HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Amerikai irodalom vizsga - A kegyelemről 3.

2010.06.24. 21:58 Czimby

Nem tudom, mentem-e már az elmúlt 3 év alatt valaha egy vizsgára olyan felkészületlenül, mint most. Kb. 13 tétel volt, amiből talán egyet-kettőt tudtam úgy, ahogy. Végső soron saját magamat hibáztathattam, amiért nem készültem fel rendesen, mindig volt valami más "fontosabb" és amúgy is nehezen veszem rá magam a tanulásra.
A vizsga napján teljesen Istenre bíztam az egészet, mondtam: Legyen meg a Te akaratod! Én nem sokat készültem, teljesen jogos lesz, ha pótvizsgára vissza kell mennem. Végső soron gyakorlatilag erre voltam felkészülve.
A vizsga napján, ahogy beléptem az egyetem aulájába, látom, megint ott van a könyvárus és az aula tele van könyvekkel. Belépés után azonnal "Az amerikai irodalom története" című könyvet pillantottam meg, rögtön az ajtóval szemben - na, mondom, itt még a könyvárus is tudja, hogy miből vizsgázom. Vizsga előtt gondoltam, lazításként kicsit szétnézek, milyen könyvek vannak ott. Rögtön meg is találtam Mark Twain Huckleberry Finn kalandjait, spanyol nyelven. Hm, ebből is kellett volna készülni, mondom magamban. Mivel spanyol nyelvű volt a könyv, gondoltam, megveszem, igaz, kicsit előbb jobban jött volna. Azonnal találtam egy Edgar Allan Poe könyvet is - úgy látszik, a vizsgáztató tanár és a könyvárus összebeszéltek? Gondoltam, legalább elolvasom, mit írnak a szerzőről a könyv hátulján, legalább ennyit tudjak a vizsgára. De jött egy gondolatom is, hogy ezt a Poe-t jobban is át kéne nézni. Ez utóbbi könyvet, úgy döntöttem, már nem veszem meg, hiszen az olyan lenne, mintha eső után egy esernyőboltba mennék ernyőt venni. A pénztárhoz fáradtam, ahonnan már azelőtt is angol nyelvű beszélgetés hallatszott, egy külföldivel beszélgetett a pénztáros. Mutatom neki a könyvet, hogy ezt kérem, erre kérdezi, tudok-e spanyolul. Mondom, egy kicsit. Erre mondja, hogy akivel beszélget, spanyol anyanyelvű. "¡Buenos días!" - mondtam volna neki mediterrán temperamentumossággal, ha vizsga előtti zsibbadt állapotomban eszembe jutott volna, hogyan kell spanyolul köszönni. Azért annyit hirtelen sikerült megkérdeznem tőle, hogy milyen országból jött és melyik városból, meg még pár szót kipréseltem magamból spanyolul. Valószínűleg érdekes élmény lehetett számára látni, hogy Magyarországon valaki spanyol nyelvű szépirodalmat vásárol. "¡Adiós!" - na, ennyi még eszembe jutott és mentem a folyosóra szenvedni a terem előtt, ahol a vizsga folyik és fejest ugrottam abba a tételbe, amelyiknek 50%-át Poe teszi ki. Egyszerűen csak elmerültem ebben a tételben és bele se gondoltam talán, mi lesz, ha ezt húzom ki, mi lesz, ha valami mást. Egy diáktársam kivételével mindenkit beengedtem magam előtt, hogy amit lehet, még megtanulhassak ebből a tételből.

Sorra kerültem. Tételt kellett húznom. Kihúzom a hozzám legközelebb lévő számot: 13-as, odaviszem a tanárnőnek, elmondja, miről kell majd beszélnem, ami számomra úgy hatott, mintha kínaiul mondott volna valamit. De hirtelen felkiált: "Mégsem, húzzon másikat"! Előttem is járt úgy egy vizsgázó, hogy egy olyan tételt húzott ki, amit előtte már kihúztak és újat kellett húznia. Húzok egy újat, de előtte magamban szóltam nyelveken pár szót: 3-as tétel, ebben van Poe, ez óriási... leültem kidolgozni a tételem és hirtelen olyan érzésem támadt, most fog a Szentlélek betölteni és szakadni fogok a nevetéstől, folyni fog a könnyem. Telibe kapott Isten szeretete és tudtam, ezt most Neki köszönhetem. Ilyennek kell lennie az utolsó évben az utolsó tárgyból a vizsgának, ez a legjobb, amikor vizsgán valami olyan természetfelettit tapasztal meg az ember, amit talán még soha. Kidolgoztam a tételt és levizsgáztam belőle négyesre... nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént. Visszafelé az aulában még ott volt a könyvárus és gondoltam, emlékbe megveszem még a Poe-könyvet is. Mondta az eladó is, nagyon jó könyv, éppen aznap rakta ki. Mondom, én meg éppen most vizsgáztam - ebből. Aztán siettem a vonathoz. Utólag sajnáltam, hogy nem tettem bizonyságot a könyvárusnak - de lehet, nem is kellett volna, talán ő maga is keresztény és talán imádkozott is azért, hogy a könyvei áldást jelentsenek az embereknek.

Az Úr tudja, hogy nehezen megy nekem a tanulás. De azt is tudja, hogy attól még legalább valamennyire felkészülhettem volna. Sokszor nem is értem, miért szeret ennyire... :)

1 komment

Címkék: tanulás

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr242107750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ix8ys 2010.08.03. 22:39:04

Mindenkit találjon meg Isten kegyelme!
Hatalmas Istenünk van; aki ugyanilyen jót tett velem is. Az utolsó tanévem volt az egyetemen - angol irodalom szigorlat, szintén az amerikai fele volt hátra... Tehát ugyanebben a vizsgaidőszakban, Magyarország agy másik pontján én is így fordultam Istenemhez: Te látod, hogy ennyit tudtam tanulni, légy'szi hozz ki belőle mégis jót. Nem érdemlek sokat - ezért is lett kettes. De az csoda volt. 18 tétel van Amerikából, ebből én a 6-osig jutottam mélységében, mikor el kellett mennem (szóbeli) viszgázni.
Egy félévvel azelőtt több reménnyel néztem a szigó elé: öt teljes napom volt rá készülni, de az jórészt a brit tételekre volt elég. Megkérdeztem Istent, hogy melyiket tanuljam meg, és Amerikából a 6-osat mondta. Még nem volt ilyen velem, hogy így kiszűrtam volna egyet "a szénakazalból", de gondoltam: ez az, amivel a semminél többet tehetek a siker érdekében. Hallottam róla, hogy másnál működik ez, de igazából nekem csak reménységem volt, hitem nem volt rá, hogy ez a sültgalamb tényleg ilyen úton jön majd. A hit ugyanis az engedelmesség cselekedetei által nyilvánul meg, s nekem még meg kellett tapasztalnom negatív példámon, hogy engedelmeskedni kell akarnom, ha hinni akarok a csodában. Így történt, hogy mást húztam, mint amit szerettem volna: a legkönnyebb tételt, az egyest, amire azonban nem emlékeztem. A húzáson van a hangsúly: nem kérdeztem Istent, mit húzzak, hanem azt gondoltam, hogy az "elsőt" (hozzám közel állót), mert ez annak jele, hogy nem akarok én magam kombinálni. Itt viszont az "azt gondoltam" lényeges. Ez Isten általános akaratának megfelelt volna ugyan, de hát én azt szerettem volna, ha egy személyes kijelentés teljesül be - és azt nem lehet a véletlenre bízni!
A következő félévben tehát, amikor újra mentem az amerikai részéből a szigorlatnak, úgy éreztem: a 4-es tételt kell átrágnom, így azt tudtam leginkább. Átnéznem még azokat is, amelyeket azelőtt már tanulmányoztam. Ezúttal azonban nagyon figyeltem arra is: mit akar Isten, mit húzzak. Bementem tehát, győztes tudattal, és istenfélelemmel húztam ki a nekem szánt cetlit (talán éppen a 4.-et mondta Istenem) - az odahányt kupacból (a hozzám való közelség szerint számolva ki). A hatos volt. Nálunk rá van írva, amit tudni kell róla, a tanár nem tesz hozzá semmit, csak megkérdezi általában: "jót húzott?" Hát én húztam a helyemre lelkemben mosolyogva, és először is dicsérnem kellett Istent - Övé volt az első perc.
És így betöltekezve (talán mondhatom ezt) láttam hozzá, a tudásom azonban hamar kiábrándított. Még a nevekre sem emlékeztem, amelyeket az előző vizsgára olyan szépen bemagoltam. Ha nem lett volna a cetli, nem tudom, milyen segítségem lett volna - mert Isten megengedte, hogy most aztán szenvedjek vele. Ő megmondta: eredetileg ezt kellett húznom. De éppen ebben a félévben hoztak egy olyan új szabályt, hogy a cetlikre nem csak a tétel címét, hanem a benne foglalt főbb személyek nevét is ráírják. Ajándék. Az első tétel mellett ez volt "a" nekem való tétel: a kezdeti Amerika irodalma teljesen keresztény volt (1-es), a romantikus költészet pedig az egyént helyezi középpontba, ami egyértelműen nem akar hallani a kereszténységről (ami jó, mert nem mossa össze) vagy egyértelműen igen. Emily Dickinsonról, "a" költőnőről bőven tudtam mesélni. Bár cifra kérdésekkel jöttek a vizsgáztatók, én mindig ugyanarra lyukadtam ki (ő az, aki a keresztényies vonalat képviseli), és mindeközben látták a vizsgáztatóim, hogy tudok is. (Volt a végén, hogy akarok-e még valamit mondani, és mondtam, hogy igen...)
Összegezve: Felszabadító volt, hogy Isten megadta, amit ígért, bár hibámnak fél év türelmi idő és felejtés volt a bére, és természetesen nagyon jó volt nekem, hogy beteljesült, amit ígért (az örömmel telt szívről megismerhető a jó gyümölcs); másrészről szembesített azzal, hogy mennyire egyszerű lett volna már elsőre kihúzni az általa ajánlott és (általam) kívánt tételt: ha nem csak az ígéret elvételekor, hanem az éles helyzetben való döntő cselekvéskor is rá figyelek, és ez megalázott (ami az istenfélő szív helyes gyümölcse), mert csak én ronthattam el ezt az egyszerű feladatot.
ui.: A csoda is próbán keresztül érhető el, nem akaratunk és annak megvalósítása nélkül "talál el" mint egy külső személytelen erő. Hasonló ehhez az, amit megállapítottam hugom puskával való készüléseiről is: amennyi idő alatt elkészíti a jól kidolgozott puskákat, annyi erővel fel is készülhetne minden dolgozatra. Hát igen, kinek ez a puskája, kinek az. Nekem Apuskám a puskám. :-)
Áldja az ÚR, aki az áldásában reménykedik!