HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

A probléma elmúlik, az Ige nem

2010.03.16. 22:48 Czimby

Ma este is szüret volt, sikerült a kosarat telerakni mindenféle finomsággal.

Általában úgy vannak vele a keresztények, hogy Jézus visszajövetelét és a közvetlen Vele való lakozást nagyon várják, mert az minden eddiginél jobb lesz. Én ezzel sokáig nem így voltam, talán azért, mert úgy érzem, sok tennivalóm van még a Földön és nem szeretném ezt a helyet ezek elvégzése nélkül itthagyni. Meg talán más okok miatt is.
Este dicsőítés közben elgondolkoztam valamin: belegondoltam, milyen lesz majd odaát: megdicsőült testünk lesz, amivel nem lesznek már olyan gondok, mint most, különböző betegségek; nem lesz pl. számítógép sem meg sok olyan dolog, amivel az ember elfoglalja magát, ami ha nem is rossz, mégsem a csúcs. Pontosan nem sorolnám fel, mik jutottak akkor eszembe, de több dolog, ami akkor biztosan nem lesz már és a kellemesebb dolgok sem fognak már akkor megterhelni minket. Ahogy mindebbe belegondoltam, mintha valami csipetnyit át is éltem volna abból, hogy ez milyen is lesz és kicsit olyan érzés volt, mintha ezek a többnyire negatív dolgok most sem léteznének. Pontosan nem tudom körülírni ezt az egészet, de valami ilyesmi volt.
Dicsőítés után tanítás volt és gyakorlatilag azt fejtették ki, amit dicsőítés közben átéltem, Igékkel alátámasztva, erről szólt a ma esti alkalom számomra.

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak. De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap. (Lk.21.33-34.)

Az ég és a Föld fogalmába sok dolog beletartozik, így a problémáink is, azok is elmúlnak legkésőbb az éggel és a Földdel együtt. Ezért nem kell nagyon édesgetni a problémáinkat, mert előbb-utóbb elmúlnak, egyedül az Ige az, Isten beszéde, ami nem múlik el. Továbbá vigyáznunk kell, hogy szívünk ne nehezedjen meg az éggel és a Földdel együtt múlandó dolgok miatt, pl. az élet gondjai miatt. A problémákra tehát úgy kell nézni, mint valami átmeneti dolgokra. Lényegében dicsőítés közben ezt éltem át: a problémák, földi dolgok átmenetiségét.
Életemben talán először átéltem, milyen egy másfajta szemléletmód a földi dolgainkra, problémákra: egy olyan szemléletmód, amiben kb. úgy viszonyulok a problémáimhoz, mintha azok nem lennének (ez csak egy körülbelüli körülírása annak, amit átéltem, pontosabban nem tudom körülírni).

Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; Tőle van az én szabadulásom. Csak Ő az én kősziklám és szabadulásom; Ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb ... Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert Tőle van reménységem (Zsolt.62.2-3.,6.)

Az ember van úgy, hogy az élet gondjai (pl. egy megoldatlan dolog, súlyos probléma) miatt nem éppen felszabadult állapotban van, ami pont az ellenkezője annak, amit dicsőítés közben átéltem, hogy kicsit olyan, mintha a létező probléma nem is lenne.
Egy jó kérdés, hogy meddig kell keresni az Urat. Addig, amíg lelkünk meg nem nyugszik. Addig, amíg egy problémára, az élet valamely gondjára nem tudunk úgy gondolni, hogy nincs bennünk miatta félelem, aggódás, nyugtalanság, csüggedés. Akkor mondhatjuk, hogy megtaláltuk az Urat, megtaláltuk a jelenlétét, amikor életünk valamely gondjára tudunk mindenféle negatív életérzések nélkül gondolni. Addig kell keresni az Urat, amíg a megoldatlan dolgomra gondolva nem az jut eszembe, hogy "ezzel most mi lesz?", hanem teljes lelki nyugalommal tudok gondolni rá. Ezt éltem át előtte dicsőítés közben is.
Függetleníteni kell magunkat a problémáinktól! Azzal a módszerrel lehetséges ez, hogy Istent keressük és ha megtaláltuk, akkor szabadok leszünk, másképp fogunk a problémáinkra nézni, mert ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság. Szabadságra hívott el minket Isten. Függetlenítsük magunkat pl. a betegségeinktől az előbb leírt módon, így jutunk el valóságosan is a gyógyulásra. Első lépésként ízleljük csak meg, milyen lehet a problémák nélkül, ahogy az nálam dicsőítés közben történt.
Kígyó mardossa a sarkunkat, ez a problémánk, az élet gondjai. Azonban nem a sarkunkkal kell foglalkozni: milyen dolog az, ha valaki állandóan csak a sarkával foglalkozik? Eléggé furcsa. Istent keresve meg tudjuk tanulni a problémánkat nem alulról, hanem felülről látni, a problémának felékerekedni. Így rájövünk, hogy valójában apró dolgok azok, amik a sarkunkat mardossák és mi pedig a kígyó fejére tudunk taposni a sarkunkkal, ha más megvilágításba kerül a dolog. Figyelemreméltó, hogy a sarka egy eléggé mellékes része az embernek, tehát különösebb gond nem lesz abból, ha azt marja a kígyó, viszont a mi sarkunk alatt a kígyónak egy nagyon fontos része van, a feje, amire rátaposhatunk. De ehhez Istenben kell, hogy megnyugodjon a lelkünk. Benne tényleg meg tudunk nyugodni, ezt éltem át dicsőítés közben. Az ég, Föld és a problémáink elmúlnak, de Isten beszédei nem múlnak el soha. Érdemesebb ezért a maradandóban gyökerezni meg és erre építeni jövőnket is, nem a problémáinkra és a világi dolgokra.

Kívánom a blog olvasójának, hogy abban gyökerezzen meg stabilan, ami örökre megmarad, ami pedig múlandó dolog, annak ne tulajdonítson nagy jelentőséget!

 

UI.: Az Úr, ha valamit mondani akar, általában meg is erősíti. Éppen most is ez történt. Jelen blogbejegyzés megírása után kicsit visszaolvastam a blogon, spontán a júliusi bejegyzésekre kattintottam, mert akkor írtam a legtöbbet és spontán az első bejegyzésre abban a hónapban: Két álom… - az emberi problémákról. Nagy megdöbbenésemre gyakorlatilag ugyanazt írtam le benne, mint amit ma dicsőítés közben átéltem: „Isten szólt hozzám. Nem tudom, egy embert használt-e fel ott, hogy szóljon hozzám, vagy közvetlenül hozzám szólt. Azt szólta hozzám, hogy tegyek úgy, viselkedjek úgy a problémás szituációkban is, mintha ez a probléma nem lenne, azaz ne féljek úgy viselkedni, aminek az ellenkezőjére a probléma késztet … Emlékszem, dicsértük akkor ott az Urat …” Teljesen ledöbbentett, hogy régebben egy álom által Isten ugyanazt szólta hozzám, mint most a gyülekezetben. Még az a párhuzam is megvan, hogy álmomban is dicsértük az Urat, amikor ezt szólta hozzám, mint ma a gyüliben. Bár „megszokott” dolognak mondható egy keresztény életében, mégis most megdöbbentően, sokkolóan hatott, hogy maga az Isten így szól hozzám… azt hiszem, a természetfeletti nem egy szokásos dolog, amit megszokunk, hanem időnként meg kell döbbennünk azon az óriási dolgon, hogy maga az Isten szól hozzánk. Ez nem lehet természetes, nem lehet szokásos, ez mindig rendkívüli, ez mindig óriási – nem csak az, hogy szól hozzánk, hanem hogy olyan problémáimra is gondja van, amiről már azt hittem, hogy elfelejtette.
Ahogy elolvastam régi megdöbbentő blogbejegyzésemet, olyan érzésem volt, mintha egy pillanatra nagyon világos, nagyon erős fényt láttam volna (nem fizikailag), ami a fehérnél is világosabb színű és mintha már ez a pillanatnyi villanás is vakító lett volna. Éreztem, hogy ebben a fényben óriási erő van, nagyobb, mint egy atomerőműben és ez a fény gyógyítani képes. Nemhogy képes gyógyítani minket embereket, de annál sokkal de sokkal nagyobb erő van benne. Ahogy elképzeltem újra azt a fizikailag elképzelhetetlen fényt, ami a fehérnél is világosabb, mintha a fény mögött Jézust láttam volna egy pillanatra.

Azon is elgondolkoztam most, hogy régebben is volt egy eset, amikor Isten először egy álom által mondott valamit, majd kb. fél évre rá (ahogy most is) ezt kiegészítette éber állapotomban. (Itt írtam róla.) Röviden, álmomban a csillagos égbolt alatt kértem Istent, hogy szóljon hozzám valamit a csillagokon keresztül. Fél évvel később valóságosan a csillagos égbolt alatt eszembe jutott ez az álmom, az égre néztem és jött az üzenet. Hogy az előző témával kapcsolatban további bíztatást írjak, ez volt az üzenet: "Isten sokkal hatalmasabb, mint a mi emberi problémáink".
Most újra átéltem, milyen az, amikor Isten tudatja velem, hogy nem felejtett el, sőt nagyon szeret és olyan dolgaimra is gondja van, amiről eddig nem gondoltam. Persze ezt is csak megközelítőleg tudtam most megfogalmazni, mert Isten ilyen szeretetteljes jelenlétét eleve reménytelen is lenne szavakba önteni, amikor olyan szeretettel ölel át, amit még intenzív hitélet során sem tapasztal túl gyakran az ember.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr271845717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.