Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget. (Zsoltárok 127.2.)
Sokáig nem értettem, mit jelent ez az Ige. De tegnap, mikor lefeküdtem és kezdtem elaludni, megértettem.
Nos, Istennek sokkal jobbak, másabbak az elképzelései, gondolatai, mint a mi emberi elképzeléseink, gondolataink. A mi emberi elképzeléseink, gondolataink nagyon belénk vannak ivódva, nem igazán tudjuk emberi fejjel elképzelni, hogy másként is lehetnek a világ dolgai és a mi dolgaink, mint ahogy mi azt emberi gondolataink és felfogóképességünk alapján látjuk. Így aztán elkezdünk a magunk feje alapján okoskodni, hogy minek hogyan kéne lennie, mi hogyan lenne jó, aminek persze általában csak töredékrészét, ha meg tudjuk valósítani. Isten azonban alig várja már, hogy megossza velünk az Ő csodálatos elképzeléseit, gondolatait, hogy azokat valósítsuk meg, amit mi nehezen tudunk megérteni, befogadni, egyáltalán eljutni addig, hogy Neki is vannak gondolatai, és azok teljesen mások, mint a mieink. Alázatnak nevezik azt az állapotot, amikor az ember képes a saját, hőn szeretett elképzeléseit, gondolatait háttérbe szorítani, és nagy érdeklődéssel lesi, hogy Isten mi mást mond neki. Messze vannak az én gondolataim a te gondolataidtól, mint az ég a Földtől, így szól az Úr:
Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! (Ézsaiás 55.8-9.)
Okoskodásaink, saját gondolataink, elképzeléseink, mint valami hegyek magasodnak, megpróbálják az eget is elérni, de sajnos a közelébe sem érnek. Isten az, aki eljön onnan fentről a Földre és elhozza az Ő gondolatait, az Igéjét számunkra és érthetővé is teszi. Ehhez nekünk le kell rombolnunk minden hegyet, magaslatot, ami az Ő megismerése ellen emeltetett, és foglyul kell ejtenünk minden istentelen gondolatot.
Nem mindig érhető el könnyen az az állapot, amikor az ember képes lenyugodni, elcsendesedni Isten előtt, és félretolni a saját kis gondolatait, elképzeléseit. Nem tudom, ki hogy van vele, de a bibliaolvasás sem egy könnyű dolog, könnyen elkalandozhatnak közben a gondolataink, félreértelmezhetjük az Igét, mert ott tornyosulnak bennünk mindenféle gondolatok, hogy mit hogyan kéne csinálni, mi hogyan lenne jó. Ezért van, hogy jobb egy igerészt többször is elolvasni, hogy beépüljön a gondolatainkba és elkezdjük megérteni a mondanivalóját. Mindenesetre ha rendszeresen foglalkozunk az Igével, idővel elkezd ez az igei gondolkodásmód belénk épülni.
A ritka alkalmak egyike, amikor elcsendesedik az ember, lecsendesíti gondolatait, az az alvás, ill. az elalvás előtti állapot. Ilyenkor nyugalmi állapotba kerülünk, és nem gondolkozunk azon, hogy mit hogyan kéne csinálni, mi hogyan lenne jó, és ez is egyfajta lehetőséget ad Istennek, hogy ilyenkor látogassa meg az embert a saját gondolataival, ha már az ember lusta, vagy képtelen valamiért venni a fáradságot, hogy lecsendesedjen az Úr előtt, vagy ez valamiért nem elég, nem megy. Időnként bekapcsolva hagyom az audio Bibliát, szól a háttérben, egy hang felolvas a Bibliából részeket. Volt, hogy bekapcsolva hagytam akkor is, amikor lefeküdtem, és ekkor értettem meg, mit jelent, hogy akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget. Volt, hogy éjjel felébredtem egy pillanatra, és ilyenkor nem volt időm, alkalmam mindenféle ostobaságon gondolkozni, és ilyenkor hallva az Igét egészen máshogy hatott. Volt, hogy kezdtem elaludni, és ilyenkor már nem volt lehetőségem mindenféle dolgon gondolkozni, okoskodni magamban, és ilyenkor hallgatva az Igét, máshogyan hat. Ilyenkor az ember számára különös szerepet kapnak a külső ingerek, és ezeken gondolkozik. Azt vettem észre, hogy ahogy félálomban hallom az Igét, azon gondolkozom, amit az Igében hallok, és nem a saját gondolataim dübörögnek bennem.
Már régen felfigyeltem erre a jelenségre, hogy félálomban (akár elalváskor, akár ébredés előtt) az ingerek a külvilágból egészen érdekesen hatnak. Most végre valami gyakorlati hasznát is tudom venni ennek.
Persze a legjobb mindig betöltekezni Szentlélekkel (hiszen az Igében is az van, hogy ne édes bortól részegedjünk meg, hanem teljesedjünk be Szentszellemmel), ilyenkor jobb esetben félrerakja az ember a saját kis gondjait, gondolatait, elképzeléseit, tennivalóit, és nem ezeken agyal, hanem képes az Igére figyelni, és az Ige így szólni is tud hozzá, mert az Ige az égből leszáll, mint eső és hó a Földre, megöntözi a Földet, termővé és gyümölcsözővé teszi azt. De ehhez puha Föld kell, ehhez alázat kell, ami azt jelenti, hogy félretoljuk a saját kicsinyes problémáinkat, elképzeléseinket, hőn szeretett gondolatainkat. Az Ige csak akkor lehet sikeres az életünkben, ha jó földbe esik, ha nem fojtják meg a tövisek, a világ dolgai és az ezek miatti aggódás a magból felnövekvő fát, amin majd az égi madarak is fészket rakhatnak. A mustármagnyi hit már hegyeket mozgat. Ha csak egy mustármagnyi Igének is engedjük, hogy belénk hulljon, és nem fojtjuk el az Igéből felnövekvő fát a saját aggódásainkkal, elképzeléseinkkel, gondolatainkkal, akkor az a fa nagyra tud nőni és jó gyümölcsöket tud hozni, a Szentszellem gyümölcseit. Így már az Igéből, a kijelentésből felnövekedett fa gyümölcsei (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) fognak meglátszani életünkön, és nem a mi eredeti, saját gyümölcseink, ami sokszor csak aggódás és a saját gondolataink gyümölcsei, amiből nem mindig sül ki értelmes. Így az alázat megtanulásával megvalósíthatjuk, hogy "élek többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus". Mert ugye az ember eredendően nem képes a jóra, csak a maga hasznát keresi, és ha ezt az óemberi természetünket megfeszítjük, azaz félretesszük aggódásainkat, saját elképzeléseinket, gondolatainkat, és engedjük, hogy Isten az Ige és a Szentlélek által az újemberi természetünket táplálja, akkor járunk a hit útján. Az ember nem a cselekedetek által igazul meg, hanem hit által. Nem tudjuk saját elképzeléseink alapján jó cselekedetekkel elérni, hogy Isten előtt kedvesek legyünk, csak úgy, ha a bűnös, óemberi természetünket megfeszítjük alázattal, és alig várjuk, hogy Isten megérintsen, szóljon hozzánk, belénk vesse a magot, amiről magunk sem tudjuk, hogyan, de kikel és nagy fává lesz, és megtermi a Szentlélek gyümölcseit. Mindez természetfeletti, felfoghatatlan dolog, egy csoda, amire emberileg nem lennénk képesek, mert elképzelni sem tudnánk magunktól azokat a gondolatokat, amik Isten gondolatai, amiket Ő közöl velünk, ha képesek vagyunk félretenni a mi kis aggódásainkat, okoskodásainkat, gondolatainkat, és megnyitni szívünket Isten felé. (Persze a körülmények, külső hatások sokszor teljesen ez ellen dolgoznak, de nekünk nem a láthatókra kell néznünk, hanem a láthatatlanokra.)
Alázat kell tehát, saját elképzeléseink felett úrrá kell lennünk és várni Isten elképzeléseit, és nem csak várni, hanem megismerni, tenni érte, olvasni az Igét, betöltekezni Szentlélekkel. Erre van szükség, és nincs szükség szobrokra, képekre, külsőségekre, cselekedetekre, csak alázatra, hitre, mert az igaz ember hit által él. Nem olyan hit ez, ami elhiszi, ami szépen hangzik, de nem biztos benne igazán (ahogy pl. a magyar nyelvben használjuk a "hinni", "elhinni" szót), hanem a hit egy meggyőződés a nem látható dolgokról. A hit azzal kezdődik, amikor először sikerül Istennek megismertetnie velünk valamit a gondolataiból, amikor megtérünk hozzá és elfogadjuk azt, amit mi magunktól el se mertünk volna képzelni, hogy az igazi szeretet az életét adja oda értünk. Sokszor ezt is már nehéz elfogadni, mert az ember nem érzi erre méltónak magát, esetleg egyéb ideológiák, materializmus, szobrok és képek imádata, egyéb vallási elképzelések kötözték meg, amik hasonló magaslatok, mint a mi kicsinyes elképzeléseink, és csak akadályt képeznek abban, hogy Isten belénk vesse az Igéjét a jó földbe, és az felnövekedvén megteremje a Szentlélek gyümölcseit. Az ember olykor tenni akar mindenekelőtt, hogy méltó legyen az Ige befogadására, pedig nem cselekedet, hanem hit által leszünk kedvesek Isten előtt. Isten Igéje és az Ő Szentlelke nem cselekedetek, hanem hit által vesz lakozást bennünk, így leszünk a Szentlélek temploma, Ő tisztít meg minket az Ige által és termi meg bennünk a Szentlélek gyümölcseit, erre mi magunktól nem lennénk képesek.
Nekünk ehhez csak egy valamit kell szem előtt tartanunk: az alázatot, hogy ne a mi saját elképzeléseinket, gondolatainkat, akaratunkat tartsuk szem előtt, ne ezeket akarjuk minden áron megvalósítani, hanem Isten akarata legyen meg, "legyen meg a Te akaratod", hogy sokan imádkozzák, de valójában nem tudják, mit jelent ez, mert nem tudják, nem is akarják saját akaratukat, gondolataikat és elképzeléseiket félre tenni. Elsősorban Isten neve legyen szent, Övé legyen az első hely, ne pedig a saját akaratunké, gondolatainké, mert azok nem szent dolgok, "Szenteltessék meg a te neved". "Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a Földön is". Isten van olyan jó, hogy elhozza az országát, akaratát a Földre, Jézusban megteszi ezt a távolságot, mert a menny nyitva áll, a kárpit meghasadt, és ide a Földre, belénk veti a mustármagnyi hitet - ha engedjük neki! Ha nem azt akarjuk, hogy a mi saját akaratunk legyen meg, a mi saját "országunk", elképzeléseink jöjjenek el, hanem bejárást biztosítunk számára alázat által.
