A tegnapi bejegyzés után talán kell is, hogy most erről írjak. Az elmúlt év alatt többször szólta hozzám az Úr ezt a dolgot, de csak most jutottam el addig, hogy ezen igazán el is gondolkozzak. Most esett ez az Ige olyan földbe, ahol nem azonnal elhal a mag, hanem meg tud gyökerezni és ki tud teljesedni.

Egyfelől nem azt kell néznünk, hogy mink van, mink nincs, ami esetleg másik embernek van, hanem mindettől függetlenül szolgálni az Urat.
Másfelől "mindenünk van". "Mindenem a tiéd" - ezt mondja nekünk az Úr, nekünk, akik az Ő házában lakozunk. Ezt mondta a tékozló fiú öccsének is, aki megharadugott az Atyára, mert a visszatérő tékozló fiúnak levágatta a hízott tulkot, neki meg nem adott semmit, pedig sok esztendeje szolgál az Atyának. Azt látta, hogy mi az, amije nincs, ami másnak van. Pedig valójában minden, ami az Atyáé, az az övé is.
Keresztelő János (akiről egy bejegyzéssel ezelőtt írtam) nyilván már tisztában volt azzal a szellemi igazsággal, amiről most írok. Nem azt látta, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a betegek meggyógyulnak, ő pedig ott sínylődik a tömlőcben, hanem tudta, hogy minden, ami az Úré, az az övé is. Vajon mi is mindig tisztában vagyunk-e ezzel?
Mivel talán gyakori, hogy azt látjuk, másik hívő embernek mije van, ami nekünk nincs, egy az egyben idemásolom a tékozló fiú történetéből azt az esetet, ami pont ezt szemlélteti, amikor a tékozló fiú öccse ugyanígy látta a helyzetét. 

Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! (Lk.15.25-31.)

A következő kérdés, ami felmerülhet, hogy mi az a "minden", ami a miénk. Erről általában némiképp megoszlik a keresztények véleménye. Valakik azt mondják a "minden" "csak" az üdvösségre vonatkozik, mert az már tényleg minden, hogy örökké élünk, és egyébként valóban, ez a kincs önmagában is mindennél többet ér. Mások szerint a "mindenbe" nem csupán az örök élet tartozik, hanem "más" is.
Mi ez a "más"? Ezzel a "mással" kapcsolatban az elmúlt órában konkrétan szólt hozzám a Szentlélek. Ha figyelmesen elolvassuk, amit eddig írtam, talán nem is kéne kifejtenem: ami másnak van, de nekem nincs, az nekem mégis van, valamilyen módon mégis az enyém, az Istennel való közösségben itt a földi életünkben is létezik egy olyan folyamatos teljesség, amit mások életében esetleg meglátunk, a magunkéban pedig nem. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet egy lapon említeni azt az embert, aki sánta volt, de Jézus meggyógyította, vak volt, de Jézus visszaadta a szeme világát és nincsen tömlőcbe vetve, és azt az embert, aki tömlőcben kénytelen tengetni az életét?

A Szentlélek az elmúlt év alatt többször rámutatott arra, amit most fogok leírni, de eddig még nem jutottam el addig, hogy igazán elgondolkozzak rajta és blogbejegyzést írjak róla. Isten a világ teremtője, és Őneki minden, de tényleg minden a birtokában van, minden felett Úr. A világegyetem felett is, a Föld felett is, és számára minden lehetséges, természetfeletti módon bármikor bármilyen képtelennek tűnő dolgot meg tudna tenni. Rövidebben fogalmazva: MINDEN az Istené. Ő rendelkezik mindennel, de tényleg mindennel. És mi, hívők, ezzel az Istennel vagyunk kapcsolatban. És ez az Isten azt mondja nekünk: "mindenem a tiéd". A tékozló fiú történetében is látható, hogy a tékozló fiú öccsének valami hiányzott, és ezt az Atyánál szóvá is tette. Az Atya válasza az volt, hogy "mindenem a tiéd", tehát amit a visszatérő tékozló fiúnak megadott, azt valamilyen módon az öccsétől sem akarja megvonni.
Mégis, vannak dolgok az életünkben, amiket elvesztünk, vagy akiket elvesztünk, vagy dolgok, melyekkel soha nem rendelkeztünk, és ez fizikai módon egyértelműen látható. Ezek hiányérzetet keltenek bennünk, pedig ezek a dolgok is Istennél vannak valahol: Ő Úr az idő, tér felett is, és amit mi úgy érzékelünk, hogy régebben megvolt nekünk, de már fizikailag valóban nincs meg, az az örökkévalóságban Istennél van, és mi ezzel az örökkévalóságban létező Istennel vagyunk kapcsolatban, aki azt mondja nekünk, hogy mindene a miénk. Isten akár fizikailag is odaadhatná/visszaadhatná azt, ami nekünk nincs meg, hiszen mindenható, és megvan rá a hatalma - ahogy a tékozló fiú öccse számára is megvan Istennél, ami hiányzik neki. Mégis, a legtöbb esetben nem fizikailag adja oda, hanem ha Istennel kapcsolatban vagyunk, az Ő házában lakozunk, akkor az Ő "mindenéből" ez is a mienk valamilyen módon. Nem kell ehhez valami megfoghatatlan, valami misztikusan nagy hit, csak az, hogy Istennel kapcsolatban legyünk, az Ő házában lakozzunk, Őt szolgáljuk. Adott esetben persze akár fizikailag is odaadhatja azt, ami nekünk hiányzik, ez a konkrét esettől függ, Isten konkrét, személyreszabott akaratától.

Istennel vagyunk kapcsolatban, a mindenhatóval, akinél ott van MINDEN egyszerre, tértől, időtől függetlenül, és Ő azt mondja nekünk: "Mindenem a tiéd".

Felfigyeltem arra, hogy az előbb említett igeszakaszon kívül máshol is megtalálható az, hogy Istennek mindene a miénk:

A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm.8.32.)

A Római levélben itt még egyéb, érdekes dolgok is vannak (Akik Istent szeretik, minden a javukra van + Ha Isten velünk, ki ellenünk), de ezekről majd inkább holnap írok.

A "mindenről" még konkrét példákat bemutatva írni kéne - "Mi a bánat? Most se tudom. A Szentlélek a vigaszom." - ez is azáltal működik, hogy Isten a mindenéből odaadja azt, ami nekem kell. Csak Ő tudja megcsinálni, hogy ha valami egyébként nagyon hiányozza, egyáltalán ne hiányozzon, valami rejtélyes, természetfeletti, csodás módon. Ha nem fizikailag adja meg, akkor is valami emberileg felfoghatatlan módon megadja. Ezzel magyarázható az is, hogy a parancsolatok betartása (ha közben Istennel személyes kapcsolatban vagyunk) nem megkötöz, hanem felszabadít.