És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1Móz. 3.15.)
Mi mást tehetne temérdek szabadidejében a fanatikus, szentfazék keresztény, mint bibliaolvasás és imádkozás helyett videojátékokról nézegessen felvételeket a Youtube-on? Elítélendő módon én is ezt tettem.
Ahogy ezt a videót bámultam, arra lettem figyelmes, hogy a játékban az ellenséges krapekok fején átsétálva néhány szinten eljuthat a játékos a pálya olyan részeire, ahova különben nem juthatna el, és így a pálya másik részén is összeszedheti a kincseket. Idegesebb típusú emberek talán öt perc játék után kidobják a Nintendót az ablakon, mert mindig összecsókolóznak a játékban az ellenséggel, és az első szinten sem jutnak túl.
Azt is megfigyeltem, hogy az ellenség mozgása nem mindig következetes. Azt várná az ember, hogy egy gödörből előpattanva az ellenség azonnal a játékos után ered, de nem, hanem az ellenkező irányba kezd el sétálni. A játékos ezt ki is tudja használni, egy gödörbe sétál bele így az ellenség, és az ellenség fején átsétálhatunk a gödrön, míg ha az ellenség nem lenne ott, belepottyannánk a gödörbe és ott unatkoznánk benne, nem tudnánk átkelni rajta.
Azon gondolkoztam el, hogy ha egy kicsit is ismerjük az ellenséget, problémáinkat, nehézségeinket, bármilyen dolgot, ami nehézséget okoz számunkra, felhasználhatjuk ezeket a problémákat eszközként a továbblépésre. Pl., egyik oldalról ott egy gödör, fentről meg jön az ellenség, és mi csak lefelé mehetünk a létrán a zsákutcába, ahova az ellenség is utánunk jön, és kampec. De, kiderül időközben, hogy oda le mégsem jön utánunk az ellenség, hanem elmegy oldalra és belepottyan a gödörbe, mi meg így át tudunk sétálni a gödrön úgy, hogy az ellenség fejére taposunk.
