HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Emlékoszlopok - 1.

2018.04.22. 00:43 Czimby

Jelen blog indítása előtt is történtek velem igazán említésre méltó dolgok, amiket itt nem írtam le. Többször eszembe jutott már, hogy ezeket is le kéne írni ide.

Tegnap este egyszerűen csak bevillant egy régi emlék. Ennek megértéséhez néhány dolgot tudni kell arról az időszakomról, az akkori hitéletemről. Egy evangéliumi közösségbe jártam (nem gyülekezet) egyetemi éveim alatt, itt is tértem meg. Itt fogadtam el a megváltást a bűneimből és adtam át az életemet Jézusnak. Ez nem pünkösdi-karizmatikus közösség volt, talán inkább a hagyományos keresztény felekezetekhez állt közelebb, de azok közül kiemelkedett számomra azért, mert a Jézushoz való megtérést nagyon világosan és egyértelműen hirdették. Az utolsó időket éljük, Isten támaszt Magyarországon is közösségeket az utóbbi évtizedekben, ahol az Istennel való személyes kapcsolatról tanítanak. Isten támaszt karizmatikus közösségeket is, ahol a Szentlélek erejét, munkáját közvetlenebbül megismerheti az ember és megtanulhat együtt működni a Szentlélekkel. Kb. néhány évtizede ébredés van, egyre több emberrel találkozhatunk, akit utolért Isten szeretete, akinek személyes kapcsolata van Istennel, vagy akár Szentlélek keresztséget is kapott. Ezek az emberek elmondják másoknak ezeket a megtapasztalásaikat, így egyre több emberhez jut el az örömhír. A különböző felekezetek nem feltétlen jelentenek határt, bárhol akadhat bárki, aki nyitott az Istennel való személyes kapcsolatra vagy a Szentlélek személyére is, és találkozhat valakivel, aki beszél neki erről.

Visszatérve eredeti témámhoz, az a közösség, ahol én megtértem, nem volt karizmatikus. De Isten persze nem azzal foglalkozik, hogy melyik közösség milyen, hanem egyenként a közösség tagjaival. A közösség tagjai is kapcsolatba kerülnek más keresztényekkel, és talán pont olyan helyről hallanak a Szentlélekkeresztségről, ahonnan nem is számítanak rá - más kérdés, hogy sehonnan sem számítanak rá, amíg nem is hallottak róla. A mi közösségünkben úgy volt, hogy egyikünk kapcsolatba került karizmatikusokkal, beszéltek neki a Szentlélekkel való betöltekezésről, ő meg is tapasztalta ennek áldását. Pont ővele beszélgettem sokat, így nekem is elmondta ezt, aztán hát, finoman szólva, nekem is bejött a dolog. Nagy löketet és nagy szabadulást adott, amikor egyszer csak betöltekeztem Szentlélekkel. Utána meg úgy gondoltam, hogy erről muszáj beszélnem a többieknek is. Volt, akivel személyesen beszélgettem erről, volt, amikor konkrétan a közösségi alkalmon mondtam el a megtapasztalásaimat, volt, hogy emaileket küldözgettem, amikben leírtam megtapasztalásaimat. Nos, akik eleve karizmatikus gyülekezetben tértek meg, valószínű nem is tudják elképzelni, milyen lehet az, amikor valaki megtér, és pár évig úgy éli a hívő életét, hogy nem is hall a Szentlélekkel való betöltekezés lehetőségéről. Néha alábbhagyott a hitünk ilyenkor, kellett egy keresztény tábor, kellett, hogy valaki elmondja, hogy "gondolj bele, tényleg az életét adta érted Jézus, és ez mekkora dolog! Tudod, hogy Isten mennyire szeret téged? Nem is kicsit!" - és ekkor egy kis időre újra kicsit erősebben izzott az a tűz, amit megtéréskor tapasztaltunk meg. Namármost, ebbe egyszer csak belépett egy olyan valami, hogy a hívő úgy érzi, muszáj beszélnie másoknak az örömhírről, el akarja mondani akár idegeneknek is, hogy Isten mennyire szeret. Amikor én betöltekeztem Szentlélekkel és abban a közösségben erről beszéltem, többen le voltak döbbenve, pozitív értelemben. Tegnap este villant be, amit egy barátom mondott az egyik közösségi alkalmon a szavaimra reagálva (erre utaltam az előző bekezdés elején): "Tamás már többször beszélt nekem erről, de még mindig döbbenetesnek tartom." E szavak tegnap este feltörő emléke, ha nem is teljesen szó szerint idézem, indított arra, hogy írni kezdjek ezekről a régi dolgokról. Egy másik testvér, aki valahol külföldön volt, emailes beszámolómra azt reagálta, hogy "Még soha nem szólt így rajtad keresztül az Isten!!!". A szobatársam válaszát emailemre megőriztem 15 év távlatából is, így szó szerint tudom idézni: "Ennyire még soha nem gondolkoztattál el!!! Örülök, hogy így alakultak a dolgaid, de most a csodálkozástól csak ennyit tudok mondani: Hát ez kész! Azt hiszem engem most eléggé megváltoztatsz!!!!!!!!!!!" Persze volt, aki nem így gondolta, megjelentek az antikarizmatikusok is, hogy jaj ezt nem szabad, meg hogy az ördögtől van. Ennyi év távlatából belegondolva, igen érdekes időszak volt ez, hogy ahogy beszéltem másoknak a megtapasztalásaimról, ennyire megfogja őket, és hogy az ellentábor is így felüsse a fejét. Hitéletemnek ez volt eddig a legdinamikusabb, legaktívabb része. Talán maga a szituáció sem volt átlagos, hogy egy nem karizmatikus közösségben egyszer csak Szentlélekkeresztséget kapjon egy-két ember, közülük az egyik én voltam, és ezekről a megtapasztalásairól beszéljen a többieknek.

Belegondolva, karizmatikus gyülekezetbe járni kényelmesebb, kevésbé dinamikus dolog. A megtapasztalásaim mások számára "átlagosak", nem okoznak akkora megdöbbenést. Akkor még valami különös dolognak tartottam azt, ha valaki karizmatikus gyülekezetbe jár, egyértelműbbek számára azok a dolgok, amiket egy nem karizmatikus közösségben betöltekező nem is tud még igazán hova tenni, de egyből ott van a "harcmezőn". Ha úgy vesszük, nagyon kényelmes ez az egész alapjaiban, ott van készen az Ige, ott van készen a Szentlélek jelenléte, be lehet töltekezni bármikor, ami nekünk szinte semmiből nem áll, nem kell tennünk érte semmit, csak elmenni a gyülekezetbe (persze otthon, vagy bárhol máshol is be lehet töltekezni). De nem szabad elfelejteni, hogy ez sem magától van, Isten munkája, és sok szolgáló munkája, akik régen felépítették azt a helyet, vagy ilyen vagy olyan módon lehetővé tették, hogy oda lehessen menni. Isten elég kényelmes helyzetbe tett bele minket, különösebb akadálya nincs, hogy elmenjünk arra a helyre, a gyülekezetbe, nincs keresztényüldözés, nem kell titokban járni gyülekezetbe, nem tiltják az ország törvényei a vallások gyakorlását. De ez (sajnos) sok helyen nincs így, valahol az életüket kockáztatják, ha gyülekezetbe mennek. Ha nem adakozol, akkor is részt vehetsz mindenben, teljesen ingyenes, nem zár be a gyülekezet azért sem, mert nincs pénz fenntartani. Hál' Istennek az ördög itt hazánkban ezen a területen nem rúg túl sokat labdába, különben biztos akadályozná a gyülekezetbe járást, Szentlélekkel betöltekezést. Az ördögnek néhány más, elcsépelt módszere marad, hogy megakadályozza a gyülekezetbe járást, kitalál mindenfélét és azt rakja az ember fejébe, pl. Ne menj oda, mert nem jó hely, nem is olyan jó emberek azok, akik oda járnak, talán kibeszélnek a hátad mögött, Isten úgyse segít meg, nem leszel előbbre, ha odamész, nem fog történni semmi, sokkal jobb dolgokkal is tölthetnéd az idődet, vagy megbántott valaki, vagy te vesztél össze valakivel, vagy mit fognak szólni a szomszédok, családtagok, munkatársak, ha megtudják, hogy oda jársz. Nem egy utolsó, ha elgondolkozunk ezen, belátjuk, nem természetesek ezek a dolgok, hogy készen elénk vannak rakva. Nem utolsó, hogy van vallásszabadság, és érdemes tenni is érte a magunk békés módján, hogy meg is maradjon.

Az előző bekezdést eredetileg nem akartam leírni, nem tartozik az emlékoszlophoz. Ha Isten úgy akarja, hamarosan újabb emlékoszlopot fogok ide állítani. Nem azért kezdtem most emlékoszlopozni, mintha mostanában nem lenne semmi érdemleges, és csak a nosztalgia marad. Ha friss mondanivalóm lesz, természetesen azt is leírom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr3013854040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.