy gondoljuk, el kellett volna. Ezekről nem tehetünk. Talán a társadalom egy része is elvárná az embertől, hogy valamit elérjen pl. adott életkorra, de Isten nem várja el. A társadalmi elvárások nem veszik figyelembe a teljes igazságot az ember sorsával, körülményeivel kapcsolatban, ettől függetlenül támasztják az elvárásokat – ez tehát féligazság, ami az ördögtől van, nem ezeknek kell megfelelnünk!

Az életünk egy adott úton halad, Isten ismeri és megengedi a nehézségeket és ezeken akar minket keresztülvezetni. Ez más, mint a társadalmi elvárások. Nem a társadalmi elvárások miatti megfelelési kényszer kell, hogy hasson ránk, mert ez kisebbségérzést és hasonló problémákat okoz csak, és ez az ördögtől van. Isten „elvárása” szerint engedjük magunkat előre vinni az Ő tervei és Szentlelke szerint.

Lehetetlen helyzet nincs. Nem azért vannak nehézségek, mert az ördög szabadon ólálkodik, ahogy akar, hanem mert Isten pont megenged valami olyat az ördögnek, amin tudja, hogy át fogunk tudni menni azáltal és örömmel, hogy alázattal engedelmeskedünk Neki.

Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. (Zsoltárok 1. 1-2.)

Régóta előjött bennem újra meg újra a fenti igeszakasz. Mindig észrevettem, hogy nem gondolkodom éjjel-nappal Isten igéjéről, hanem mindenféle más gondolatok vannak a fejemben, és ezek a más gondolatok nem éppen jók. Ahogy az ember él a világban, abban a környezetben, ami körülveszi, az a környezet kivált az emberből így vagy úgy különféle érzéseket, gondolatokat. Ezek az érzések, gondolatok a legtöbbször nem pozitívak, legalábbis az én esetemben. Elmegyek valahova, sorba kell állni, ez nincs jó  hatással a gondolataimra, érzéseimre. Várni kell a buszra, a liftre vagy bármire, ettől sem lesznek felemelőek a gondolataim, érzéseim. Az utcán a közlekedés közben is általában nem pozitív irányban változnak az ember gondolatai, sokszor megharagszunk másokra, amikor arra jött, amerre mi is menni akartunk, így elállta az utunkat, meg kellett várni, stb. A munkahelyen is előfordul, hogy nem pozitív irányba változnak a gondolataink, érzéseink a kollégáink, feletteseink vagy beosztottaink miatt. De sokszor ki sem kell mozdulni ehhez otthonról. A lényeg, az ember környezete kivált az emberből mindenféle gondolatokat és érzéseket, és ezek általában nem jók. Ezért érdemes arra törekednünk, hogy ne ezeken a kis apró dolgokon gondolkodjunk, hanem Isten törvényein, igéjén. Adjuk át a gondolatainkat, érzéseinket, egész életünket Neki! Ne a saját érdekeinket tartsuk szem előtt és ne a saját önérzetünket, amire más emberek sokszor negatív hatással vannak! Mi ilyen kicsinyes dolgokkal kötjük le sokszor magunkat és ezek miatt mérgesek, dühösek vagyunk, és közben nem vesszük észre, hogy Istennek valami teljesen más terve lenne abban a pillanatban velünk. Például a liftre várakozás közben lehet imádkozni is. Mindenféle várakozás közben imádkozhatunk vagy gondolkodhatunk azon az igeszakaszon, amelyet legutóbb olvastunk, és ez pozitív módon hat ránk is, jobb érzések váltják fel az idegeskedést, dühöt, mérgelődést a várakozás miatt. Ha imádkozni kezdünk várakozás közben és elmondjuk az Úrnak, hogy olyan rossz, hogy most várakozni kell, lehet, hogy szól, csak nem halljuk meg, és azt mondja, hogy miért akkora baj ez a várakozás, mi olyan nagyon fontosat csinálnék most helyette, ha nem kéne várni. Előfordulhat, hogy szokatlan, furcsa dolgok miatt bosszankodunk, de ha belegondolunk, igazából teljesen mindegy, ott van-e az a szokatlan, furcsa dolog vagy nincs. Nemrég volt valami szokatlan dolog, amit alapból valamiért negatívnak értelmeztem magamnak, és imádkoztam is emiatt. Elmondtam az Úrnak ezt a furcsa dolgot, mire Ő ezt válaszolta: "És akkor mi van, miért zavar az téged?" És igaza volt, tényleg nincs igazából semmi jelentősége annak a dolognak, csak mert mások is furcsának tartják, én is alapból furcsának tartottam, de rájöttem, nem is kell vele foglalkozni.

Ha az ember rendszeresen olvassa a Bibliát, az jó hatással van rá. Érdemes az olvasottakon gondolkodni, elmélkedni, és nem más, sokszor bosszantó dolgokon gondolkodni. A bosszankodás, rossz érzések helyett az Úr az adott szituációban lehet, hogy valami teljesen mást akarna. Lehet, sorban állás közben kialakulhat beszélgetés az előttünk állóval, amiből bizonyságtétel is lehet, és az illető meg is térhet. Érdemes a sorban előttünk állóra is emberként tekinteni, nem pedig bosszankodni miatta, hogy minek van ő is itt, még tovább kell állni a sorban. Ha tovább is kell állni a sorban, mi van akkor? Semmi. Ha kicsit tovább ott vagyunk valahol, általában az sem vesz el időt más létfontosságú tevékenységek elől.

Érdemes előre felkészülni arra, ha valahol várakozni kell, hogy ne bosszankodás legyen belőle. Legrosszabb esetben egy telefonos játék is kéznél lehet, vagy akár a telefonban a jegyzeteinkben is rendszerezhetjük teendőinket. Vihetünk magunkkal könyvet, akár valódit, akár digitálisat, és azt olvashatjuk. Ha ezekkel elkerülhetjük a rossz érzéseket a várakozás miatt, már azzal is nyertünk. De a legjobb az Úrral foglalkozni valamilyen módon. Minden percben ott vannak azok az előre elkészített jó cselekedetek, amiket észrevehetünk. De ha bosszankodunk és a másik emberben, aki a sorban áll előttünk, vagy aki előttünk sétál át a zebrán, az ellenséget látjuk, úgy nehezen fogjuk észrevenni. Az két külön dolog, hogy mi mit látunk éppen a közvetlen környezetünkben és hogyan értelmezzük azt, és hogy Isten mit lát a világban és hogyan lát minket és a közvetlen környezetünket onnan fentről. Ebbe a fenti dimenzióba akar minket is bevonni és megismertetni az Ő gondolatait velünk, mert a mi gondolataink alapesetben távol vannak az Övéitől.

Néhányszor azt tapasztaltam, hogy imádkoztam valakiért, akiről tudtam, hogy nagyon szüksége lenne arra, hogy Isten segítsen neki. Láttam, mekkora szükségben van, és annál inkább imádkoztam érte. Ilyenkor nem azt tapasztaltam, hogy az Úr őt hirtelen megszabadította, hanem az Úr adott nekem áldásokat ezen az emberen keresztül. Minél inkább imádkoztam érte, annál inkább jöttek tőle az áldások. Persze ennek nagyon örülök, de a szívügyem, hogy a másik megszabaduljon és megváltozzon a rossz helyzete, így mégiscsak annak örülnék igazán, ha az történne meg, amiért imádkozom.

Isten tudja, mit, miért, hogyan tesz és engem hogyan jutalmaz, amikor nem várok jutalmazást. Amiért imádkozom, azt lehet, már rég nagyon jól eltervezte, hogyan legyen, és már rég tudja, hogyan és mikor lesz meg rá a megoldás.

A lakás berendezési tárgyai kényelmünket szolgálják. Így van ez a fotellal is.

Eddig eszembe sem jutott, milyen kényelmes helyzetbe helyezett bele minket az Úr. Tudjuk, hogy az ember eredendően bűnös, és magától nem sok jót tudna cselekedni, ha Isten nem hívná megtérésre és szülné újjá. A jó cselekedetek hiánya még csak hagyján, de eleve elkárhoznánk, ha Isten nem avatkozna be és nem hívna ki abból az életvitelből, amibe beleszülettünk. Az eredendő bűnnel és általában a bűnnel, bűnös életvitellel emberileg nem sok mindent lehetne kezdeni. Az ószövetségi időkben is volt már lehetőség arra, hogy az ember a bűneit valahogy ledobja magáról, hogy azok ne vigyék el őt Istentől távolra, végső soron a kárhozatba. Akkoriban állatokat áldoztak fel. A főpap imádkozott, és a nép bűnei rákerültek arra az állatra, az állat feláldozásával pedig a bűnök is megsemmisültek, az emberek felszabadultak a bűnök terhe alól. Ez egy törvényszerűség Istennél, hogy a bűn halált érdemel. Isten szent, tiszta, nála a bűnnek nincs helye, így a bűnnel, bűnös emberrel nem tud közösséget vállalni. Ezért a bűnnel valamit kezdeni kell, erre volt az állatok feláldozása.

Azóta az Ószövetség ideje lezárult, eljött Jézus, és egy új szövetség kezdődött. Jézus maga vállalta el azt, hogy meghal az emberiség összes bűnéért. Korábban állatokra imádkozta rá a főpap az emberek bűneit és az állatokat áldozták fel a bűnök miatt, az új szövetséggel egy új időszak vette kezdetét, már nem állatokat áldoznak fel a hívők, hanem Jézus maga áldozta fel saját magát, magára vállalva ezzel az emberek bűneinek terhét, súlyát, és azt, hogy mindebbe belehal a kereszten. Ezzel módfelett leegyszerűsítette a helyzetünket, és egy hihetetlenül kényelmes helyzetbe helyezett bele minket: nem kell rohangálnunk állatok után, azokat elkapni, elvinni feláldozni, hogy a bűneink terhétől megszabaduljunk, hanem otthon kényelmesen egy fotelban ülve is megbánhatjuk a bűneinket és elfogadhatjuk Jézusnak az áldozatát, hogy az összes bűnünket magára vette, és megszabadulhatunk bűneink terhétől. Ezt akár minden nap megtehetjük, vagy minden alkalommal, amikor elkövetünk valami olyat, amit nem kellett volna, mindezt akár kényelmesen a fotelban.

Nagyon értékelendő Istentől ez a lépés, hogy elküldte a Fiát, hogy feláldozza magát a bűneinkért a kereszten. Ennél kényelmesebben nem is tudnánk letenni bűneinket az áldozati bárányra. Csak bűnbánó szívre van szükség, és hitre, hogy Jézus magára vette a bűneinket. Isten megadja a hitet arra is, hogy Jézus nem maradt a halálban, hanem három nappal később feltámadt és ma is él, így láthatatlan módon segítségére siet annak, aki Őt segítségül hívja.

Mi a gond a szentháromságtagadó vallásokkal? Alapvetően nagyon nagy a gond. Jézus nem csupán próféta, hanem olyan isteni személy, akinek hatalma van többek között arra, hogy megbocsássa bűneinket és ezáltal üdvösséget nyerjünk, erre ember nem lenne képes. A Szentlélek (Szentszellem) nem csupán erő, hanem személy. Mi, akik isteni személynek ismerjük el Jézust és a Szentlelket is, alárendeljük magunkat, az egész életünket az Ő akaratuknak és munkájuknak. Jézus is és a Szentlélek is erővel, hatalommal rendelkeznek, amellyel minket segíteni, vezetni képesek. Ott, ahol nem ismerik el Jézus és a Szentlélek isteni személyét, emberi törvényeket találnak ki, ami semmi jóra nem vezet.

Elsősorban azért nem vezet semmi jóra, mert csakis megtérés és újjászületés által lehet üdvözülni, ezt pedig Jézus és a Szentlélek tudja az emberben kimunkálni. Tehát eleve üdvösségkérdés is ez. Ha nem tekintjük Jézust és a Szentlelket olyan személyeknek, akiknek ilyen isteni hatalom és képesség van a birtokukban, akkor semmit sem érünk!

Másrészt, amikor valaki víztől újjászületik, de már részben akkor is, amikor megtér, megszületik benne egy új emberi természet. Ez többek között azt jelenti, hogy az ember nem akar már vétkezni, és nem érzi már jól magát olyan helyeken, ahol korábban bűnöket követett el (például kocsmában). Így amikor el akarna követni egy olyan bűnt, amit korábban elkövetett, érzi, hogy az nem jó. Ez Jézus megváltásának és a Szentlélek munkájának a csodálatos eredménye. Feltűnik, hogy valami bűnös dologra, amit régebben szerettünk csinálni, már nem érzünk rá késztetést.

Ha eltekintünk attól, hogy üdvösségkérdés elfogadni Jézus és a Szentlélek isteni munkáját az életünkre nézve, akkor megkérdezhetjük, mi van akkor, ha valaki az új emberi természet megszületése és annak követése nélkül akarja élni hívő életét. A válasz egyszerű: A régi, óemberi, bűnös természete fog diadalmaskodni tovább, amit a fabatkát sem érő vallás vagy megpróbál emberi eszközökkel elnyomni, vagy olykor még teret is enged annak, hogy az ember az óemberi, bűnös természetében még jobban ki tudjon teljesedni, ezzel tönkre téve olykor mások életét. Ellenben ha Jézus és a Szentlélek vezeti az életünket, akkor mindig olyan területekre vezet, melyek távol állnak a bűnös természetünk kiteljesítésétől, és általában nem a kényelmünket szolgálják, sokszor kimozdítanak a komfortzónánkból - amire külső, isteni hatás hiányában az ember általában nem érez késztetést, sőt. Isten nem a vágyainkat szolgálja ki, hanem az Ő, tőlünk ilyen értelemben független akaratát mutatja meg nekünk. Erre azok a vallások nem képesek, melyek tagadják Jézus vagy a Szentlélek isteni hatalommal rendelkező voltát. És azok a vallások sem, melyek ugyan megvallják Jézust és a Szentlelket Istennek, de valójában nem adnak lehetőséget arra, hogy megismerje a hívő a személyes életében, milyen az, amikor munkálkodnak. Így ugyan elhangozhatnak a szép szavak, hogy Jézus az üdvözítő, megváltó, de önmagukban ezek csak szavak és ha nem társul hozzájuk a Szentlélek aktivitása, ereje, akkor nem érnek semmit. Rituálévá válhat, hogy ilyen szép szavakat mondanak, de nincs mögöttük tartalom, és valójában nem segítik a hívőket abban, hogy Jézus és a Szentlélek személyét megismerjék, és munkájukat az életünkben megtapasztalják. Így vasárnap a hívő elmegy templomba, mert ez egy szokássá vált, és úgy gondolja, ettől megnyugszik a lelke, és éli tovább azt az életét, amit egyébként is élne, melyben nincs jelen az újjászületés és a régi, bűnös természetünk elhagyása. Tehát ettől még ugyanúgy képes elmenni az ember kocsmába, diszkóba és ott elkövethet bűnöket, hiszen nincs ott a Szentlélek az életében és nem tudja azt sugallni neki, hogy „ezt ne csináld".

Vannak olyan vallások, melyek az eredendő bűnből származó bűnös indulatokat táplálják. Mindannyian tudunk haragudni, ez nem kérdés, mivel eredendően bűnösek vagyunk. Jézus és a Szentlélek arra vezet minket, hogy a haragot engedjük el. Ellenben van olyan vallás, amely nem a harag elengedését, hanem táplálását szolgálja, így például az emberölést nem hogy elfogadja, hanem még üdvösnek is tartja, többek között akkor, ha más vallású embert ölnek meg. Minden emberben fel lehetne szítani a gyilkos indulatokat, mivel eleve bűnösök vagyunk, és ha valami csak haraggal indul, idővel gyilkos indulatok lehetnek belőle, ezt mutatja Káin és Ábel példája is. Ehhez persze eléggé mélyre kell már csúszni. Olyan vallás is van, ahol egész egyszerűen megtiltanak dolgokat, bár az alapgondolat jó lenne, hogy ne kövessen el az ember bűnt, de nem Jézust és a Szentlelket hívják segítségül ahhoz, hogy az ember a bűnön felül tudjon kerekedni, így kínlódás és konfliktusok sora lehet az egész. A tiltást egy kontrollmániás szülő nagyon jól fel tudja használni arra, hogy gyerekét lelki terror alatt tartsa, megtiltson neki dolgokat, például bekorlátozza azt, kikkel ismerkedhet. Ez semmi jóra nem vezet, és ez a fajta vallás arra jó, hogy a szülőnek a bűnös emberi természete még inkább kiteljesedjen és kiélhesse a vágyait, hogy másokon uralkodjon és másokat, leginkább a gyerekét manipulálja. És a legrosszabb, hogy mindezek mellett még Istenre is hivatkozik, és így egy rossz istenkép alakulhat ki a gyerekben, és nem a szerető Istent ismeri meg. (Arról nem beszélve, hogy akár ki is tagadhatják a családból a gyereket, ami csípőből ellene megy annak, hogy Jézus a bűnösöket nem veti el.) Nyilván azt sem lehet ölbe tett kézzel nézni, hogy a tinédzser szexuális bűnökbe esik meggondolatlanul, de nem az a megoldás, hogy ezt emberi hatalommal és uralkodásvágy kiteljesítésével kordában tartsuk. Természetesen a bölcs és szeretetteljes beszélgetés a tinédzserrel hasznos lehet, de a leuralás és a manipuláció nem, bizonyos vallás pedig éppen ebben segít még a szülőnek is kiteljesedni. A megoldás meghagyni a tinédzser szabadságát, a tényeket szeretettel elmondani neki, de mindenekelőtt lehetőséget adni neki, hogy megtérhessen, újjászülethessen, ami által már önként fog olyan életet élni, amelyben nem követ el bűnöket, nem él kicsapongó életet. Sokan számolnak be arról, hogy fiatal korukban nem tértek még meg, de később megtértek és megbánták azt, ahogy fiatal korukban éltek. Olyanok is vannak, akik fiatalon tértek meg és nem éltek kicsapongó, bűnös életet, és ezért hálát adnak, még akkor is, ha a környezetük, például barátaik, osztálytársaik nem tartják normálisnak őket emiatt és kiközösítik. Lehetne folytatni a sort más vallásokkal, hogy milyen módon szolgálják a bűnös, óemberi természet kiteljesítését.

Egy biztos: az üdvösséghez szükség van Jézus és a Szentlélek természetfeletti munkájára. És ahhoz is, hogy ne a bűnös óemberi természetünk kívánságait követve éljünk, hanem megszülessen bennünk egy új természet, amelynek köszönhetően már nem vétkezni akarunk, hanem Isten akarata szerint élni. Így ahol nem fogadják el Jézus és a Szentlélek isteni, semmihez nem hasonlítható, csodálatos munkáját, azt a helyet jobb minél messzebb elkerülni, esetleg evangelizálási céllal érdemes menni oda.

Nagyon hasonló témában írtam már a napokban. Az alapfelállás: azt várnánk, hogy ha szól az Úr, akkor az azonnal tudatosul és azt azonnal megértjük. Ez sem kizárt, de más variációk is előfordulhatnak. Lehet, hogy nem azonnal tudatosul. Az is lehet, hogy azonnal tudatosul, de nem értjük meg azonnal.

Még 2003 nyarán volt egy nagy megtapasztalásom. (Bővebben itt írtam le: Egy régebbi élményem Istennel.) Egy dicsőítő koncert közben szinte számomra láthatóan ott volt Isten jelenléte. Lehet, furcsa, de a koncert alatt ez nem is igazán tudatosult, pedig érzékeltem. A koncert végén kimentem a helyiségből és akkor kezdtem elgondolkozni, hogy hoppá, itt volt valami. Rövidesen utána több dolgot megértettem, amiről azelőtt csak halványabb elképzeléseim voltak. Az előző  bejegyzésben is arról írtam, hogy megmutatott valamit az Úr, amit egyébként rögtön meg is értettem, de nem tudatosult, hogy szólt hozzám az Úr.

Az is előfordulhat, hogy azonnal tudatosul, hogy most az Úr szól valamit, de hirtelen nem tudjuk megemészteni, nem tudjuk hova tenni, nem tudunk egyáltalán mit kezdeni vele. Talán sok egyszerre. Ilyen is volt velem nemrég. Eltelt kb. fél óra, és az a dolog, amivel kapcsolatban az Úr szólt hozzám, már kevésbé volt idegen, pedig semmi különöset nem tettem ennek érdekében.

Olyan is volt, hogy délelőtt olvastam a Bibliát, különösebben nem éreztem semmit. Este pedig azon kaptam magam, hogy valami, amit reggel olvastam, beépült, és valamivel kapcsolatban megváltozott a gondolkodásom az olvasottak alapján.

Ma úgy érzem, hirtelen átláttam, hogyan is működik ez, ha szól az Úr. A kulcs: kell egy kis idő, és az is lehet, nem olyan feltűnő a dolog. Talán mindig létezik az Úrral a kommunikáció, de nem mindig nyilvánul meg egyből. Ez talán sokat hozzáadott a hitemhez: Ha imádkozom valamiért, lehet, hogy nincs egyből válasz, és lehet, később se tűnik fel, hogy lenne rá válasz. Pedig van, csak lehet, nem azonnal, vagy nem tűnik fel, vagy nem tudatosul. Sokszor még azt is elfelejtem, hogy mi az, amiért imádkoztam, így aztán az imára a válasz sem tudatosul, hiszen, mivel el is felejtettem, nem is foglalkoztam a válasszal, pedig lehet, meg is kaptam.

Egy kicsit azért korszakalkotónak tűnik most ez az egész, amit most értettem meg. Mindig szól az Úr, csak nem mindig vesszük észre, nem mindig tudatosul, vagy nem mindig azonnal jön. Hozzá kell tenni, most is tartottam egy rövid böjtöt azért, hogy az Úr hangját jobban meg tudjam hallani, és hogy jobb legyen Vele a kapcsolatom, ezek szerint erre az volt a válasz, amit most kifejtettem.

Azon vagyok sokszor, hogy hallani akarom az Úr hangját, mi az akarata, mit akar üzenni nekem. Szeretnék valami üzenetet kapni tőle, szeretném, ha szólna hozzám. Nem is tudatosult, de ezt úgy képzeltem el, hogy átjön valami üzenet, amit én rögtön észreveszek. Persze, hogyan máshogy is lehetne elképzelni?

Tegnap jöttem rá egy dologra az életemben, hogy az az ördögtől lehet. Sokat küzdöttem azzal, hogy változtassak rajta, vagy hogy elfogadjam magamban ezt a tulajdonságot, de sehogy sem ment. Imádkoztam is ezért a dologért, mellesleg aznap egy rövid böjtöt is tartottam. Mindig azt éreztem, hogy bizonyos esetekben, amikor tennem kéne valamit, valamiért nem megy, és nem tudtam elfogadni, hogy ilyen vagyok, mert ennek sokszor negatív következménye volt rám nézve. Most, nem is tudatosult, de azt fogalmaztam meg magamnak, hogy mintha valami furcsa erő akadályozna, hogy megtegyek valamit. Ez a furcsa erő nem nagyon lehet más, mint valami démoni dolog, amit emberi akarattal és próbálkozásokkal nyilván nem fogok tudni legyőzni. Körülbelül ezt értettem meg tegnap este. Ezt nyilván az Úr mutatta meg nekem, de ez nekem fel sem tűnt, nem is tudatosult. Másnap reggel egy keresztény barátom írt messengeren, és pont az ezzel a tulajdonsággal rendelkező emberekkel kapcsolatban érezte úgy, hogy szólt hozzá az Úr. Azt mondta, nem várja el az Úr az ilyen emberektől, hogy megtegyenek valami olyat, amit nem tudnak, hanem az Úr az ilyen szituációban maga segít, közbeavatkozik. Úgy fogalmazott, hogy nem várja el az Úr a haltól, hogy tudjon fára mászni. Az az érdekes, hogy tegnap este nem is tűnt fel, hogy az Úr mutatta nekem ezt a dolgot, amire rájöttem. Csak akkor jöttem erre rá, amikor a barátommal elkezdtünk erről beszélgetni.

Talán lényeges, hogy az ördögtől van az az akadály, ami akadályoz bizonyos dolgok megtételében. Így most már nem lelki, akarati módon, hanem szellemi módon, Jézus nevét használva kell harcolnom ellene.

Sokszor eszembe jut az, amit ebben a bejegyzésben (Álmomban a Szentlélek leszállt) írtam le. Időnként az ember bekerül Isten jelenlétébe, és akkor valami csodálatosat él át. Jobb esetben a gyülekezetben ezek az átélések rendszeresek. Az idézett bejegyzésben leírt dolog kapcsán figyeltem fel arra, hogy ha nem gyülekezetben vagyok, hanem itthon kettesben vagyok Istennel, akkor a jelenlétéből, szeretetéből még többet tud mutatni, még kedvesebbnek tapasztalom meg Istent. Még egyszer volt ilyen, amikor Isten még kedvesebb jelenlétét éreztem, mint amit a gyülekezetben szoktam, ez tavaly szeptember-október környékén lehetett. Akkor hétköznapi teendőim végezve elmentem ebédelni is, és közben végig éreztem valami nagyon szelíd, kedves jelenlétét Istennek, és ezzel együtt egy késztetést arra, hogy utazzak fel Budapestre, ahol este lesz egy istentisztelet. Akkortájt újították fel a vasúti sínt, így csak busszal, bonyolultabb módon lehetett Budapestre feljutni, amiben ráadásul semmilyen tapasztalatom nem volt, és végül nem vágtam neki az útnak, de ha késéssel is, egy barátommal (gyülekezetből testvérrel) autóval felmentünk Pestre és az istentisztelet végén ott voltunk.

Talán november eleje óta gondolok arra, hogy Isten valójában olyan, amilyennek a legközvetlenebb jelenlétében megtapasztaljuk, és nem csak akkor olyan, hanem mindig. Mindig olyan szelíd és kedves, gondoljunk róla akármit is. Régebben különféle felekezeteknél hallottam mindenfélét Istenről, hogy ilyen meg olyan próbát megenged az életünkben, meg hogy ilyen meg olyan nehézségek által formál minket, meg hogy majd akkor számíthatunk arra, hogy valamit megkapjunk tőle, ha ennek és annak a feltételnek eleget teszünk, stb. Szerintem ezeket mind el lehet felejteni, és csak azt kell elfogadni, ahogy Isten személyesen mutatkozik be nekünk. Kedvessége és szeretete minden képzeletet felülmúl, és ez a lényeg. Az is meg van írva természetesen, hogy akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de valahogy mégsem egy főállású dorgálós istent kell elképzelnünk, hanem a lényeg akkor is az, hogy Ő annyira szeret, hogy az életét adta értünk és vállalt minden szenvedést helyettünk. Dorgálni mindenki tud, ez nem nagy kunszt, az elképzelhetetlen szeretet viszont annál figyelemreméltóbb tulajdonság, és a dorgálás is csak ennek keretében képzelhető el. Nekem csak segít az, hogy igyekszem tudatosítani magamban, hogy Isten mindig olyan kedves és szerető, mint amilyennek megtapasztaltam. Amikor imádkozom, próbálok ezekre a megtapasztalásaimra gondolni, hogy tudatosítsam magamban, hogy milyen is az, Akihez imádkozom.

Az utóbbi időben abba az irányba vezetett az Úr, hogy a rászorulókon segítsek. Ez elkezdett rendszeressé válni, és ez számomra anyagilag is több kiadást jelent. Eleinte kételkedtem, és attól féltem, hogy ez kihasználás lehet az irányomba. Egyik módja ennek tesztelésének, hogy az ember örömöt érez-e ilyenkor, vagy inkább egy rossz érzés járja át, hogy már megint lehúztak. Azt hiszem, a Szentlélek is ezzel erősít meg minket, hogy ha örömöt érzünk akkor, ha valamit megteszünk, akkor az Tőle van. Azért mégis csak volt bennem egy kis aggódás, hogy tényleg ezt kell-e tennem, és hogy anyagilag a többletkiadás nem lesz-e gond számomra. Imádkoztam, és Isten kedves jelenlétére gondoltam, kértem, hogy ezzel a jelenlétével látogasson meg újra. Egyszer csak átjárt egy felszabadító érzés, és közben azt éreztem, hogy teljesen szabad lehetek az adakozásra, nem kell attól félnem, hogy a bankszámlám elérné a nullát. Hangot nem hallottam, hogy valaki szólt volna hozzám, csak ezek a gondolatok jöttek elő valahonnan a semmiből egy különös felszabadultság érzése közben. Pár napra rá, egyébként november 9-én volt egy keresztény összejövetel, ahol dicsőítő dalokat énekeltünk, és a végén volt egy kis igei szolgálat is. Ott a szolgáló elmondta, hogy ő készült ugyan valamilyen témával, de nem arról fog beszélni, mert közben szólt hozzá az Úr, hogy valami másról beszéljen. Lejegyzeteltem, amiket mondott: 

Ha nem azt nézzük, mennyink van és az meddig elég, hanem Istennek adjuk át az életünket, akkor nem fog elfogyni. Lesz elég. Akkor van mitől félned, ha a saját kezedben van az életed, nem Isten kezében.

Azt hiszem, ezzel eléggé jól megerősített az Úr, hogy nem kell attól félnem, hogy elfogy a pénzem, ha arra fordítom, amire Ő mondja. Tehát legyek szabad arra, hogy ilyen módon is cselekedjek jót.

„Mellesleg", miután imádkoztam és szólt hozzám az Úr egy felszabadult érzés kíséretében, másnapra én is mintha megváltoztam volna. Ahogy mentem az utcán, arra figyeltem fel, hogy sok rossz érzés, rossz gondolat, ami jönni szokott, most nincs. Az elején hivatkozott bejegyzésben írtam arról is, hogy Isten nagyon kedves jelenléte leszállt álmomban és akkor gyógyulások történtek. Úgy látszik, ez a gyógyulás engem is utolért. Az idézett bejegyzésben álmomban egy buszmegállóban voltam, és talán beállt egy busz, és ott szállt le az Úr jelenléte, a buszmegállóban és a buszon is, én pedig valahol az első ajtónál lehettem. A valóságban ez után az álom után pár évig busszal jártam dolgozni egy új munkahelyre, de előtte hosszú éveken át nem volt jellemző rám a buszozás. Nem tudok róla, hogy felszálláskor bármikor is történt volna bármi, tehát nem tudom, van-e az álmom és a valóság között ilyenfajta összefüggés is. Talán egyszer megtudom.