HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Karantén - korlátozások, bezártság, fogság, illetve egy fantasztikus ajánlat

2020.04.16. 13:12 Czimby

A jelenlegi helyzetben több szabadideje van sokaknak, nekem is. Sok mindennel foglalkozom ilyenkor. Eszembe jutott, hogy itt van ez a blog, de ide nem nagyon írogattam ebben az időszakban még, nem hogy az átlagosnál többet nem, de egyáltalán nem. Ezt elkezdem pótolni.

Többféle nézőpontból lehet nézni ezt a jelenlegi helyzetet, ami sokunk életében teljesen egyedülálló, meglepő, döbbenetes, félelmetes, és még sokféle jelzővel lehetne illetni. Valóban ledöbbent engem is, hogy olyan világméretű esemény történik, ami az emberek életét jelentősen megváltoztatja, lekorlátozza. Nem folytathatjuk az életünket, mindennapjainkat úgy tovább, ahogy eddig. Sokaknak a munkahelye is bezár. Nincsenek istentiszteletek, ami talán a legmegdöbbentőbb, hogy ahol a leginkább találkozni lehet az élő Istennel (a mi istentiszteleteinken legalábbis - nem tudom, mások istentiszteletein ez hogyan van), az a hely is kénytelen szünetelni. Megdöbbent, hogy Isten ezt hagyja, megengedi. De még így is ezerszer jobb helyzetben vagyunk azoknál, akiknél keresztényüldözések vannak, és ezért nincs istentisztelet, vagy pedig nem tudja az ember biztosra, hogy onnan élve hazaérhet-e.

Az Interneten keresztül sokféle keresztény tanítást hallani a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan. Különböző bibliai eseményekhez hasonlítják a jelenlegi helyzetet. Szóba került pl. az egyiptomi fogság, vagy Noé bárkája, ahol se ki, se be egy jó pár évig vagy hónapig. De ott van például az is, amikor Heródesnek jött a döntése, hogy megöl minden két év alatti gyermeket, így Józseféknek is el kellett hagyni lakhelyüket és két évig máshol húzni ki, ez sem épp egy ideális, szabadságban gazdag időszak lehetett nekik. És még sorolhatnám, hogy tanítók, prédikátorok milyen bibliai példákat hoznak, de nem ez a célom.

Amikor beállt a jelenlegi helyzet, elgondolkoztam azon, hogy ez engem mennyiben fog érinteni, mennyiben fogja érinteni mindennapjaimat és azokat a dolgokat, amelyek számomra mindennapjaim során fontosak. Számomra fontosak, mert én fontosnak tartom. Fontosnak tartom, hogy bizonyos céljaim felé törekedjek, küzdjek, egyre közelebb kerüljek, sokszor teljesen tanácstalanul, mert Isten segítségét nem kapom meg olyan mértékben, ahogy úgy érzem, szükségem lenne rá, de azért próbálom csinálni, néha kissé kétségbeesve, frusztráltan. Ennek most vége, legalábbis egy ideig. A jelenlegi helyzetben úgyse igazán tudok tenni semmit céljaimért, így a frusztrációt is bátran feladhatom, mert semmi értelme. Pihenő. Egy másik dolog, hogy egyébként is sokszor nehezen mozdulok ki itthonról, és ott van bennem, hogy ki kell mozdulni, menni kell, és ha nem így teszem, akkor elégedetlen vagyok magammal, de mégse tudom másképp csinálni, marad az elégedetlenség. Most ennek is vége. Úgyse nagyon érdemes mostanában kimozdulni, csak a létfontosságú dolgok miatt. Ott van az, hogy sokszor bezárkózom, nem sok emberrel tartom a kapcsolatot személyesen, és emiatt is elégedetlen vagyok magammal, hogy másképp kéne csinálni, de mégse tudom másképp csinálni. Most ennek is vége, úgyse nagyon lehet személyesen találkozni emberekkel. Sokszor a gyülekezetben is frusztrál az a sok ember, hogy mennyien vannak ott, egyszerre voltam értük hálás, és egyszerre menekültem volna ki onnan miattuk, és ez sokszor okozott komoly problémát, sokszor emiatt nem mentem gyülekezetbe. Illetve nem pontosan ez az oka, de talán így tudom a leginkább megközelíteni. És most az ezzel kapcsolatos terheknek is vége, nincs istentisztelet, nincs az ezzel járó frusztráció sem. Igaz, az Úr jelenléte sincs meg olyan szinten, ahogy ott lehet oda bemenni, ez egy másik égető, érthetetlen kérdés. Igazából várható volt az én életemben egy ilyen, ami most van. A koronavírus előtti fél évben voltam olyan két kereszténynek mondható összejövetelen, ami (ha nem is énrám való tekintettel), de pont úgy volt megszervezve, hogy azok a bizonyos frusztrációk, amik akár az istentiszteletekhez is köthetők, nem jöhettek elő. Ez is elgondolkoztatott kicsit, hogy Isten itt valamit ügyködik. Erre most bejött ez az időszak, ahol ezek a frusztrációk teljesen ki vannak lőve. Saját életemre nézve ez már teljesen elgondolkoztató. Tud Isten erről a problémámról, erről a terhemről, amiről sokszor beszéltem Neki, de úgy érzem, soha nem válaszolt rá, nem segített, és most mégis valami jelét adja annak, hogy tud erről, és olyan helyzetekbe juttat, ahol ezek a terhek nem nyomnak össze. Ezen most, jelen sorok írása közben gondolkodtam el. Nem szeretek ennyire személyes dolgokat leírni itt, de valószínűleg úgyse sokan olvassák ezeket a sorokat a statisztikák szerint. Aki meg eddig eljut az olvasásban és nem zárja be a böngészője ablakát, miután a karantén és koronavírus szavakra rákeresett böngészőjében, mert talán nem is onnan tévedt erre az oldalra, az valószínűleg meg fogja érteni.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy beáll egy olyan állapot, mint most. Úgy értem, sosem gondoltam volna, hogy Isten odatesz egy stoptáblát az önmagammal való elégedetlenkedésem és frusztráltságom elé ilyen módon.
Tehát ez a helyzet velem most. De mi a helyzet másokkal? Mások életébe nem láthatok bele. Lehet, van olyan, aki hozzám hasonlóan éli meg az egészet, mert hasonló a személyisége, élethelyzete. Lehetnek emberek, akik állandóan utaztak az ország, világ egyik végéből a másikba, és most hirtelen vége. Lehetnek, akik börtönben vannak. Gondolom, ők azt mondják, hogy mi úgyis mindig itt vagyunk, nekünk teljesen mindegy, hova lehet menni, hova nem, lehet-e érintkezni más emberekkel vagy nem, és talán egyáltalán nem hat ki az életükre a jelenlegi helyzet.

Vannak céljaink, amik felé törekszünk. Céljaink, terheink, amik néha fontosabbak, mint Isten. És akkor Isten egyszer csak valami teljesen váratlan módon közbelép úgy, hogy megengedi, hogy a világot elárassza a koronavírus. Egy keresztény embernek nem annyira fontosak a céljai, hogy éljen-haljon értük. Akármilyenek is legyenek a körülmények, bármi is történjen, nem annyira lényeges, nem annyira érint minket rosszul, mert nem a körülményektől függünk, hanem Istentől. A saját életünknek, céljainknak eleve nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, hogy ha bármi is történjék, az hidegzuhanyként kellene, hogy érjen. Megy minden tovább, tovább keressük Isten akaratát és igyekszünk megváltozott életmódunkat is ehhez igazítani. Ez egy alap dolog a keresztény életben, az alázat, vagy önmegtagadás, ami nem a teljes céltalanságot jelenti, hanem azt a készséget, hogy a céljainknak ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget. Jézus arra kért minket, hogy Ő legyen az Út, a Cél maga az életünkben elsősorban. Ez egy fantasztikusan jó húzás volt Tőle! Az ilyen koronavírusos helyzetekben mutatkozik ez meg igazán, hogy mekkora előnye van, ha nem arra építettük fel az életünket, hogy az ország vagy a világ egyik végéből a másikba utazgatunk rendszeresen, hanem Őrá építettük életünket. Vagy, ha nem a vállalkozásunkra építettük fel életünket, amit most ideiglenesen szüneteltetni kell, mert jelen helyzetben úgyse venné igénybe senki a szolgáltatásunkat, hanem Jézusra építettük az életünket. A bevételünk, sőt a boldogságunk nem a vállalkozásunktól, életmódunktól függ, hanem Jézustól, ő adja a bevételi forrásokat és a boldogság forrása is Ő maga.

Sok nem hívő ember ilyenkor megrendül. Elveszti a munkáját, csődbe megy a vállalkozása, és ezzel együtt úgy érzi, csődbe megy az élete is. De valójában csak azért, mert az életének a forrása nem Jézus. Vannak nem hívők, akik egyáltalán nem akarnak tudomást venni a jelenlegi helyzetről és a korlátozásokról, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy "maradj otthon!". Őket nem érdekli, élni akarják az életüket, és azokat nevezik bolondnak, akik komolyan veszik ezeket a korlátozásokat. Azt az elvet vallják, hogy „élni és élni hagyni" (ami nem igazán van összhangban a Biblia elveivel). Azt találják ki például, hogy akik ezeket komolyan veszik, azok rettegnek, és hogy ők ugyan nem csatlakoznak hozzájuk. Én pedig nem rettegek. Látom, hogy Isten ki akar fordítani a terheimből, és ehhez most egy nagyon rendkívüli helyzetet használ fel.
Sajnos sok ember nem ismeri Istent, nem tud róla, hogy az életét át lehet adni Jézusnak, és lehetséges, hogy már Jézus legyen az élete Ura, ne ő maga. Őket érinti nagyon kellemetlenül ez az egész. Őket, akik az „élni és élni hagyni" elvet vallják. Nem volt soha akkora segítség még Jézus fantasztikus ajánlata, hogy ne a mi életünk, életmódunk legyen a legfontosabb számunkra, hanem Ő maga, mint most. Ebben az időszakban csak ez a fantasztikus ajánlat segíthet azoknak, akik nem ismerik Istent, nem csak az örök élet miatt, hanem a jelenlegi helyzetben a Jézus által kínált életmód elfogadása, a gondolkodásmód megváltoztatása. Teljesen máshogy éljük meg ezt az egészet, ha azt vesszük észre, hogy Isten munkálkodni akar ezáltal az életünkben, és nem azt számolgatjuk, hogy hány fertőzött van a világban.

Szólj hozzá!

Isten dolgai hétköznapi dolgaink között

2020.02.18. 17:45 Czimby

Hajlamos vagyok a halogatásra, amivel éppen szilveszterkor szembesített az Úr. Így már úgy vághattam neki az új évnek, hogy ez ellen céltudatosan harcolni fogok. Talán máskor is jött már szembe ez a felismerés, hogy halogatom a dolgaimat, de nem talált be, nem tudtam vele mit kezdeni. Most sem változtam halogatóból nem halogatóvá, de legalább nagyjából minden konkrét esetben látom, hogy most azért nem csinálok valamit, amit csinálhatnék, mert a halogatás ott van, és küzdeni kell ellene. Írtam végül egy hete egy kis listát, hogy miket kéne megcsinálni, és ahogy megcsináltam belőle egy-egy dolgot, azt kihúztam a listáról. Pár nap alatt a listáról eltűnögettek a tennivalók, egyre kevesebb lett. Én magam is próbáltam tudatosan ráfeküdni, hogy ezt meg ezt még akkor is meg kell csinálni, ha nincs hozzá kedvem, indíttatásom, vagy bármim.
Volt előtte istentiszteleten egy erőteljesebb szolgálat, ahol mindenkiért imádkoztak személyesen külön-külön, és előtte mindenkinek gondolnia kellett valami dologra, amit az Úr elé visz, valami betegséget, valami problémát, vagy valamit, amiben áttörésre, változásra lenne szüksége. Azt kérte a gyülekezet vezetősége, akinél valamilyen gyógyulás, változás vagy bármi történik és publikus, írja meg majd emailban a gyülekezetnek. Éreztem, hogy az istentisztelet hatására erőre kaptam, nagyobb erő van bennem, mint előtte volt, és az Urat is gyakrabban keresem azóta. Gondoltam, ez nem akkora dolog, de végül arra jutottam több nap után, hogy ezt is megírom a gyülekezetnek, hiszen belegondolva ez egy pozitív változás, és mások is már sokan éltek át hasonlót, és ha olvassák majd a mailemet, biztos jó érzés fogja eltölteni őket, hogy az Úr végzi a munkáját. A hét elején a teendőim közé a listára felírtam ezt is, hogy "emailt írni a gyülinek", de valójában nagyon halványan volt ott ez a gondolat, hogy tényleg emailt írjak. Gondoltam, ez nem akkora dolog, ami történt velem, nem volt természetfeletti gyógyulás vagy ahhoz hasonló nagy horderejűnek tűnő dolog. De aztán érlelődött bennem az egész, hogy a kis dolgok is éppen annyira fontosak és lényegesek, mint az elsöprő erejű változások, természetfeletti gyógyulások, és ha ennek nem tulajdonítok akkora jelentőséget, akkor a nagyobb dolgokat sem "érdemelném meg". Becsüljem meg ezt a kicsit is, és akkor majd később lehet, hogy lesz még nagyobb bizonyság, változás az életemben! Megírtam hát emailben, hogy mi történt, és jött is a pozitív válaszlevél, hogy ez nagyon jó. Istentisztelet alatt is megemlítették, hogy valaki megírta a bizonyságát, és hogy ez milyen jó, és hogy pont ilyen dolgokra van szükség.

Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy az ember hétköznapi teendői nagyon nyomulnak, nagyon nyugtalanítják, hogy ezt is és azt is meg kéne még csinálni. De ha Isten valamit megváltoztat bennem, akkor utoljára hagyom, hogy arról másoknak beszéljek. Nem csak, hogy utoljára hagyom, de még fontosnak sem érzem, mert azt gondolom, ennél úgyis mindenki csak nagyobb dolgokat élt át Isten jelenlétében. Isten dolgai nem süketítik meg az embert, nem vakítják el, hanem szépen "megbújnak" a háttérben, és nekünk kell leporolni róla, ami rákerül és előtérbe hozni és fontosnak tartani! Isten nem úgy szól az emberhez, hogy na most aztán gyerünk, mondd el az embereknek, hogy mi történt, mert ez mindennél fontosabb! Isten mindig halkan szól, és nekünk kell lecsendesítenünk magunkat és komolyan venni azokat a dolgokat, amiket Isten elvégzett bennünk. Nagyon háttérbe szorulhat Isten munkája az életünkben, ha nem figyelünk! Megörülünk, hogy történt valami, megérintett az Úr, megváltoztatott, de kicsivel utána már el is felejtjük ezt és a hétköznapi teendőink lesznek fontosabbak. Persze csak akkor, ha engedjük. Lényegében mindig Isten a legfontosabb, és az Ő munkája, sokszor pedig pont fordítva érezzük. Hagyni kell, hogy a mag jó helyre essen, és ne fojtsa el a sok teendő, a világ dolgai azt, ami ki akar növekedni belőle!
Van, amikor az Úr szólni akar, be akar vinni a jelenlétébe, és ekkor félre kell tennem az éppen aktuális teendőimet. Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire megérintett, amikor megtudtam, hogy amikor Jézus meggyógyíott embereket, arra milyen kifejezés van az eredeti görögben. Aznap este újra eszembe jutott ez és ízlelgettem azt a görög szót és éreztem az Úr jelenlétét. Igen ám, de közben volt más dolgom is, amivel készen akartam lenni mielőbb, és inkább azzal foglalkoztam. Pedig ilyenkor félre kell tolni mindent, ha úgy érzed, hogy az Úr most veled akar lenni, most meg akar érinteni, közel akar jönni hozzád, a többi dolog ráér! Késznek kell lenni életünk minden pillanatában arra, hogy amivel éppen foglalkozunk, azt félretegyük egy kicsit és az Úrra figyeljünk, mert lehet, éppen akkor akar velünk közösségben lenni és közel jönni hozzánk!

Szólj hozzá!

Nagyon régi, de örök szövegek, és nagyon modern eszközök

2020.02.14. 00:55 Czimby

Változnak az idők. Én el vagyok maradva a modern technológia kihasználásával. Számomra a számítógép talán mindig csak az az eszköz marad, ami elé az ember az asztalnál leül, püföli a billentyűzetet, toligálja az egeret, bámulja a képernyőt. Okostelefonból egy régi típus van nekem, amit netezésre egyáltalán nem használok. Talán csak a fényképezés miatt döntöttem úgy öt éve, hogy ilyen készüléket veszek, akkor is az egyik legolcsóbbat, mert tudtam, hogy sok mindenre úgyse kell. Az SMS írásától falra másztam, mert mindig kijavítja a gép a szavaimat, arra, amiről ő úgy gondolja, hogy az jobb, és ezt a funkciót ki se lehet kapcsolni. Továbbá, megjeleníti az egész billentyűzetet a marokban elférő kijelzőn, amin gépelni szintén szenvedés. Viber csak azért van a telefonomon, mert ha ott nem lenne, akkor nem tudnám az asztali számítógépen használni. Letöltöttem még a telefonra egy virtuális zongorát, amit félévente ha használok. Van egy alkalmazás, amivel sokkal olcsóbban lehet telefonálni, ezt szoktam is használni. Letöltöttem egy PDF nézegetőt, amin a vonatjegyet tudom bemutatni, ha vasúttal utazom, de a vonatjegyet is asztali számítógépen veszem meg neten keresztül, és onnan másolom át telefonra, még ha ez röhejes is. Az is röhejes, hogy kb. 5 év után jöttem rá, hogy van jack csatlakozó a telefonon, és le lehet tölteni hanglejátszó alkalmazást, így a 10 éves MP3 lejátszómra sincs már szükség, de még ezt a lejátszót se használtam. Ezzel vége is annak, hogy mire használom a telefont telefonáláson kívül. Illetve vége is lenne, ha nem lenne Biblia alkalmazás, amit szintén nem rég töltöttem le, erről már írtam is ebben a posztban.

Régebben nem gondoltam volna, hogy én is engedni fogok a modern technológiának, és istentiszteleten én is telefonról fogom nézni a Bibliában az igéket, melyek elhangzanak. Egyik vasárnap otthon felejtettem a jegyzetfüzetemet, és azon kezdtem gondolkodni, kitől lehet kérni tollat, papírt. Végül a telefonomba jegyzeteltem, és ez a fajta jegyzetelési mód annyira megtetszett, hogy azóta is oda jegyzetelek. Pedig egész addig utáltam azt, ahogy írni lehet a telefonnal akár sms-t is, kijavítja a szavakat teljesen másra, ezt a funkciót kikapcsolni se lehet, kicsi a képernyő és nehéz pont arra a betűre bökni, amelyikre kell. Istentisztelet alatt azonban mintha egy másik világba lépnék, és minden más, még a telefont használni is más, nem zavar, sőt tetszik, ahogy abba lehet jegyzetelni.

A modern bibliaalkalmazáshoz sokféle bibliafordítást lehet letölteni, le is töltöttem anno egyből vagy húszat. A képernyőn egyszerre akár két fordítást is lehet párhuzamosan olvasni. Legutóbb vasárnap jött egy ötlet, hogy egyiknek megnyitom az eredeti görög szöveget. Istentisztelet előtt elkezdtem olvasgatni a János evangéliumát a Károli-fordításban, és közben nézegettem a görög szöveget is. Sajnos nem jelzi ki jól a telefon az összes görög karaktert, néhány betű nem jelenik meg. De még így is szinte döbbenetes volt, hogy mennyi pluszt adott hozzá az a pár szó, amit a görögben felismertem. Régebben kicsit foglalkozgattam az újszövetségi görög nyelvvel, ami azt jelenti, a létigét és a névelőket ismerem, és néhány olyan igehelyet, ahol ezek fordulnak elő. Tehát gyakorlatilag semmit nem tudok ezen a nyelven. Talán mindenki, aki hallgat tanításokat, felszed valami nagyon alap görög szókincset is, sok év alatt megemlítenek dolgokat, akár istentiszteleteken is, hogy a görög hogyan fejezi ki. Közismert talán a pszükhé és a pneuma közötti különbség, vagy a biosz és a dzóé közötti különbség, vagy hogy a testre is több szava van a görögnek, például a szárksz fejezi ki magát a fizikai testet. Van pár közismert szó, pl. az anthroposz embert jelent (innen az antropológia szavunk), vagy kikövetkeztethető a fotó szavunk alapján, hogy a fósz fényt jelent. Na, szóval a János evangéliumát kezdtem olvasgatni Károli fordításában, és közben oda-odapillantottam a görög szövegre is. Az a pár szó, amit megértettem a görögből, megdöbbentő erővel hatolt belém. A János evangéliumának elején szó van az Igéről, hogy kezdetben volt, majd szó van emberekről. Szó van életről, ami az Igében volt, ami világosság az emberek számára. A világosság és az élet szavak az eredeti görögben mintha valami más jelentést is hordoznának, mint magyarul, valami mennyeit. Ott van mellette az ember szó is, akihez eljött a világosság, az élet, és a görög szavakat látva, sokkal jobban át lehet érezni, hogy ezek a nem hétköznapi, mennyei dolgok behatoltak a profánba, az emberi létbe. Ez pont olyasmi, mint amikor a Szentlélek megérinti az embert, vagy talán pont meg is érinti, ahogy ezzel az egésszel az eredeti görög szövegben a nyelv útján szembesülünk. A görög fósz (φῶς) és dzóé (ζωὴ) szavakban mintha valahogy fizikailag is ott lenne, amit jelentenek: az a világosság, az az élet, és megérintene olyankor, amikor olvasom. Talán megszoktuk a magyar szavakat, és önkéntelenül is gondolunk valamire, amikor halljuk, olvassuk ezeket a szavakat. Akaratlanul is elképzeljük az élet szót hallva vagy olvasva a biológiai életet, vagy a fény szót hallva a lámpafényt, napfényt. A görög szavakkal kapcsolatban nem tudtak kialakulni ilyen tudatalatti asszociációink, így azok jobban képesek nem profán jelentést is hordozni.

Istentisztelet alatt is megnyitottam a Károlival párhuzamosan a görög fordítást is, amikor felolvastak a Bibliából, és a Károlit követtem, de néha a görög szövegre is rápillantottam. Istentisztelet után rendkívüli "hiányérzetem" volt, hogy én másnap is azt szeretném, hogy legyen istentisztelet, és követni akarom a Károli fordítás mellett a görög szöveget is, annyira sokat adott, annyira jó volt kapni belőle valamit.

Ma délután gyaloglás közben felütöttem digitális Bibliámat, ott "nyílt ki", ahol istentiszteleten abbahagytuk, a Máté 15.29-nél:

És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle. És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét. (Máté 15. 29-31.)

Elolvastam ezt a részt, és gondoltam, megint megnézem a görögöt is, bár lehet, úgyse sokat fogok érteni belőle. Ott volt az a szó, "meggyógyítá". Egy pillanat alatt átfutott rajtam, hogy ilyen lazán elintézi egy szóval, hogy "meggyógyítá", mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lenne, pedig itt sánták, vakok, némák, csonkák és sok egyebek gyógyultak meg, épültek fel, ami azért orvostudományi szemszögből sem piskóta. Az ember meg csak olvassa a Bibliát, hogy ja igen, ez is volt, az is volt, ja, igen, meggyógyultak, olvassuk tovább. Egy pillanat alatt átfutott rajtam az is, hogy mi van, ha most a "meggyógyít" szóra valami olyat találok a görögben, amitől dobok egy hátast. Nem tudom, honnan jött ez a gondolat, de pont így is lett. Megnéztem, mi van a görög szövegben, és ezt olvastam: etherápeuszen (ἐθεράπευσεν). Rögtön a "terápia" szavunk jutott eszembe, és egyszerűen annyira telibe talált, hogy amikor Jézus betegeket meggyógyított, azt ezzel a szóval lehet kifejezni, hogy majdnem elejtettem a telefont gyaloglás közben. Ott akkor éreztem, hogy most úgy telibe kezd kapni Isten jelenléte, hogy csak na, egy nagy megtisztuláshoz, felszabaduláshoz hasonló érzés járt át, amit leginkább csak istentisztelet közben szoktam érezni. "Etherápeuszen, hát ez óriási!!!" - valahogy így folytattam utam, majd egyéb teendőim miatt félre kellett ezt tennem. De aztán újra bekapcsoltam később a telefont, és megint ott volt az az igevers. Tovább ízlelgettem magamban, hogy a "meggyógyította" görögül etherápeuszen, és valami leírhatatlan öröm járt át, és ahogy egyre csak ízlelgettem magamban ezt a magyar és görög szót, ez az érzés egyre csak fokozódott. Lehet, valamikor ilyen egyszerű Isten jelenlétébe belépni és Vele lenni, hogy nem kell mást csinálni, csak két szót "ízlelgetni" magamban.
Mindenki tudja, mit jelent pontosabban a terápia, itt nem is akarom osztogatni az észt és megmagyarázni, hogy miben más, mint egy gyógyítás, és miért jelent valami többet.

Korábban János evangéliumának egész első fejezetét meghallgattam a Youtube-on eredeti görög nyelven, bár nem sokat értettem belőle. Viszont egy kis rész nagyon megragadott: Az Ige testté lett. A görögben a testre a szárksz szót használják, és akkor hirtelen nagyon átjött és megérintett, hogy a mennyei az teljesen földi, hús-vér testben született meg. Valamiért az eredeti görög szavakból sokkal jobban átjön az, hogy a mennyei és a földi az két külön valóság. Átjön az, hogy a mennyei az mennyivel csodálatosabb, mint amit mi itt a Földön megszoktunk. És átjön az is, hogy ez a mennyei eljött ide a Földre, és egészen közel jött az emberhez.

Mintha a görög Bibliában a betűk is hordoznának valamit Isten jelenlétéből, nem csak a szavak. Ha csak nézegetek egy görög szót, vagy annak egy betűjét, akkor is mintha közelebb érezném magam Istenhez. Minden ióta, minden pontocska is hozzáad valamit, minden kis mellékjel számít a görög betűkön. Azt hiszem, ha ránézek az eredeti görög Bibliában egy görög betű mellékjelére, azon keresztül is szólhat hozzám Isten valamit, a jelenléte, ereje mintha ott lenne benne. Ez talán nem is olyan meglepő, hiszen az írott ige is maga Jézus. Egyszerre csak egy kicsi részével tudunk találkozni, nem láthatjuk szemünk előtt egyszerre az egész Bibliát eredetiben elejétől a végéig - pedig jó lenne. De ha látnánk is, akkor sem lenne képességünk egyszerre az egészet befogadni, hatékonyan érzékelni, fizikai korlátaink miatt.

Találtam egy jó netes, eredeti görög Bibliát: www.nestle-aland.com. Ez a betűtípus miatt tetszik jobban a többinél, és az összes mellékjel is szépen látszik, amik mind Isten jelenlétét hordozzák, akkor is, ha ma már nem is tudjuk rekonstruálni, hogy mit is jelölnek. Tényleg jó, ha egyetlen ióta vagy pontocska sem veszik el.

Szólj hozzá!

Az év utolsó óráiban

2019.12.31. 18:38 Czimby

Talán sokan nem értenek engem, és én sem gondoltam volna pár órával ezelőtt, hogy amikor vészesen közeledik a 2020-as év, itt fogok üldögélni a Nameless Blog előtt és gépelni a bejegyzéseket. Délután elkezdtem imádkozni, és közben több gondolat is feljött bennem. Az egyik ilyen gondolat ihlette a szintén ma délután írt másik bejegyzést a keskeny útról és a szeretetről. Más emberek leginkább valami buliba készülnek, hogy majd mulatnak egy nagyot, és imádkozás előtt én is éreztem picit, hogy milyen dolog már, hogy én nem ezt teszem, hanem elvagyok a kis világomban. Ahogy imádkoztam, átjött újra, hogy nincs fontosabb Istennél, mert annál többet, jobbat, mint amit Ő nyújthat, nem nyújthat senki, semmi, sem a szilveszteri bulizás. Nem lenne a bulizástól előbbre az életem, viszont Isten előreviheti azt. Vannak az életemben területek, ahol érzem, hogy valami hiányzik, valamit másképp kéne csinálnom, és nem jövök rá, mit, hogyan kéne másképp csinálnom, de ahogy most van, az nem az igazi. Míg más területeken nagyon is azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Keresni kell Isten akaratát, közben a saját elképzeléseimet is át kell gondolni és nem riadni vissza a saját elképzelésektől sem, és majd ha Isten úgy gondolja, kiigazítja azokat. Vagy az is lehet, teljes egészében Isten elképzeléseit kell keresnem - ami viszont jöhet úgy is, hogy a sajátomat kezdem megvalósítani. Nem tudom még. Keresni kell az Ő jelenlétét, hogy megmutassa... de mit is? Azt mutassa meg, hogy mivel tudom Őt a leginkább szolgálni. Tehát saját elképzeléseimet ennek alá kell rendelnem, Isten országát és az Ő igazságát kell keresni, nem pedig azt, hogy nekem hogy lenne a legjobb vagy mi lenne a legjobb. Persze a kettő nem is zárja feltétlen ki egymást, később az nekem is a legjobb lesz, szóval csak menni kell előre, nem egy helyben maradni, aztán a többi majd idővel kiderül. Menni előre, és nem a múlttal foglalkozni. Igazából azért kezdtem írni ezt a posztot, mert a blog.hu feldobott egy másik blogot, ahova a blogíró tegnap ezt írta az elejére, először csak ezt akartam ebbe a posztba beilleszteni:

Mit adott nekem 2019?

Ahogy a híres dalszöveg is mondja: Menj az úton, menj tovább. Ne nézz, ne nézz vissza már! Nem vagyok egy múltban élő típus és nem is szokásom sopánkodni azon, ami elmúlt, inkább előre tekintek...

Ennyi jelent meg elsőre abból a másik blogból, amit egy számomra ismeretlen ember ír (traveladdict néven). Az biztos, hogy az idézett rész teljesen összhangban van a Bibliával. Ahogy az előző posztomban írtam, a keskeny út nem egy kényszer, hanem egy lehetőség, ez az út előrefelé vezet, előre kell menni rajta tovább, és, ahogy Pál apostol is írja, félretenni minden megkörnyékező bűnt és a múlt dolgait, és előre nézni:

Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. (Zsid. 12.1.)

 

Bízd Újra Életed Krisztusra!

Szólj hozzá!

A keskeny út és a szeretet

2019.12.31. 17:00 Czimby

A keskeny úttal kapcsolatban nekem mindig valamiféle előírás jutott eszembe, amit be kell tartani. Egy előírás, egy parancs, hogy a keskeny úton kell járni. Egyfajta vasszigor, hogy ott a széles út, és ott a keskeny út, és Isten jól megparancsolja, hogy ha akarod, ha nem, ha tetszik, ha nem, a keskeny úton KELL járnod, mert ha nem, akkor... Ez azonban így ebben a formában egy rossz elképzelés. Istennél nincs olyan, hogy „kell". Semmit sem kell. Mindent szabad, mindent lehet. Az ember saját belátásától függ, mit tesz, mit nem tesz.

Ami viszont fontos, az Istennel való személyes kapcsolat. Amikor az ember megtér, talán egyből be is látja, hogy ez az, amire neki szüksége van, nem más dolgokra. Talán megtérés után egyből eljut erre a felismerésre az ember: Isten kell, igazából mást, jobbat még senki nem tudott mondani nekünk, mint amit megtéréskor megtapasztaltunk. Nyilván megtéréskor sem lesz az ember hirtelen egyik pillanatról a másikra tökéletes, és az ember még ekkor is ápol bizonyos közösséget olyan dolgokkal, melyek nem Istentől valók. De jobb esetben egyre kevesebbet. Jobb esetben? Az ember élete sosem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Érik az embert nehézségek, sokféle dolgot hordozunk, örököltünk a múltunkból vagy a szüleinktől, amik nem Isten szerint valók, és az ezekkel való birkózás közben néha úgy érezzük, mi maradunk alul. Nem mindig olyan egyszerű ez, erre utaltam is egy régebbi bejegyzésben: valaki megtért, de utána újra meg újra ugyanazt a bűnt elkövette, pedig nem akarta, és bizony bizonyos dolgokból évtizedekig is eltart, mire kimászunk. Hiába mondják egyesek, hogy meg kell térni ebből és ebből a bűnből és kész, és mást nem mondanak hozzá -  mert nem megy ilyen könnyen. De mehet ilyen könnyen is, ha valakinek esetleg így menne, az csak jó, nem akarom senkibe belekényszeríteni a gondolatot, hogy ez nehezen, lassan kell, hogy menjen. Viszont tény, hogy az ember nem könnyen igazítja teljes útját Isten akaratához, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, hanem ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, amik számára fontosak, de valójában nem egyeztethetők össze a keresztény életvitellel.
Ma már, hála az Úrnak, elég jó útmutatást, segítséget kapunk ehhez, mivel már eleve Jézus meghalt és feltámadt, ezáltal lehetővé tette a szabadulást. De nem csak ezért vagyunk jó helyzetben, hanem mert ma Istennek egyfajta erősebb jelenléte van itt velünk, mint régebben (jó pár évtizede) volt, úgy gondolom. A rendszerváltás előtti időszak finoman szólva nem kedvezett sem az egyházaknak, sem a keresztény hit gyakorlásának, külön kiváltság, hogy nem kell titokban gyakorolni a hitet, bárki szabadon elmehet bármilyen gyülekezetbe, ott megtérhet (már ha olyan a gyülekezet, hogy nyíltan, egyértelműen elmondják és középpontba állítják, mi az a megtérés - sajnos ma is sok, magát kereszténynek nevező közösség van, ahol ezzel nem, vagy alig foglalkoznak), betöltekezhet Szentlélekkel. És igen, napjainkban a Szentlélek erősebb jelenléte is tapasztalható, ami a hívőknek külön segítség ahhoz, hogy a keskeny úton tudjanak járni, tehát több szempontból is jó helyzetben vagyunk! Olyan közösségeket is támaszt Isten ma már, ahol egyértelműen elmondják, mi a bűn és mi nem bűn*, világos útmutatást kaphatunk. És ez nem természetes, ezekért hálát adhatunk, hogy így van, ez külön kegyelem, amiért mi semmit nem tettünk, Isten mégis adja nekünk.

Azonban a keskeny úton járás még így sem egy vasszigort tükröző parancs, hanem egy lehetőség. Mi magunk láthatjuk be, hogy nincs más út, mert minden más út hiábavaló. Meg lehet próbálni, de előbb-utóbb úgyis rájön az ember, hogy ezzel most nem lettem előbbre. De megtéréskor is már eleve Isten belénk helyezi Szellemét, tüzét, és már ezért is látjuk, tudjuk, hogy más utat nem érdemes erőltetni. Ami a legcsodálatosabb, hogy Isten nem kényszeríti ezt ránk, hanem magunktól egyszerűen felismerjük, hogy ez az Út az igazi, amit Ő kínál. Így az ember önként fogékonnyá válik a jóra, teljesen önként! Nem azért, mert erkölcsi oktatást kap, vagy mert annyit érvelnek mellette, hogy ez a jó, hanem egyszerűen azért, mert Isten megérint a semmihez sem hasonlító jelenlétével, szeretetével, és egyszerűen biztosak leszünk benne, hogy ez a legjobb dolog, és ez kell. Erre csak Ő képes.

* Kiegészítés: mi a bűn, és mi a nem bűn? Semmiképpen nem jó a sötétben tapogatózni, hogy mi bűn, mi nem bűn. Régebben többféle felekezetben megfordultam, de a legtöbb helyen nem mondták el egyértelműen, mi bűn, mi nem. De ma már van olyan is, és remélhetőleg ez fog nagyon elterjedni, hogy részletes tanítást kapunk arról, hogy mi a bűn, a Biblia alapján az összes létező bűnt felsorolják és megmagyarázzák, hogy az mit jelent. Ennek látszólag lehet árnyoldala is, mert amikor az ember felismeri a bűneit és esetleg pont nem is tud belőlük szabadulni, akkor bűntudat nehezedik rá, amivel nem lesz előbbre - ezt leginkább nem hívők szokták mondani, és a kereszténység egyik árnyoldalának tartani, miközben azonban nem ismerik a kereszténység alaptanítását, ami az Istennel való személyes kapcsolat, és így mindent teljesen máshogy fognak értelmezni és hibát találnak benne, hiszen az Istennel való személyes kapcsolaton áll vagy bukik minden, amit a nem hívők nem érthetnek. Az Istennel való személyes kapcsolat nem azonos azzal, hogy naponta elmondok egy imát, vagy akár öt, tíz, száz imát, főleg olyanokat, amiket szóról-szóra ugyanúgy mondok mindig. Ha Bibliát olvas valaki, és imádkozik is, még önmagában az sem jelent feltétlen személyes kapcsolatot Istennel. A megtérés a kulcsszó, amire itt a poszt elején is utaltam, és amiről már többször írtam, többek között a blog legelső bejegyzésében is. A lényeg, a bűnökkel kapcsolatban fontosnak tartottam hozzátenni: ne az legyen, hogy a bűneinket felismerve egy újabb teher kerül a nyakunkba, ami a bűntudat! Van Isten szerint való bűntudat is, ez nem teher, hanem egy erő, amely kifele húzza az embert a bűnből! A bűneink felismerése után, a hosszú bűnlistát megismerve, melyet elénk tárt a gyülekezet vagy a tanítónk, ne ijedjünk meg magunktól és ne essünk depresszióba a bűneinket felismerve! Senki sem tökéletes! A bűnök feltárásának célja a bűnökből való szabadulás, nem pedig a bűntudat terhének ráhelyezése az emberre! Jó dolog hallani, amikor keresztények elmesélik, milyen bűneik voltak, amikkel szembesültek a bűnfeltáró lista és tanítássorozat által, és hogy ezekről a bűnökről múlt időben beszélnek, mert Jézus megszabadította őket. A bűntudat ne teher legyen, hanem akarjunk és igenis akarjunk a bűnökből szabadulni, de ha ez nem megy egyből, akkor se gondoljuk azt, hogy elfogadhatatlan emberek vagyunk, és Isten is elvet minket! Nem vet el, hanem türelmes, és terel a tökéletesség felé. A tökéletességet csak Jézus visszajövetelére érjük el - hogy hogyan, azt csak Isten tudja.

Szólj hozzá!

Mi a gond a jógával?

2019.12.01. 19:01 Czimby

Jézus mondja: "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Máté evangéliuma, 11.28.)
"Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (János evangéliuma, 14. 27.)

Az elmúlt hetekben sok nem hívő emberhez eljutott az, amikor Németh Sándor a jógáról beszélt. Sokan közülük rögtön azzal jöttek, hogy miket ki nem talál már Németh Sándor, meg hogy ez mekkora hülyeség, kigúnyolták. Nem hívők nyilván nem ismerik a kereszténység sok tanítását, hitelvét, ezért nem hallottak még arról, hogy ezt nem Németh Sándor találta ki, hanem a kereszténységen belül ez egy általánosan elfogadott hitelv, hogy aki Jézust követi, az nem jógázik. De miért nem jógázik? Mert nincs szüksége rá, hiszen Jézus ott van neki, és Jézus már minden olyasmit megad az embernek, amit a jógán keresztül szeretne az ember megkapni. A keresztény hívőnek személyes kapcsolata van Istennel, Jézussal, és ez az, amit a nem hívők nem tudnak, nem értenek, és bolondságnak tartják ezt. Isten szereti az embert, így akivel személyes kapcsolata van, azt megajándékozza egyfajta lelki békével. Aki nem hívő, és még életében soha nem fordult oda Jézushoz (mert mondjuk eleve nem is hisz a létezésében), az nem ismeri azt a békességet, amit Isten ad azoknak, akik hozzá fordulnak.

A jóga nem más, mint egy pótszer azoknak, akik nem hisznek Istenben, nincs személyes kapcsolatuk Istennel, és emiatt nem tapasztalják meg azt a békességet, amit Isten adhat a benne hívőknek. Jézus minden elképzelhetőnél nagyobb békességet ad azoknak, akik hisznek benne, hozzá fordulnak és Őt követik. Saját tapasztalatom is az, hogy nem érdemes ezt a békességet, amit Isten ad, máshol keresni, mert csak töredékrészét kaphatjuk meg.

A fentiekből következik, hogy a jóga pótolni próbálja Istent az ember életében. Tipikusan elkényelmesedett módszer: ami szimpatikus nekem, azt akarom Istenből is kivenni, a békességet, mert az jó nekem. A többi már nem annyira szimpatikus, nem akarom elfogadni, hogy tisztességesen éljek és embertársaimmal tisztességes legyek, szeressem az embereket, elfogadjam Jézust uramnak. Nem feltétlen akar az ember szembenézni azzal, hogy bűnöket követ el, és ezen változtatni kéne. Ez a része nem feltétlen tetszik az embereknek. De a békesség, az kell, közben meg hadd éljek már úgy, ahogy akarok, ahogy nekem az jó, kényelmes. A jóga egyszersmind azt is akadályozza, hogy az ember személyes kapcsolatba kerülhessen Istennel. A jógától úgyis könnyebb az életem, nem kell nekem már ide Isten, Jézus, a megváltás, megbocsátás, megtérés, a bűnös életvitel feladása.

Isten arra hívja az embereket, hogy legyenek vele személyes kapcsolatban. Ezért küldte el Jézust is a Földre. Azért, hogy az ember a földi élete után ne kerüljön az örök kárhozatba, hanem Jézust, mint a megváltót elfogadva üdvözülhessen, és már itt a Földön személyes kapcsolata lehessen Istennel. Sokakat nem érdekel, mi lesz velük a földi haláluk után, vagy van erről egy elképzelésük, és úgy gondolják, nem igaz az egész Jézus-sztori. Azt viszont érzik az emberek, hogy valami békességre lenne szükség, és keresik ezt a békességet, így megpróbálkoznak olyan dolgokkal, amik segítségével nyugodtabbak, kevésbé stresszesek lehetnek. Így ha a jógában valamiféle lelki békét találnak, már még kevésbé fogja őket Isten, Jézus és a megváltás érdekelni, mert úgy gondolják, valamit megkaptak abból, amit kerestek - közben pedig ugyanúgy élik tovább az életüket, ugyanazokat a bűnöket újra meg újra elkövetik, becsapják, kihasználják embertársaikat, vagy egyéb bűnöket követnek el, tehát  ugyanolyan emberek maradnak, mint előtte, nem lesznek tőle jobbak. Mégis csak Isten az, aki az embert teremtette és így a legjobban ismeri az embert és tudja, hogy mire van szüksége az embernek, a jóga gyakorlása közben pedig nem találkozik az ember Istennel! Bármilyen meglepő, nem találkozik Istennel az ember a jóga gyakorlása közben, akkor sem, ha ezt gondolja! Istennel csak úgy lehet találkozni, ha az ember teljesen tudatosan Jézushoz fordul, megvallja a bűneit, és elfogadja Jézustól, hogy az életét adta oda érte a kereszten, majd fel is támadt, és ma is él. Egy olyan személyről tanít a Biblia, aki meghalt, de feltámadt, és ma is él, és mindenkinél jobban szereti az embert, hiszen az életét adta oda érte. Istennek az az akarata, a vágya, hogy minden ember elfogadja ezt, és így személyes kapcsolata legyen Istennel. Az Istennel való személyes kapcsolat egyedüli lehetséges módja az, hogy Jézushoz fordulunk, teljesen tudatosan. Holmi jógázás ezt nem tudja helyettesíteni.

A jóga gyakorlatilag egy bálvány. A bálvány azt jelenti, hogy Isten helyére kerül ez a dolog az ember életében, és Isten helyett ennek a dolognak tulajdonít az ember jelentőséget. Az Istennel való személyes kapcsolat következtében Isten békességgel ajándékozza meg az embert. Akinek nincs személyes kapcsolata Istennel, az többek között a jógában keresi azt, amit szeretne megkapni az életben. És hát ki terelné el a figyelmet Istenről valami másra, ha nem az ördög? Ezért is mondta Németh Sándor, hogy démonok állnak a jóga hátterében. Hiszen tényleg azok állnak ott, azok sugallják az embernek, hogy ne akarj megtérni a bűneidből, ne akarj megváltozni, jobb ember lenni, ne foglalkozz Jézussal, hiszen az úgyis hülyeség, inkább jógázz! Akinek személyes kapcsolata van Istennel, az tudhatja, hogy az a békesség, amit Istennél lehet találni, nem hasonlítható semmihez.

Minden valamire való keresztény elutasítja a jógát, mivel a békességet, amit meg szeretne kapni, már megtalálta Istennél. Ettől előfordulhat, hogy egy közösség, emberek egy csoportja kereszténynek vallja magát, de nem utasítja el a jógát. Ennek az lehet az oka, hogy ez a közösség talán foglalkozik a Bibliával és elfogad belőle dolgokat, de nem volt nekik személyes kapcsolatuk Istennel sosem, csak a Biblia számukra szimpatikus dolgait fogadják el, és az Istennel való személyes kapcsolatról szóló részeket nem megfelelően értelmezik, kiforgatják.

Szólj hozzá!

Isten szeretetének megmutatkozása hívő embereken keresztül

2019.10.22. 01:56 Czimby

Elgondolkoztam azon, hogy aki átadja az életét Istennek, annak nem saját maga fog számítani, hanem Isten. Ilyenkor nem az a fontos, hogy én mit akarok, mire vágyom, mit akarok megvalósítani, hanem hogy Isten mit akar. Valaki igazságtalanul bánik velem, én erre reagálnék, hogy nem úgy gondolom, felhívnám a figyelmét, hogy azért nem teljesen úgy vannak a dolgok, ahogy ő gondolja, akár erőteljesebben is fellépnék vele szemben. De minek? Ezzel a „de minek"-kel nem azt mondom, hogy feltétlen mindig hagyni kell magunkat, bölcsen kell kezelni ezt is. De ha igazságtalanul bánik velünk valaki, miért kell azzal foglalkozni? Mi jelentősége van? Nem mindegy az egész? Nem az a fontos, hogy nekem igazam legyen, hogy meglegyen az akaratom, vagy amit szeretnék, hanem hogy Isten akarata legyen meg. A saját életem, saját akaratom nem annyira fontos, hogy csak azért, mert úgy gondolom, kiálljak mellette körömszakadtáig. Megismertem Istent, belépett az életembe és azt kéri, ne legyen olyan fontos nekem a saját életem, saját akaratom. Ilyenkor sokszor találkozik ott belül ez a két dolog: Isten kérése, hogy hogyan viselkedjek, és a saját akaratom. Tegyük fel, hogy háttérbe szorult eddig az, hogy Isten ilyenkor mit kér tőlem, valamiért nem volt olyan fontos, vagy nem tudtam vele mit kezdeni, nem volt elég hitem, hogy elengedjem a saját akaratomat, hogy nekem úgy lesz jobb. Tegyük fel, hogy például a kisebbségérzés ellensúlyozására vagy a lelki problémák ellensúlyozására a saját akaratomat akartam véghez vinni, és vesztesnek éreztem magam, ha eleve meg se próbáltam. Tegyük fel, hogy valamiért megértettem, hogy ha úgyis biztos vagyok benne, hogy Isten létezik, mert megtapasztaltam a saját életemben, akkor mégis csak Isten a fontosabb. Tegyük fel, hogy ilyen helyzetekben nem a saját akaratom érvényesítése vagy érvényesítésének megpróbálása lesz fontosabb, hanem hogy Isten akarata legyen meg, és nem megyek bele feleslegesen a saját igazam bizonygatásába.

Tegyük fel, nem olyan fontos nekem, mi lesz az egész életemmel, mi lesz a saját igazságérzetemmel, bármimmel, mert rájöttem, tényleg mindegy. Nem leszek előbbre, ha az életemet így vagy úgy akarom elképzelni és erre törekszem szinte minden erőmmel. A másik ember így gondolja, én meg amúgy, teljesen másképp - és akkor mi van? Semmi. Ő így gondolja, akkor mi van? Semmi. Tegyük fel, eddig fontosabb volt nekem, hogy ahogy én gondolom, úgy jó, és ezt jól meg is tudtam indokolni, és mondjuk a másik nem tudja megindokolni, hogy az miért jó, ahogy ő gondolja. De akkor sincs semmi. Lényegtelen az egész. Nem ezen fog múlni semmi. A másik ember jobb esetben idővel majd megtér ettől függetlenül, ha nem tért meg még, ennek van jelentősége, mindettől függetlenül. A többi dolog csak apróság.

A lényeg, visszakanyarodva az előző gondolatmenethez: valakinek Isten fontosabb, mint a saját akarata, és a másik emberre is úgy tekint, hogy ő a fontosabb, nem a saját akarata, jóléte, elképzelései, bármije. És így is fog viselkedni a másik emberrel. A másik ember ezt észreveszi, és jól esik neki. Ilyenkor valójában Isten szeretetével találkozik: ha valaki az Istennel való személyes kapcsolata következtében velem szemben előzékenyebb, kedvesebb, segítőkészebb, mint más emberek, akkor valójában Istenből tapasztaltam meg valamit. Lehet, hogy vannak kedves, előzékeny emberek, nem hívők is, ez is jó, de valahogy teljesen más, amikor valakit Isten indít arra, hogy ilyen legyen, és ha ilyen emberrel találkozom, más érzés az, hogy őrajta keresztül Istenből tapasztalok meg valamit. Lehet Isten szeretetét megtapasztalni közvetlenül, például imameghallgatás által, vagy úgy, hogy elcsendesedem és időt töltök vele kettesben, és érzem a jelenlétét. Ez is jó. De teljesen más, mikor egy hívő emberen keresztül tapasztalom Isten jelenlétét, mert a hívő ember Istennek alárendeli magát és Isten akaratát tartja a legfontosabbnak.

Legyünk mi is ilyenek, akik magunkat Isten akaratának alárendelve viselkedünk más emberekkel! - írnám ezt a végére, ha valami szép kis prédikációt akarnék itt tartani. De nem akarok, egyszerűen csak leírom, ami ma este előjött bennem és elgondolkoztatott. Nem ez illik talán a végére, de elgondolkoztam, ahogy kinéztem az ablakon, láttam embereket sétálni, autókat menni, hogy nekik van valami akaratuk, céljuk, ami miatt épp tartanak valahova, saját céljuk, talán saját kis önző céljuk, ami nem vezet semmire. Nekem is vannak céljaim, elképzeléseim - és most kérdezném azt, hogy „de minek?", de nem kérdezem, mert ez így nem jó. Kellenek célok, elképzelések, kell is törekednünk rájuk. De csak egy bizonyos határon belül. Ha nem akarnak ezek a célok megvalósulni, nem kell elkeseredésünkben az ablakból puskával lövöldözni az embereket, sem a Dunának menni. Van valami bevételem, vannak kiadásaim, vannak elképzeléseim, hogy miket szeretnék venni magamnak, mennyit akarnék félretenni, stb. Oké, megpróbálhatom megvalósítani, törekedni rá, hogy nagyobb bevételem legyen, megtenni ennek érdekében, amit lehet. De fontos-e igazán, hogy ez megvalósuljon? Semmi sem az én tulajdonom, még én magam sem, mert a Megváltóm tulajdona vagyok, aki drága véren vásárolt meg engem. A pénzem is valamilyen szinten az Övé, nem az enyém. Lehet, nem tudok annyi pénzt összegyűjteni, amennyit szeretnék, és Ő azt akarja, hogy valami másra adjam ki a bevételem egy részét, de ettől nem leszek boldogtalanabb. Gyakorlatilag nem leszünk boldogtalanabbak, ha nem valósulnak meg pont azok a céljaink, amiket elképzelünk és pont úgy, ahogy mi akarjuk, mert Isten épp valami mást akar.
Ez utóbbi bekezdéssel már elkanyarodtam az eredeti témától. De nem is az a cél, hogy itt tanítgassak másokat vagy prédikáljak. Csak egyszerűen leírom, ami eszembe jutott ma este.

Szólj hozzá!

Az árnyoldal

2019.10.21. 00:52 Czimby

Nemrég hallottam egy tanítást, ami nagyon szíven ütött, erről fogok most írni.

Talán szándékosan is kerültem mindig ebben a blogban az árnyoldalát a dolgoknak. Isten szeret, Isten jó, mindig csak erről beszéltem, talán direkt akartam elfedni az „árnyoldalt", hogy Istenről és az egész hitről csak és kizárólag a lehető legjobbat mutassam be minden idetévedő számára, legyen az olvasó akár keresztény, akár bármilyen más meggyőződésű. Istennek azonban nincs szüksége arra, hogy „megvédjék", hogy bizonygassák Róla, hogy Ő mennyire jó, és csakis jó. Van egy mondás, miszerint a Bibliának nincs szüksége arra, hogy bizonygassuk az igazságait, mert a Biblia saját igazát bizonyítja be. Amit mi emberek tehetünk, hogy elmondjuk, amit megértettünk, megtapasztaltunk, akár a rosszat is, úgy, ahogy volt, ahogy átéltük, ahogy megtapasztaltuk.

Ha már árnyoldalról kell beszélni, fontos azt is tisztázni, hogy árnyoldala nem Istennek vagy nem a keresztény hitnek van. Isten jó, és csakis jó, akármi is történik. A keresztény hit, ha az valóban összhangban van a Bibliával és a valósággal, és valóban az élő Isten leképeződése az a hívőben, nem pedig részben vagy egészben a hívő agyszüleménye, akkor a keresztény hit is azt kell, hogy mondjam, jó úgy, ahogy van, és nincs árnyoldala. Az árnyoldal, amiről most szó van, nem Isten, vagy nem a keresztény hit velejárója, hanem a földi élet velejárója. Ezért akkor is ott van, ha az ember nem hívő, hanem mondjuk teljesen ateista, vagy valami teljesen másban hisz, mint Isten egyszülött Fiában. Nem a keresztény hívő ember életének van árnyoldala, hanem általában véve az emberi életnek, és ez többé-kevésbé (de sok esetben bizony többé) erőteljesen kihat a keresztény hívőre is.

Isten elküldte az egyszülött Fiát a Földre, ezzel a bűntől megváltott minket. Ez a megváltás nem automatikus! Kell hozzá az ember is! Csak akkor leszel megváltott ember, ha tudatosan elfogadod, hogy Jézus megváltott téged is. Ha ezt elfogadod, akkor személyes kapcsolatod lesz Istennel, de még ez sem jelenti azt, hogy onnan kezdve minden automatikusan teljes örömmel és boldogsággal fog történni tovább az életedben. A személyes kapcsolat Istennel azt jelenti, hogy szabad akaratod van fenntartani vele ezt a kapcsolatot, tehát akár megteheted azt is, hogy nem foglalkozol vele. Ő pedig soha nem fogja rád erőszakolni magát. Finoman időnként üzen valamit, küld valami jelet, vagy valamilyen módon tudatni akarja veled, hogy szeretne veled beszélni, amit ha akarsz, teljesen figyelmen kívül hagyhatsz.
Azzal, hogy Isten elküldte Jézust, hogy higgyünk benne, „csak" a vele való személyes kapcsolat lehetőségét jelenti számunkra, önmagában sokszor semmilyen más problémát nem old meg. Az élet különféle problémáit nekünk kell megoldanunk, olykor Isten segítségével, olykor látszólag teljesen magunkra hagyva.

Az élet különféle problémái pedig sokszor nem gyengék. Főleg gyerekkorában az ember ki van szolgáltatva a környezetének, és olyan hatások érik, melyek a személyiségét is erőteljesen formálják, és későbbi életét is teljesen meghatározhatják. Akár a családi háttér, akár egyéb hatások, körülmények is meghatározóak lehetnek. Komoly lelki sérüléseket is lehet szerezni, amik miatt az ember később nem tud teljes életet élni, nem tudja azokat az áldásokat átvenni, amiket Isten készített a számára. Amit a gyerek a családban és úgy általában maga körül tapasztal, azt érzi természetesnek, az lesz számára az etalon, akkor is, ha valójában nagyon nem követendő. Emiatt aztán akár felnőttkorban is sokszor képtelen az ember észrevenni, hogy nem úgy kéne csinálnia a dolgokat, ahogy csinálja, annyira beléje ivódtak gyerekkorától kezdve bizonyos szokások, bizonyos gondolkodásmód, életvitel és hasonlók. Sokszor mások is mondják neki, hogy "te, figyelj már, ezt ne így csináld, mert tiszta gáz, nem jutsz így semmire", és hiába mondják, nem képes felfogni, hogy máshogy is lehetne csinálni. Vagy ha fel is fogja, akkor is teljesen idegen számára és nem tud vele mit kezdeni. Ez egyfajta örökség, amit az ember a szüleitől, őseitől örököl, részben ezt nevezi a Biblia az ősöktől örökölt hiábavaló életnek.
Amit az ember az ősöktől örököl, gyerekkorából magával hoz, azok között lehetnek nagyon durva dolgok is. A tanításban, amit hallottam, a prédikátor egy lányról beszélt, akit gyerekkorában valamelyik családtagja rendszeresen megerőszakolt. Nekem már itt elszakadt a cérna, és vegyes érzések voltak bennem végig a tanítás többi része alatt, Istennel szemben is. A prédikátor szerint ez a lány húsz éves korára olyan volt, mint akin végigment az élet, mintha kb. 70 éves lenne. Húsz éves kora körül megtért, és megtapasztalta Isten szeretetét, nagyon pozitív átélései voltak, rajongott Jézusért. Ezzel sajnos azonban nem oldódtak meg azok a problémái, amiket gyerekkorából cipelt magával. A gyerekkori hatások kihatottak életmódjára is, ő maga rendszeresen elbukott paráznaságban, különböző férfiakkal alakultak kalandjai, amiket utána rögtön meg is bánt és elmondta pásztorának. Sajnos, mondhatni, hiába volt a megbánás, nem tudott változtatni ezen, újra és újra elbukott ugyanabban a bűnben. Tömören, aztán hozzáment valakihez, akihez nem kellett volna, és a pásztora nem is adta össze őket. Ez a házasság azonban nem tartott sokáig, talán fél évig sem, és talált egy másik férfit a lány. Újra a pásztorához ment, hogy „válassza szét őket". A pásztora most azt mondta, ezentúl többet nem tud az ő pásztorlásában részt venni. Gyakorlatilag elengedte, hogy csináljon azt az életével, amit akar, amit tud - ezt a részét nem így mondta a prédikátor, aki a lány pásztora is volt, csak nekem jön le ez. Kérdezte-e bárki is a lánytól, hogy meg akar-e születni? Nem. Kérdezte, hogy melyik családba akar megszületni? Nem. Belecsöppent valamibe, itt most Istent toljuk félre: ezt dobta a gép. Tehet-e ő erről az egészről? Nem. Tehet-e arról, hogy egy ilyen háttér után nem tudott csak úgy hirtelen tiszta életet élni? Nyilván neki is szerepe volt ebben, de alapvetően, akinek nem ilyen a gyerekkora, annak nem kell ilyen lehetetlen, megoldhatatlan dolgokkal küzdenie, tehát végső soron nem az ő hibája volt, hiszen a bűnét mindig megbánta, csak nem volt képes nem elkövetni. Közben megtért, rajongott Jézusért, de ez sem oldotta meg a problémát. Hozott egy örökséget magával a családjából, ami egy az egyben meghatározta az életének nem kicsi részét. És lehet, ha megfeszült volna, se tudta volna ezt máshogy csinálni. És ehhez még hozzá jön, hogy a pásztor felhagyott a pásztorlásával. Nem tudom, ez mit jelent, arra kérte-e, hogy ne keresse többet egyáltalán, vagy emberileg, lelkileg attól még valamiféle segítséget hajlandó volt-e még adni neki a nyilvánvalóan nem éppen rózsás élethelyzetben. Ezt nem tudom. Lehet, hogy valahol úgy van, hogy ha valami nagy hülyeséget csinál az ember, akkor a pásztor elküldi, hogy amíg nem tér meg teljesen és nem gondolkozik biblikusan, addig ne is keresse. Lehet, hogy valahol nem így van, nem tudom. De az biztos, hogy ebben a helyzetben is szüksége van az embernek valakire, aki nem megtéríteni akarja minden áron, hanem megérteni, ezzel is hozzásegítve, hogy majd később esetleg igazán meg tudjon térni a bűneiből és olyan életet tudjon élni, ami Isten előtt is kedves.
A tanításban ennyi hangzott el erről a lányról. Nem tudom, azóta mi lett vele.
A tanítás hátralevő részében arról volt szó, hogy gyakorlatilag minden embernek dob valamit a gép. Egyeseknek olyat dob, hogy ha meg is térnek, akkor is még évtizedekig elvannak a küzdelmekben és nem jutnak egyről a kettőre, másoknak pedig hiphop ott van minden. Egyesek olyan dolgokat hoznak magukkal gyerekkorukból, amik a legkevésbé összeegyeztethetők a normális életvitellel, de mivel ezt látták maguk körül gyerekkorukban, számukra ez a természetes és az is marad sokáig, ha belegebednek is.

Isten nem szabadít meg az óemberünktől, az őseinktől örökölt hiábavaló életünktől, életvitelünktől, gondolkodásmódunktól, legalábbis egyáltalán nem automatikusan. Ezek ellen az embernek magának kell küzdenie. Ehhez a küzdelemhez segítséget ad Isten, olykor sokat, máskor meg látszólag teljesen magára van hagyva az ember. Van olyan keresztény barátom, aki már felnőtt volt és bőven keresztény volt, amikor nagyjából egy hajszál választotta el az öngyilkosságtól. Úgy volt, hogy megteszi és meg is akarta tenni, annyira nem volt elviselhető számára az élet, amit a gép dobott neki. Ahogy mesélte, amikor meg akarta tenni, akkor szólt hozzá Isten valamit, és azért nem tette meg végül.
Isten jó, Isten szeret. Ő biztosan nem akar rosszat nekünk, én ebben biztos vagyok. Amikor megtapasztalásaim voltak Vele, akár nehézségekben is, az mindig jó volt, sőt mindig a legjobbat adta, amit más nem adhatott volna. A saját életem problémáiba, részleteibe nem szeretnék itt belemenni. Próbáltam megoldásokat keresgélni azokra a dolgokra, amikről fogalmam sem volt, hogyan lehetne megoldani, és gyakorlatilag nem jutottam előbbre. Ha Isten jelenléte és érintése semmit nem is segített a probléma megoldásában, akkor is azt kell mondanom, hogy annál jobb dolog akkor, amit kaphattam volna, nincs, nem volt. Akik gyakorlatilag a problémák megoldására szakosodtak, azok sem értek nyomába sem annak, amit Isten jelenléte jelentett a nehézség alatt. Nem hogy nyomába sem értek, de szó szerint eltörpültek mellette teljesen.

Lehet, hogy az ember sokszor tudja is, hogy mit kéne csinálni, de nem megy, nem tudja megtenni, ami egy nagy lépést jelentene a hiábavaló életből való kilépéshez. Sok minden lehet, sokféle sors van. A prédikátor szerint évtizedekig is eltarthat, mire helyreállnak a dolgok egy ember életében.
Tudni kell, hogy vannak dolgok, amiket Isten nem fog megtenni az ember helyett, ez pedig a lélek betuszkolása az üdvösségbe. A lélek, amire rárakódnak a gyerekkori vagy akár azelőtti dolgok, meg az óember, meg a bűnök elleni küzdelem. Megtérése után az ember nem akar vétkezni, mert más lett az értékrend, így magától képessé válik arra, hogy ne is vétkezzen, mert nem érzi jól magát úgy, nem is vágyik arra, hogy elkövesse azokat a bűnöket, amiket régen. De vannak olyan bűnök, olyan dolgok, amikkel már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

A megoldás, amit a prédikátor mondott, és én is sokszor írtam itt a blogban, hogy nem kell a saját életünkhöz, saját céljainkhoz, vágyainkhoz olyan nagyon ragaszkodni. Nem a magam tulajdona vagyok, hanem Istené. Istent mindennél jobban szeretem, és ezért az Ő akaratát akarom, hogy meglegyen, ne az én akaratom. Az én akaratomba tartozik bele az is, ami az óember, az ősöktől örökölt hiábavaló élet, no meg a bűnök. Ezek az ember vágyait, akaratát próbálják irányítani. De nem olyan fontos a saját akaratom, saját vágyaim, hanem Isten a fontos, hogy Ő mit akar. "Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt." (János.12.25.) Átadom neki az életem, leteszem az életem a kezébe megtéréskor. A bemerítkezéskor (ami nem csecsemőkorban van) kinyilvánítom, hogy nem a régi természetemet, az ősöktől örökölt hiábavaló életemet akarom követni, az óemberemet, az ott marad a víz alatt, meggyengül, és az új természet jön fel a víz alól, amely Istent akarja követni és neki akar engedelmeskedni. "Legyen meg a Te akaratod - ne az enyém!"

A barátom, aki régen öngyilkos akart lenni, ő maga mondta, hogy Isten jó és szeret. Lehet, hogy az ember elvan a problémáival és lehet, olyan, mintha magára lenne hagyva, mert ezt dobta neki a gép. Nem ismerem az összes módszert, amit a nem hívők és a tudomány találtak ki az ilyen problémák megoldására, csak kis betekintésem volt ilyenekbe. Nem tudom, hány ember életét tudták a nulláról helyreállítani ezzel. Ha sokszor nehéznek és lehetetlennek is tűnik hittel keresztülmenni a nehézségeken, még akkor is ez tűnik a legjobbnak. Eleve magának a hitnek az alapja is pont erről is szól, hogy a bűnökön kívül az ilyen értelmetlen, megoldhatatlannak tűnő, hiábavaló életét igyekszik az ember elhagyni, amely bemerítkezéskor ott marad a vízben, meggyengül, így már nem kerekedik az ember fölé, hanem az ember kerekedhet föléje.

A megoldás nem az erőlködés, hanem az Istennel való személyes kapcsolat. Ha Vele töltök időt, akkor más leszek, előbb-utóbb ez meglátszik az életemen is. Hogy miért is kellenek ehhez évtizedek, miért olyan nehéz sokszor megérteni, hogy mit is kéne csinálni, vagy hogy előbbre jusson az ember... nem tudom. A Föld, ahol vagyunk, egy olyan hely, ahol az ördög is jelen van és nem hagyja nyugton az embereket. Ennek van előzménye is, hogy ide kerültünk mi emberek és az ördög is itt maradt, ebbe most nem mennék bele, de fontos tisztában lenni azzal, hogy hol vagyunk: nem a mennyben, hanem egy küzdőtéren, ahol ott van az ellenség is. De nem csak az ellenség van itt, hogy gyerekkorunktól kezdve, vagy már azelőttől kezdve „boldogítson" minket közvetve más emberek által, vagy akárhogyan, hanem Isten Szelleme is itt van, aki valóban boldogítani akar minket (boldogítani, hiszen az Ő öröme a mi erősségünk), csak nem erőszakolja ránk magát, hanem nekünk kell keresnünk, és legyőzi a világot!

Szólj hozzá!

Isten társaságában a legjobb!

2019.10.01. 20:58 Czimby

Közhelynek tűnhetnek az ilyen dolgok, mint ami a címe ennek a bejegyzésnek. Bár a "társaság" szót talán nem szokták ilyenkor használni, én is gondolkodtam, hogy milyen szót használjak, ami valamennyire visszaadja azt, amire gondolok.

Előfordulhat, hogy az életünkben akadnak problémák, szükségek, vagy olyan dolgok, amik nincsenek meg, pedig nagyon kellenének, mert máshogy nem megy. Mindig ott a kérdés, hogy mit lehet ezzel az egésszel kezdeni. Előfordulhat, hogy valami probléma vagy szükség naggyá válik és már lassan az egész életünket meghatározza.

Nemrég néztem egy videót a Youtube-on, ahol arról volt szó, hogy egy ember minden lehetőséget megragad, hogy Istennel kettesben töltsön időt, és arról beszélt, hogy neki ez milyen sokat jelent, milyen sokat kapott ezáltal. Én is nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy ha Isten társaságában vagyok, akkor valami olyat kapok legalább arra az időre, amihez hasonlót sehol máshol nem tudok megkapni. Bár ennyire azért nem tudtam volna azt mondani, hogy olyan sokat kapok ezáltal, mint az az illető, aki a videóban beszélt. Kicsit elgondolkodtatott ez, hogy ilyet él át az az ember úgy, hogy rendszeresen, minden lehetőséget megragad, hogy Istennel időt töltsön együtt.
Pár nappal később egy egynapos keresztény rendezvényre mentem, ahol mindenféle, Istennel kapcsolatos téma előjött a beszélgetések során. Valaki elmondta, hogy egy illető több hónapot csak és kizárólag arra szánt rá, hogy a Bibliát tanulmányozza, Istennel közösségben legyen. Az eredménye a közösség gyakorlásának fantasztikus volt: azt mondta az illető, hogy ha választani kéne, hogy egy napot Istennel tölt teljesen, de úgy, hogy utána véget ér az élete, vagy pedig nem tölti Istennel azt a napot, és élhet tovább, az előbbit választaná, annyira jól érzi magát Isten jelenlétében. Úgy érzi, hogy amikor Istennel van, annyira megad az Ő jelenléte neki mindent, amire szüksége van, hogy az leírhatatlan.

Elgondolkoztam, hogy ha Isten jelenléte ennyire meg tud adni nekünk mindent, amire szükségünk van, akkor miért panaszkodunk sokszor, hogy ilyen meg olyan problémáink vannak, amikor csak Isten jelenlétébe kell menni, ott kell tölteni időt, és azt érezhetjük, nincsenek is szükségeink. Nyilván nem oldódnak meg a problémák maguktól, ha csak ott időzünk Isten jelenlétében, de "összemennek" sokkal kisebbre. Ha pedig naponta többször is időt töltünk Istennel, akkor a problémáink egész kicsire összemennek. A mosástól sok minden összemegy. Így van ez, ha a bárány vérében a problémánkat is "megmossuk".
A Jakab levelének 4. részét olvastam ma. Meglepő módon nem sokkal utána a Youtube-ot böngészve pont belebotlottam egy olyan videóba, amely ugyancsak a Jakab 4-gyel foglalkozik. Az emberi problémákról is van benne szó, hogy az emberek sokszor vágynak valamire, nagyon akarják, de nem kapják meg, nem tudnak a problémától megszabadulni. Közben pedig irigykednek másokra, akiknek nincs az a problémájuk, vagy pedig megvan nekik valami, ami nekünk nincs. Mi meg nem kapjuk meg, mert nem kérjük Istentől. Ha pedig kérjük, nem jól kérjük, mert saját kívánságainkat akarjuk vele táplálni. Itt jött egy felismerésem, hogy saját kívánságaimat minek is akarnám táplálni? Hiszen Isten jelenlétében, amikor Vele töltök időt, megkapok mindent, tehát az egyéb vágyak, kívánságok, saját életem, saját problémáim, azok már mind csak kevésbé lényegesek számomra, nem is érdekelnek annyira, mert ha ott van Isten, akkor mi kell még? Elég Ő! Örültem, hogy erre a felismerésre jutottam, hogy ezt így gondolom, pedig talán egy hete vagy még több ideje nem így éreztem. Felemelő, amikor a Bibliában elolvasok egy részt, ahol leírnak egy negatív lelkiállapotot, és tudhatom, hogy énrám nem az jellemző már, még ha korábban jellemző is volt, most már Isten fontosabb.

Szólj hozzá!

Vargabetűm a kereszténységben

2019.07.31. 12:26 Czimby

Miről szól a hitem, mi a hitem lényege? Sok idő alatt az ember változik, máshogy kezd látni dolgokat. Nyilván a hit alapjai nem változnak, vagy legalábbis nem jelentősen. Az alap Jézus. Más kérdés, hogy mit építünk rá, mit jelent számunkra az életben egész konkrétan.

A gyülekezetben rendszeresen indul bibliaiskola. Ilyenkor a friss hívőknek tartanak oktatást a hit alapjairól. Aki nem friss hívő, az is van, hogy újra elmegy ilyen alkalmakra, hogy újra hallja, amit egyébként már tud, de az ismétlés sosem árthat, már csak azért sem, mert olyan dolog is elhangozhat, amin azelőtt nem gondolkozott el annyira.
Lehet, hogy nagyon sokszor hallottam bizonyos dolgokat, de nem gondolkoztam el rajtuk egy darabig. Miután megtértem, a hit számomra valami Isten felől jövő erőnek tűnt csak. Erre korlátozódott az egész, hogy valamit átélek, amikor Isten megérint, szól hozzám, ez az érintés vagy kijelentés esetleg megváltoztat, meggyógyít. Ez is nagyon jó, de nem csak ez a lényeg. Az érzelmi átélés adta a tudatot, hogy Isten velem van. Idővel aztán feltűnt, hogy a friss megtérőknek szóló bibliaiskolában erről nincs is szó, arról meg pláne nem, hogy milyen jó, hogy érezzük Isten jelenlétét, és hogy ezt átéljük és hogy ezért tudjuk, hogy velünk van és hasonlók.

A közvélekedés talán olyasmit gondol a kereszténységről, hogy a keresztények figyelnek arra, hogy jók legyenek, ne csináljanak rosszat, mert a jó emberek kerülnek a mennyországba, a rosszak a pokolba. Ezért a közvélekedés képviselőit, a nem hívőket rögtön tudatlansággal jellemeztem, akik kívülállóként nem tudnak az érzelmi átélésekről, megtapasztalásokról, Isten érintéséről, a gyógyulásról és arról, hogy Isten szava meg tud érinteni és meg tud változtatni, mivel számomra a hit ezt jelentette megtérésem után. Tehát én is valahonnan onnan kezdtem, amit a közvélekedés mond, majd a megtapasztalásaim után leginkább az érzelmi átélést cseréltem ki erre. De igazából önmagukban ezek az átélések nem is üdvözítenek talán.

Talán nem minden keresztény körökben ismert dolog az alapvető bibliai igazság, hogy a hívő embernek két "része" van, az óember és az új ember. Az óember a bűnre hajlamos, bűnt akar elkövetni, a bűnre van vágyódása, pontosabban a bűn vágyódik az emberre, ezért ha nem vigyáz az ember, bűnöket követ el. Ez ellen nem tudunk mit tenni, természetes folyamat, a hívő is ember és megvan a bűnre való hajlam, és életünk végéig meg is marad. A kérdés, hogy mit csinálunk ezzel a hajlammal, engedjük-e magunkon uralkodni, vagy pedig... Vagy pedig? Mit lehet vele csinálni? Nem hívőként nem sokat, de hívőként már pont erről szól a hívő élet lényege. Jézus meghalt a bűneinkért, meghalt helyettünk, a bűneinket magára vette, és amikor a kereszten a bűneink rajta voltak, megfeszítették őt a bűnökkel együtt. Ha ebben hiszünk, mi is meg tudjuk feszíteni a bűnös, óemberi természetünket, de ez nem megy automatikusan, ezért nekünk kell tennünk! Nekünk magunknak kell nemet mondanunk a bűnnek, ha bármi olyan szituáció jönne, ahol bűnt tudnánk elkövetni. Ez az óember - új ember dolog igen központi a hitéletben. Ugyancsak nem minden keresztény körben ismert dolog a bemerítkezés, pedig az eredeti görög szó erre a baptizma, amit Károli keresztelésnek fordít, és valójában bemerítést, vízben alámerítést jelent, de semmiképpen nem leöntést, lelocsolást, ahogy azt sok helyen értelmezik. Az alámerítkezés azt szimbolizálja, hogy az óemberi, bűnös természetünk velünk együtt a víz alá kerül, az óemberünk ott is marad, és ilyenkor születik meg lényegében a víz alatt az új ember bennünk, és mi már azzal jövünk fel. Igazából a bemerítkezés üdvösségkérdés lenne, és necces, hogy mi lesz azokkal, akik nem hoznak egy saját döntést a bemerítkezés mellett, hiszen az új természetünk a Biblia szerint itt tud megszületni, és enélkül az új természet nélkül nincs bennünk olyan, ami kompatibilis lenne a mennyel, Istennel. A bemerítkezés egy megvallás emberek előtt és Isten előtt is, hogy az ember ezentúl nem a bűnös óemberi természetét akarja szolgálni, hanem máshogy akar élni. De nem csak megvallás, hanem egy szükséges esemény, hogy az új természet megszülessen az emberben, az ótermészet pedig erőtlen legyen. Az erőtlen nem azt jelenti, hogy teljesen el is felejthetjük, már nem képes semmire magától. De képes. Csak mi éppen erőt kaptunk arra, hogy ne engedjük érvényesülni, de ez nem megy magától! Amire már ki akartam lyukadni, hogy ez a hívő élet lényege, hogy a bűn ellen harcolunk.

Vargabetűmmel visszaértem majdnem oda, ahonnan indultam, a közvélekedéshez: Aki jót tesz, a mennybe kerül, aki rosszat, az a pokolba. Vagyis aki felveszi a harcot a bűnnel szemben és nem vétkezik, az üdvözül, aki nem, az nem. Persze ez azért így eléggé tömör és pontatlan is. Egyrészt, mit jelent "jót" tenni és "rosszat" nem? Ezt a Biblia határozza meg. Talán az egyes embereknek, a társadalomnak is van elképzelése arról, ki jó ember, ki nem, vagyis mik a jó cselekedetek és mik a rosszak, de Isten és a Biblia mérvadó ebben. Másrészt pedig, nem csak arról szól ez, hogy ami a Bibliával összhangban van, arra a jóra próbálok törekedni, míg amit a Biblia bűnnek mond, azt próbálom elkerülni. Hanem arról is szól, hogy valóban természetfeletti erőt kapunk ehhez, elsőre a megtérés által, hogy Jézust, mint megváltót megismertük, és így már mindjárt könnyebben megy a jót tenni és a rosszat nem tenni, de még ez nem elég! Amikor épp nem érezzük, hogy Jézus hatalmas erőt ad a jelenlétével, nem érzünk semmit, akkor is a jó cselekedeteket kell keresni, és a rosszakra való késztetésnek ellenállni. De így még mindig nem lennénk teljes mértékben képesek a bűnnek ellenállni és Isten akarata szerinti jó cselekedeteket tenni, ehhez kell a bemerítkezés és a Szentlélekkel betöltekezés. Ha az óemberünk ott marad a víz alatt meggyengülve, akkor fogjuk tudni azt meggyengült állapotban is tartani.

Jó tíz éve valakitől azt hallottam, hogy Jézus azért halt meg, hogy én harcolni tudjak. Ezen persze megakadtam, szektás gondolatnak véltem, hiszen Jézus nem ezért halt meg, hanem azért, hogy ha elfogadom, hogy meghalt értem, akkor üdvözüljek. Nemrég értettem meg, hogy tényleg igaza volt annak, aki azt mondta, hogy Jézus azért halt meg, hogy én harcolni tudjak - a bűn ellen. De ehhez minden nap készen kell lenni és ellene kell állni a bűnnek, tehát ehhez Isten ereje is kell, így Szentlélekkel sem árt betöltekezni minden nap, és az igével kapcsolatban lenni. Az esetleges érzelmi átéléseket, erőt Isten azért adja, hogy ezzel az erővel ne a bűnnek éljünk, hanem a bűnnek nemet mondjunk, és a jó cselekedeteket tegyük meg.

Az érzelmi átélés nem elég, nem az üdvözül, aki azt mondja, "Uram, Uram!", hanem aki cselekszi is az Atya akaratát. Cselekedni pedig így tudjuk, ha aktívan ellenállunk a bűnnek, ez az alap. A bűnös dolgainkat, bűnös természetünket nem tudja Isten megáldani.

Szólj hozzá!

Címkék: bemerítkezés óember