Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam arról, hogy szükség van arra, hogy néha tegyünk lépéseket, valami olyan dolgot, ami nem tartozik a hétköznapokhoz. Megtételüket valamiért talán évek óta halogatjuk, pedig nyugodtan akár a hétköznapokhoz is tartozhatnának ezek a dolgok.
Én tudom, hogy az életemben vannak ilyen dolgok. Van, amelynek a megtételét viszonylag egyszerűbbnek képzelem, van, aminek a megtételéről nem is álmodom. Képzelgés és álmodozás helyett azt mondta az Úr:
Légy bátor!
Az Úr ilyen "beszólásaitól" szoktam régebben kiakadni, hogy ilyet ne mondjon már nekem. Most nem akadtam ki, mert ismerem Istent már annyira, hogy tudjam, hogy is vannak az ilyen "beszólásai". Elsőre az ugrik be, hogy Isten azt akarja, hogy valami olyat tegyek meg, amit nagyon régóta nem tudok megtenni, vagy valami annál is nagyobbat. Itt kell egy elhatározás, Isten szeretetét ismerve és tudva azt, hogy a kezemet fogja, hogy akármi is legyen az, azon leszek, hogy megtegyem azt, amit Isten vár tőlem, még ha elsőre ez tűnik a világ leglehetetlenebb dolgának is. Mivel voltak már ilyen hajmeresztő élményeim azzal kapcsolatban, hogy Isten "beszólt" nekem, most már nem okozott gondod ez az elhatározás. Az elhatározás után derül csak ki, hogy pontosabban hogy is fog ez menni, és nem is olyan lehetetlen, mert Isten a kezemet fogja. Az elhatározás után jöttem rá most is, hogy Isten elkezdett elém adni aprócska akadályokat, melyek átlépéséhez "bátorság" kell. Ezek igen aprócska akadályok még, amiket Isten elém rak, de ha ezeket megteszem, az is előrelépés, és érzem, hogy ezek által képesebb leszek a nagyobb akadályok átlépésére is.
Isten kipótolja a körülmények, a vezetése által azt, ami hiányzik belőlem. Érthetetlen, de ennyire szeret, ennyire vezet, ennyire a javamat akarja és támogat. Régebben mindig kiakadtam egy "durva" beszólás után, mert valami elfedte előlem Isten gondviselő szeretetét. Nem hittem, hogy tényleg velem van. Egy ideje azonban tudom, hogy szeret, hogy szava egyszersmind energiabomba, vigasztalás, erő, öröm, és ha egy picike lépést is teszek felé, Ő tesz felém ezret. Nem hagy magamra, nem kér tőlem olyat, amitől kiakadok és elfordulok Tőle, nem ez a célja. Nagyon jó abban a tudatban élni, hogy mindezt megelőzi végtelen szeretete irántam. Ezáltal válik a lehetetlen lehetségessé. Nem azért, mert nagy hitem van, vagy mert ügyes vagyok, vagy bármi, hanem mert szeret és kegyelmes, én meg tudom ezt és átélem.
Még mindig hálás vagyok Neki azért, hogy amikor régebben valamiért eltávolodtam Tőle, utánam nyúlt, megkeresett, mint a pásztor az elkóborolt juhot, és utána elmondta nekem, hogy soha nem kér tőlem olyat, ami nekem rossz, és hogy mindig velem van és szeret, vezet, erőt ad, ha valami olyan dolgot kéne megtennem, amire nem érzem magam képesnek. És azért még hálásabb vagyok, hogy nem egyszer keresett úgy meg, mint az elkóborolt juhot vagy a drakhmát.
L. még Lk 15-öt végig.