A keresztelő János-féle életmód
Elgondolkoztam Keresztelő János személyén. A tömlőcben volt, onnan megkért két tanítványt, kérdezze meg Jézust, Ő-e a messiás, vagy mást várjunk.
Te vagy-é az, a ki eljövendő vala, vagy mást várjunk? (Lk.7.19.)
Jézus ezt üzente vissza:
Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik. (Lk.7.22.)
Elgondolkoztam Keresztelő János helyzetén. Valószínű sokra megy az üzenettel, hogy a többi emberrel nagy csodák történnek, ő pedig a tömlőcben kénytelen tölteni élete hátralévő részét. Mégis, Jánosban nem olvassuk, hogy felmerült volna, hogy Jézus őt kevésbé szereti.
János előkészítette Jézusnak az utat, többet szolgált talán az Úrnak, mint más abban az időben. És látszólag kénytelen volt beérni a börtönnel, míg mások betegségeikből gyógyultak meg. De a lényeg, nem foglalkozott azzal, hogy mi az, ami másnak megvan, neki meg nincs meg, hanem csak szolgálta az Urat.
Vajon én is képes vagyok-e erre? Képes vagyok-e a Keresztelő János-féle életmódra? Azaz, hogy nem arra nézek, mi az, amim van, mi az, amim nincs, hanem csak szolgálom az Urat? Talán igen, de nehezen. Pár napja ugyanis valakinek lehetőségem nyílt segítséget nyújtani, akinél én (szerintem, bár tényleg így látom, de nem is lényeges) rosszabb helyzetben vagyok. Hasonló problémája van, mint nekem, de meglátásom szerint engem jobban lenyom ez a probléma, ezt azonban sem neki nem mondtam, sem másnak, nem is nagyon tudnak erről az emberek. Úgy alakult, hogy ahogy segítettem neki, azzal párhuzamosan az én problémám méginkább lenyomott engem, a segítség által, ahogy arra előre számítottam is. Emberileg ez meglehetősen sok szenvedést okozott nekem az elmúlt napokban, amiről konkrétan eddig senki nem is tud. Először kicsit nehezteltem erre az illetőre, akinek segítettem, mert tényleg nagyon nehéz volt elhordozni az egészet. De valójában kell ezzel az egésszel foglalkoznom? Nem. Segítettem egy kicsit valakin, aki nálam jobb helyzetben van, és ezáltal én még rosszabb helyzetbe kerültem. De mindegy. Valami ilyesmiről szól a szeretet, csak közben nem roppan bele, ahogy az velem történt majdnem, hanem örömmel elhordozza az ilyet. Valami ilyesmiről is szól a keresztény élet.
Talán többféle elképzelés van a keresztény életről, hogy mi jellemző rá, talán az áldások, talán valami más. De nem az a lényeg, és soha nem azt kell szem előtt tartanom, hogy én kapjak valamit, hanem azt, hogy adjak. Egy dalszövegben az van, hogy "ez a szeretet mindig adna, még ha neki nem is maradna".
A kérdés: kész vagyok-e ebben az új évben Keresztelő Jánoséhoz hasonló életet élni, előkészíteni az Úr útját, előkészíteni mások számára az áldást, semmit nem várva cserébe?
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. (1Kor.13.4-5.)
