HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

A Láthatatlanra nézzünk, ne a láthatókra!

2019.01.20. 18:13 Czimby

Amikor az ember becsöppen ebbe az egészbe, és megbizonyosodik róla, hogy Isten valóban létezik, akkor hirtelen egy olyan világ tárul fel előtte, melyben még nem mindig tud igazán bölcsen döntéseket hozni, hanem főleg az érzelmei alapján rohan, amerre lát. Ez lehet jó is, rossz is. Megtérés ill. Szentlélekkel betöltekezés után az ember érzelmileg feldobottabb állapotban van. Hallottam olyanról, hogy valaki egy népszerű internetes keresztény weboldalt üzemeltetett, és egyszer csak Isten megérintette, szólt hozzá valamit, és ennek hatására ez az illető megszüntette a weboldalát, mert úgy érezte, nem ez az ő elhívása. A weboldalt azonban sok keresztény hiányolta, sajnálták, hogy megszűnt. Maga a weboldal valószínűleg nem volt rossz, és az illető átadhatta volna valaki másnak a szerkesztést, vagy máshogy is megoldhatta volna a dolgot. Ezt valószínűleg nem gondolta át teljesen, ettől még bizonyára jobb lett az élete, közelebb kerülhetett igazi elhívásához. Bár nem ismerem a konkrét esetet és azt sem tudom, melyik weboldalról van szó, de feltételezhető, hogy Isten érintésének hatására valóban megszüntetett az illető egy olyan weboldalt, amit nem feltétlen kellett volna. Hajlamos az ember egy hirtelen isteni érintés hatására egyből, a dolgokat nem átgondolva cselekedni. Olyanról is hallottam, hogy egy fiú és egy lány együtt jártak. A fiú megtért, és első gondolata az volt, hogy szakítania kell a lánnyal, mert ő nem hívő. El is kezdte megtenni a lépéseket a szakítás érdekében, és közben kiderült, a lány is nyitott a megtérésre. Így hát az a gondolat is, hogy szakítani kell, egy elhamarkodott döntés volt, nem gondolta át az illető pontosan, mi is lenne jó. Vagyunk tehát néha úgy, hogy „nem gondolkodunk".

Visszatérve a kezdő gondolathoz, megtérés és Szentlélekkel betöltekezés vagy egyéb isteni érintés következtében sokszor van, hogy az ember spontán, meggondolatlanul hoz döntéseket, vagy a hangsúlyt az érzelmekre teszi. Ez természetes, mindannyian átesünk ezen. Azonban az Istennel való személyes élmény lényege inkább az, hogy elrejtsük a szívünkbe, hogy Isten valóban létezik. Nincs mindig az ember feldobott érzelmi állapotban, ilyenkor az Istennel való személyes élmény átélése is a nullán van. Azonban már volt élményünk ilyen legalább egyszer, és erre alapozva újra az Úrra emelhetjük tekintetünket és újra átélhetjük vele a közösséget, akár érzelmileg is - de nem az érzelem a fontos! A fontos az, hogy minden nap keressük Isten jelenlétét (ami valójában mindig ott is van, csak nekünk kell őfelé fordulnunk), és minden dolgot hátrább kell tenni az életünkben, hogy Isten bármit el tudjon venni, meg tudjon változtatni bennünk, ha akar.

Istentiszteleten is például a dicséret alatt hajlamos az ember ezermillió dologra figyelni, amit érzékszervekkel érzékelni lehet, nem pedig az Úrra. Hajlamos az ember egyrészt másokra figyelni, ki mit, hogyan és miért csinál. Hajlamos arra várni, hogy érzelmileg átélje Isten jelenlétét, érintését. Hajlamos az ember átlag felettinek mondani az istentiszteletet, ha sok, érzékszervekkel érzékelhető megnyilvánulása volt a Szentléleknek, és kevésbé jónak, ha nem nagyon voltak ilyen megnyilvánulások. Pedig nem ettől függ, jó-e az istentisztelet! Velem sokszor volt olyan, hogy nem tudtam megállni, le kellett ülnöm, vagy elestem az Úr jelenlététől, vagy egyéb látható dolgok is történtek velem, és másokkal is, de kb. ugyanolyan ember voltam istentisztelet után is, mint előtte. Ma olyan istentisztelet volt, hogy nem igazán volt erős érzelmi átélésem, másoknak sem igazán voltak megnyilvánulásaik, és a prédikáció sem volt számomra túl érdekes, mert pont nemrég gondolkoztam hasonló dolgokon, mint amit a prédikációban is elmondtak, nem nyújtott újat. Viszont mikor istentisztelet után hazaértem, akkor vettem észre magamon, hogy mintha más lennék, máshogy viszonyulok egyes dolgokhoz.

Nagyon jók a Szentléleknek a látható megnyilvánulásai is, nem ezek ellen beszélek! Nagyon jó, amikor érzékszervvel érzékelhető módon nyilvánul meg a Szentlélek valakin, mert a láthatatlannak ez a fajta megnyilvánulása érzékelhető módon, ez akár üzenetet, kijelentést is hordozhat (ahogy például a nyelveken szólás, hiszen lehet magyarázata). De „ne akarjunk semmit"! Ne várjuk, hogy ez, az vagy amaz történjen, így vagy úgy éljük át Isten jelenlétét. „Legyen meg a Te akaratod!" - ne az én akaratom - ettől még lehet akaratunk, lehetnek terveink, de engedjük, hogy az Úr úgy tegyen, ahogy akar.

Nézzünk az Úrra, a jelenlétét keressük! A jelenléte ott van, csak nekünk kell a függönyt félrehúzni. Ne azért húzzuk félre a függönyt, mert el akarunk esni az Úr jelenlététől, vagy mert bármit is várunk tőle! Egyszerűen azért húzzuk el a függönyt, mert sajt. Nem érdekes semmi más, csak az Úr jelenléte, és az jó! De nem is azért, mert jó, hanem mert... mert. Mert mi mást kéne mégis tenni, ha nem a függönyt elhúzni? Egyszerűen az ember érzi, hogy nincs jobb a függönyelhúzásnál. Nem is az, hogy nincs jobb, hanem az valami olyan, amit nem lehet leírni. Talán nem is azért, mert az nekem jó, hanem mert csak. Ránézünk az Úrra és megvidámodunk. Gyönyörködünk az Úrban. Miért? Csak. Egész egyszerűen ránézünk az Úrra, és nem kell számítani semmire, sem arra, hogy elesünk a jelenlététől, sem arra, hogy megvidámodunk, vagyis nem ezzel a céllal nézünk rá, hanem csak. Persze ettől még nem úgy fogunk az Úr jelenlétéből eljönni, ahogy odamentünk. Talán elesünk, talán megvidámodunk, de biztos, hogy valami történni fog, de nem is az a fontos, hogy mi fog történni. Illetve fontos, nagyon is, hogy milyen természetfeletti dolog történik velünk, de szerintem nem ezért kell az Urat keresni, hanem Önmagáért. Aztán lesz, ami lesz, vagy nem lesz, ezzel ne is foglalkozzunk, ezt bízzuk Rá. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha meg vagyunk terhelve, akkor nem kereshetjük az Urat abból a célból, hogy levegye rólunk a terheket - bár ehhez az is kell, hogy ne ragaszkodjunk a terhekhez, hanem engedjük, hogy levegye. De nem is érdemes megvárni, míg meg leszünk terhelve, előtte is elhúzhatjuk azt a bizonyos függönyt és ránézhetünk az Úrra.

A lényeg, alapvetően az Úrra nézzünk, a láthatatlanra! Ne a láthatókat, a megnyilvánulást, az érzelmi átélést vagy bármi mást keressünk, hanem alapvetően csak az Urat. Utána már, ha a jelenlétében vagyunk, elmondhatjuk neki azt is, mi az, ami fáj, mi az, ami nincs, de még ez se legyen a célja annak, hogy az Urat keressük. Az Urat Önmagáért keressük. Utána a jelenlétében még persze kitalálhatjuk, mit mondjunk Neki, de oda szavak sem kellenek feltétlen.

Szólj hozzá!

A szellemedre hallgass! Az vezessen!

2019.01.09. 16:27 Czimby

Sokszor érzi az ember úgy, hogy nincs jó kapcsolatban Istennel, ezért, azért, vagy amazért. Talán éppen olyat tettünk, amit nem kellett volna, vagy keveset imádkoztunk, nem olvastunk Bibliát, dühösek, idegesek, ingerültek, stb. lettünk. Az agyam azt mondja, most távol vagyok Istentől. Az érzéseim, érzelmeim azt mondják, távol vagyok Istentől. Rossz dolog történt velem, amit Isten megakadályozhatott volna, de nem tette, és emiatt haragszom rá.

Mindettől függetlenül van a megtért, Szentlélekkel már egyszer betöltekezett ember szívében egy különleges hely. Lehet, az ember az agyával vagy az érzéseivel azt mondja, most nem szeretem Istent, most távol vagyok Tőle, eltávolodtam Tőle vagy Ő haragudott meg rám. De a szívében az embernek ott van egy kút, amiről csak le kell venni a fedelet és engedni kell, hogy jöjjön belőle a friss víz. Ez a kút mindig ott van, akármit gondolsz, akármit érzel, ez a kút mindig megnyitható. Nem tudom, ki hogyan van vele, de amikor elmegyek gyülekezetbe, és elkezdődik a dicséret, énekelni kezdünk az Úrnak, akkor mindig valahol repesve várom belül, hogy találkozzak Istennel. Dicsérni akarom Őt. A gondolataimtól és érzéseimtől függetlenül tudom valahol a szívem mélyen, hogy szeret engem és én is szeretem Őt, és ennek a valóságába belecsöppenhetek a dicséret által. Mindegy, milyen nehézségeim vannak az életben, amibe Isten beleengedett és nem húzott ki belőlük, bár megtehette volna, mindegy, mit érzek, ezeket akkor is van lehetőség félretenni és átadni magam annak, amit a szívem mélyén tudok: Isten szeret engem és én is szeretem Őt. Ha máskor nem, megtéréskor mindenkinek volt már valami megtapasztalása arról, hogy Isten szereti őt, és ez arra indítja, hogy viszontszeresse Istent. Ez a viszontszeretet ott van az ember szívében mindig, csak elő kell hívni!

Idővel feltűnt nekem, hogy mennyire más vasárnap, amikor az Urat dicsérem, és mennyire mások a hétköznapok. Egyre feltűnőbb volt az űr a két állapot között, és mindig azt hittem, valami nagyon misztikus módon lehet csak legyőzni a kettő közötti űrt. Ahogy dicséret közben az ember gyakorlatilag bármikor RÁEMELHETI TEKINTETÉT az Úrra és rá nézhet és neki énekelhet, kifejezve a viszontszeretetet Isten iránt, úgy a hétköznapokban is bármikor az ember FELEMELHETI TEKINTETÉT az Úrra és ránézhet. Sajnos nem tudom pontosan leírni, hogyan kell ezt csinálni, de aki egyszer már találkozott Isten szeretetével, talán érti ezt. Nem arról van szó most, hogy mondj valamit az Úrnak, imádkozz, akár a Biblia szavaival, akár saját problémádat vidd elé, akár nyelveken imádkozz. Nem erről írok most! Lehet csak úgy dumálni Istenhez, hogy nem emelem a tekintetem közben rá. Talán ez sem feltétlen rossz, de az igazi az, ha FELEMELEM A TEKINTETEM AZ ÚRRA és úgy szólok hozzá. Szinte talán megakadályozhatatlan, hogy ez, amikor így szólni kezdek hozzá, ne hálaadás legyen. Ez spontán jön fel az ember szívéről. BÁRMIKOR LEHETŐSÉG VAN AZ ÚRRA EMELNI A TEKINTETED! Nem igényel időt, nem kell alfába lemenni hozzá, egy másodperc az egész. Lehet ezzel kezdeni a napot. Lehet ezzel fejezni be a napot. Lehet napközben akármikor is csinálni, mondjuk útközben vagy tömegközlekedésen kissé problémás megoldani. De, ha mást nem, legalább ránézünk egy pár másodpercre az Úrra rohanó világunkban, és pár másodperc alatt is akár felvidulunk tőle:

Akik ő reá néznek, azok felvidulnak (Zsolt. 34. 6.)

Hajlamos az ember a láthatókra nézni, az értelmére támaszkodni és így megmagyarázni, hogy miért vagyok távol az Úrtól, miért haragszom Istenre a nehézségeim miatt, vagy milyen bűnöm van, ami miatt Isten haragszik rám. Hajlamos az ember az érzéseire támaszkodni, például frusztrált, dühös, ingerült állapotban azt gondolni, hogy na most aztán Istentől úgy eltávolodtam, mint a pinty. Hajlamosak vagyunk az értelmünk és az érzéseink mezején hosszasan bolyongani, kerülgetni a mező közepén mindig hozzáférhető kutat, mint macska a forró kását. Pedig ott van mindig. Nem is kell gyülekezetbe menni hozzá, bármelyik pillanatban ránézhetünk az Úrra! És ha már ránézünk, érdemes rajta tartani a tekintetünket és kicsit beszélgetni is Vele. Nem kell feltétlen semmit sem csinálni, ha az Úrra nézünk, nem kell várni semmit, hogy mi fog történni, milyen érzés fog betölteni, el fogunk-e esni, vagy bármi - egyszerűen csak ránézünk, mert szívünk mélyében az van, hogy rá akarunk nézni, mert az jó. Talán erre mondja a zsoltár:

Gyönyörködjél az Úrban (Zsolt. 37.4.)

Az ember test, lélek, szellem. A szelleme az embernek csak megtéréskor elevenedik meg, így betekintést nyerünk egy új dimenzióba. Hajlamos az ember erről megfeledkezni. Pedig akármi történjen is, az egyszer már megtért ember a szíve mélyén akkor is tudja, hogy Isten szereti Őt és ő is viszontszereti Istent. Ott van ez akkor is, ha a halál árnyékának völgyében jár is az ember.

Hiszem, hogy ezzel kezdődik minden említésre méltó a hívő ember életében, ha rendszeresen az Úrra emeli tekintetét, és így imádkozik hozzá. Gyakorlatilag ezen áll vagy bukik minden. Ahogy már korábban írtam, nem az a hívő élet lényege, hogy ne vétkezzünk, sem nem az, hogy erkölcsi törvényeket vagy bármiféle törvényeket tartsunk be, hanem a rendszeres, élő kapcsolat az Úrral!

Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek. (Zsolt. 17. 15.)

Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. (János 4. 14.)

Szólj hozzá!

Isten új dimenziói

2018.12.28. 01:45 Czimby

Néha sikerül valamit megtapasztalnom. Néha sikerül félretenni a földi életem kérdéseit, problémáit és Isten dolgait tenni a helyükre. Néha sikerül megérteni, hogy igazából minden mindegy, mi hogyan van az életemben, csak egy a lényeg, hogy Isten legyen ott. Néha sikerül átélni, hogy nincs jelentősége annak, ami miatt én aggódom, aminél én leragadok, ami tönkre akarja tenni az életem, mert állandóan arra figyelek.

De soha nem sikerül pontosan leírni, mi is ez. Bolondnak nézhetnek, hogy ilyeneket mondok, hogy „minden mindegy", mert flegmatikusnak, ostobának tűnhetek.

Soha nem sikerül szavakkal megfogalmazni semmit, ami Isten dolgaival kapcsolatos. Nagyon jó a Szentszellem vezetése. De nagyon rossz kifejezés az, hogy „a Szentszellem vezetése": Ha kimondom azt a szót, hogy Szentszellem, akkor gondolok valamire, amit ez a szó jelent. Olyasvalamire gondolok, amit eddigi földi életem során az eddig tapasztalt dolgok alapján össze tudtok rakni és aminek a Szentszellemet el tudom képzelni. De a Szentszellem nem ez, nagyon nem! Ha kimondom azt a szót, hogy vezetése, szintén az eddigi földi életem során a vezetésről, mint olyanról összeállt kép jelenik meg bennem, és ez nagyon nem az, amit a Szentszellem vezetésének nevezni lehetne. Megkötözöm magam szinte akkor is, ha imádkozom, mert a szavaim földi fogalmakhoz kötődnek a lelkemben, amikor kimondom őket, a földi pedig nagyon messze van a mennyeitől. Ha kimondod a szót, hogy „Szentszellem", ne gondolj semmire, ne gondolj arra, amit a Szentszellemnek tartasz, mert nem az! Amire gondolsz ilyenkor, az a földi tapasztaltaidon alapul. Ha azt mondod, „követni akarlak, Uram", ne gondolj bele, mit jelent a „követni" szó, mert Isten országában nem azt jelenti, ami eddigi életed során kialakult benned a „követés" fogalmáról. Nem azt jelenti, hogy felemeled az egyik lábad, erőt fejtesz ki, előrébb rakod a lábad, majd a másik lábaddal is megteszed ugyanezt, és így mész arra, amerre az Úr jár előtted. Nincs szó ilyen fizikai erőkifejtéses dologról. Egyszerűen félreteszel minden mást, ami számodra fontos lehet és nem tulajdonítasz nekik nagy jelentőséget, így tudod az Urat „követni", de ez a követés csak nagyjából jelenti azt, amire gondolsz. Ha belekapaszkodsz az Úrba, Ő húz magával, amerre megy. Soha nincs szó erőlködésről, erőkifejtésről, mint amikor fizikailag követ valakit az ember és mindig erőt fejt ki a lábával, ahogy megy valaki után. A földi tapasztalataidon alapuló elképzeléseidet felülírják valahogy a mennyei dolgok, mert te magad tartod őket kevésbé fontosnak, és megragad az Úr „vezetése".

Amikor az ember alszik, félretesz mindent. Félreteszi az érvelését, igazságérzetét, követeléseit, elképzeléseit, mert az agya is pihen. Szoktam néha éjszakára halkan a háttérben betenni az audio Bibliát, azaz valaki felolvassa a Biblia szövegét. Amikor éjszaka egy-egy pillanatra felébredek és hallom, ami szól, teljesen másként hat rám. Meghallok belőle valami olyat, amit nem hallanék meg akkor, ha az agyam teljes erőbedobással a földi dolgokba és a saját igazságérzetembe, elképzeléseimbe, elvárásaimba kapaszkodna. Ha az ember tényleg megüresíti saját magát, akkor fogja megérteni, Isten mit akar.

Az embernek megvannak a mindennapi szokásai, elképzelései, rutinszerű cselekvései: felkelek, megmosakszom, megreggelizem, felöltözöm, elindulok a munkába mindig szigorúan ugyanazon az úton, stb. Az ember talán felháborodik, amikor ezekbe a rutinszerű dolgokba valami becsúszik, és nem tudja úgy csinálni, ahogy minden nap csinálta. Nem tudok ugyanazon az úton menni, mert felújítják az utat, vagy mert lerobban a busz és öt megállónyi távolságot valahogy máshogy kell áthidalnom (ilyen énvelem pont történt is már) - talán taxit kell hívnod és a taxissal olyan dologról fogtok beszélgetni, ami teljesen megváltoztatja az életed. Nem tudom ugyanazt a ruhámat venni fel, amit szoktam, mert véletlenül leöntöttem. Azonban ezek a rutinszerű dolgok sem fontosak annyira, hogy nagyon ragaszkodni kéne hozzájuk. Mindent lehet mindig teljesen máshogy is csinálni. A műsorváltoztatás jogát hagyjuk meg! Isten szereti a napi rutinos dolgokat is felborítani, beletenni valami újat, ami nincs mindig. Lehet, csak teszed a hétköznapi dolgaidat és közben történik valami, ami nem szokott. Talán találkozol valakivel, akivel nem is gondoltad volna, és talán olyan dolgokról beszélsz vele, ami megváltoztatja az életed vagy valami különleges dolgot idéz elő. De saját magunktól is változatosabbá tehetjük mindennapjainkat, ezzel is kifejezve, hogy nem ragaszkodunk semmihez. Saját magunktól is mehetünk munkába kivételesen egy másik úton, vehetünk fel másik ruhát, mint amit szoktunk, mehetünk másik boltba, vagy szóba elegyedhetünk valakivel, akivel eddig nem beszéltünk, stb. A lényeg, hogy semmihez ne ragaszkodjunk túlságosan, mert semminek nincs akkora jelentősége, ahogy azt mi gondoljuk.

Isten szereti félretetetni a megszokott földi dolgokat, és valami újat adni helyettük. Az ember azt gondolja, mindig az a legegyszerűbb, a legrövidebb módja a dolgok elintézésének, ahogy ő azt megszokta és minden nap rutinszerűen csinálja. De valamikor az felborulhat. Kiderülhet, hogy amit az ember bonyolultabbnak gondolt és ezért talán soha nem próbált volna ki, azt kénytelen lesz kipróbálni, mert történik valami rendkívüli, és kiderül, hogy nem hogy nem bonyolultabb az, amit annak gondoltunk, hanem jóval egyszerűbb.

Nagyon nehéznek tűnhet megérteni, mi a hívő élet lényege. A hívő élet lényege nem az, hogy ne vétkezzünk, ne kövessünk el bűnt. A hívő élet lényege, hogy kapaszkodjunk Isten jelenlétébe és menjünk Ővele. Az ember akarva-akaratlanul elvárásokat támaszt saját magával szemben, hogy mit kell, mit nem kell csinálni, pedig ez nem erről szól. Ha az Úrba kapaszkodsz és engeded, hogy vigyen, amerre Ő megy, akkor nem csak érteni fogod, hogy pontosan neked mit is kell és mit is nem kell csinálnod, hanem olyan erőt is kapsz hozzá, amiről nem is álmodtál volna.

A kulcs, hogy semmi nem annyira fontos, hogy körömszakadtáig ragaszkodnunk kelljen hozzá: sem a lakóhelyünk, sem a munkahelyünk, sem a szerelmünk, sem a napi rutinszerű cselekvéseink, sem a hobbink, sem az étel, sem a ruházat, sem a problémáink, sem a saját igazságérzetünk, de még a saját életünk sem. Bármelyiket képesek legyünk elengedni, valami másra cserélni, ha épp annak van az ideje.

2 komment

Amikor háborgatnak, az jó lehet

2018.12.09. 17:29 Czimby

Itt a blogban a bejegyzéseimhez lehet kommenteket is fűzni. A blog olvasói odaírhatják megjegyzéseiket, vagy akár én is. Eddig túl sok ilyen nem történt, de azért volt már rá példa, főleg ismerősöktől. Mint mindent, ezt a kommentelési lehetőséget is fel lehet használni olyanra, ami nekem nem jó, a blognak nem tesz jót, de annak, aki kommentel, az érdekeit szolgálja. A spam kommentekről van szó, amikor valaki egy teljesen oda nem illő kommentet ír, ahol saját weboldalát, tevékenységét, árucikkét reklámozza. Párszor érkeztek ilyen kommentek is, ezeket törlöm. Most is ez történt, jött egy ilyen komment, emailben megkaptam az értesítést, majd ahhoz a bejegyzéshez jöttem, ahova a komment érkezett. Miután töröltem a kommentet, megakadt a szemem a bejegyzésen, amihez a komment jött. Nem csak megakadt rajta a szemem, hanem el is olvastam ezt a régi, kb. 6 évvel ezelőtti bejegyzésem: Adjuk át mindenünket Istennek! És hát elég rendesen szólt is hozzám. Nagyon keresgettem a választ bizonyos kérdésekre az életemben. Most talán elindított bennem valamit az a bejegyzés, amit újra elolvastam. Olvasás közben többször megálltam és elgondolkoztam, hogy ez bizony most személyesen nekem szól - természetesen nem úgy szólt, ahogy én azt elképzeltem. Az embernek ott vannak az elvárásai Istennel szemben, hogy segítse meg, szabadítsa meg ott, ahol valami nem megy jól, ahol valami nincs rendben, ahol nehéz, de Isten lehet, hogy nem ezekre a szükségekre fog válaszolni, hanem megmondja teljesen más, számunkra lényegtelen dolgokkal kapcsolatban, hogy azokat másképp kéne csinálni.

Amiről most írni akarok, az a háborgatás: a spam kommentek háborgatóak, akárhogy is nézzük. Egyes embereket önző érdekeik vezérelnek, így elintézik, hogy weboldalakra, blogokba odakerüljön a kommentjük, melyekkel termékeiket vagy weboldalukat reklámozzák, ezzel elcsúfítva a blogot. A spammelőnek jó, mert neki mindegy, odaillik-e a kommentje vagy nem, szép lesz-e tőle a blog vagy nem, mert neki csak annyi az érdeke, hogy felhívja a figyelmet a tevékenységére, weboldalára. A blog tulajdonosának nem jó, mert ott fog díszelegni a blogon egy teljesen oda nem illő reklám, pont ott, ahol nem annak van a helye, a bejegyzéshez tartozó kommentben. Ha nem veszi észre a blog tulajdonosa, akkor ott is marad ez a reklám. Ha észreveszi, akkor még külön törölni kell. Akárhogy is vesszük, ez kimeríti a háborgatás fogalmát. Na, de mit mond a Biblia a háborgatásról?

Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. (Lukács 6.28.)

Elvileg ellenségnek számít a háborgató, azonban nem jön össze neki. Mint írtam, a komment törlése miatt jöttem fel ma a blogba, egyébként pár hónapja nem nagyon foglalkoztam ezzel a bloggal. A komment törlése után pedig elolvastam azt a bejegyzést, amit nem olvastam volna el, ha nincs a törölni való komment. Tehát, ami bosszantásra, háborgatásra lenne (a spam komment), az most a javamat szolgálta. Így hát meg is köszönhetem az ismeretlen spammelőnek, hogy önző módon ideírta a kommentjét, és ezzel nekem segített és miatta elolvastam a régi bejegyzésem, ami által rájöttem dolgokra. Imádkozhatok a kommentelőért, hálát adhatok érte Istennek, mert segített önző kommentjével, háborgatásával. Máskor is van ez így, valaki akarva vagy akaratlanul keresztbe akar tenni nekem, de nekem jó származik belőle. Miért? Azért, mert:

azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van (Róma 8.28.)

Ez a blog Isten dolgaival foglalkozik. Ha valahol Ővele foglalkoznak, akkor ott nem tudnak keresztbe tenni, hanem csak jó származik abból is, ha mégis megpróbálják. Ezért jó, ha valakinek nem csak a blogja, hanem az egész élete Istenről szól - erre még törekszem, több kevesebb sikerrel.
Nem mindenkinek van minden a javára, csak annak, aki Istent szereti. Mit jelent szeretni Istent? Ahogy a nagy parancsolatban van:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből
(Lukács 10.27.)

(Ezután az is ott van, hogy embertársadat is szeresd, ez sem mellékes!)
A teljes szív, teljes lélek, teljes elme, minden erő nem csak egy picike szeretet, hanem így kéne az Urat szeretni. Ez egyébként nem nehéz, ha már megtapasztaltuk, hogy Ő hogyan szeret minket, akkor már elég nehéz lenne nem viszontszeretni. Ez persze néha nehézségekbe ütközik, mert egyelőre nem a Mennyben, hanem a Földön élünk, de ha az ember újra meg újra visszagondol arra, hogy Isten mennyire szereti őt, akkor ez segít abban, hogy újra teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből és teljes elméből szeresse Istent, ha esetleg nem így volt. Nem az a lényeg, hogy tökéletesek legyünk, hogy ne legyen bűnünk, hogy mindenre tudjuk a választ, hanem hogy az Urat szeressük. Felesleges dogmákból indulni ki, Bibliarészekből csak úgy, mert szépen hangzanak. Abból induljunk ki mindig, amit Istenből már megtapasztaltunk személyesen! A személyes megtapasztalás alapja a feltámadt Krisztusba vetett hit, hogy elfogadjuk, hogy Ő meghalt értünk, helyettünk a kereszten és magára vette a bűneinket, és később feltámadt. Ennek az elfogadásából indul ki minden, akkor is, ha ezt elsőre nem tudjuk felfogni. Ez az alapja a kereszténységnek, a hitnek. Erre tudja Isten felépíteni a saját természetfeletti dolgait, ez az egyház és a hit alapja - nem pedig Péter és az ő utódai. Péternek megvolt a meggyőződése, hogy Jézus az élő Isten fia, és az a cél, hogy nekünk is meglegyen és erre építsünk mindent, nem pedig Péterre és az ő utódaira, ahogy azt bizonyos, tévúton járó egyház hirdeti.

[Jézus] monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. (Máté 16.15-18.)

Ha valahol ott van Isten a középpontban, ott a pokol kapui sem vesznek diadalmat, sőt minden csak a javukra szolgál az embereknek.

Szólj hozzá!

Nem kell vallásosság!

2018.08.11. 12:09 Czimby

Az emberben talán mindig is ott vannak, ott voltak bizonyos előfeltételezések Isten személyével kapcsolatban, bizonyos viselkedési normák, amik szerint a többi emberrel vagy akár Istennel szemben is próbál viselkedni. Például meg akarunk felelni Istennek azzal, hogy nem akarunk vétkezni. Isten azonban nem akar semmilyen betartandó, rutinszerűen követendő dolgokat, ezeket csak a vallásos emberek teszik, akiknek nincs személyes kapcsolatuk Istennel. Ahogy megtérünk, majd betöltekezünk Szentlélekkel, és továbbra is Őt akarjuk követni, jobb esetben egyre inkább felülíródnak a saját elképzeléseink és megfelelési kényszereink Istennel szemben azzal, ahogy Ő akarja, hogy viszonyuljunk Hozzá.

Az egész keresztény élet mozgatórugója az, hogy ismerjük Isten irántunk való szeretetét, mert megtapasztaltuk, ebben vagyunk benne nyakig, az Ő szeretetében égünk. Innen már alapvetően nem a szokásrendszerünk alapján fogjuk hívő életünket élni, hanem ahogy éppen jön. Nem azért olvassuk a Bibliát, mert kell, mert illik, mert Istennek tetszeni akarunk ezáltal, hanem azért, mert alig várjuk, hogy ebben a formában is Ővele találkozzunk, Őbelőle tapasztaljunk meg valamit, szóljon hozzánk általa. Ha Isten szeretetével telve vagyunk, eleve is gondolkozunk az Igén, jutnak eszünkbe alapból is igei igazságok, emiatt is van, hogy utánanézünk valaminek a Bibliában, hogy hogyan is van pontosan.

A bűnnel is úgy van az ember, hogy akarva-akaratlanul követ el dolgokat, amiket nem kéne. Nyilván van ennek módja, hogy ezeket a bűnös indíttatásokat, késztetéseket megfeszítsük, de önmagában ez is csak egy vallásos rutin, ha csak azért csináljuk, mert muszáj. Lényegében az összes ember alá van vetve másoknak, az állam intézményeinek, amiknek úgymond meg kell felelnie, vagy akár családban, munkahelyen, egyéb helyeken is elvárnak az embertől bizonyos viselkedési módot. Az Isten is felette áll az embernek, így az ember hajlamos Őrá is kivetíteni ezeket az elvárásokat, hogy pl. ne vétkezzünk. De ez nem jó. Nem azt mondom, hogy vétkezni jó lenne, hanem az alapvető hozzáállást kell helyére tennünk ebben is. Az egész nem egy elvárásrendszer, hogy Isten elvárja, hogy ne vétkezzünk, mert ha igen, akkor nem is üdvözülhetünk. Eleve Istennek mindegy lenne, vétkezünk-e vagy nem. Neki nem lesz attól jobb, ha nem vétkezünk, Ő igazából miattunk találta ki a törvényeket, amiket jó betartanunk. Felesleges megjátszani magunkat, hogy nem akarunk vétkezni, mert ezzel sem Istenenk teszünk szívességet, hanem magunknak. A bűnökkel csak magunkat kötözzük meg, még ha ez nekünk nem is nyilvánvaló. Szabadok akkor vagyunk, ha teljes szeretet van bennünk, ezt valószínű nem egyik pillanatról a másikra érjük el. A lényeg, hogy ha azt vesszük észre, hogy bűnöket követünk el, és ráadásul mindig ugyanazt, akkor is menjünk oda Istenhez és mondjuk el neki, és közben Ő legyen az első helyen az életünkben.

Igazából a teljes keresztény élet egy teljes szabadság, szabad döntések sorozata, semmi sem kötelező, semmi sem kényszer. A szabadság nem azt jelenti, hogy így csak akkor foglalkozunk Isten dolgaival, ha kedvünk van hozzá nagyritkán, vagy amikor ránk parancsolnak, mert az egész alapja Isten szeretete, amit megtapasztaltunk, alapvetően megváltoztatja Istenhez való viszonyulásunkat. Lehet imádkozni kényszerből, rutinból naponta egyszer, kétszer, vagy háromszor, de lehet szabad akaratból szüntelen.

A keresztény életben semmi sem kötelező, semmi sem kényszer! Egy szent szabadságról szól az egész, amit azonban Isten hatalmas szeretete alapoz meg, amit mi már megtapasztaltunk, amivel már magával ragadott minket, és amiben benne élünk szüntelenül. Akkor mész gyülekezetbe, amikor akarsz! Akkor imádkozol, amikor akarsz! Akkor olvasol Bibliát, amikor akarsz! Akkor szolgálsz, amikor akarsz! Viszont ha megismertük Isten szeretetét, akkor már tudjuk, ha nekünk semmi más nem is, ez biztosan kell!

Szólj hozzá!

Isten szeretete és mi

2018.08.10. 10:31 Czimby

Sokat írtam itt Isten szeretetének végtelen nagyságáról. Ez azonban sosem volt igazán gyakorlatias. Isten kijelentette nekem egyszer-kétszer, milyen nagy a szeretete, ezt átéreztem, amennyire emberileg lehet. A gyakorlatban ez azonban egész érdekesen, ledöbbentően, sőt lesokkolóan érhet minket. A leginkább az sokkolná le az embert, ha Jézus szenvedését élőben végignézné, abban a tudatban, hogy mindez őérte történik. Emlékszem, egyszer régen A Passió című film végére odamentünk néhányan megtérésről szóló szórólapokat osztogatni. Többeken, akik kijöttek a moziból, látszott, hogy le vannak sokkolva. A mai napig emlékszem azokra az elgondolkodott arckifejezésekre. Nem tudom valójában, hogy mi sokkolta le őket, maga a sok szenvedés, amit a filmben láttak, vagy valamit sikerült megérteniük abból is, hogy minden őértük is történt.

Pár hete láttam egy videót. A Szeretetnepper című filmről van szó. Itt most a film végkifejletéről, rám gyakorolt hatásáról fogok írni, így aki még nem látta a filmet és nem szeretné egyből megtudni a végét, előbb nézze meg, és csak utána olvassa tovább!

Tömören, a film egy ikerpárról szól, két férfiről, akik külsőre teljesen egyformának tűnnek. Az egyikük hívő keresztény, a másik a maffia tagja. Ez utóbbi meglehetősen embertelenül bánik az emberekkel: ha olyan kedve van, bever kettőt valakinek minden ok nélkül, elszedi az emberek pénzét és az sem zavarja egyáltalán, ha vér is folyik. Így telnek a mindennapjai. A film elején több esetet is bemutatnak, amikor az illető így vagy úgy bántalmaz másokat, csak poénból saját szórakoztatására, ami eléggé irritáló. Feltettem magamnak a kérdést, hogyhogy a rendőrség ennyire tehetetlen, már rég börtönben lenne a helye ennek az embernek, miért nem képes tenni senki semmit, hogy az embereket megvédjék tőle, miért nem korlátozzák le ezt az embert. A film lényegében végig ezeket a bicskanyitogató, felháborító cselekedeteit mutatja be ennek az embernek, így lassan egyre jobban elegünk lehet a személyéből. A film vége felé éppen szórakozásból leszúr valakit, véres is lesz tőle a ruhája, miközben a rendőrség a nyomában van. Ekkor betoppan hirtelen az ikertestvére lakására, hisz pont a közelében folytatta áldásos tevékenységét. A testvérét (aki hívő keresztény) kéri, hogy segítsen, mert mindjárt elkapja a rendőrség. A testvére gyorsan azt javasolja, cseréljenek ruhát, így a bűnöző véres ruhája kerül a hívőre, a hívő ruhája pedig a bűnözőre. Így a rendőrség, akik azonnal odaérnek, az ártatlan embert tartóztatják le, akin a véres ruha van, hiszen az ikerpár két tagja teljesen egyformának néz ki. Meg is rugdossák, le is köpködik, hiszen azt hiszik, ő az a bűnöző, akit kerestek. És végül halálbüntetéssel büntetik. Később aztán az igazi bűnöző megérti, miért is történt ez, először nem akarja elfogadni és meg akarja ölni magát, de végül elfogadja és megtér.

Ez a film jól bemutatja Isten szeretetét a bűnös ember iránt. Az emberben csak feszültséget kelt, felháborodik, hogy hogyan engedhet meg magának valaki ilyet, amit az a bűnöző, hogy bánhat így az emberekkel, legtöbben talán a halálát kívánnák. Isten viszont nem így néz az ilyen emberre sem, hanem azt a lehetőséget keresi, hogy jó útra, megtérésre indítsa ezt az embert. Engem az sokkolt le ebben az egészben, hogy míg nekem elegem lesz valakiből, nagyon felháborít a viselkedése, megutálom, a büntetését akarnám, addig Isten nem így viszonyul hozzá, hanem a jót akarná kihozni őbelőle is, és nem az a célja, hogy megbüntesse. Azzal szembesültem, hogy az én gondolkodásom nagyon más, mint Isten gondolkodása, én nem lettem volna képes az ikertestvére helyében  szerepet cserélni vele, sőt.

Isten akarata mindig szeretet által ér célba! Ezt értettem meg. Mi emberek láthatjuk, hogy sokan mindenfélét csinálnak, amit nem kéne vagy nem úgy kéne, erre van egy reakciónk, talán beszélünk is az illető fejével, de nem érünk el vele általában semmit. A legjobb módszer a szeretet, de számunkra nem mindig a legkényelmesebb. Alapvetően teljesen meg kell változtatni az emberekhez való viszonyunkat, hogy hogyan látjuk őket, hogyan állunk hozzájuk, mit gondolunk róluk, mit váltanak ki belőlünk a tetteik, a bűneik. És ehhez kell igazítanunk a mi tetteinket is, a szeretettel betöltekezve. Akkor mondhatom, hogy elértem valamit a hívő életben, ha Isten szeretete van bennem. Minden, ami ezután jön, csak erre épülhet. Ha Istent akarjuk szolgálni, alapvető ezt megérteni és elkezdeni beépíteni a gondolkodásunkba, cselekedeteinkbe. Nekem is meg kell tanulnom, hogy ne a felháborodás vezéreljen, ne akkor nyugodjak meg, ha a valójában jogos börtönbüntetést megkapja, aki megérdemli. Ne arra vágyjak, hogy elégtételt kapjon az, aki másoknak árt. A cél nem a bűnökért járó jogos büntetés megvalósulása, hanem a bűnös ember megtérése Istenhez. Elgondolkodtat, hogy sosem volt szó a filmben arról, hogy Isten meg akarná büntetni ezt a maffiózót, inkább a lehetőséget kereste mindig arra, hogy megmutassa neki a szeretetét, ami végül sikerült is. Utána a maffiózó maga önként bánta meg mindazt, amit tett. A végeredmény szempontjából ez tényleg jobb is, mint ha csak emberi módon megbüntetnénk és börtönbe zárnánk, attól nem lenne jobb ember! Isten valami elképesztően gondolkozik a bűnös emberről, olyan szeretet van benne, amit mi emberileg elképzelni sem tudnánk. Nekünk embereknek is az az életcélunk, hogy megtanuljunk Istenhez hasonló szeretettel viszonyulni embertársainkhoz.

Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. A Szentszellem ajándékai is akkor lépnek működésbe, ha szeretet van bennünk. Ez az alapja mindennek.

Szólj hozzá!

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát!

2018.07.19. 22:18 Czimby

Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
(Márk. 8.34.)

Mit jelent ez az igerész?

Régebben is írtam már az önmegtagadásról itt. Most a Szentlélek ajándékai témával kapcsolatban is megközelítem a kérdést.

Először is: Mit jelent, hogy "én utánam akar jönni", más szóval "követni akar engem", vagyis követni akarja Jézust? Ez nem egy vallásos dolog, és nem is valami erőfeszítéseken, erőlködéseken, cselekedeteken alapuló dolog! Isten azért is csodálatos, mert nem erőfeszítéseket vár, hanem szabadságot ad nekünk arra, hogy kövessük, Vele járjunk. Lényegében egy őszinte, tiszta szívből jövő szeretet bennünk Isten iránt, ami arra késztet minket, hogy Istent kövessük. Ez, ami belülről, a szívből jön, sokat könnyít az egészen. Ha valakit nem szeretünk vagy közömbösek vagyunk iránta, akkor tényleg erőfeszítésekből áll, hogy azt tegyük, ami neki jó, amit elvár tőlünk. De ha nagyon szeretjük, akkor még ha erőfeszítést is kell tennünk érte, az már könnyebben fog menni.

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. (5Mózes 6.5)

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. (Máté 22.37-38.)

Mondhatni, ha ez a szeretet megvan Isten iránt és ott van életünkben az első helyen, akkor meg is valósítottuk a "tagadd meg önmagad" részt. Hiszen ha valami az első helyen van, akkor másvalami már csak legfeljebb a második helyen lehet. Ez a szeretet bennünk Isten iránt nem jön rögtön magától. Akkor kezdünk rá képessé válni, ha megtérünk, és megtapasztaljuk valóságosan Isten irántunk való szeretetét. Ha ezt megtapasztaltuk, már viszont tudjuk szeretni Istent, mert Ő előbb szeretett minket.

Mert ha élünk, az Úrnak élünk (Róm.14.8.)

Mivel tehát az Isten iránti őszinte szeretet van az első helyen az életünkben, mi magunk már csak legfeljebb a második helyen lehetünk magunk számára. Ha mi magunk lennénk az első helyen, a mi magunk dolgaival foglalkoznánk elsősorban. Ha nem is akarnánk önzőek lenni, akkor is valamilyen szinten azok lennénk, hiszen a magunk dolgai, saját gondolataink, érzéseink kötnének le elsősorban, és ezek hatnának ki hangulatunkra, cselekedeteinkre is elsősorban. Így aztán lehet, hogy a minket zavaró mindenféle dolgoknak túl nagy lenne a jelentősége, leköthet minket az, ami nem jó, ami zavar, például miért így vagy úgy viselkedik velem a kollégám, a főnököm, a szomszédom, a barátom, a családtagjaim, miért van kint büdös, zaj, miért nincs ez vagy az. Ha nem is akarunk ilyen dolgoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, akkor is ott lennének és zavarnának ezek, életünkben ott lennének az első helyen, hacsak Isten maga nincs az első helyen.

Próbálkozhatunk önerőből, hogy ezeknek a dolgoknak ne tulajdonítsunk akkora jelentőséget, ez vagy sikerül, vagy nem. De ha Isten van életünkben az első helyen, akkor ezek a dolgok már garantáltan legfeljebb csak a második helyen lehetnek. Az önmegtagadás tehát ez: a saját gondolatainknak, elképzeléseinknek, véleményünknek ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget! Nem azért, mert nem lehet saját véleményünk, elképzeléseink, hanem mert ezek nem feltétlen tükrözik a valóságot. A valóságot a legobjektívebb módon csak Isten ismeri, így ideális esetben mi is Istenre vagyunk ráhangolódva, és Ő vezet minket abban, hogy a valóságban hogyan éljünk. "Ha élünk, az Úrnak élünk." A saját gondolatainkat, véleményünket nagyrészt földi dolgok alakítják ki, a látható világban lévő dolgok, illetve a mi reakciónk ezekre a dolgokra. Eleve is csak egy igen korlátolt részét tudjuk a földi látható valóságnak is érzékelni, nem látunk bele mások gondolataiba, érzéseibe, problémáiba sem, így el kell ismernünk, hogy amit tudni vélünk a körülöttünk lévő valóságról, az egyáltalán nem biztos, hogy valós, objektív ismeret. És mindenképp csúsznak bele szubjektív érzések is, pl. valaki szimpatikus vagy nem szimpatikus nekünk, így már eleve nem úgy látjuk őt, ahogy Isten látja, hiszen Ő mindenkit egyformán szeret. Az emberekkel kapcsolatos előítéleteinket, gondolatainkat, feltételezéseinket, és minden gondolatunkat, érzésünket, mely nem visz előre Isten megismerésében, szolgálatában, félre kell tolni, vagy ahogy az Ige mondja, meg kell feszíteni. Így ezeknek a gondolatoknak, érzéseknek a helyére Isten gondolatai és érzései tudnak bejönni:

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem. (Galata 2.20.)

Tehát, ha rá akarunk hangolódni Istenre, Őt akarjuk követni, az Úrnak akarunk élni, akkor félre kell tolni az előítéleteinket, saját véleményünket, és várni, hogy Isten a saját véleményét, szavát közölje velünk. Akkor fog Isten tudni szólni hozzánk pl. egy konkrét emberrel vagy szituációval kapcsolatban, ha a saját véleményünket, előítéleteinket, érzéseinket ezzel az emberrel vagy szituációval kapcsolatban háttérbe szorítjuk. Amíg pl. elítélően nézünk a szomszédra, hogy ő egy faragatlan alak és ez van bennünk róla, addig Isten nem tudja a saját véleményét közölni nekünk a szomszédról, nem tudja megmutatni, hogyan tudunk neki segíteni. Ezért a másikban mindig, minden körülmények között az embert kell meglátnunk, olyan esendő, nem tökéletes embert, mint amilyenek mi is vagyunk. Ha erre képesek vagyunk, akkor már valamit megvalósítottunk abból, hogy megtagadjuk önmagunkat, vagyis megtagadjuk előítéleteinket, feltételezéseinket, szubjektív érzéseinket embertársunkkal kapcsolatban.

... A második [parancsolat] pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22.39:)

De ezeket az előítéleteket, hozzáállásokat nem csak embertársainkkal, hanem saját életünk dolgaival kapcsolatban is meg kell tagadni, így fogja tudni a Szentlélek a saját véleményét és rálátását közölni az adott dologgal kapcsolatban.

Ha élünk, az Úrnak élünk. Ez végül is azt jelenti, hogy Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek a gyermekei. Nem a saját gondolatainknak, előítéleteinknek, feltételezéseinknek, érzéseinknek élünk, ezek csak a második helyen vannak, hanem az Úrnak élünk. Ez lényegében annak alapja is, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek. Isten akkor fog tudni kijelenteni valamit a Szentlélek ajándéka által, ha saját magunkat megtagadjuk. Ebből az is következik, hogy ha az Úrnak élünk, annak szerves részét képezi a Szentlélek ajándékainak működése az életünkben. Nem a saját előítéleteinket és egyebeket hagyjuk burjánzani és megnyilvánulni életünkben, hanem megújulunk az Isten iránti őszinte szeretetben, és ebben élünk benne, a Szentlélek szavára figyelve. Így mindennapjainkat is át tudja hatni a Szentlélek vezetése, Isten jelenléte.
Úgy tapasztaltam, hogy amikor nincs bennem semmi rossz előfeltételezés a másik emberrel kapcsolatban, sőt inkább a jót feltételezem róla, mégpedig teljesen tudattalanul, hogy fel sem tűnik, akkor mutat meg valamit a Szentlélek. Például, tegyük fel, hamarosan találkozom egy hittestvérrel, eleve nem érzek iránta semmi negatívat, nincs félelem bennem tőle, nem gondolom őt se lustának, se hanyagnak, se semmi rossznak, inkább arra gondolok, hogy telve lesz Szentlélekkel, amikor találkozni fogok vele. Mindezek a gondolatok úgy vannak bennem, hogy fel sem tűnik, teljesen természetes, hogy ezt gondolom. Ilyenkor volt, hogy amikor végül találkoztam az illetővel, akkor tűnt fel, hogy valami nem úgy van, ahogy feltételeztem, még sincs telve Szentlélekkel az illető. Tehát ilyenkor tudott szólni hozzám a Szentlélek az adott illetővel kapcsolatban, valami problémáját megmutatni nekem. Amikor az ember megüresíti a gondolatait, előfeltételezéseit, azaz megtagadja önmagát, akkor tud szólni Isten, akkor tud a természetfeletti belépni az életembe. Nagyobb eséllyel kaphatunk kijelentést Istentől egy olyan emberre nézve, aki iránt pozitívak az érzéseink, akinek nincs ránk negatív hatása semmilyen módon, nem vált ki belőlünk félelmet, sem semmi egyéb rossz érzést, ami nem Istentől való. De ha még a viselkedése ki is válthatna ilyet, mi akkor is képesek lehetünk azt az érzést háttérbe szorítani. Ezért leginkább talán barátokkal kapcsolatban tud Isten szólni hozzánk, vagy olyanokkal kapcsolatban, akiknek a társasága pozitívan hat ránk. A dolog ennél persze összetettebb, és lehet a másik embernek is egy hibája, hogy eleve a kisugárzása is feszültséget kelt a vele érintkező emberekben, esetleg önigazult, ami sugárzik is róla. Az ilyen emberekhez Isten is nehezebben tud szólni. Hogy pontosan kiben vagy hol lehet az akadálya konkrét esetekben, hogy a Szentszellem ajándékai működni tudjanak, nem mindig egyértelmű azonnal a tapasztaltabb hívő számára sem, például az önmagát hibáztatni hajlamos hívő hajlamos az akadályt saját magában feltételezni, "érezni", amikor az a másik emberben van.

Érdekes még, hogy az önmegtagadásnál az említett igében az is ott van, hogy „vegye fel a keresztjét". Elgondolkoztam, miért jelenthet keresztet az, hogy Istent kövessük. A kereszt jelentése „teher" a hétköznapi szóhasználatban. Azonban itt inkább arra gondolok, hogy ahogy Jézust megfeszítették a kereszten, nekünk is meg kell feszíteni óemberünket, tehát a saját kis szubjektív dolgainkat, gondolatainkat, elképzeléseinket. Esetleg jelentheti azt is, hogy ha engedjük a Szentlélek ajándékait megnyilvánulni, bizonyságot teszünk, stb., az nem mindenkinek fog tetszeni, ami bizonyos teher lesz számunkra, de „édes" teher.

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát! - Ez tehát azt jelentheti, hogy Isten szeretetében újra meg újra megújulunk, közben a saját, nem feltétlen megalapozott és valóságot tükröző gondolatainkat, elképzeléseinket, előítéleteinket félre toljuk, helyette Istent tesszük az első helyre, aki így, ha alázatosak vagyunk, az Ő gondolatait, tervét közli velünk, ami által a Szentlélek ajándékai is működésbe léphetnek életünk minden területén akár. Hiszen a Szentlélek ajándékai is így működhetnek, ha szeretjük Istent, a saját gondolataink helyett az Ő gondolatait hagyjuk, hogy éljenek bennünk, és szeretjük embertársainkat is.

Szólj hozzá!

A Szentlélek ajándékairól 2. A legelső ajándékok

2018.07.19. 13:35 Czimby

Munkából hazafele sétálva elmélkedtem a Szentlélek ajándékairól és imádkoztam, megvallásokat is tettem magamban. Megvallottam, magamat erősítve, hogy az a Szentlélek van bennem, Aki Jézust a halálból feltámasztotta, akinek segítségével kettéválasztotta Mózes a vizet, és akinek segítségével Jézus betegeket gyógyított, sántákat, vakokat például. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy Jézust a Szentlélek feltámasztotta a halálból, és hogy ezt én honnan tudom. Honnan tudom, hogy ezek a csodák mind az élő Isten és az Ő Szentlelke által történtek, és ezzel a Szentlélekkel vagyok én, vagyunk mi hívők is kapcsolatban? A másodperc töredékrésze alatt beugrott az, amit megtérésemkor átéltem. A Szentlélek a megtérő ember számára kijelent olyan dolgokat, mint igazságokat, tényeket, amiket korábban nem tudott, vagy ha hallott is róla, nem volt meggyőződése, biztos ismerete róla. Megtéréskor a Szentlélek odalép, és titkokat kijelent az ember számára! Ez óriási dolog! Az ember addig mindenféle vallásos dolgokat látott, hallott, például kereszteket a templomokban vagy keresztre feszített alakokat, amelyek nem közvetítettek több életet, több mondanivalót, mint bármely más műalkotás. De a Szentlélek megtéréskor egyszer csak örömhírré változtatja az ember számára, hogy Jézus meghalt érte, hiszen az embernek ez szabadulás, mert ezáltal mi élhetünk. De nem csak örömhírré, hanem meggyőződéssé, ténnyé, ami addig egy mese, elmélet, vallás volt. Megtéréskor tehát a Szentlélek KIJELENT valamit az ember számára, azt, hogy Jézus meghalt a bűneiért, magára vette a bűneit, és feltámadt, és most is él. Ez a hívő számára már nem egy nehezen megfogható dolog lesz, hanem tény, amiben nem kételkedik. Ez tehát már a Szentlélek egyfajta ajándékának is tekinthető, hiszen a Szentlélek egyik ajándéka a tudás szava, és olyan dolgokat ki tud jelenteni nekünk (ajándékai, karizmái által), amiket természetes módon nem tudhatnánk meg. A Szentlélek kijelentheti például azt, hogy tegyük fel, a szomszédunknak van egy problémája, például elfogyott minden készpénze vagy valamilyen okból nem tud élelmet venni, és egy napja már nem evett. Na persze nem árt, ha a szomszédhoz nem úgy állunk hozzá, hogy ő az, aki tegnap megint úgy húzta el a függönyt, hogy azt mind a tíz emeleten hallották, áthallatszott a kutyájának az ugatása, megint fúrták a falat, stb. Ezek is lehetnek jogosan zavaró dolgok és lehet róla beszélni, de ne ezek legyenek az első helyen! Az első helyen mindig, mindennel és mindenkivel kapcsolatban, például a szomszéddal kapcsolatban is a gondolatainkban Istennek kell lennie! A többi kis gondolatot, ami személyes, szubjektív és csak mérgelődésre, bosszankodásra, tehát nem áldott dolgokra alkalmasak, félre kell tenni. Így aztán kedvünk szottyanhat egy kis kiflivel átsétálni a szomszédhoz, aki annak nagyon megörül, és nem érti, honnan tudtuk, mire van szüksége. (A gyülekezetben is így lenne ideális, ha működnének a Szentlélek ajándékai, és mi is erre nyitottak lennénk!)

De visszatérve a közvetlenül megtérés utáni kijelentésekhez, ez is hasonló módon működik, mint amikor valami mást jelent ki a Szentlélek nekünk, valami más tényt, igazságot az ajándékán (karizmán) keresztül. Megtérés előtt is kicsit rendbe rakja az ember az addigi gondolatait, előítéleteit (vagy aki az evangéliumot hirdeti neki, ő segít rendbe rakni): lehet, teljesen máshogy képzelte az egészet, mást látott, hallott az egyházban, más elképzelése volt a kereszténységről, de ezeket a kis személyes elképzeléseket, sokszor téves közhelyeket háttérbe kell szorítani, így hallhatjuk meg az élő Isten hangját, így térhetünk meg. Mivel megtéréskor a Szentlélek valósággal kijelent dolgokat nekünk és lakozást vesz bennünk, ez egy rendkívüli élmény is, hiszen az átlagember ilyen természetfeletti dolgokat nem él át. (A Biblia írja is, hogy ehhez az állapothoz kell újra és újra visszatérnünk, az első szeretethez!) A Szentlélek általában nem csak egyetlen dolgot ad egyszerre: nem csak a bűnök bocsánatát adja, hanem a meggyőződést is, hogy Jézus tényleg létezik, sokszor gyógyulást vagy egyéb szabadulást is, hiszen Jézus gyógyít, megtisztít, szabadít. Ezeket Jézus is mind Isten Szelleme, a Szentlélek által teszi, tette, amikor testben itt járt a Földön. Jézus és a Szentlélek együtt dolgoznak, együtt jönnek hozzánk vendégségbe és szolgálnak felénk.

A Szentlélek ajándéka tehát, hogy megtéréskor is már kijelent nekünk valamit, egy természetfeletti meggyőződést hoz létre bennünk arról, hogy Jézus valós személy, meghalt a bűneinkért, és feltámadt, most is él, nem mellesleg személyes kapcsolatot alakít ki Vele. Gyakorlatilag Jézus korában is a Szentlélek alakította ezt ki az emberekben. Ahogy az emberek látták a csodákat, amiket Jézus tesz a Szentlélek által, kialakult bennünk a meggyőződés, hogy Jézus az Isten fia. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, kinek tartják Őt, Péter meg is mondta, őbenne már megvolt ez a meggyőződés:

Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. (Máté 16.15-17.)

(Akkor persze Jézus testben itt járt a Földön, a Szentlelket csak később küldte el a Földre saját maga helyett. Tehát akkor a megtérés, Jézus megismerése nem teljesen úgy működött, mint most. De a lényege ugyanaz. Itt az igében nem az áll, hogy a Szentlélek jelentette meg ezt az ismeretet Péternek, hanem hogy a Mennyei Atya.)

 

Ha ilyen kijelentéseket kapunk megtéréskor, mint amikhez hasonló módon szólhat hozzánk a Szentlélek más dolgokkal kapcsolatban (pl. a szomszéddal kapcsolatban) is a karizmákon keresztül, akkor egyértelműen Ő működteti ezt az egészet! Nem holmi telepátia vagy belemagyarázás van a dologban, hanem tényleg egy olyan Erő, egy olyan Személy áll mögötte, aki a halálból feltámasztotta Krisztust, és ezt ki is jelentette nekünk, amikor megtértünk! Nem fog rajtunk a halál, minket is fel fog tudni támasztani, ha kell, nem hagy magunkra! Van bűnbocsánat, van keskeny út, van örök élet, vezet a Szentlélek, van menny, van feltámadás!

Szólj hozzá!

Amikor szól az Úr

2018.07.15. 01:09 Czimby

Az utóbbi héten középpontba került nálam a Szentszellem ajándékai téma. Jobban megtapasztaltam a Szentlélek jelenlétét ezáltal, mint az elmúlt sok év alatt. Maga a felismerés, hogy a Szentszellem ajándékainak működése minden földi dolognál fontosabb, kiragadott engem a mindennapokból. Ahogy a Szentlélek ajándékairól szóló bejegyzést írtam, keresgéltem igehelyeket, "lapozgattam" az elektronikus Bibliát, mert tudtam, hogy amik eszembe jutnak a Szentszellem segítségével, azok a Bibliában is benne vannak. Nagyon felemelő volt, ahogy az a sok ige, amikbe belebotlottam, mind szólt hozzám, még ha nem is azokat az igéket kerestem, amiket találtam. A Szentlélek jelenléte megelevenítette az igéket, ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy melyik ige mit jelent. De nem csak az igéket, hanem a gondolataimat is felülbírálta az Úr. Jöttek olyan gondolataim, amik talán minden nap szoktak jönni, és semmi értelmük, csak elakasztanak. Ezeknél a gondolatoknál egyértelműen éreztem most már, hogy nem itt a helyük, nem kell velük foglalkozni, hagyni kell őket elszállni. Egyszerűen az Úr jelenléte, a Szentlélek közel jött. Ez nagyon jó állapot, jó lenne mindig így lenni. Az egészet az idézte elő, hogy egy bibliai dolognak, a Szentlélek ajándékainak nagyobb jelentőséget tulajdonítottam saját életemben, mint bármi másnak. Így Isten került az első helyre.

Lehet erőlködni, de nem érdemes. Az erőlködés nem sokat ér. Ha Isten van az első helyen és a Szelleme itt van, az ér valamit, az a legjobb. Ilyenkor minden egyértelművé válik, az igék jönnek maguktól, nem kell azon erőlködni, hogy ma sem olvastam még Bibliát, kéne már végre. Fel sem tűnik ilyenkor a közösség az Igével, hanem természetes, hogy ott van. Valahogy mindig azt kéne megragadni, hogy Isten dolgai legyenek a legelső helyen, ezek legyenek a legfontosabbak számunkra, a többi jön magától. Nem kell erőlködni, hanem Isten jelenléte, ereje beléphet a mindennapokba természetfeletti módon,mert mi is szívből ezt akarjuk, ez kell nekünk. Ilyenkor a gondolataink is az Ige körül kezdenek forogni úgy, hogy fel sem tűnik, erőfeszítésbe sem kerül. Magától jön, hogy megnézzük ezt vagy azt az igét a Bibliában, mert foglalkoztat, hogyan is van, és elmélyedünk benne.

Kivánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.
(Zsoltárok 105. 4.)

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
(Máté 6.33.)

Szólj hozzá!

A Szentlélek ajándékairól

2018.07.12. 19:49 Czimby

Az utóbbi időben sokszor jutnak eszembe régi dolgok, régebbi hitbeli megtapasztalások. Leginkább a Szentlélek-keresztségem utáni éveimben átélt dolgok ezek. Ebben a bejegyzésben állítottam is pár hónapja egy emlékoszlopot. Július 6-án, pénteken késő este elkezdtem beszélni Istennek a régi hitéleti emlékeimről, nagyon intenzíven elkezdett foglalkoztatni a Szentlélek ajándékai téma, ami annak idején a kedvenc témám volt. Felidéztem több alkalmat is, amikor természetfeletti módon a Szentlélek valamelyik ajándékának működését tapasztaltam közvetlenül, saját magamon keresztül. Elmondtam ezeket is az Úrnak, és azt éreztem, nincs jobb dolog a földi életben, mint amikor látja az ember, hogy a Szentlélek ajándékai működnek, és más ember számára áldást jelentenek. Számomra ez egy, talán egész hátralevő életemet meghatározó felismerés volt. Megértettem, hogy minden földi dolognál fontosabb nekem az, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek rajtam keresztül, mert ennél jobb, ennél fontosabb dolog nincs semmi. Sokat birkóztam azzal mostanában, hogy vannak problémáim és van Isten, és nem is jutottam előbbre, a problémák nem engedtek. Ahogy elgondolkoztam régebbi megtapasztalásaimon, hogy a Szentlélek ajándékai mennyire jók, és hogy nekem ezek kellenek, mert minden földi dolognál fantasztikusabb látni, tapasztalni a működésüket, azt éreztem, hogy az évek óta belém csimpaszkodó problémáim elkezdenek ott lent maradni valahol, én pedig emelkedem felfele. Hiszen ezek a problémák nekem lényegtelenek, nem is érdekesek annyira már, mert a legfontosabb az lett, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek az életemben. Imádságom közben nem szerénykedtem, hanem azt kértem Istentől, adja nekem a Szentlélek összes ajándékát, hogy szolgálni tudjak velük az emberek felé. Kértem Istent, hogy gerjessze fel bennem a Szentlélek ajándékait, hadd működjenek úgy, ahogy régen, vagy annál akár sokkal intenzívebben. Emlékeztem, hogy régebben leírtam itt egy, a Szentlélek ajándékának működéséről szóló megtapasztalásomat, ezt vissza is kerestem, és még én is kicsit ledöbbentem, hogy ilyen volt. Miért ne lehetnének ilyenek most is és a jövőben is?

Elmélkedtem a Szentlélek ajándékain, az ezzel kapcsolatos megtapasztalásaimon, és arra jutottam, leírom ide, amik a témával kapcsolatban eszembe jutnak. Azonban mielőtt belevágnék, egy másik fontos dolgot kell megemlíteni. Mi az, amit a Biblia a Szentlélek ajándékainál is fontosabbnak tart? A szeretetet! Én zárkózottságom miatt sosem voltam az a hú de emberszerető típus. Azonban a Szentszellem ajándékai többnyire az embertársak felé való szolgálatban nyilvánulnak meg, tehát nem árt, ha szeretjük is az embertársainkat, különben mit akarnánk velük a mindenkit nagyon szerető Istenre hivatkozva? Ahogy kértem Istent, hogy a Szentlélek ajándékait gerjessze fel bennem, éreztem, hogy az embertársaim felé a viszonyom is kezd megváltozni. Azóta, ha meglátok egy embert pl. az utcán, máshogy nézek rá, mást látok benne, mint eddig.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. (1Kor.13.1-3.)

Az angyaloknak nyelvén való szólás, másik szóval a nyelveken szólás a Szentlélek egyik ajándéka. Vannak hívők, akiknek megvan ez az ajándékuk. Azonban fontosabb, hogy a hívőben a szeretet legyen meg, mert ha az nincs, akkor semmit nem ér az egész. A Szentlélek más ajándékai pl. belelátást adnak a jövőbe, vagy valami olyan dolgot, titkot megmutatnak a hívőnek, amiről természetes módon nem lehet információja. Az ószövetségi próféták is a jövőről szóltak, mert Isten megmutatta nekik. Talán még karizmatikus hívő körökben sem annyira ismertek a Szentléleknek ezek a ma működő ajándékai, pedig működésük igen csodás, ahogy például az is csodás, amikor a démonok kimennek. Jézus azonban azt mondta a tanítványoknak, amikor nagy örömmel odamentek hozzá, hogy még a démonok is kimennek, hogy ne ennek örüljenek, hanem annak, hogy a nevük fel van írva a Mennyben. Nem szabad tehát elfelejteni, hogy a legnagyobb ajándék az örök élet, és a legfontosabb a szeretet.

galamb1.jpgA rövid, de semmiképpen nem elhanyagolandó bevezető után nézzük csak meg a Szentlélek ajándékait! Lehet, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, nagyon kevés hívő kerül szembe akár azzal is, hogy a nyelveken szólásnak lehet magyarázata is, ami akár őnála is előfordulhat, hogy működik. Emberileg értelmetlen beszédnek tűnik a nyelveken szólás, de igenis előfordulhat, hogy ember számára érthetővé tehető a jelentése, "lefordítható" emberi nyelvre. Ez a nyelvek magyarázatának ajándéka. A nyelveken szólás mindenekelőtt egy imafajta, titkos beszélgetés Istennel, amit még az ördög sem ért, csak Isten. Aki megkapja a Szentlélek-keresztséget, az képessé válik a nyelveken szólásra. De mi is a nyelveken szólás tulajdonképpen? Nem más, mint az, hogy az ember a száját, nyelvét, beszédét teljesen átadja a Szentléleknek, hogy Ő használja, Ő mozgassa, Ő adja a beszédhangokat, a szavakat, a "beszédet". Nem általános, hogy akár a hívő ember is képes teljes mértékben átadni testének akár csak kicsi részét is a Szentlélek fennhatóságának, vagyis nem megy könnyen. Azt kéri Isten, hogy alázzuk meg magunkat előtte, adjuk át magunkat Neki teljesen, de ez inkább csak részben szokott sikerülni, persze ahogy egyre érettebb keresztények leszünk, formálódunk, ezen a területen is egyre előbbre lépünk. Megpróbálhatjuk átadni Neki például a gondolatainkat, de mindig azon kapjuk magunkat, hogy megint valami olyanra gondolunk, ami nem Istentől van, valami lényegtelen dolgon kezdünk bosszankodni, hibát keresünk saját magunkban vagy valaki másban, ott jön az ördög a gondolatokkal, hogy az életed ilyen, olyan, amolyan rossz volt, rossz, vagy rossz lesz, vagy ezt sem úgy csináltuk, azt sem úgy csináltuk, ahogy kellett volna és most milyen rossz, stb. Tehát a gondolatok teljes átadása nem megy könnyen. A beszéd átadása sem megy könnyen általában: van, hogy olyat mondunk valakinek, amit nem akartunk volna, hirtelen érzések, indulatok jönnek ki a beszédünkön. Tehát vannak területek az ember életében általában, amiket nem tudunk egyik pillanatról a másikra Istennek teljes egészében átadni, az Ő uralma, fennhatósága alá. Ellenben a nyelveken szólás pont erről szól! Ilyenkor nem azt mondjuk, amit mi akarnánk, mi gondolnánk, hanem átengedjük a terepet Istennek, a Szentszellemnek, és gyakorlatilag teljes mértékben Ő irányítja a beszédünket. A nyelveken szólás tehát egy ritka áldott jelenség! Gyakorlatilag teljes mértékben a Szentlélek nyilvánul meg rajta keresztül. Felbecsülhetetlen érték, hogy itt a földi életünkben ilyen szinten át tudjuk adni Neki a beszédünket! A gondolatok átadásával általában elbajlódunk egy darabig és újra meg újra át kell adnunk gondolatainkat, akárcsak az érzéseinket. Óemberünket újra meg újra meg kell feszítenünk, mintegy "birkózni" kell, küzdeni kell azért, hogy Isten fennhatósága alá hajtsuk azt a területet életünkben, és ott is tartsuk. Azonban a beszéd átadása a nyelveken szólás által mindig azonnal megy. Bármikor ilyen hihetetlen közelségből tud maga a Szentlélek megnyilvánulni, annyira közelről, hogy onnan belülről, az ember belsejéből, velünk mintegy eggyé válva nyilvánul meg hallható módon!

A Szentléleknek másfajta megnyilvánulásai is vannak a nyelveken szóláson kívül. A Szentlélekkel betöltekező ember megnyilvánulása is ilyen, sokszor nevetés vagy egyéb jelenség kíséri, ha valaki betöltekezik Szentlélekkel. A gyülekezetben is ki ne örülne, ha ezt tapasztalja testvérein? Ezek a megnyilvánulások sokszor segítenek abban, hogy a másik hívő, aki a megnyilvánulást érzékeli, szintén betöltekezzen. A másik hívőt is meg tudja érinteni Isten egy ilyen megnyilvánuláson keresztül akár. Azonban nem szabad teljesen ezekre a megnyilvánulásokra figyelnünk, ezek külsőségek, és a lényeg még mindig az, hogy Jézus megváltott, és a nevünk fel van írva a Mennyben. Nem azt kell lesnünk a gyülekezetben, hogy na kin fog a Szentlélek megnyilvánulni, hanem magára Jézusra és az igehirdetésre, az elhangzó dolgokra kell figyelnünk. Ha lesz megnyilvánulás is, legyen, az jó, és akkor örüljünk neki, de ne ez legyen a figyelmünk középpontjában!

Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy a legnagyobb ajándék Jézus értünk történt halála, áldozata, valamint feltámadása volt. A legnagyobb szeretet, hogy értünk vállalta ezt a hatalmas szenvedést. Ennyire szeret minket, hogy vállalta a hatalmas szenvedést, hogy megnyissa számunkra a Mennyet, közösségünk legyen az Atyával, aki így megbocsátja minden bűnünket és meggyógyítja minden betegségünket. Ez a lényeg, és a szeretet, hogy ahogy Ő szeretett minket, mi is úgy szeressük egymást, mert erről lehet minket megismerni.

Tehát nem elsősorban azzal kell foglalkozni, hogy hogyan nyilvánul meg a Szentlélek másokon keresztül. Bár rossznak nem rossz az sem, ha valaki nyelveken szól, és arra odafigyelünk, ez minket is felfrissíthet, jó a Szentlélek megnyilvánulását hallani. Megérintheti az embert, ha nyelveken szólást hall. Beviheti az embert az Úr jelenlétébe ez is akár, betöltekezhet, szabadulhat általa. Megérintheti a nyelveken szólás az embert úgy is, hogy megért valamit, amit addig nem értett az Igéből, akár saját életére nézve - és ez már akár tekinthető a nyelveken szólás magyarázatának is. A lényeg, hogy megérinti az embert, és ezáltal egyfajta üzenet Istentől átjöhet. Ez az üzenet mindenképpen egy bibliailag alátámasztható dolog, vagy akár igehely, egy konkrét szituációra, és nem feltétlen a saját életünkre nézve, hanem akár valaki más életére nézve is. Ki lehet ez a valaki más? Bárki! Leginkább egy testvér. Lehet akár teljesen spontán, tetszőleges testvér is, vagy lehet olyasvalaki, akiért az utóbbi időben imádkoztunk és a problémáiban szeretnénk neki segítséget nyújtani. De lehet más ember is, akár nem hívő is. De lehet akár a gyülekezet számára egy üzenet. Istennek van joga eldönteni, kinek, mikor és mivel/kivel kapcsolatban szól a nyelvek magyarázata által, vagy a Szentlélek más megnyilvánulása által, vagy csak azáltal, hogy bennünk ég a tüze. A lényeg, hogy szól az Úr, személyesen, közvetlenül, akár aközben, hogy a Szentlélek valamilyen megnyilvánulását érzékeljük, akár megnyilvánulás nélküli kedves, túláradó jelenléte közben.

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? Mi az alapfeltétele, hogy a nyelvek magyarázata működhessen, vagy akárhogy közvetlenül szólhasson hozzánk az Úr? Talán bonyolultnak tűnik, de igazából nagyon egyszerű: az alap a szeretet Isten iránt, az a lángoló szeretet, amit megtérésünkkor vagy a Szentlélekkel való betöltekezéskor megtapasztaltunk. Nincs szükség vallásosságra, hanem a tiszta szívből való nyitottságra az Élő Isten felé, a Megváltó felé. Ő legyen az első helyen! Tudnunk kell, hogy Ő mindennél fontosabb, és ezt minden erőlködés nélkül, egyszerű gyermeki hittel, tiszta szívből "kell" éreznünk. Nem is jó szó, hogy "kell", mert ahol kell valamit, ott már kényszer van. Kényszer nélkül, önszántunkból, tiszta szívből keressük Őt. Ha Ő van az első helyen, akkor Ő már húz magával felfele, a második helyen lévő problémák és egyéb dolgok kezdenek lemaradni ott lent valahol, és ha ezt érezzük, akkor a jó! A kis belső gondolataink, előfeltételezéseink, amik kialakultak bennünk talán természetes módon, nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. Félre kell tolni ezeket a gondolatokat, hogy Isten gondolatait, Isten szavát be tudjuk fogadni a nyelvek magyarázata által akár. Ha imádkozunk valakiért, félre kell tolni a saját gondolatainkat azzal a személlyel kapcsolatban, előítéleteinket, mindent, amivel mi elképzeljük, hogy ővele pontosan mi van, mi is a problémája, vagy mit gondol, milyen ember ő, vagy bármi. Ez az igazi alázat, és Isten ilyenkor tud szólni hozzánk, ilyenkor tud üzenetet átadni. Ez talán bonyolultnak tűnik, de igazából nem az. Ha egyszer már sikerült, később is sikerülni fog. Amikor megkaptuk a Szentlélek-keresztséget, talán már utána is működött nálunk valami hasonló ajándék, akár a nyelvek magyarázata, csak talán fel sem tűnt. A Szentlélek-keresztség utáni időszakban mi is lángolunk Isten iránti szeretettől, így könnyen előfordulhat, hogy egyik-másik ajándék a nyelveken szóláson kívül is működésbe lép. Nekem ebből az időszakból vannak ilyen emlékeim, és főleg ezek tesznek képessé, hogy újra meg újra fel akarjam gerjeszteni magamban a Szentlélek ajándékát, mert tudom, hogy mennyire jó, mennyire csodálatos, amikor működnek. Szinte nincs jobb dolog az életben, mint amikor tapasztalom, hogy rajtam keresztül a Szentlélek ajándéka működik, és ez természetfeletti módon más embernek segít valamilyen módon.

Most két ajándékot megnéztünk kicsit közelebbről:

1. a nyelveken szólást, ami lényegében a beszéd és a beszélőszervek teljes átadását jelenti a Szentléleknek, hogy teljes mértékben Ő használja azokat, ahogy akarja.

2. a nyelvek magyarázatát (vagy Isten érintését, szavát a Szentlélek valamilyen más megnyilvánulása által, vagy akár nem érzékszervvel érzékelhető jelenléte által), melynek alapja az Isten iránti önkéntes, lángoló szeretet. (Természetesen ha nincs ott ez a lángoló szeretet Isten iránt, Ő akkor is szólhat az emberhez, különben hogyan térnénk meg Hozzá?)

Ez a két ajándék igazából két kategóriája a Szentlélek működésének az életünkben. Tehát egy tágabb kategóriába tartozik bele a nyelveken szólás, és a nyelveken szóláshoz hasonló más ajándékok is léteznek. A nyelvek magyarázata is egy tágabb kategóriába tartozik bele, ez a Szentlélek működésének egy másik módjának egyik fajtája. A két kategória egyéb elemeit talán nem is kifejezetten a Szentlélek ajándékai közé sorolja a Biblia. Mi tartozhat még az 1. kategóriába a nyelveken szóláson kívül? A nyelveken szólás, mint említettük, a beszédszervek teljes átadásán alapul. A Szentlélekre figyelünk, és közben engedjük, hogy kizárólag Ő mozgassa a szánkat. Nem zárható ki tehát más ehhez hasonló tevékenység sem, amikor engedjük, hogy a Szentlélek jelenléte elborítson, és ne csak a beszédünket, hanem akár más tevékenységünket is irányítsa. Így akár a gondolatainkat, vagy a beszédszervek mozgásán kívül egyéb mozdulatainkat. Nem muszáj testünknek csak kicsiny részét, a beszédképző szerveket adni oda Isten irányítása alá, átadhatjuk végtagjainkat is például. Amikor dicséretet énekelünk az Úrnak, közben akár nyelveken is szólunk, és teljesen az Úrra figyelünk, testünk többi részét is az Úrnak szánjuk oda, a tekintetünket is rá emeljük, a kezünket Őhozzá emeljük fel, vagy tapsolunk, mindezt úgy, ahogy érezzük, hogy jön belülről. Fontos, hogy ahogy belülről érezzük az Úr jelenlétében, úgy tegyük, úgy mozogjunk, mert akkor adjuk át testünket is az Ő jelenlétének. Amikor szívből úgy érezzük, akkor emeljük fel a kezünket, olyan magasra, ahogy belülről érezzük, hogy szükséges. De akár a lábunkat is átadhatjuk neki, ha már annyira ott vagyunk a jelenlétében, és ugrálhatunk, táncolhatunk az Úr előtt. Ha szívből átadjuk magunkat, akkor a Szentlélek "mozgat meg" minket. A szánkat is átadhatjuk még úgy is, hogy engedjük, hogy az a dallam jöjjön át rajta, ami belülről jön. El lehet szakadni az éppen aktuális dicséret dallamától és szövegétől is akár, átmehet a nyelveken szólás is nyelveken éneklésbe. De ez sosem kényszerből megy, hanem ahogy szívünkből érezzük, hogy az Úr előtt tegyük. Aki hangszeren játszik, az Úr jelenlétében az is eljuthat oda, hogy már nem annyira ő maga játszik a hangszeren tudatosan, hanem engedi, hogy a Szentlélek vezesse ebben. Az ilyenfajta, Szentlélek által vezetett megnyilvánulásoknak, mint akár a tánc, nyelveken éneklés vagy hangszeren játszás, szintén lehet olyan hatása, hogy ha valaki látja, hallja ezeket, annak számára üzenetet hordoz, és olyan, mint a nyelvek magyarázata. "Magyarázni" tehát nem csak a nyelveken szólást lehet, hanem a Szentléleknek mindenféle megnyilvánulását akár, természetesen csak akkor, amikor az Úr is úgy akarja, tehát erőltetni nem lehet, de nyitottá tehetjük rá magunkat. Ezért a szívből jövő, őszinte dicséretnek, az Úrnak való éneklésnek, Úrnak átadott éneklésnek, zenélésnek óriási szerepe lehet a keresztény életben. Ha valóban a Szentlélek fakasztja fel a dicséretet és egyre inkább az Ő vezetése hatja át, az olyan, mint a nyelveken szólás vagy a Szentlélek jelenlétének valamiféle érzékelhető megnyilvánulása, ami így megérinthet embereket, üzeneteket közvetíthet Isten felől az ember számára, személyes üzenetet! Maga a dicsőítés tehát egy fantasztikus eszköz lehet arra, hogy a Szentlélek ajándékai működésbe lépjenek. Ezért is van szükség a dicséretre. De ne feledjük, nem ez a lényeg! Az Urat nem azért dicsérjük, hogy természetfeletti megtapasztalásaink legyenek! Ne legyen szenzációhajhászás! Azért dicsérjük az Urat, mert méltó rá, mert szívünkben ott van, hogy dicsérni akarjuk. Ha az Úr erre válaszol, az csodálatos, de ne ezzel a céllal dicsérjük Őt! A dicséret nem feltétlen csak ének, zene, hanem egy életforma is lehet. Amit teszünk, az Úrért teszünk: ha élünk, az Úrnak élünk. Teljesen más úgy élni mindennapjainkat, hogy a munkánkat is nem pénzért, nem magunk szórakoztatására, vagy bármilyen más céllal végezzük, hanem az Úrért, mert Tőle kaptuk. De nem csak a munkánkat, hanem mindent. Így aztán elboríthat a mindennapokban is a Szentlélek tüze, és szólhat hozzánk bármikor. Azért mégis csak jobb így élni, mint a kis földi problémáinkat, nehézségeinket tenni az első helyre, nem? Persze a földi dolgokról sem szabad megfeledkezni és józannak kell maradni.

Ha felgerjesztjük magunkban az ajándékokat, előfordulhat, hogy a nyelvek magyarázatához hasonló módon kijelentést kaphatunk az Úrtól úgy is, ha nincs nyelveken szólás, vagy a Szentléleknek valamilyen más, érzékszervvel érzékelhető megnyilvánulása. Nem feltétlen a nyelveken szólás hallása által szól hozzánk az Úr például egy testvérünkkel kapcsolatban, hanem például úgy is, ha meglátjuk ezt a testvért és akkor ott helyben átjön Istentől egy üzenet a testvérrel kapcsolatban, hogy neki milyen problémája, nehézsége van, vagy éppen milyen kétségei vannak, milyen viszonyban van az Úrral. De az is lehet, hogy csak eszünkbe jut ez a testvér, és akkor szól az Úr is valamit vele kapcsolatban, hogy akár segíts neki ebben vagy abban, vagy mondd el neki ezt vagy azt az igét, vagy bármit. Kijelentést kaphatunk a testvér nehézségéről, vagy hogy az ördög milyen módon akadályozza őt, akár konkrét démoni erők munkáját is megmutathatja az Úr nekünk, ez a szellemek megkülönböztetésének ajándéka.

Természetesen a jobban megszokott módokon is szólhat az Úr, például tanítást hallgatunk vagy igét olvasunk, és akkor beugrik, hogy amit hallunk vagy olvasunk, azt egy testvérünknek át kell adnunk, mert segíteni fog neki. De természetesen a saját belemagyarázásokat el kell kerülnünk, a saját előfeltételezéseinket, előítéleteinket, gondolatainkat a testvérrel kapcsolatban, mert ezek hamisak is lehetnek. De még az sem kell, hogy testvérrel kapcsolatban szóljon hozzánk az Úr így, szólhat hozzánk a saját életünkkel, bűneinkkel, nehézségeinkkel kapcsolatban is. Hiszen az Ige alkalmas erre, alkalmas a prédikált és olvasott ige is a feddésre, megjobbításra, elsősorban saját magunkra nézve, de ha alázatos szívvel megragadjuk a Szentlélek szeretetét, akkor másokra nézve is működhet. Nem csak az Ige, hanem gyakorlatilag maga a Szentszellem is képes a feddésre, megjobbításra. Az is lehet, hogy amikor az igehirdetést hallgatjuk vagy a Bibliát olvassuk, akkor értünk meg valamit, és ha jól csináljuk, nem mi olvassuk az Igét, hanem az Ige olvas mibennünk. De amikor nincs prédikáció vagy Biblia, akkor pedig az is lehet, hogy a Szentszellem végzi el ugyanezt. Igazából az Ige és a Szentszellem karöltve együtt dolgoznak a mi érdekünkben: ha az Ige szól hozzánk, akkor az azért van, mert a Szentszellem megeleveníti számunkra, ha pedig maga a Szentszellem döbbent rá minket valamire, akkor az igeileg is alátámasztható.

Talán sokan valami bonyolult, szuperszellemi dologra gondolnak, amikor a "Szentlélek ajándékai" kifejezést hallják. Pedig talán szinte minden hívő életében működtek már ezek az ajándékok, csak észre se vette. Lehet, hogy kettesben voltál egy barátoddal, imádkoztál érte hangosan, és egy idő után nem is figyeltél, mit imádkozol, csak úgy jött, és pont azt imádkoztad, amit kell, a barátod meg kérdezte, hogy honnan tudtad, mit kell imádkozni, hiszen nem is beszélt neked arról a problémájáról. Vagy lehet, hogy az Igéről beszélgetsz valakivel, és olyan bibliai igazságot mondasz ki, ami betalál nála, de erről te nem tudsz semmit. Sokszor lehetséges, hogy működnek az ajándékai a Szentléleknek, csak mi magunk észre se vesszük. Ez nem baj, hiszen nem az a lényeg, hogy mi észrevegyük, hanem hogy működjenek. Elbizakodottá is tehet, ha észrevesszük, hogy az Úr hogyan használ minket. Ugyanakkor nagyon megerősítő, biztató  is lehet, ha tudatában vagyunk, hogyan, mire használ az Úr. Ez adhat igazán értelmet, célt az életünknek, ha képesek vagyunk abból a tűzből, leírhatatlan szeretetből, amit Istentől kaptunk, mások számára is közvetíteni valamit!

Kegyelemből van minden, hogy senki ne kérkedjék. Mi egy arasznyit nem tudnánk közelebb lépni a Menny felé innen a Földről, ha Isten nem lépne felénk. Ingyen kegyelemből van, hogy Jézus eljött a Földre, meghalt értünk, helyettünk, feltámadt, elküldte a Szentlelket. Ezeket talán soha senki nem kérte Istentől, mert eszünkbe se jutott volna nekünk embereknek ilyeneket kérni Tőle. Ő mégis így gondolta, hogy kapcsolatba lép velünk itt a Földön, megszólít minket, hogy térjünk meg, és utána is szól hozzánk, az igehirdetésen keresztül, testvéreken, szolgálókon keresztül, a Biblia olvasásán keresztül, vagy a Szentlélek ajándékainak megnyilvánulása által. Ez ingyen kegyelem, ingyen adja Isten nekünk, nem tudnánk kiérdemelni, nem is lehet. Ha működnek a Szellem ajándékai, nem miattunk van, nem a mi érdemünk.

Isten sokféleképpen munkálkodhat az emberben. A hívő élet nyilván nem kezdődhet a Szentlélek-keresztséggel egyből (bár ki tudja, Istennél talán még ilyen sem zárható ki teljesen), előbb meg kell térni Jézushoz. Ugyanígy nem célszerű rögtön az egészet a Szentlélek ajándékaival kezdeni (bár kivétel mindig lehet, ezt Isten joga eldönteni), előbb saját magát kell a hívőnek rendbe tenni, a bűneit, korábbi életét átnézni, megbánni, letenni, amit kell, rossz dolgokból megtérni és hátrahagyni a bűnös életmódot. Ahogy említettem a legelején, a szeretetben én sosem voltam a toppon, ez pedig előfeltétele annak, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek. Én mégis egyből azt kértem Istentől, gerjessze fel bennem az ajándékokat, de erre nem azt mondta, hogy "állj, és a szeretettel mi lesz?", hanem a szeretetet is elkezdte helyreállítani bennem. Lehet, hogy valakinek azt mondaná, hogy előbb a szeretetet tanulja meg, addig szó sem lehet a Szentlélek ajándékairól, de nálam most nem ez volt. Vagy mégis? Igazából nagy öröm töltött be, amióta elkezdtem kérni tőle a Szentlélek ajándékainak működését, ez kb. egy hete volt. Igaz, azóta nem tapasztaltam a Szentlélek ajándékainak működését, de ez nem is zavar. A felismerés, hogy ezek működése mindennél fontosabb ("keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát") és mindegy, mennyi a fizetésem, hol lakom, mit eszem ("Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?"), mert ezek ehhez képest sokadlagos dolgok, ez a felismerés mintha egy fordulatot hozott volna. Felismertem valósággal, hogy nem kell itt a Földön kincseket gyűjteni, amiket csak a moly és a rozsda megemészt, hanem a mennyben érdemes kincseket gyűjteni (amennyiben ezek a mennybeli kincsek a Szentlélek ajándékai működésének is megfeleltethetők), mert eszembe jutottak korábbi megtapasztalásaim, hogy ezeknek a kincseknek a működése fantasztikusabb a földi dolgoknál.
Gyakorlatilag nekem is majdnem azt mondja az Úr, a szeretetet tanuljam meg előbb, utána majd jöhetnek az ajándékok, de mégsem ezt mondja. Vagyis még csak közel sem mondja, hogy irgum-burgum, hol a szeretet benned, hanem elkezdi bennem kimunkálni a szeretetet, és azon kapom magam, hogy máshogy kezdek viszonyulni az emberekhez anélkül, hogy én ezért bármit is tennék. De nem lehet általánosítani, nem feltétlen mindenkinél munkálkodik Isten ezen a módon. Valaki másnak talán azt mondja, előbb a szeretetet tanuld meg és teremd meg a Szellem gyümölcseit. Talán nekem is ezt mondja, de nem tűnt fel, hogy el akarná előlem zárni a Szentlélek ajándékait Isten. Szóval lehet, hogy úgy érzed, nincs benned elég szeretet, nincsenek meg a Szellem gyümölcsei, vagy nem tértél meg minden bűnödből, attól még kérhetsz valami nagyobb célt Istentől, amire őszintén vágysz, ami ha jó cél, biztos nem fog a kérésedért kárhoztatni. Nem kárhoztatott engem, amiért a Szellem ajándékait kértem Tőle, még ha nem is lennék kész ezekre, hanem elkezdte rendbe rakni az életemben azokat a dolgokat, amik a Szellem ajándékainak működéséhez kellenek. Ez elgondolkodtatott. Kérjek nyugodtan valami magasabb, merészebb dolgot, célt Tőle, és nem baj, ha nem vagyok még kész rá, ő majd késszé tesz. A Szentlélek-keresztséget is hasonló módon kaptam meg régen. Utólag több dolgot hallottam, milyen feltételei vannak, hogy valaki a Szentlélek-keresztséget megkaphassa, ezekről a feltételekről én nem hallottam, amikor a Szentlelket hívtam, hogy töltsön be. Pár hónapon keresztül imádkoztam a Szentlélekért, és ezalatt is éreztem a megtisztító erejét, míg végül be nem töltött. Nem kárhoztatott, amiért olyat kértem Tőle, amire még nem voltam kész, hanem elkezdett késszé tenni rá, és késszé is tett. Lehet, ez egy üzenet számomra, hogy mindig valami nagyobb dolgot kell kérnem Tőle (ami persze jó dolog igei szempontból is), amire nem vagyok még kész talán, és Ő késszé fog tenni. Mi az erőfeszítéseinkkel nem sokat tudnánk elérni (persze kell a jóra való törekvés is), inkább csak kérni kell Tőle valami nagyon jó dolgot, és Ő késszé tesz rá.

Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik. (Lk. 11. 11-13.)

Alighanem a Szentlélek ajándékaira is vonatkozik, hogy ha kérjük Tőle, megadja nekünk. Ha valami jót, biblikus dolgot kérünk Tőle, nem fog valami rosszat adni helyette.

Szólj hozzá!