HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát!

2018.07.19. 22:18 Czimby

Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
(Márk. 8.34.)

Mit jelent ez az igerész?

Régebben is írtam már az önmegtagadásról itt. Most a Szentlélek ajándékai témával kapcsolatban is megközelítem a kérdést.

Először is: Mit jelent, hogy "én utánam akar jönni", más szóval "követni akar engem", vagyis követni akarja Jézust? Ez nem egy vallásos dolog, és nem is valami erőfeszítéseken, erőlködéseken, cselekedeteken alapuló dolog! Isten azért is csodálatos, mert nem erőfeszítéseket vár, hanem szabadságot ad nekünk arra, hogy kövessük, Vele járjunk. Lényegében egy őszinte, tiszta szívből jövő szeretet bennünk Isten iránt, ami arra késztet minket, hogy Istent kövessük. Ez, ami belülről, a szívből jön, sokat könnyít az egészen. Ha valakit nem szeretünk vagy közömbösek vagyunk iránta, akkor tényleg erőfeszítésekből áll, hogy azt tegyük, ami neki jó, amit elvár tőlünk. De ha nagyon szeretjük, akkor még ha erőfeszítést is kell tennünk érte, az már könnyebben fog menni.

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. (5Mózes 6.5)

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. (Máté 22.37-38.)

Mondhatni, ha ez a szeretet megvan Isten iránt és ott van életünkben az első helyen, akkor meg is valósítottuk a "tagadd meg önmagad" részt. Hiszen ha valami az első helyen van, akkor másvalami már csak legfeljebb a második helyen lehet. Ez a szeretet bennünk Isten iránt nem jön rögtön magától. Akkor kezdünk rá képessé válni, ha megtérünk, és megtapasztaljuk valóságosan Isten irántunk való szeretetét. Ha ezt megtapasztaltuk, már viszont tudjuk szeretni Istent, mert Ő előbb szeretett minket.

Mert ha élünk, az Úrnak élünk (Róm.14.8.)

Mivel tehát az Isten iránti őszinte szeretet van az első helyen az életünkben, mi magunk már csak legfeljebb a második helyen lehetünk magunk számára. Ha mi magunk lennénk az első helyen, a mi magunk dolgaival foglalkoznánk elsősorban. Ha nem is akarnánk önzőek lenni, akkor is valamilyen szinten azok lennénk, hiszen a magunk dolgai, saját gondolataink, érzéseink kötnének le elsősorban, és ezek hatnának ki hangulatunkra, cselekedeteinkre is elsősorban. Így aztán lehet, hogy a minket zavaró mindenféle dolgoknak túl nagy lenne a jelentősége, leköthet minket az, ami nem jó, ami zavar, például miért így vagy úgy viselkedik velem a kollégám, a főnököm, a szomszédom, a barátom, a családtagjaim, miért van kint büdös, zaj, miért nincs ez vagy az. Ha nem is akarunk ilyen dolgoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, akkor is ott lennének és zavarnának ezek, életünkben ott lennének az első helyen, hacsak Isten maga nincs az első helyen.

Próbálkozhatunk önerőből, hogy ezeknek a dolgoknak ne tulajdonítsunk akkora jelentőséget, ez vagy sikerül, vagy nem. De ha Isten van életünkben az első helyen, akkor ezek a dolgok már garantáltan legfeljebb csak a második helyen lehetnek. Az önmegtagadás tehát ez: a saját gondolataink, elképzeléseink, véleményünknek ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget! Nem azért, mert nem lehet saját véleményünk, elképzeléseink, hanem mert ezek nem feltétlen tükrözik a valóságot. A valóságot a legobjektívebb módon csak Isten ismeri, így ideális esetben mi is Istenre vagyunk ráhangolódva, és Ő vezet minket abban, hogy a valóságban hogyan éljünk. "Ha élünk, az Úrnak élünk." A saját gondolatainkat, véleményünket nagyrészt földi dolgok alakítják ki, a látható világban lévő dolgok, illetve a mi reakciónk ezekre a dolgokra. Eleve is csak egy igen korlátolt részét tudjuk a földi látható valóságnak is érzékelni, nem látunk bele mások gondolataiba, érzéseibe, problémáiba sem, így el kell ismernünk, hogy amit tudni vélünk a körülöttünk lévő valóságról, az egyáltalán nem biztos, hogy valós, objektív ismeret. És mindenképp csúsznak bele szubjektív érzések is, pl. valaki szimpatikus vagy nem szimpatikus nekünk, így már eleve nem úgy látjuk őt, ahogy Isten látja, hiszen Ő mindenkit egyformán szeret. Az emberekkel kapcsolatos előítéleteinket, gondolatainkat, feltételezéseinket, és minden gondolatunkat, érzésünket, mely nem visz előre Isten megismerésében, szolgálatában, félre kell tolni, vagy ahogy az Ige mondja, meg kell feszíteni. Így ezeknek a gondolatoknak, érzéseknek a helyére Isten gondolatai és érzései tudnak bejönni:

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem. (Galata 2.20.)

Tehát, ha rá akarunk hangolódni Istenre, Őt akarjuk követni, az Úrnak akarunk élni, akkor félre kell tolni az előítéleteinket, saját véleményünket, és várni, hogy Isten a saját véleményét, szavát közölje velünk. Akkor fog Isten tudni szólni hozzánk pl. egy konkrét emberrel vagy szituációval kapcsolatban, ha a saját véleményünket, előítéleteinket, érzéseinket ezzel kapcsolatban háttérbe szorítjuk. Amíg pl. elítélően nézünk a szomszédra, hogy ő egy faragatlan alak és ez van bennünk róla, addig Isten nem tudja a saját véleményét közölni nekünk a szomszédról, nem tudja megmutatni, hogyan tudunk neki segíteni. Ezért a másikban mindig, minden körülmények között az embert kell meglátnunk, olyan esendő, nem tökéletes embert, mint amilyenek mi is vagyunk. Ha erre képesek vagyunk, akkor már valamit megvalósítottunk abból, hogy megtagadjuk önmagunkat, vagyis megtagadjuk előítéleteinket, feltételezéseinket, szubjektív érzéseinket embertársunkkal kapcsolatban.

... A második [parancsolat] pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22.39:)

De ezeket az előítéleteket, hozzáállásokat nem csak embertársainkkal, hanem saját életünk dolgaival kapcsolatban is meg kell tagadni, így fogja tudni a Szentlélek a saját véleményét és rálátását közölni az adott dologgal kapcsolatban.

Ha élünk, az Úrnak élünk. Ez végül is azt jelenti, hogy Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek a gyermekei. Nem a saját gondolatainknak, előítéleteinknek, feltételezéseinknek, érzéseinknek élünk, ezek csak a második helyen vannak, hanem az Úrnak élünk. Ez lényegében annak alapja is, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek. Isten akkor fog tudni kijelenteni valamit a Szentlélek ajándéka által, ha saját magunkat megtagadjuk. Ebből az is következik, hogy ha az Úrnak élünk, annak szerves részét képezi a Szentlélek ajándékainak működése az életünkben. Nem a saját előítéleteinket és egyebeket hagyjuk burjánzani és megnyilvánulni életünkben, hanem megújulunk az Isten iránti őszinte szeretetben, és ebben élünk benne, a Szentlélek szavára figyelve. Így mindennapjainkat is át tudja hatni a Szentlélek vezetése, Isten jelenléte.

Érdekes még, hogy az önmegtagadásnál az említett igében az is ott van, hogy "vegye fel a keresztjét". Elgondolkoztam, miért jelenthet keresztet az, hogy Istent kövessük. A kereszt jelentése "teher" a hétköznapi szóhasználatban. Azonban itt inkább arra gondolok, hogy ahogy Jézust megfeszítették a kereszten, nekünk is meg kell feszíteni óemberünket, tehát a saját kis szubjektív dolgainkat, gondolatainkat, elképzeléseinket. Esetleg jelentheti azt is, hogy ha engedjük a Szentlélek ajándékait megnyilvánulni, bizonyságot teszünk, stb., az nem mindenkinek fog tetszeni.

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát! - Ez tehát azt jelentheti, hogy Isten szeretetében újra meg újra megújulunk, közben a saját, nem feltétlen megalapozott és valóságot tükröző gondolatainkat, elképzeléseinket, előítéleteinket félre toljuk, helyette Istent tesszük az első helyre, aki így, ha alázatosak vagyunk, az Ő gondolatait, tervét közli velünk, ami által a Szentlélek ajándékai is működésbe léphetnek életünk minden területén akár. Hiszen a Szentlélek ajándékai is így működhetnek, ha szeretjük Istent, a saját gondolataink helyett az Ő gondolatait hagyjuk, hogy éljenek bennünk, és szeretjük embertársainkat is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr5214123871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.