Biztos azt várná a kedves Olvasó, hogy arról írok bejegyzést, hogy miért jó az adakozás, és hogy ezt különböző bibliai igékkel alátámasztom. Nem cáfolom az adakozás szükségességét, hiszen a Biblia is ír róla, de én most valami másról fogok írni. Az adakozás lényegét egyébként tömören így látom: el kell fogadni, hogy ne mi rendelkezzünk se a pénzünkkel, se más tulajdonunkkal, hanem Isten akarata szerint éljünk velük, és ha erre törekszünk, Ő megmutatja azt is, hogyan tudjuk a pénzünket az Ő akarata és nem a mi akaratunk szerint felhasználni. Egyébként pedig ha a gyülekezet segít abban, hogy Istenhez közel kerüljek és áldást kapok ott, miért ne támogathatnám őket anyagilag a szükségeikben?

Nemrég istentiszteleten említettek egy bizonyos dolgot, amit nyilvánvalóan a gyülekezet finanszíroz, és valószínűleg a mi adományaink is kellenek hozzá. Nincs nekem semmi gondom azzal a dologgal, de azt éreztem, hogy nekem a pénzemmel nem ezt kéne támogatnom. Egy darabig nem tudtam hova tenni ezt az érzést, hiszen ha adakozunk Istennek adakozunk, neki adunk abból, ami valójában az Övé, hiszen Tőle kaptuk, és ebből a szempontból mindegy, hogy ahova fizikailag kerül a pénz, ott mit csinálnak vele. Mégis, valahogy nem volt békességem az adakozásban, bármennyire is próbáltam magamat szabaddá tenni arra, hogy adjak a pénzemből Istennek. Próbáltam mindenféle fukarságtól, pénzhez való ragaszkodástól megszabadulni, de valami nem stimmelt. Ugyanakkor pont ekkortájt adtam pénzt egy barátomnak, aki eléggé meg van szorulva, és ebben békességem volt. Történt egy másik dolog is (a szószaporítás elkerülése végett ezt most nem írom le részletesen: egy testvér szavain keresztül az Úr vezetést adott arra, hogy valamit vegyek meg, erről a testvér nem is tudott), amiben már Isten vezetését kezdtem látni, hogy ne a gyülekezeti alkalmakon adakozzak, hanem valami más módon adjam Neki oda azt, ami Őt megilleti, és ez az összeg egyébként szintén a gyülekezetbe jut, csak más célokra. Innentől kezdve Isten vette kezébe a dolgot. Először még bizonytalan voltam, jól teszem-e, hogy gyűjtéskor nem adakozom, de utána ezt Isten akadályozta már meg: valamikor nagy ívben elkerült engem az, aki a pénzt gyűjti a kosárral, máskor meg úgy betöltött a Szentlélek még adakozás előtt, hogy megmoccanni, felállni sem tudtam volna adakozás alkalmával, nemhogy a pénztárcámat elővenni.
Volt, hogy egy másik város gyülekezetében voltam, és újra bizonytalankodtam, adakozzak-e. Gondoltam, akármit teszek, rossz nem lesz, mert ha rosszul teszem, Isten majd kiigazít, utat mutat, mit csináltam rosszul. Gondoltam, megbizonyosodom arról, hogy nincs bennem fukarság vagy hasonló, így aztán adakoztam, de nem volt ebben békességem. Így egyértelművé vált, hogy nem a saját gondolataim, hóbortjaim vezetése az, hogy ne adakozzak, hanem a Szentléleké. Nagyon meglepő volt, hogy ilyen is van. Így aztán egy darabig nem adakoztam.

Legutóbb istentiszteletre úgy mentem, hogy kereken egy ötezres volt nálam, és azon kívül más pénzem nem is volt, mert a bankkártyám kódját éppen elfelejtettem, új kódot igényeltem, ami még nem érkezett meg. Felváltani nem lett volna lehetőségem már az ötezrest. Úgy gondoltam tehát, hogy ezért most nem fogok adakozni, legfeljebb legközelebb majd többet adok. De Isten közbeszólt. Az az Ige volt adakozásnál, amikor Jézus a két halat és az öt kenyeret megszaporítja. Azt mondta a pásztor, hogy az öt a szükség száma, persze nem tudta, hogy nekem pont ötezer forintom van. Előző nap pont egy kétszázast adtam egy hajléktalannak, így az öt kenyér és két hal pont az én helyzetemre illet. Adakozásnál nem adtam oda, mert még nem értettem meg az Ige hozzám szóló üzenetét, de istentisztelet után bedobtam oda, ahol jótékonysági célokra gyűjtik a pénzt.

Isten a vezetésén keresztül pontosan kicentizte, hogy akkorra pont "öt kenyerem" maradjon, és pont ez az Ige legyen adakozáskor. A következő héten így nem volt pénzem, ezért valamit nem tudtam elintézni, amit terveztem volna, és ezzel szintén megértetett velem valamit az Úr. Az igen apró dolgokat, amihez pénz kell és természetesnek vesszük, hogy elintézzük, ezeket is Istentől kell elvenni, elkérni, ezt értettem meg, de számomra ennél is több volt a személyes üzenet ebben, amire most nem térnék ki. Természetesen hamarosan megjött az elfelejtett kártyakód helyett az új, így el tudtam intézni, amit akartam, de most már tudtam, hogy ezt is Isten adja meg, nem maguktól vannak ezek a természetesnek tűnő kis dolgok sem.

Nem sokkal ezután két dologban is útmutatást kaptam az Úrtól. Egyik gyülekezeti alkalmon szembesültem saját magammal, abból, hogy miben kellene megváltoznom. Azt is éreztem, hogy akármennyi pénzem is van, attól nem leszek előbbre, mert attól lennék előbbre, ha megváltoznék bizonyos dolgokban. Teljesen mindegy, mennyi pénzem van, akár mindet oda is adakozhatom, mert ez a pénz úgysem tesz boldogabbá, hanem az tenne boldogabbá, ha meg tudnék változni. A másik dolog, hogy nemrég vettem magamnak néhány dolgot és magamban kicsit kételkedtem, hogy jó-e, ha magamra is ennyit költök a pénzemből. Pont másnap istentiszteleten erősített meg az Úr, hogy van bizonyos "harmadik tized" (ezt pontosan nem tudom, micsoda, nem is hallottam még addig róla), amit nyugodtan magunkra költhetünk.

De a legfontosabb, amit megértettem, hogy felesleges a pénzünkhöz ragaszkodni, attól nem leszünk boldogabbak, csak attól, ha megszabadulunk azoktól a dolgoktól, amik Istentől még elválasztanak. A pénzünktől függetlenül Tőle megkaphatjuk azt, amire szükségünk van. Jó ebben hinni és a különböző kötelékektől szabadnak lenni.