HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Ne nézze kiki a maga hasznát! (Fil.2.4.)

2010.03.03. 00:03 Czimby

Egy ideje rájöttem, van valami, amiben még sokat kell változnom: gyakran kerül előtérbe számomra az, ami nekem jó lenne, nekem fontos lenne és ez nagyon le tud kötni. Viszont ami nekem jó és fontos lenne, másnak már nem feltétlenül. Rájöttem, hogy erőteljes önközpontúság, önimádat van bennem, ami Isten előtt nem lehet kedves. Eszembe jutott az az ige is, hogy "Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is(Fil.2.4.) és sokszor ennek az igeversnek a szavaival imádkoztam. Az is eszembe jutott, hogy közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk (Róm.14.8.). Kértem Istent, hogy ezek alapján formáljon engem.

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy kénytelen voltam olyan problémákat hordozva tenni mindennapi dolgaimat, melyek ezt számomra jelentősen megnehezítették. Nem értettem Istent, miért enged ilyet, hiszen a különböző problémák kihatnak a mindenféle teljesítményemre, így a munkámra is.
De nemrég úgy érzem, megértettem Istent, mit akar ezzel. Éppen azt, aminek megvalósulásáért imádkoztam: ha megtanulom a hétköznapi tennivalóimat úgy ellátni, hogy közben jelentős problémák visszahúznak, akkor kénytelen vagyok nem a problémáimra, hanem a tennivalókra koncentrálni, megtanulom nem azt tenni előtérbe, hogy nekem jó legyen, hanem ez háttérbe szorul. Ezzel akarhat az Úr megtanítani arra, hogy ne az én szükségeim, érdekeim legyenek előtérben. Ha ezáltal megtanulom, hogy erőteljes önközpontúságomat hogyan tudom feladni, nekem csak jobb lesz.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr441804610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ix8ys 2010.03.11. 19:22:46

Igen, Ámen! Én éppen egy héttel később mentem keresztül ezen, amiről írsz ebben a két bejegyzésben. (Szívesen olvaslak, Nevesincs :-), és kapok is mindig az Úrtól ezáltal.) Magamat helyeztem előtérbe, amikor engedtem a kívánságnak, hogy elcsábítson a munkától. Ezután tudtam, hogy meg kell térnem, de valahogy nem akaródzott. Már miközben szórakoztam, rájöttem, hogy ez nincs rendben, hogy megszegtem ígéretemet... És talán pont ezért nehezemre esett bűnként megvallani ezt a munkahanyagolást. De szerencsére kezdtem meg meggyűlölni ezt az önmagamat, aki még csak nem is fordul Istenhez, aki attól még Ura maradt, miután ellenére tett. Azt gondolta ez a konfliktuskerülő ego, hogy ha őszintén tettem ezt a rosszat, akkor már mindegy, de Isten talán elnézi - vagyis fojtsam el; aminek tudtam, hogy csak az lenne a következménye, hogy még sokáig nem hagy nyugodni, hogy mit kellett volna tennem. Tehát kértem a Szent Szellemet, hogy töltsön be, és ezzel a hittel elkezdtem imádkozni. Arra a tudásra alapoztam ugyanis, hogy még ha én magam nem is látok reményt a helyzetemre, Isten az ilyenek felett van: Jézus akkor is készen vár a megoldásával - MOST. Még abban a percben szívből bocsánatot kértem, és átformálódott a hozzáállásom is a helyes istenfélelemre: hogy nem akarok máskor ilyet elkövetni.
Dicsőség Hatalmas Istenünknek! Ő igenis elvégez helyettünk dolgokat, csak fel kell ajánlanunk Neki - magunkat. Ez az egyre lejjebb haladás (amit Jézus tökéletesen megélt, és ő Alámerítő Jánosra mutatott még, akiben láthatjuk a legjobb emberi példát) a mindennapi harc... egyelőre, csak ezután jön, hogy részesülünk a dicsőségből is. HALLELUJA!