Az utóbbi időben az Úr úgy szokott velem dolgokat megérteni, hogy dicsőítés közben felhoz valamit bennem, felhívja valamire a figyelmem, majd igehirdetés alatt a pásztor erről kezd beszélni, így Isten megerősíti bennem két forrásból is ugyanazt az üzenetet.
A legutóbb nem jutottam el istentiszteletre, de Isten eljutott hozzám. Imádkozás közben rájöttem valamire és pár nappal később felvételről egy tanítást hallgattam, és a tanítás által megerősítette Isten azt, amire imádkozás közben rájöttem. (Ebből az is látható egyébként, hogy a dicsőítés is egy imaforma, jobb esetben.)
Van, hogy az ember számára (végülis jogosan) előtérbe kerülnek a problémák és azon kezd el gondolkozni, hogy amit addig soha nem tudott megoldani, azzal mit lehetne kezdeni. Az ilyesféle, nagyobb problémák megoldásával kapcsolatban az embernek alapból van egy nagy hibája: emberi józan ésszel mérlegel, gondolkodik, mi lehet az, ami megoldást ad, bizonyos személyes vágy hajtja abba az irányba az embert, hogy a problémáját megoldja, miközben a problémához és önmagához is sajátos az ember érzelmi viszonyulása.
Főleg régebben volt, hogy amikor másoknak beszéltem a problémáimról és hogy nem tudok velük mit kezdeni, Isten rajtuk keresztül rámutatott arra, hogy teljesen más irányban van a megoldás, teljesen rossz a hozzáállásom. Isten mindig valami teljesen más irányt mutatott, mint amerre én magamtól menni próbáltam volna, és miközben ezt az irányt mutatta, mindig éreztem a szeretetét.
Többször vezetett így Isten, így most már levontam a tanulságot és imádságban eleve úgy álltam hozzá a problémákhoz, hogy a saját elképzeléseimet, a problémához való viszonyulásomat háttérbe helyeztem, mert tudtam, biztosan nem azokban lesz a megoldás, azok csak elzárnak a megoldás elől. A probléma által kiváltott negatív érzelmi állapotomat is háttérbe szorítottam, mert tudtam, nem ez az érzelmi állapot az alapja annak, hogy a megoldást megtaláljam. Háttérbe szorítottam azt is, hogy én mire vágyom, mit akarok a problémáimmal, hogy mit akarok, mik az elképzeléseim. Eltekintettem attól, hogy mennyire égető a probléma és így szóltam Istenhez. Önkéntelenül ezzel mintegy szabad utat engedtem Istennek arra, hogy úgy szóljon hozzám, ahogy régebben csak embereken keresztül tudott szólni. És így adott is valamiféle választ. A válasza az volt, hogy mutatott nekem egy keskeny utat, melyen a problémák behatárolnak, és mutatta, hogy ez a problémákkal teli út egy olyan helyre vezet, ahol végtelen tér fog megnyílni előttem, ezen a "téren" fog tovább vezetni az utam. Ez akkor hirtelen ugyan nem volt teljesen kielégítő válasz számomra Istentől, de megértettem, hogyan lehet arra ráhangolódni, hogy a szavát, hangját meghalljam.
Pár napra rá hallgattam egy tanítást, amiben pont azokat mondták el, amit megtapasztaltam: Meg kell engedni Istennek, hogy felülbírálja a vágyainkat, gondolatainkat, érzelmeinket. Minden vágyadat, gondolatodat, akaratodat, tervedet, elképzelésedet Isten előtt meg kell kérdőjelezni, ezeket Isten előtt meg kell alázni. Mindent, amit akarunk, tervezünk, gondolunk valamiről, meg kell kérdőjelezni Isten jelenlétében, ezzel lerakhatjuk ezeket Isten előtt és Isten, ha akarja, visszaadhatja ezeket, de valamikor nem visszaadja, hanem elveszi a hamis terveket, hamis gondolatokat. Ezt nevezzük gyakorlatilag alázatnak: megkérdőjelezek mindent, ami bennem van, gondolatot, érzést, tervet, vágyat, elképzelést. Így kell belépni az Úr jelentlétébe, így kell kérdezni Őt, hogy mi legyen ezzel és ezzel a dologgal, melyekhez a saját hozzáállásunkat háttérbe szorítottuk. Az előítéletek is ide tartoznak természetesen. Minden, amit gondolunk saját magunkról vagy emberekről, akik rossz dolgokat tettek akár velünk, akár másokkal, minden ilyen gondolatot, előítéletet, másokhoz és magunkhoz való viszonyulást ki kell vetni magunkból. Ez az alapja annak, hogy a Szentlélek, és tényleg a Szentlélek és nem valami más szólni tudjon hozzánk.
Természetesen ez nem megy azonnal senkinek. Mint írtam, nálam ez úgy kezdődött, hogy másokon keresztül mondta meg Isten azt nekem, amit magamtól nem tudtam volna meghallani Tőle, és miután ez sokszor megismétlődött, már ráéreztem, mi az, amit magamban, a terveimben, érzelmeimben, akaratomban háttérbe kell szorítanom. Persze erre is Isten tesz csak képessé, Ő mutat rá dolgokra, melyek akadályozzák, hogy meg tudjuk érteni a tervét. Nálam ez, mint írtam, történt embereken keresztül, de sokszor úgy történik, hogy az ember egyszer csak észreveszi magán, hogy mit csinál, gondol rosszul, akár igehirdetésen keresztül vagy más módon.
Vannak dolgok, melyekkel kapcsolatban minden nap újra meg újra át kell gondolnunk a hozzájuk való viszonyulásunkat és háttérbe kell szorítanunk bizonyos érzelmeket, gondolatokat, elképzeléseket. Ez fontos eleme annak, hogy azon a keskeny úton tudjunk járni, amit Isten kijelölt számunkra. Alázatosnak kell lenni tehát a tervével kapcsolatban, saját terveinket, elképzeléseinket, vágyainkat háttérbe kell szorítanunk. Ha ezeket a szubjektív dolgokat elnémítottuk magunkban, akkor tudjuk a Szentlélek vezetését meghallani. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyből meg is halljuk, erről azonban külön blogbejegyzést (könyvet) lehetne írni.
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. (Mt.6.10.)
