HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

"...nem keresi a maga hasznát..."

2008.11.11. 23:20 Czimby

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. (1Kor. 13.4-5.)

 

Nemrég beszélgettem két kedves ismerősömmel. Beszélgetésünk során olyan témát hoztak elő (nem szándékosan), ami nagyon szorosan kapcsolódik életem legfájóbb dolgaihoz. Nem tudhatták, hogy amit mondanak, azok engem hogyan érintenek. Teljesen szembekerültem ezekkel a dolgokkal, melyekkel én sem tudok hosszú ideje mit kezdeni emberileg, és Isten sem adott rá közvetlen útmutatást, "csak" azt, hogy maradjak a helyemen, és tartsak ki. Hosszú ideje időnként vádolom is magam, hogy esetleg nem teszek meg minden tőlem telhetőt, ezért nem jutok ezekkel a dolgokkal egyről a kettőre, bár nem tudom, mit tehetnék. Az említett beszélgetés során az jött le nekem, hogy igenis tennem kéne valamit, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, mit. Ennek terhe nehezedett rám a beszélgetés alatt és annyira lenyomott, hogy másnap nem voltam képes gyülekezetbe elmenni, egyszerűen nem volt rá erőm, és ez a nyomás még jó pár napig rajtam volt utána. Az egyik legrosszabb érzés, amikor (képletesen) ott áll az ember mellett egy hajcsár és folyamatosan azt súgja, hogy lépjél már, csinálj már valamit, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, miközben az ember semmilyen lehetőséget nem lát arra, hogy csináljon valamit. Ilyenkor az ember legszívesebben elmenekülne az életből, mert képtelen lépni abba az irányba, amelybe a rá nehezedő nyomás kényszeríti.

Röviden: hirtelen égetővé vált, hogy Isten utat mutasson nekem abban a dologban, melyben még sosem mutatott közvetlenül utat. Hirtelen égetővé vált számomra, hogy lehulljon a lepel egy titokról: hogy megértsem, én vagyok-e nagyon lehetetlen eset, hogy nem látom sok-sok éve, hogy merre kéne továbblépnem, vagy valami más "turpisság" van-e a dologban. Szinte olyanná vált a helyzetem, hogy most vagy Isten szól hozzám ezzel kapcsolatban, mi legyen, vagy pedig nem bírom ki.

Bár Isten nem akar még közvetlen választ, megoldást adni életem legfájóbb pontjaira, Őnála nincs lehetetlen, és ebben a helyzetben is tudta, mit mondjon nekem, mire van szükségem. Isten szólt. És ahogy az lenni szokott, nem úgy szólt, hogy egy perc múlva el is felejtettem, mit mondott, hanem szava elkezdte átformálni a rám nehezedő nyomást valami mássá. Ezt mondta: "Eddig nem láttad: nagyon sok emberrel vagy kapcsolatban, akiknek segíteni tudsz, akik felé szolgálhatsz. De most már látod. Ne magaddal, hanem velük foglalkozz, az ő problémáikkal, az ő nehézségeikkel, őket segítsd, járj a kedvükben, mert nagy ajándékod van erre." Természetesen nem személyesen, szóról szóra szólt hozzám így Isten, hanem kb. úgy történt, hogy egyik nap arra ébredtem, hogy ezzel tisztában vagyok, megértettem ezt, megvilágosodtam. Rögtön megértettem, hogy a következő igék rám vonatkoznak:

Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.
(Fil.2.4.)

A ki a kevesen, a sokon is az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. (Lk.26.10.)

Addig nem igazán vettem észre, hogy ott van valami "kevés", amin hű lehetnék. De ha belegondolok, nem is olyan kevés az, mert ha igazán hű lennék rajta, a nap egy percében sem lenne időm unatkozni. Sajnos azelőtt ez nem igazán tudatosult bennem, nem igazán vettem komolyan. Az volt a bajom, hogy túl nagy figyelmet fordítottam saját magamra, másokra viszont nem túl sokat. Ideje, hogy kicsit zárójelbe tegyem magam: mindegy, mi van velem, számomra nem ez a lényeg, hanem az, hogy másokkal mi van. Persze így leírva ezt keresztény körökben bizonyára nem nagy cucc, de valósággal átélni, hogy Isten a figyelmemet levette saját magamról és másokra helyezte, igazán felszabadító érzés. Erre csak Ő képes. Ő képes csak a fent idézett igéket megtölteni számomra olyan tartalommal, hogy ezek az igék nem szárazon kopogtatnak egoizmusom falain, amire felháborodással reagálok, hanem behatolnak úgy, hogy felszabadulok közben az alól a teher alól, amit az önimádatom elviselhetetlenné tett számomra. Ahogy régebben is idéztem egy ismert szerzőtől:
"Milyen csodálatos hatalom az, amely soha nem kényszeríti, de mégis irányítja akaratunkat. Isten nem töri fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja azt. Erre egyedül csak Ő képes." (C. H. Spurgeon)

Még valami: azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van (Róm.8.28.)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr31764399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

voroscsepel · http://www.majmedence.blogspot.com 2008.11.12. 13:17:52

Köszi a jó gondolatokat:) Jó látni azt, hogy Isten bennem is hasonlóan működik, mégis teljesen személyesen és rámszabottan. Hasonlókat értetett meg velem is Isten az utóbbi időben.

Robi

ix8ys 2008.12.03. 12:06:18

Jaja, ilyesmi történik velem is mostanában, csak én máshogy fogalmaznám meg. De tudnék még sorolni közeli ismerősöket, akik ugyanígy egy összetöretésen mennek át. Fantasztikus - és "mindig is" mondtam -, hogy Isten mennyire egy úton vezeti szentjeit, és akik valamilyen szinten lelki közösségben vannak, azoknak a szellemi osztályrészük is hasonló!
Az Úr áldjon minden kedves érdeklődőt!

hajnalicsillag · http://hajnalcsillag.blog.hu/ 2009.02.21. 11:36:13

igen, ismerős az érzés. De néha nehéz másokra odafigyelni, segíteni őket, mikor nekem is számtalan dologban kellene változnom. Próbálok ezeken túllépni, és másoknak segíteni. De az teljesen igaz, hogy pont akkor találnak meg ilyen depresszáns emberek, amikor én is lelkileg mélyen vagyok. Amíg pedig velük beszélgetek én is felüdülök.