HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Sok jó ember jó helyen is elfér

2018.04.03. 21:25 Czimby

A gyülekezetben istentiszteletek alkalmával többször is elgondolkoztam valamin. Ahogy végignéztem az embereken, hallgattam a prédikációt vagy éppen dicsőítő dal szólt, belegondoltam, mekkora fantasztikus dolog ez. Szól a prédikáció, de nem akárhogy, hanem úgy igazából, erővel, élettel tele. Élettel tele, igen, talán ez a legjobb kifejezés. Nem hétköznapi dologról beszélnek, hanem magáról az élő Istenről, de úgy, hogy abban a beszédben az élő Isten is benne van, a maga élettel teliségével, vagy legalábbis azzal, amit Őbelőle mi itt a Földön el tudunk hordozni. És ott van az a sok ember, aki emiatt van ott, akiknek az életében egyszer történt valami kitörölhetetlen, ami miatt ott akarnak lenni azon a helyen, ami miatt nem úgy akarják élni az életüket, ahogy azelőtt, hanem szomjaznak arra az élettel teliségre. És erre az élettel teliségre, erre a szomjazásra felépítenek az emberek valamit, egyházat, gyülekezetet. Úgy gondolják, megéri, hogy ebbe energiát fektessünk, hogy itt meg legyen szervezve minden, hogy összegyűlhessünk emiatt.
A lényeg, hogy többször is belegondoltam a gyülekezetben a sok emberen végig nézve, hogy ez mekkora csoda, hogy itt vagyunk, és ilyen élet van itt. Mekkora csoda, hogy ebben a városban is Isten összeszed ennyi embert, akik egyszer csak egy csodát éltek át életükben, amitől megváltozott minden és újra meg újra eljönnek a gyülekezetbe! Mekkora csoda, hogy nem holmi zenekarok koncertjét hallhatjuk, hanem élettel teli dicsőítő dalok szólnak, amiket énekelünk! Mekkora csoda az élettel teli prédikáció! És a sok ember! Mennyire jó, hogy Isten támaszt ilyen helyeket, mint ez a gyülekezet, ebben a városban is!

A hétvégén voltam egy jóval nagyobb helyen, egy keresztény konferencián, ahova az ország minden részéből jöttek hívők, hogy hallgassák a prédikációt, énekeljék a dicséreteket, vagy csak egyszerűen ott legyenek egy jó helyen. Tömören csak jó helynek nevezem, mert nem azért megy oda az ember, hogy bűnöket kövessen el, ezzel akarva-akaratlanul ártson közvetve vagy közvetlenül magának vagy másoknak, hanem pontosan az ellenkezőjéért. Igazából, sajnos nincs túl sok ilyen hely. És milyen jó, hogy van mégis! És oda el is tudunk menni, és mennyi ember van, akik szintén oda mentek! Sokszor én se gondolok bele, Istennek milyen dolgai vannak valójában, a halottak feltámasztása sem probléma számára, lehetetlennek tűnő problémák megoldása, vagy súlyos, akár gyógyíthatatlan betegségek meggyógyítása, ezek nem szokványosak a hétköznapi embernek - és ez az Isten ad valamit magából az embereknek ma is, amit én tömören csak úgy neveztem, hogy az egészben van valami élettel teli. De még az említett csodák mellett is a legnagyobb csoda, hogy ez az Isten ad valamit magából az embernek, és körülveszi jelenlétével. És van olyan hely, melyet direkt ebből a célból hoztak létre. Mekkora kegyelem ez! Mekkora szeretete ez Istennek!
Tehát ezen az országos konferencián is voltak prédikációk, dicséretek, minden, ami élettel teli. Egy hatalmas csarnok tele volt emberekkel, ezres nagyságrendekkel lehetett mérni a jelenlévőket, úgy minimum tízezren lehettek. Ezek az emberek mind megtapasztaltak már valami csodát az életükben, ezért voltak ott. Annyira sokan voltak, hogy még több széket hoztak, már alig fértek be. Mivel egy istentisztelet több órás, hiszen mindenki szeret sok időt eltölteni egy élettel teli helyen, nem mindig marad mindenki végig bent egy alkalom alatt. Mi is kimentünk kávézni. Kint a folyosón is rengetegen voltak még ilyenkor is. Itt gondoltam bele, hogy a sok ember, aki itt jön-megy, mind átélt valami hatalmas csodát az életében, és megpróbáltam így nézni rájuk. Az egész hely olyan volt, mintha valahol félúton lenne a Föld és a Menny között.

Elképzelhető lenne, hogy emberek kitalálnak valami vallást maguknak, amiben vannak jó dolgok is, pozitív dolgokról, pl. szeretetről is szól. De ebben önmagában még nem lenne élet, nem lenne ott benne Isten jelenléte. Más, amikor nem az emberek találnak ki valamit és erőlködnek, hogy felépítsenek rá valamit, mondjuk egyházat, gyülekezetet, egy épületet, ahol emiatt össze lehet gyűlni. Más, amikor Isten indítja el az egészet, megérint embereket, beavatkozik emberek életébe, és ezek az emberek ezen felbuzdulva löketet kapnak, és tovább akarják vinni ezt az egészet. Nem azért, mert úgy gondolják, hogy csináljunk már valamit, valami hasznosat, hanem mert ott a löket, ott a tűz mögötte, és magától jön az egész, és erre épül fel valami csodálatos, ami nem emberek erőfeszítésén alapul, hanem a löketen. Isten támaszt embereket, akik minden kényszer és megterhelés nélkül, nagy örömmel viszik tovább a tüzet, amelytől aztán egyre többen lángra kapnak, és összeáll egy közösség, ahol a tűz miatt vannak ott az emberek. És ez kizárólag kegyelem. Nem elsősorban emberek építik fel ezt, még ha így is tűnik, hanem Isten. Az Ő kegyelmének, kedves szeretetének köszönhetjük, hogy itt tud lenni Ő köztünk ma is, van gyülekezet, van egy hely, ami más, mint a többi. Ha Ő ezt a munkát elkezdte itt, nem fog itt hagyni minket közben. Nem fogja azt mondani egyszer csak, hogy na jó, ennyit erről, szép volt, jó volt, elég volt, hanem mellettünk lesz. Ő a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, hanem, mint a tapasztalat mutatja, még inkább lángra gyújtja, még inkább tovább viszi, hogy máshol is világosság legyen, ahol eddig nem volt. Ha kívülről jönne is a sötétség és el akarná oltani ezt, Isten nem fogja hagyni. Nincs semmi, ami elválaszthatna Tőle. Nyilván ezért nekünk is tenni kell, de ha igényeljük az Ő jelenlétét, megmaradunk mellette, Ővele akarjuk élni életünket, odaszánjuk magunkat, akkor ez nem lesz nehéz. Próbálhatna az ember erőlködéssel gyufát gyújtani, ami vagy meggyullad, vagy nem, vagy elalszik, vagy nem, de ha Isten gyújt be minket, akkor olajozottan mennek a dolgok, erőlködés nélkül, szinte magától jön minden, akkor megértjük, merre visz az út. Ennél jobb motiváció, amitől az ember önként tesz dolgokat úgy, hogy fel sem tűnik neki, nincs. Ez lehet az az iga, amely gyönyörűséges, az a teher, amely könnyű. Ha ez a tűz megvan, akkor minden megvan. Akkor nem érdekes, milyen lakásom van, van-e autóm, van-e akármi. Ezek jönnek majd ezután. Keressétek először Isten országát, és abból Isten valami fantasztikusat hoz össze, a többit pedig szintén megadja, amire szükségünk van. Istennek az élettel teli jelenléte kell az életünkre, csak így tud megvalósulni az, hogy nem a cselekedeteink miatt hisszük, hogy üdvösségünk van, hanem aki hisz, abból élő víz folyamai ömlenek, és erőlködés nélkül jönnek azok a cselekedetek. Különben csak törnénk a fejünket, honnan szedjük elő azokat a jó cselekedeteket, amik nem is üdvözítenek, mert előbb valami más kéne, a hit, ami üdvözít.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr8613784870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.