Ami pedig hitből nincs, bűn az. (Róm 14. 23.b)

Nemrég olvastam ezt a részt, most az új fordításban:

Minden, amit nem a hitünk alapján teszünk, bűn.

Ez az új fordítás kifejezetten tetszik. Számomra utat mutat abban, hogy azon az úton járjak, amelyiken kell. Megvizsgálom a cselekedeteimet, és ha azt látom, nem hitből vannak, akkor nem jó cselekedetek voltak. Ha pedig azt látom, hitből származtak, akkor jó az irány. Nemrég is írtam erről a témáról ebben a bejegyzésben. Úgy érzem, nem azt kell várni, hogy Isten majd valami nagyon természetfeletti, látványos módon szól hozzám, hanem az Igében kell keresni a választ arra, mit tegyek meg és mit nem, milyen irányba visz az utam. Megvizsgálhatom a cselekedeteimet, hogy azok hitből voltak-e, és a terveimet is megvizsgálhatom, hogy hitből vannak-e, hit alapján tenném-e meg. Ha igen, akkor Istentől van. Ha nem, akkor bűn. Ami hitből van, azt nem is lehet megbánni már utólag, mert megbánhatatlan, ahogy erről a másik bejegyzésemben írtam.

Azt álmodtam péntekre virradó éjszaka, hogy talán valami nagy épületben, nagyon nagy teremben voltunk sokadmagammal. Talán istentiszteleti alkalom volt, és a gyülekezet korábbi pásztora is ott van, ő tart alkalmat. Különböző témákért imádkoztunk, az egyik téma személyesen hozzám erősen kapcsolódott. Talán a pásztor érezte, hogy számomra fontos téma ez, így ezért a témáért még kétszer újra imádkoztunk. Ez az imatéma másoknak nem volt különösebben fontos, így ők kissé értetlenek voltak, nem értették, miért imádkozunk ezért ilyen sokszor. Talán a pásztor több dolgot is mondott utána személyesen nekem (konkrétumokra nem emlékszem), amik hozzám szóltak és nagyon erősen éreztem ezekben a szavakban Isten jelenlétét és áldását. Olyan töményen jött az áldás a szavakból, hogy már nem is tudtam hova tenni.

Kicsit később ugyanebben a nagyon nagy teremben egy asztalnál ültünk, talán többen is. Nem vagyok benne biztos, ki ült velem szemben, elsőre a pásztorra gondoltam volna, de nem hasonlított rá. Leírhatatlanul nagy kedvesség és szeretet sugárzott ebből az emberből, talán maga Jézus volt az. Leírhatatlan volt a mosolya is, amit nem is annyira látni, hanem inkább érezni lehetett. Azt mondta nekem: „Meggyógyítalak, jó?" - és közben ezt a hihetetlenül nagy kedvességet éreztem. Valami olyasmit válaszoltam rá, hogy „jó, de ha nem, az sem baj, hiszen nem emiatt szeretjük Jézust, hanem amúgy is szeretnénk." A szereteten és kedvességen kívül különös öröm is volt ebben a személyben, olyan öröm, amit emberekben nem szoktam látni, ennél nagyobb, de mégsem komolytalanságba hajló öröm, hanem egészséges, nagy öröm.

Az álmom után gondolkoztam, mi is volt ez az egész. Úgy érzem, az álmom segíti Istennel a személyes kapcsolatomat. Amikor a Bibliát utána kinyitottam, eszembe jutott ez az álom, és úgy éreztem, segíti az olvasást, az Ige megértését is, és az imaéletemre is pozitívan hat.

Volt egy régebbi álmom, amikor a Szentlélek leszállt, arról itt írtam. Ebben is Isten kissé hasonló jelenlétét éltem át.

Miután ezeket leírtam, a maiige.hu oldalon megnéztem az aznapi igét. Ez volt a címe: Amikor Isten megjelenik. Arról volt benne szó, hogy amikor Sadrak, Mésak és Abéd-Negó nem volt hajlandó leborulni az istenszobor előtt, Nabukadneccar tüzes kemencével fenyegette meg őket, ám ők így feleltek:

Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is… mi a te isteneidet nem tiszteljük... (Dániel 3. 17-18.)

Az igemagyarázat kiemeli azt a hozzáállást, amikor valaki azt mondja, hogy Isten ki tud engem szabadítani, de ha nem tenné, akkor is őt fogom szolgálni. És ilyenkor jelenik meg Isten. Számomra megerősítő, hogy én is azt mondtam, hogy rendben van, gyógyíts meg, de ha nem, az sem baj, mert nem ettől függ, hogy szeretem-e Istent vagy nem. Persze a tüzes kemencés eset kicsit más, de azért örülök, hogy megerősítést kaptam, hogy nem olyan rossz a hozzáállásom.

Nem tudom, mások hogy vannak vele, én nagyon ritkán látok csillagos égboltot hosszú évek óta. Fiatalabb koromban ez jóval gyakoribb volt. Talán nekem nem jut eszembe felnézni az égre a sötétben, vagy talán tényleg nem nagyon látni a csillagokat az utóbbi években, vagy akár évtizedekben.

Még 2005-2006-ban volt egy megtapasztalásom, amiről itt írok. Az a lényege, hogy felnéztem a csillagos égre, és kértem Istent, hogy szóljon hozzám valamit az alkotásán, a csillagokon keresztül, adjon valamilyen kijelentést, és ez akkor meg is történt.

Tegnap este kinyitottam az ablakot, hogy szellőztessek egy kicsit. Akkor láttam, hogy csillagos az ég, meg is lepődtem, hogy kivételesen lehet látni a csillagokat. Kicsit gyönyörködtem a látványban, majd eszembe jutott az említett 20 évvel ezelőtti eset. Arra gondoltam, Isten vajon most is mondhatna-e valamit a csillagok által. Aztán becsuktam az ablakot, lefeküdtem aludni. Ma reggel megnézem a Biblia-alkalmazásban az aznapi igét, ami a következő volt:

Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél:
Micsoda az ember, mondom, hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? (Zsoltárok 8. 4-5.)

(A böngészőmben spanyol nyelvre állítottam a bible.com-ot, ezért az Ige spanyolul olvasható a képen.)

Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. (Róm. 11. 29.)

Sok évvel ezelőtt mondta valaki ezt az igehelyet, és már akkor is nagyon elgondolkoztatott. Az Úr elhívása megbánhatatlan. Az Úr útja megbánhatatlan. Ha az Úrért tettem valamit, szolgáltam az Urat, azt utólag nem fogom megbánni. Számomra ezt jelentette. Belegondoltam olyan esetekbe, amikor ezt vagy azt tettem az Úrért, elvállaltam valamilyen szolgálatot és tényleg azt éreztem, hogy ezeket utólag sem tudnám megbánni.

Tegnap újra eszembe jutott ez az Ige. Újra eszembe jutott pár dolog is az elmúlt évekből, amiket megtettem, és azt érzem, ezeket se tudnám megbánni. Ez az Ige amolyan lakmuszpapírrá vált ahhoz, hogy megvizsgáljam, hogy amiket a múltban tettem, azok Isten szerint való dolgok voltak-e, vagy nem. Ha ezeket semmiképpen nem bánnám meg a jövőben sem, akármi történjen majd, akkor Isten szerint valók voltak. Mi több, iránytű is lehet egyben: Megvizsgálom, hogy amit tenni készülök, azt megbánnám-e valaha: Ha nem, akkor Isten vezetése, hogy meg kell tenni, ebbe az irányba kell tovább menni.

Jobban megnézve ezt az igehelyet, kicsit elgondolkoztam, hogy egyébként tényleg azt jelenti-e, amire én gondoltam. Csak a Károli-fordításban van a „megbánhatatlan" szó. Több, idegen nyelvű fordítást is megnéztem, leginkább a „visszavonhatatlan" szót írják itt. Az egyik fordításból az jön át nekem, hogy Isten részéről megbánhatatlan ez az egész. Viszont ha részéről megbánhatatlan, hogy elhívott, rám bízott valami szolgálatot, akkor az én részemről is az lesz, nyilván csak akkor, ha Isten mellett maradok.

Érdekes, hogy tegnap jutott eszembe ez az Ige, és ma gondoltam, hogy megkeresem. Amikor rákerestem, akkor derült ki, hogy ha nem kerestem volna rá, akkor is pont mostanában olvastam volna. Ugyanis nemrég kezdtem el olvasni a rómaiakhoz írt levelet, és tegnap olvastam a 10. fejezetet. Most jött volna a 11. fejezet, amiben az említett ige is szerepel. Micsoda „véletlen"! Közben teljesen „véletlenül" belebotlottam egy másik igébe is, ami szintén tegnap jutott eszembe egy adott szituáció kapcsán, de nem tudtam, hol található. (Ez egyébként a János 17. 15-17. volt, nem kapcsolódik ehhez a témához.)

Egy pár nappal ezelőtti bejegyzésemhez is kapcsolódik ez. Hiszen nem feltétlen kell arra számítani, hogy Isten hangját meghallom nagy természetfeletti módon, és így mondja meg, mit kellene tennem, mit nem, hanem egyszerűen az Igéhez igazodni.

Amikor az ember megtér, egy ideig nagyon erősen érzi Isten szeretetét, jelenlétét. Ezt szokták „első szeretetnek" nevezni. Ilyenkor azt érezni, mindent tudok, Isten ereje teljesen velem van. Mások mondják, hogy ez nem ilyen egyszerű, de az ember úgy érzi, kivételt képez és teljesen magáénak érzi Istent. Idővel ez az állapot megváltozik, eltűnik. Ilyenkor arra gondolhatunk, Isten elhagyott, már nem szeret, vagy elkövettünk valami bűnt, ami miatt nem akar közel jönni hozzánk. Ezek közül egyik sem igaz, csak nem szabad az érzelmeinkre alapozni a hitünket, hanem a Bibliában megírt dolgok kell, hogy az alapot jelentsék nekünk. Ahogy az első szeretet állapotáért nem tettünk semmit, nem tudtuk kiérdemelni, úgy később se tudnánk semmit, amikor az állapot már elmúlt. Talán az első szeretet állapotában engedetlenebbek voltunk, mint később, vagy több visszatérő bűnünk volt - ebből is látható, hogy nem a mi teljesítményünkkel függ össze, hogy ezt az állapotot átéljük-e vagy nem.

Egy ideje én sem nagyon érzem Isten túláradó jelenlétét. Többször imádkoztam azért, hogy jöjjön vissza ez az állapot. Idővel aztán elgondolkoztam: Isten ettől még nagyon is része az életemnek! Ha összehasonlítom a jelenlegi életemet azzal, ami például két évvel ezelőtt volt, igen nagy a különbség, és ez Isten munkájának köszönhető. Ha ránézek a jelenlegi életemre, azt látom, hogy Isten kegyelme valóban ott van és olyan csodákon megyek keresztül, amik fel sem tűnnének, de kívülállók néha felhívják rá a figyelmem, vagy van, hogy én jövök rá idővel, hogy ez az egész a különleges kegyelem nélkül nem így lenne. Lehet, közben nem érzek semmi különöset, de Isten jól láthatóan itt van az életemben. Nincs hatással talán közvetlenül az érzelmeimre ez, vagy nem úgy, ahogy elsőre gondolnám, mint az első szeretetkor. Ha ilyenkor megkérdezem, hogy hol az az első szeretet most, arra a válasz: Itt van, bennem van, az életemben, a kegyelemben, a körülményeimben.

Az első szeretetet egyébként fel lehet gerjeszteni magunkban, rendszeres imádkozással, igeolvasással. Nem kell előre semmire számítani, hogy mi lesz, csak olvasni kell az Igét, és az munkálkodik. Imádkozás közben lehet megvallásokat tenni és hálát adni alapvető dolgokért, hogy például Jézus megváltott, bejött az életembe. Lehet megvallásokat tenni, hogy elkötelezem magam a követésére és az Igéhez igazítom az életem és hogy nem az óemberemet, indulataimat akarom kiszolgálni, hanem az új ember által új életet élek. Ezek mind felgerjesztik bennünk azokat az érzéseket és indulatokat, melyek Isten szerint valók, és a nem Tőle való érzéseket és indulatokat lecsillapítják.

Sokszor arra számítok, hogy Isten szól hozzám és valami személyre szabott kijelentést ad azzal kapcsolatban, mit vár tőlem, mit tegyek. Ez nem mindig működik így. Tegnap jött a gondolat, hogy Isten vezetése máshogy is megmutatkozhat: Egyszerűen az Igéhez igazítom a cselekedeteimet, és az Ige fényében megvizsgálom az eddigi cselekedeteimet, hogy azok összhangban vannak-e az Igével. Így például ha azt látom, hogy nem az óemberem kívánságai vezéreltek abban, hogy valamit megtegyek, akkor az utalhat arra, hogy Isten szerinti volt. Nyilván más igei szempontokat is figyelembe kell venni, hogy meg tudjam ítélni személyes életemre nézve, hogy egy adott dolog éppen Isten akarata lehet-e, vagy nem. Ahogy így az Igéhez igazítom a cselekedeteimet, azon az úton fogok járni, ami Istentől van. Bár az Ige mindenki számára ugyanaz, mégis személyes különbségek vannak abban, kinek merre vezet az útja.

Elsősorban nem arra kell számítani, hogy Isten valami természetfeletti módon szól hozzám, közvetlen kijelentést ad egy adott dologra nézve - bár ez sem zárható ki. Ha közvetlen kijelentést ad életem egy konkrét dolgával kapcsolatban, annak nyilván összhangban kell lennie a Bibliával. Például tavaly adott egy kijelentést, hogy bármennyire is sok a kiadásom, nem fog elfogyni a pénzem. Ez összhangban van azzal, hogy Isten gondviselő, és ezzel is: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől (Máté 6.25.). 

Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek. Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. (János 15. 1-7.)

Egyes emberek, köztük én is, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját gyümölcseinkről, cselekedeteinkről ne vegyünk tudomást, így bizonytalanok legyünk abban, hogy megteszünk-e mindent, amit kell. Vagy éppen maximalisták lehetünk: megteszünk dolgokat, amik jók, de nem vagyunk benne biztosak, hogy az elég. Így esetleg felmerülhet, hogy a gyümölcstermésben megütjük-e azt a szintet, amiről a fenti igében Jézus beszél. Megnyugtató, hogy a gyümölcstermő szőlővesszőt nem lemetszi, hanem megtisztítja, és nekünk is azt mondja, hogy már tiszták vagyunk. Ezek szerint már teremtünk gyümölcsöt és megtisztított, hogy még többet teremhessünk. Az is kiderül, nem az emberi gondolatainkból, ötleteinkből, erőlködésünkből származnak a gyümölcsök, hanem abból, ha Jézusban maradunk, rá csatlakozunk, és Ő tesz képessé minket a gyümölcstermésre. Lehet, hogy a saját gondolataink, ötleteink kudarcot vallanának, már ha egyáltalán lennének. Az ember a saját gondolatai alapján felméri a képességeit és a körülményeit és ebből próbál valamit kihozni és jót cselekedni, ami vagy sikerül, vagy nem, és az ember sokszor már eleve a gondolataiban látja az akadályokat, amiért ez az egész nem sikerülhet. Ismerem magam, hogy ezt vagy azt úgyse fogom tudni megcsinálni, mert a képességeim nem ehhez valók, másoknak viszont pont megvannak azok a képességek, amik nekem nincsenek. Itt jön Jézus a képbe, és Ő adja a gondolatokat, ötleteket és a lehetőséget. Magát a lehetőséget is Ő adja, ami már nem lehetetlen, és ezzel felborítja az addigi elképzeléseinket. Ilyenkor pedig már nem nehéz megcselekedni, amit „meg kell". Nem jó szó a „kell", mert nem kötelező, hanem érdemes, és önként örömmel megteszi az ember ezt már.

Az is megnyugtató, hogy a fent idézett utolsó mondatban azt mondja Jézus, hogy kérjetek, amit csak akartok, meglesz nektek, és ezt nem a gyümölcsökhöz köti feltételként, hanem ahhoz, hogy maradjunk Jézusban és az ő beszédei is maradjanak bennünk.

Köszönöm, Atyám, hogy Atyámnak szólíthatlak, és nem csak az én Atyám vagy, hanem többünkké. Hálát adok neked mindenért, amim van, legfőképp a megváltásért, legyen áldott a neved érte!

Az ördög sajnos munkálkodik és próbál keresztbe tenni, rossz érzéseket, reménytelenséget akar kelteni és olyan dolgokat művel a világban, ami belőlünk félelmet és sok rossz érzést válthat ki, és az embereket tönkre akarja tenni betegségekkel és más módokon is. Ne ez az ország, hanem a Te országod jöjjön el, ahol a Te jelenléted uralkodik, amely nagyon jó, sőt, mindennél jobb! Jöjjön el igazság, békesség és Szentlélek által való öröm, amely a Te országod! Legyen gyógyulás, szabadulás bűnökből és megkötözöttségekből, függőségekből, az ördög minden hatalmából, adj bővölködést kegyelmedből, mert ez a te országod!

A te akaratod a legjobb, ez legyen meg, ne az én elképzeléseim, és segíts, hogy ne az én elképzeléseimet próbáljam ráerőltetni a te akaratodra! Adj alázatos szívet! A te akaratod elsősorban, hogy az emberek megismerjenek téged és üdvözüljenek, elhagyják a bűneiket, megtérjenek és az ördög munkája kudarcot valljon. Segíts ebben, hogy ezt a mindennél fontosabb tervedet tudjam én is szolgálni!

Köszönöm, hogy minden nap van mit enni, kirendeled a mindennapi kenyeret! Köszönöm a gondviselésed! Köszönöm, hogy a te igéd, a te szavad az igazi kenyér, és ebből is részesítesz!

Bocsásd meg vétkeinket! Látod, emberek vagyunk és hajlamosak vagyunk a bűnre. De Jézus, te azért jöttél, hogy a bűnből, bűnös szokásokból teljesen megszabadíts minket. Ezért elkötelezem magam, hogy Téged szolgáljalak, ne a bűnt, és az óemberi, bűnös természetemet megfeszítem. Nem bűnös életet élek többé, hanem élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Mivel tudom, más sem tökéletes, ahogy én sem, elfogadom az embereket olyannak, amilyenek, és én is megbocsátok nekik. Hiszen Te nagy áldozatot hoztál azért, hogy engem megszabadíts a bűn fogságából és hogy megszabadítsál, így én is hozok némi áldozatot, lemondok az igazságérzetemről és elengedem minden embernek a bűneit, akik ellenem vétkeztek. Én is vétkeztem mások ellen, amit nagyon sajnálok és nem akarok többet vétkezni.

A kísértésektől óvj meg, Uram! A világgal nem cimborálok, nem a világban keresem a boldogságomat, mert a világ nem tud boldoggá tenni, hanem elismerem, Jézus, hogy mindenható vagy, és Te tudsz csak boldoggá tenni, és minden áldás Tőled van, és minden áldásodért hálás vagyok neked. Adj bölcsességet, hogy ne menjek olyan helyekre, ne csináljak olyan dolgokat, melyek által kísértésbe kerülhetek.

Szabadíts meg az ördög minden hatalmától! Köszönöm, hogy azért jöttél, hogy az ördög minden hatalmát lerombold. Ezért az ördög minden támadása és terve ellen magamra veszem a szellemi fegyverzetet, a hit pajzsát, a békesség saruját, és békességet, szeretetet hirdetek az emberek felé. És hatalmat veszek minden olyan gondolat fölött, mely nem Tőled van, és elválaszt Tőled. Megparancsolom az ördögnek, hogy távozzon el tőlem, a gondolataimból, érzéseimből, testemből, lelkemből, erről a napról, erről a hétről és az egész életemből!

Jézusról több mindent gondolnak az emberek. Van olyan vallás, ahol Jézust prófétának hiszik. Van olyan, ahol angyalnak. Jézus idejében is több mindent gondoltak róla. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványait, kinek mondják őt az emberek, azt mondták, hogy egyesek prófétának mondják, mások Keresztelő Jánosnak, stb. Péter mondta azt róla, hogy Ő az Élő Isten Fia.

Fontos, hogy Jézust ne csupán prófétának, angyalnak vagy valamilyen rendkívüli személynek lássuk, hanem isteni személynek. A különféle vallások véleménye megoszlik abban, hogy Jézus Isten-e vagy nem. Ő isteni személy, mert olyan hatalma van, amire más személy vagy teremtmény (pl. egy próféta vagy egy angyal) nem lenne képes! Magára vette a bűneinket és meghalt helyettünk, a bűneink miatt, mivel a bűneink őrá kerültek. Nekünk kellett volna meghalnunk, mert a bűneink következménye halál lenne. Ő vette ezt magára. Ha őszintén megbánjuk a bűneinket és elfogadjuk Jézust, mint személyes megváltónkat, akkor megbocsát, leveszi rólunk bűneink terhét, nem kárhozunk el, hanem üdvözülünk. Valóságos tény a bűnök terhétől való szabadulás. Ilyenkor az ember valóságosan olyan megkönnyebbülést, felszabadulást érez általában, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Kialakul az emberben az is ilyenkor, hogy a bűnökre, bűnös életmódra nincs szükség, hiszen az csak megterhel, így az ember elkezd képessé válni arra, hogy ne a bűnöknek éljen, hanem egy tiszta életet éljen.

Hogy mindez megtörténhessen, ahhoz Jézusnak isteni személynek kell lennie. Miért? Mert senki más nem tudná egy másik ember bűneit saját magára átvenni. A bíróságon még csak-csak meg lehetne csinálni, hogy egy ember magára vállalja egy másik ember bűnösségét, és helyette leülje a 20 évet. Ez azonban a földi, emberek által, társadalom által kitalált igazságszolgáltatás. Az Atya előtt nem válik attól tisztává a bűneitől egy ember, mert a társadalmi igazságszolgáltatás kirótt rá egy ítéletet és azt végrehajtották rajta. A bűn következménye halál és kárhozat. Azonban Isten elküldte Fiát, hogy Ő vegye magára a bűnöket és így a büntetést is. Ha például én úgy döntenék, hogy az embereken segítendő, magamra vállalom az emberek összes bűnét, attól még nem kerülnének át énrám az emberek bűnei, mert azokat valóságosan nem lennék képes átpakolni az emberekről saját magamra. Jézusnak viszont megvolt a hatalma arra, hogy az emberek bűneit valóságosan magára vegye. Ez csak úgy lehetséges, ha Ő egy isteni személy, mert isteni hatalom, isteni képességek kellenek ahhoz, hogy Jézus magára tudja venni az emberek bűneit. Ahhoz pedig mindennél nagyobb szeretet kell, hogy a bűnök miatti szenvedésre is igent mondjon Jézus: a Gecsemáné kertben és a kereszten is elképzelhetetlen szenvedéseken ment keresztül. A Gecsemáné kertben Jézus vért izzadt. A vért izzadás igen nagy fokú szenvedéskor történik meg, és csak nagyon kevés feljegyzés maradt fenn arról a történelem folyamán, hogy valaki vért izzadjon.

Többször hallottam már bizonyságtételt arról, hogy valaki Jézust a szívébe fogadta, és megváltozott az élete: a bűneit elhagyta, a bűnös életmódjával felszámolt, másmilyen életet él már. Ahol Jézust nem fogadják el Istennek, onnan nem hallottam még hasonló beszámolókat.

Bár Jézus valószínűleg nem télen született, mégis ilyenkor ünnepeljük a születését. Enyhe túlzás, hogy ünnepeljük, mert a társadalom ilyenkor a legkevésbé gondol rá: karácsonyi fények, karácsonyi vásár és minden van, de arról, hogy Jézus megszületett, és főleg arról, hogy miért volt jó nekünk, hogy megszületett, szinte nem is esik szó. Pedig végső soron azért kellett megszületnie, hogy a bűneinket magára vegye. Azonban a bűneink átadása és az üdvösség nem történik automatikusan! Minden embernek magának kell a döntést meghoznia, hogy elfogadja Jézust a személyes megváltójának. Elsőre el kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, meg kell bánnunk szívből a bűneinket és Jézushoz kell fordulnunk bűnbocsánatért egy elhatározással, hogy életünk további részét nem bűnben akarjuk élni, hanem egy új életet akarunk kezdeni. Az embernek önmagától nincs meg a képessége arra, hogy új életet kezdjen és ne kövesse el újra meg újra azokat a bűnöket, amiket mindig elkövetett. Hogy erre képessé váljunk, ahhoz is Jézusra, mint isteni hatalommal és képességekkel rendelkező személyre van szükségünk. A függőségekből is Jézus tud hatékonyan megszabadítani. A Jézus név is ezt jelenti: Szabadító.

Valamikor az ősszel volt egy látásom, vagy valami ahhoz hasonló. Isten kedves jelenlétére gondoltam, és az erre gondolás által próbáltam is csatlakozni rá. (Igen, ilyet is lehet, bár sokáig talán én sem gondoltam volna.) Maga a gondolat által hívtam magamhoz Isten jelenlétét. Ugyanis ha már tapasztaltuk a jelenlétét, és újra erre gondolunk és a gondolatainkat hosszabb időn át erre irányítjuk, az kicsit hasonló ahhoz, mintha újra átélnénk. Ahogy erre gondoltam, hogy igyam az élő vizet, volt egy látásom. Isten jelenléte, ahonnan az élő víz jön, lent a padlón van, tehát le kell hajolnom hozzá, mármint nem fizikailag, hanem lélekben, szellemben. Olyan volt, mintha a padlón láttam volna egy kicsike tárgyat, akkora lehetett, mint egy injekciós tű, amiből az élő vizet ihatom, illetve amin keresztül bemehetek Isten jelenlétébe. Az injekciós tűn a nyílás jóval kisebb, mint maga az ember, így bemenni rajta nem éppen életszerű. Eszembe jutottak olyan dolgok, melyek fontosak számomra és aránylag sok időt töltök velük, de nem visznek közel Istenhez. Sok ember életében ilyen dolog lehet például a telefonfüggőség vagy számítógépfüggőség, vagy különféle érzések, melyekhez ragaszkodik az ember (pl. harag, vagy hogy mennyire igaza van valamiben, amit a fél világ nem úgy csinál). Ahogy ilyen dolgokra gondoltam és kimondtam magamban, hogy ezeket a dolgokat megtagadom, az az injekciós tűhöz hasonló valami egyre nagyobb lett, míg végül akkora, hogy be is fértem rajta, mint egy kapun.

Minden nap szükségünk van Isten jelenlétére és vezetésére! Ehhez le kell hajolnunk, alázatosnak kell lennünk, ezt jelképezi, hogy a földön volt az a dolog, amiből Isten jelenlétét venni tudom. A számunkra fontos dolgokat félre kell tennünk és Istenre kell figyelnünk, így tudunk bemenni a jelenlétébe. Hasonló ez kicsit a szűk kapuhoz és a keskeny úthoz, ami éppen elég szűk ahhoz, hogy csak mi magunk férjünk be rajta, és éppen elég keskeny ahhoz, hogy csak mi magunk férjünk el rajta. Amikor Jézus kiküldte a tanítványait, nekik is azt mondta, ne vigyenek magukkal semmit az útra. Laptop és telefon akkor még nem volt, de Jézus ma biztosan azt is mondaná, hogy ezeket tegyük le. Természetesen ez a letétel nem teljes mértékben értendő, hiszen jó célokra lehet a telefont és a számítógépet is használni, azonban könnyen átcsúszik az ember abba, hogy akkor is használja, amikor semmi értelmeset nem csinál vele. A számítógép és a telefon is konkrét tennivalók, munkák elvégzésére való, nem arra, hogy rajtuk lógjunk. Lehet, én is túl sokat használtam a számítógépet, és mostanában kezd kialakulni az, hogy van olyan nap, amikor be sem kapcsolom, és inkább csak konkrét feladatokat végzek el rajta.

Van egy olyan ige is, hogy a tevének is nehéz a tű fokán átmenni, de Istennél minden lehetséges.

Mindenesetre fantasztikus, hogy ha felidézzük magunkban Isten jelenlétét és gondolatainkban ebben benne is maradunk, akkor valóban be tudunk oda menni. Persze közben nem árt imádkozni, hálát adni, tehát a gondolatokon kívül aktívan is tenni érte. Ez a felidézés inkább kiegészítő az imádsághoz.