Nemrég egy keresztény barátom leírta, amin keresztülment. Úgy gondoltam, ezt az írását egy az egyben berakom ide. Írása egyébként engem egy régebbi megtapasztalásomra emlékeztet (itt írtam róla).
Drága Testvérem!
Ismételten van közölnivalóm a nagyvilággal, ami remélem számára is hasznos lesz.
Kezdjük az elmúlt napok/időszak eseményeivel. 2008.12.17.-én összejöttem Bogival, akivel ezen kapcsolat tartott is 2009.08.17.-éig. Utána is gyakran találkoztunk, több okból is kifolyólag. Ő nagyon-nagyon szeretett engem, meg sem érdemeltem. Nem is igazán értékeltem a szeretetét. Holott… tudni kell, hogy a mi családunk nem épp az a példamutató család, ahol „tombol” a szeretet. Ebből kifolyólag éheztem én azt a gondoskodó szeretetet, amivel meg akart ő engem kínálni. Meg is kínált, amit én … szóval… inkább visszautasítottam, mintsem elfogadtam. Amikor problémák voltak, akkor én inkább dugtam a homokba a fejem, mintsem megbeszéljem vele. Mit adtam a szeretete helyébe? Inkább megsértettem/megbántottam, nem kicsit, hanem nagyonL. Vannak olyan problémái, amit közösen kellett volna megoldanunk, de nem ezt tettem, hanem amellett, hogy magára hagytam a problémáival, jól megsértettem és az önbecsülését, önértékelését a sárba tapostam, nem kicsit, hanem nagyon. Tudni kell, hogy ő egy nagyon aranyos leányzó(ezt kedveltem meg benne), aki sok mindent megérdemel, csak épp ezt nem. RENGETEGET szenvedett miattam, sokat könnyezett és a személyiségére is IGEN ROSSZ hatással voltam. Aztán ő mostanság megismerkedett egy fiúval, akiről sokat nem tudok, de az biztos, hogy bennem kialakult egyfajta féltékenység. Talán igazából ez döbbentett rá, hogy kezdem végleg elveszíteni őt, innét indultak ki a gondolatok.
De ha most fordulna ez elő először, az még csak „hagyján” lenne, de nézzük a régebbi kapcsolataimat. Volt előtte 3 komolyabb, 1 kivétellel hasonló eset történt meg korábban is: valakit megismertem, jártunk, megszeretett engem, szerette volna az életét leélni velem, majd én a hibát kerestem benne(nem fogadtam el olyannak, amilyen) és végül szakítottam vele. Ők erős szeretetet adtak nekem(amilyet még senkitől sem kaptam), én meg cserébe megbántásokat, könnyeket.
Ezek után jön a kérdés: Ki vagyok én? A megtestesült gonosz? Vagy csak egyszerűen ő irányít engem? Ha egyedi eset lenne, akkor még másra is rá lehetne fogni a történteket (nem ő volt az igazi), de hogy minden esetben ugyanez történjen, ennek oka kell, hogy legyen! Sajna nem vettem komolyan a párkapcsolatokat, erősen eltúlozva „szórakoztam” mások érzéseivel, akaratlanul...
Ma épp elmentem Győrben vásárolni, majd úgy déltájban erős érzések kerítettek hatalmukba és nagyon erősen éreztem, hogy ezek az Úrtól jönnek, tán a Szentlélektől. Ezen érzések/gondolatok folyamatosan jöttek egyre erősebben. Te vadbarom! MIT TETTÉL? Ezt érdemli az, aki SZERETETT TÉGED? NORMÁLIS VAGY TE? Aki SZERETETET akart neked adni és CSALÁDI életet, azzal teszel ilyet? Pont azt az életet akarta felkínálni neked, amilyenre vágysz és te azt nem fogadod el, ráadásul azt bántod meg cserébe? HÜLYE VAGY? Ekkor kezdtem rájönni: Mit tettem! Ekkor már nem a féltékenység érzése volt erős/meghatározó bennem, hanem rájöttem bűneim súlyára, rájöttem mennyit szenvedtek mások miattam. Kezdtem átérezni azon szenvedést, amit én adtam másoknak… egyre mélyebben… kezdtek feljönni bűneim…kezdtem én is szenvedni… Eszembe jutott az „elszámolás”, amikor Jézus eljön ítélni élőket és holtakat. Ennek az „előszelét” nagyon határozottan éreztem. Éreztem… egy szép napon visszakapom… lesz ott jajgatás és fogcsikorgatás… és MEGÉRDEMLEM, mert fájdalmat okoztam. Közbe még a könnyem is kijött ezen gondolatok átérzése közben. Azt is megtanultam már, hogyha nem sírsz, akkor nem is igazán őszinték az ilyen mély érzések. De itt azok voltak. Jöttek, csak jöttek az érzések, gondolatok: Fogsz te még sírni ott is, ahol senki nem látja! Szerettek, te barom, hát ez neked semmit nem jelent? Meg lesznek torolva a bűneid, ne aggódj! Ha neked nem kellett a jó, így „hálálod meg”, akkor… megérdemled, hogy ÉLETED VÉGÉIG SZENVEDJ! Kapsz majd olyan valakit, aki nem szeret és azzal végigkínlódhatod az életed. Nem kellesz majd senkinek! Senkinek nincs szüksége rád, a „háládra”, a benned lakó gonoszra! NEM lesz mindig megbocsátás (ószövetség szerint), „irgalmazok, akinek irgalmazok, kegyelmezek, akinek kegyelmezek”. Megszólalt bennem egy hang: Inkább másoknak kegyelmezz, Uram, ne nekem, mert én nem érdemlem meg, olyan nagy a bűnöm! Hány vétket fogsz még elkövetni, amit utólag bánsz meg? Az ilyenre mondják: „Jobb, ha malomkövet akasztanak a nyakába és a kútba vetik”, … mert akkor nem tud többet vétkezni(másoknak fájdalmat okozni) és ítéletkor kevesebb lesz a „számláján”. Temesd el magad! Takarodj! Örülj, ha a benned lakó gonosz elveszik! El fogsz veszni! Hiába kérsz bocsánatot Bogitól vagy a többiektől, ő már rég a mennyben jár, te valahol egészen máshol leszel és a kettő közt NINCS átjárás, nem tudod akkor már ezt megtenni. Egyre erősebb gondolatok fogalmazódtak meg bennem: Állj oda az Úr elé, ha van hozzád a pofádon bőr! Olyannyira bűnösnek éreztem magam, hogy még ahhoz is túl bűnös vagyok, hogy egyáltalán az Úr elé merjek állni. Ennyire bűnös embernek nem lehet megbocsátani! – gondoltam.
Egyik-másik természettudományos adón a TV-ben lehet látni, ahogy a hívők ostorozzák –szó szerint- magukat. TÖKÉLETESEN MEGÉRTEM őket. Nekem is azt kellene tennem! Már-már el is határoztam. Ekkor jött egy újabb érzés: Jézus már szenvedett a bűneim miatt, nem kell, hogy én is szenvedjek miatta. Igazából akkor fel sem fogtam pontosan mit is jelent ez a gondolat. Ahogy jöttem hazafele, a kocsiban a CD lejátszóban szólt egy dicsőítő CD, óriási, számomra küldött mondandókkal: „Jézustól kaptad a könnyeket, hogy megtisztítsanak,
Jézustól kaptad a keresztet, hogy bátran elfogadd.”
Aztán jött a következő gondolat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, karjaimba zártalak, örökre enyém vagy!”… „Nem taszítalak el, amikor vétkezel, irgalmat lelsz a szívemben, örök feléd a hűségem…”
Igazából le sem mertem volna írni ezeket a sorokat, mert az „prédikáljon”, aki tiszta. Először tedd rendbe magad, utána szólalj meg, utána taníts!
Elhatároztam: tisztán akarok élni. Jött is a figyelmeztetés Jézustól: „Én nem ítéllek el, de”… vigyázz… „ne vétkezz többé”!
Nagyon jó érzés, hogy az Úr figyelmeztetett erre. Igazából volt egy másik bűn, amit rendszeresen elkövettem, de az elválasztott az Úrtól és nem tudtam „kapcsolatba” lépni az Úrral. Mihelyst elhagytam ezen bűnöm, az Úr kapcsolatba lépett velem.
Igazából nem tudom, hogy is háláljam meg neki Jézus kereszthalálát, … talán a neki tetsző élettel és szolgálattal. Igyekezni fogok, mert nagy terhet vett le a vállamról…
A megbántottaktól pedig alázattal és tisztelettel BOCSÁNATOT KÉREK!
Ui.: Azt hiszem felébredtem a bűneimből…
