HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Karácsony estéjén fúj a szél odakint

2009.12.25. 13:32 Czimby

Most karácsonykor a következőn gondolkodtam el: vajon nagyon különössé teszi-e a karácsony ünnepét az, hogy ajándékokat adunk egymásnak? Szerintem nem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem nem csak karácsonykor, hanem az év bármely napján is megtehetjük, hogy megveszünk, elkészítünk vagy elvégzünk szerettünknek vagy egy embertársunknak valamit, amiről tudjuk, hogy örülne neki, hasznát venné. Miközben szerény ajándékaimat csomagoltam be, az jutott eszembe, hogy ilyesmiket vagy hasonlókat én év közben is szoktam adni. A különbség majdnemhogy csak annyi, hogy most be is csomagolom. Az, hogy másoknak dolgokat adunk, amiknek örülnek, amiknek hasznát veszik, nem muszáj, hogy csupán a karácsony része legyen. Nagyobb öröm, amikor pl. egy bolt mellett elmegyek, de eszembe jut, hogy ott megvehetek valamit, aminek a másik ember örülne, mint kapni valamit. Örömmel tölti be az embert az a gondolkodásmód, hogy semmit nem foglalkozik azzal, mit kap másoktól, inkább azon van, hogy másoknak tudjon adni. Ezt "logikusan" ki is tudja egészíteni az a hit, hogy Isten mindent megad nekünk, amire szükségünk van, ezért elég, ha mi csak adunk, de hogy kapjunk valamit, azt csak Istentől várjuk. Illetve sokszor ezt várni sem kell, mert már rengeteg minden ott van az életünkben, amit Tőle kaptunk, csak észre kell vennünk, hálásnak kell lennünk érte, és a hála megnyitja az utat a kapott dolgok élvezetében való megújult életre. (Olyan ez a hálaadás kicsit, mint amikor a kisgyerek észreveszi, hogy már  régóta van egy villanyvasútja és elkezd vele játszani.)
Nekem régebben sok minden nem volt meg, ami most megvan. Régebben kemény időket éltem át pl. olyan gyülekezet hiányában, ahol Istenhez közelebb kerülhetek, ezért egyre többet jelent számomra a gyülekezetem és minden, amiből ott kivehetem a részem ill. részese lehetek. Régebben kemény időket éltem át más dolgok hiányával kapcsolatban is, így ezeket most rendkívüli módon meg tudom becsülni, tudom értékelni.

Karácsony este lefekvés előtt hallottam, hogy nagy szél van odakint. Hálát adtam, hogy én a szobában védelmet kapok a széltől, melegben lehetek és aludhatok, akkor is, ha a központi fűtés sok kívánnivalót hagy maga után. Hálaadás közben eszembe jutott valami: Jézus éppen ilyen: ha vihar támad odakint, védelmet ad! Az élet viharaiban körülvesz védelmével, ahogy a valódi viharban egy lakással, szobával vesz körül. Sőt, még lecsendesíteni is képes a vihart. Sokszor ha hálát adunk valamiért, Jézus tulajdonságaiból érthetünk meg valami többet, mint addig.

Jézus mondja: Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása. (Mt.7.24-27.)

 

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. Jézus pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség. (Mk.4.37-39.)
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr341622240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.