HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Belegondoltál-e már úgy igazán, hogy ISTEN tényleg létezik?

2018.06.05. 13:07 Czimby

Mi hívők biztosak vagyunk Isten létezésében. Persze, többféle hívő létezik. Vannak, akik azt mondják, úgy gondolják, Isten létezik, ezt tartják a legvalószínűbbnek, de benne van számukra a pakliban, hogy Isten esetleg mégsem létezik. Régen valamikor én is ilyen voltam. De most az a fajta hívő vagyok, aki tökéletesen meg van győződve arról, hogy Isten létezik, hót tutibiztos vagyok benne. Ez a hót tutibiztos hit nem jön magától. Történnie kellett egynek s másnak, amitől meggyőződtem Isten, az Atya, Jézus és a Szentlélek létezéséről. Olyan dolgokat éltem át, tapasztaltam meg, és rajtam kívül sokan mások is, amik nem történnek meg maguktól.

Ennek ellenére az a hívő, aki nagyon ráér, elkezdhet azon gondolkodni, hogy még mindezzel együtt esetleg mi van, ha a megtapasztalásaim, a velem történt dolgok mégsem egyértelmű bizonyítékai Isten létezésének. Élményeket, vagy akár erőteljes érzelmi átéléseket talán másféle hívő is megtapasztalhat. A pszichológia is valamennyire kutatta ezt a témát és tisztában van azzal, hogy hívő embernek különféle megtapasztalásai, érzelmi átélései és hasonló dolgai lehetnek.

Zárójelben megjegyzem, itt most leginkább a belső meggyőződésen, emberi személyes megtapasztaláson alapuló "Isten-bizonyítékkal" foglalkozom. Meg lehet közelíteni Isten létezésének a kérdését erről az oldalról is, hogy a hívők átélnek-e olyan dolgokat, melyek nem magyarázhatók máshogy, csak úgy, hogy Isten létezik. Ettől függetlenül más módon is lehetne Isten létezését bizonyítani vagy cáfolni. A világban, a Földön vagy akár a világűrben is vizsgálhatunk dolgokat, melyekből Isten létezésére vagy nem létezésére következtethetünk. Vizsgálhatjuk az élőlényeket, az égitesteket, a Földön megtalálható rejtélyes és kevésbé rejtélyes dolgokat (például a torinói leplet, Noé bárkájának a maradványait), vizsgálhatjuk vallások szent könyveit és sok mást is, hogy Isten létezése mellett vagy ellen bizonyítékokat gyűjtsünk vagy akár meggyőződjünk teljesen a létezéséről vagy a nem létezéséről. Más kérdés, hogy ez sose lesz egyértelmű, mert a megrögzött ateisták akkor is jönnek egy lehetséges magyarázattal, amikor halott támadt fel, hogy az egyértelműen nem is volt halott. Nagyon messze el lehetne menni ezen a szálon tovább, de nem erről akartam írni először.

Tehát, egyes hívők, köztük én is, hót tutibiztosak abban, hogy Isten létezik. Valóban az Istennel való személyes kapcsolat az, ami ennek bizonyítéka a hívő számára. De a hit nem azonos az érzelmekkel és az erőteljes átélésekkel. Lehetnek természetfeletti gyógyulások, de még sok ateista ezekre is azt mondja, hogy pszichológiailag leírható, hogy ha valaki nagyon hisz abban, hogy valami meg fog történni, az tényleg meg fog történni. Azonban nem minden természetfeletti gyógyulás a hívő életében ilyen. Olyan is van, amikor az ember nem számít arra, hogy meg fog gyógyulni, sőt talán nem is tud a betegségéről. Nem is tud arról az ember, hogy meg van terhelve, csak akkor veszi észre, hogy meg volt terhelve, amikor azok a mázsás terhek leszakadnak róla. Az egyik legjobb bizonyíték Isten létezésére, hogy megtérés után megváltoznak a dolgok az emberben. Elhatározhatja nem hívő ember is, hogy ezt vagy azt máshogy fogja csinálni ezentúl, és vagy sikerül, vagy nem. A hívő ember értékrendje akaratlanul változik meg. Nem mondják neki, hogy ez jó, ezt szabad, ez nem jó, ezt nem szabad - vagy ha mondják is, nem feltétlen érnek el vele hatást nála, le is pereghet róla. (Ennek ellenére sok ateista előszeretettel használja az "agymosás" szót erre.) Vannak ugyan befolyásolhatóbb, fogékonyabb emberek, de ha nekik mondja azt valaki, hogy "eddig ezt és ezt csináltad, ezentúl ne így csináld", nem biztos, hogy azonosulni tud vele. Merthogy megszokta, hogy világ életében úgy csinálta, vagy neki az úgy kényelmes és nem akar változtatni. Még ha az hívja fel ilyenre az ember figyelmét, akit az adott ember nagyon tisztel, nagyon felnéz rá, nagyon szereti, akkor se biztos, hogy az ő szavára meg tud változni, talán még akkor sem, ha meg akar. Ha meg is akar változni valaki, pszichológus talán tud elérni nála eredményt. No, de térjünk csak vissza ahhoz a változáshoz, amit egyszer csak észrevesz magán az, aki megtért! Azelőtt talán szívesen járt el bizonyos helyekre, ahol zülleni lehetett, erkölcstelen dolgokat lehetett csinálni, és egyszerűen egyszer csak nem érdeklik már többé ezek a helyek, nem szeret többé már ezekre a helyekre járni. Nos, az ember nem igazán tudja befolyásolni, mi az, ami érdekelje, mi az, amit szeressen csinálni. Próbálhat szándékosan nem foglalkozni azzal a dologgal, amit szeret, ami érdekli, de attól még érdekelni fogja. Ahhoz, hogy ez megváltozzon és ne érezze az ember kényszernek, már kell valami! Egyszerűen azt veszi észre magán az ember, hogy már nem kell az alkohol, nem kell a pornó, nem kell a cigaretta, nem akar már csúnyán beszélni, mert nem vágyik rá, pedig korábban el nem tudta volna képzelni nélküle az életét. Az ilyen változásokat nem lehet emberi agymosással elérni, szélsőséges esetben még az akarat sem segít. Az, hogy ilyen dolgok történnek, eleve utal valamire, amivel az ateisták nem szeretnek szembenézni, és visszakanyarodnak az "agymosás" fogalmához. Megtérés után az ember a Bibliát is jobban megérti, ha olvassa, sőt akár megfogalmazódnak a fejében olyan dolgok, melyek a Bibliában benne vannak, de sose hallott még róla. Velem is volt ilyen, sőt elkezdtem úgy gondolkodni, úgy érezni, úgy cselekedni, ahogy az a Bibliával összhangban van, pedig sosem hallottam róla. Egy megtérő ismerősöm közvetlen megtérés után kimondott olyan bibliai igazságokat, melyeket előtte nem is hallott, mindezt azután, hogy fél órával azelőtt még Isten ellenségének nevezte magát.

Próbálhatjuk mi emberek a másik embert jobb belátásra bírni, hogy ne úgy éljen, ahogy eddig, ne azt folytassa, amit eddig, hanem változtasson, mert nem lesz jó vége, talán meg se hallja, vagy elutasítja, vagy ha el is gondolkozik rajta, nem képes változtatni. Többször tapasztaltam Istennek azt a munkáját, hogy rádöbbentett engem valamire, amit nem jól csinálok, elszégyelltem magam és ez késztetett rá, hogy ezentúl másképp próbáljam tenni. És Isten nem erőszakosan tette, hanem nagyon finoman. Egyik kedvenc mondatom Spurgeon-től, hogy Isten nem feszegeti fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja, erre csak Ő képes. Senki nem szól úgy, ahogy Isten szól az emberhez.

Megváltozik az ember gondolkodásmódja megtérés után akár teljesen váratlanul, úgy, hogy az ember nem érzi tehernek ezt a változást, sőt jobb neki tőle. Ez természetes körülmények között képtelenség, ez egy természetfeletti dolog, Isten létezésének egyik bizonyítéka.

Az Istennel való személyes kapcsolat más, mint érzelmi fellángolások. Olykor egy útmutatás jön tőle egy nehézséggel kapcsolatban, vagy egy kijelentés arról, hogy egy másik embernek milyen nehézsége van és hogyan lehetne rajta segíteni. Mondhatják, hogy gondolatátvitel, gondolatolvasás nem hívők között is van. Más azonban, amikor ennek a célja az, hogy Istenhez kerüljön valaki közelebb és arra megy ki, hogy a másik embernek is megváltozzon az élete jó irányba.

Ez még mindig nem Istennek a teljessége, hogy valakinek megváltozik az élete, gondolkodásmódja, csak egy porszem Istenből. Úgy éljük az életünket, ahogy Istennek tetszik, mindezt önként, Isten szól hozzánk, megváltoztat, utat mutat, erőt ad, megfedd, jobbá tesz. De ez még mindig csak egy porszem Istenből.

Kb. egy hete volt egy álmom, a gyülekezetben voltam és Isten jelenlétét lehetett érezni. Kimentem az épületből, és ahogy kint sétáltam, néztem magam körül a dolgokat, fákat, közben arra gondoltam, hogy ezek mind nem maguktól alakultak ki. Érdekes érzés volt, mintha Isten is némi túlzással ott lebegett volna számomra a látható világban. Ott volt bennem, hogy ez nem vicc, Isten valóban létezik és minden létező dolog felett áll. Nézhetjük a világegyetemet, gondolkodhatunk, hogy vajon hogyan alakult ki, vajon mi lesz vele sokszázezerbilliárd év múlva, de felesleges, mert Isten csettint egyet és megszünteti a világegyetem felét vagy egészét, ha úgy akarja. Nem tudom, ki mennyire gondolt bele, hogy ha Isten létezik, létezése annál sokkal tágabb módon értelmezhető, mint hogy minket megérint, megváltoztat, betölt erővel, mert ezek csak mi vagyunk. Ott van rajtunk kívül az egész élettelen és élő világ, Isten abban is jelen van valahogy, nem korlátozódik csak ránk a létezése, jelenléte, megnyilvánulása. Tőlünk függetlenül is létezik valahol, valahogy, legfeljebb közvetve ezt nem érzékeljük. Lehet, hogy ránézünk egy fára, egy kutyára vagy az égre, csillagokra, és valamit érzékelünk belőle. Megszoktuk a mi kis testbe zárt létformánkat, ehhez ragaszkodunk, nem is tehetnénk mást. Megszoktuk, hogy a világegyetemnek egy porszemnyi részét érzékeljük csak életünk során.  De Isten tőlünk függetlenül is létezik, nem csak bennünk. Sőt, elsősorban tőlünk függetlenül létezik. A hívőnek csak annyit mutat meg magából, amit képest befogadni, ez pedig az Ő szemszögéből nézve nem sok, bár a mi szemszögünkből ez is hatalmas, óriási.
Álmomban érdekes volt végignézni úgy a dolgokon, hogy tudtam, hogy Isten azokban jelen van valahogy. De mégis volt bennem egy pici kétely: mi van, ha mégsem? Az álom után békességgel ébredtem, jó érzéssel, Isten jelenlétében éreztem magam. Azóta is ott van bennem a kérdés, amit az a pici kétely szült, amit akkor éreztem: Oké, hogy bennem történtek, történnek dolgok, amiket csak Isten létezésével lehet magyarázni, de mi van Isten tőlem független létezésével? Egyszer vagy véget ér a földi életünk, vagy minket elvisz innen az Úr és egy másik létformában találjuk magunkat. Ebben is olyan könnyű bizonyosságra jutni? Tapasztaltuk Isten munkáját magunkban, de a tőlünk független létformáról, pláne az Ő létformájáról nincs halvány elképzelésünk sem. Milyen lesz majd? Ez is ugyanolyan színtiszta valóság, mint hogy van ez a valami előttünk, amin ezt a blogbejegyzést olvassuk?

Gondolok néha az elragadtatása. Milyen lesz? Minden, amink van itt a Földön, itt marad, mi meg megyünk. Itt marad ez a blog is, ha nem szűnik meg valamiért, talán olvashatják, de akik itt maradnak, azok közül valószínű úgyse fog érdekelni senkit. Itt maradnak a templomok, gyülekezeti házak, sok más, csak már senki nem fog oda járni. Az emberiség egy része egyszerűen el fog tűnni a Földről és nem lesz sehol. Jézus keresztre feszítésekor is történtek dolgok. Valaki hitre jutott, meggyőződött Isten létezéséről: Ő bizony Isten fia! Történt más is, földrengés volt, meghasadt a templomban a kárpit, hirtelen sötétség lett.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr113954594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.