Nemrég rájöttem, milyen jó lehet Istennek nem a gyermekének, de még a béresének is lenni.
Emberek vagyunk, csinálunk ostobaságokat, teszünk dolgokat, amiket nem kéne. Valamikor tudatosan tesszük, ami Isten előtt nem kedves, úgy gondoljuk, hogy az nekünk jó, valamikor meg nem tudatosan.
De van egy pont, ameddig ha eljutunk ebben, ránkszakad, hogy az engedetlenségünk nem vezet sehova, nem is jó nekünk, nincs értelme, felesleges, hiábavalóság.
Én is teszek dolgokat, amiket nem kéne, ezeknek olykor nincs semmi negatív következményük, olykor van. Valamikor az ember látva ezeket a következményeket, végre belátja: nem lehet ezt így tovább csinálni, nincs értelme, nem is jó. Én talán azt gondoltam, jó lesz, ha úgy teszem, ahogy akarom, de beláttam, mégsem jó. Belátom, annyira nem vezet sehova és annyira negatív a következménye annak, amit a saját fejem alapján csinálok, hogy ha valami rossz dolgot akarna is adni nekem az Úr helyette, még az is jobb lenne. Még ha a legrosszabbat is adná, amit egy szerető Atyától ember el tud képzelni, az is csak jobb lehet annál, mint ami a következménye annak, ha a saját fejem után megyek és úgy teszem, amit akarok. Ezt éreztem.
Később eszembe jutott, hogy amit éreztem, nagyon hasonlít arra, amit a tékozló fiú mond, mikor visszatér az Atyjához: "vétkeztem, ostobaságokat csináltam, ami nem vezetett jóra; ha az Atyának csupán egy bérese lennék, akkor is ezerszer jobb dolgom lenne: a béres is jobb eledelt kap, mint amikor én a disznók moslékával akartam a gyomromat megtölteni". Észrevettem, hogy moslékot ettem, amikor ott van a kenyér is. Most jött el az a pont, hogy valóban kárnak és szemétnek ítéljem a moslékot. Valóban ki tudom mondani, hogy a moslék nekem nem kell. Valóban ki tudom mondani, hogy ne az én akaratom legyen meg (aminek csak negatív következényei voltak), hanem az Úr akarata (ami emberi számítás szerint még a legrosszabb esetben is jobb az én akaratomnál, azok negatív következményeinél).
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod (Mt.6.10.)
Rájöttem: jobb az Úr béresének lenni, mint saját elképzeléseim alapján szabadnak, azt csinálva, amit akarok.
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! (Lk.15.16-19.)
