HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Hogyan és mikor használjuk Jézus nevét?

2007.06.01. 19:45 Czimby

Most egy olyan írásomat teszem be, mely 2007. kb. február-április közötti megtapasztalásaimon alapul. 3 részben adtam le ezt a Lépekben, az 58., 61., 62. számban.



Hogyan és mikor használjuk Jézus nevét? (1)

 Volt néhány megtapasztalásom Jézus nevével kapcsolatban. Jézus nevét használhatja a hívő. Hogyan, mire és mikor? Ha Isten is úgy akarja, egy cikksorozat lesz ebből. Egyelőre azonban csak azt a kérdést tegyük fel, hogy

 Kell-e keresztényekből démont űzni?

 Ez a kérdés talán többekben felmerült már. Lehet, hogy vannak a környezetemben olyan keresztények, akikből démont kellene űzni? És ha igen, hogyan, mikor?

Az embernek saját magát kell elsősorban megvizsgálnia, a saját gyengeségeit, bűneit, rossz szokásait ("démonjait"), és azok ellen harcolni. A lényeg, hogy én pl. saját magamat vizsgáljam meg ebből a szempontból elsősorban, ne másokat. Persze az Úr vezetésével kell ezt is tenni, hogy ne menjen át perfekcionizmusba (az se jó, ha azt gondolom magamról, hogy rossz vagyok, démon van bennem - aki állandóan ilyet gondol magáról, azt a démon helyett inkább ez a gondolata kötözi meg).

Hogy más emberekből, akár keresztényekből kell-e démont űzni, az sokadlagos. Nekem volt olyan időszakom, amikor azt lestem másokban, hogy miféle kiűznivaló lehet bennük. Ez nem csak azért nem jó, mert ítélkezés, hanem mert az embertársunkat, mint egyszeri, megismételhetetlen egyént háttérbe szorítja ez a szemléletmód - az egyéni értékekre való tekintés helyett az egyénben csak a rosszat keresve, ami az átlagnál magasabb hitbeli dimmenziókban való szárnyalás látszatát is kelti számunkra, hiszen azt hisszük magunkról, már ott tartunk, hogy a démont meg tudjuk látni a másikban.

A második legnagyobb parancsolat a szeretet. Ha a másik emberhez szeretettel fordulunk és ez vezet minket, felcseréljük a szuperhitbeli magasságokban való szárnyalásnak látszó szemléletmódunkat arra a szemléletmódra, amikor a másikat minden hibájával és hiányosságával együtt szeretjük, az vezethet eredményre. Minden más ajándék, így a démonok kiűzése is csak a szeretet után következhet, hiszen az hozza működésbe az ajándékokat. Persze ez a legnehezebb. Nehezebb szeretettel fordulni a másikhoz, mint odamenni az utcán valakihez, akiről úgy gondolom, kiűznivaló van benne, és a kiűzéssel próbálkozni.

Ahogy eddig megfigyeltem, a rossz dolgokat Isten az emberből többféle módon ki tudja venni, és ennek csak egyik módja, hogy Jézus nevében elűzzük. Egyéb módok erre még:

1         Sokszor elég, ha az ember szembesül azzal a bűnével, ami miatt szenved, és a puszta szembesülés, lelepleződés is szabadulással jár - annál is inkább, mert az ember ilyenkor teljesen tudatosan megérti, mi az, amiben változnia kell, és a szembesülés után már alázattal igyekszik tökéletesebben élni. A Szentlélek az, aki megmutatja nekünk a bűneinket, s ezt lehet is tőle kérni.

2         Az Úrvacsora által is felszabadulhat az ember az alól, amitől szenved.

A démonűzéssel nekem az a legnagyobb bajom, hogy sokan úgy képzelik, valaki kimondja, hogy „Jézus nevében távozz!”, s onnantól kezdve minden megváltozik. Pedig nem így van. Ha nem követi odaszánás, a szabadulás nem lehet tartós. Sőt, ahol odaszánás van, ott gyakran már éppen ezért nincs is szükség további szabadulásra. Ha valaki démont akar űzetni magából, aminek látszólag alapja is van, nem az az első, hogy ezt meg is tesszük neki, hanem megtérésre (ha még nincs megtérve), élete Istennek való teljesebb odaszánására stb. bátorítjuk. Nem működik az, hogy valaki bizonyos időközönként „űzet magából démont”, közben meg éli a saját elképzelései szerint az életét. Kell az önvizsgálat, szembe kell néznem saját gyengeségeimmel, bűneimmel, még ha fáj is, újra meg újra oda kell szánnom az életemet Istennek, mert csak így lehet tartósan megmaradni abban a szabadságban, amire Isten elhívott.

Kérjük Jézus nevében a szabadulást, ha szenvedünk! Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy azonnal megszabadulunk, de a Szentlélek rávilágít arra, hogy mi az az életünkben, amiben tökéletesednünk kell, hogy teljes életet élhessünk az Úrban.

 
 

Hogyan és mikor használjuk Jézus nevét? (2)

 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Filippi 2.9-11.)

 
Ami engem illet, sokáig fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy Jézus nevében cselekedjek imádáság által, kevésnek is éreztem hozzá magam, és abban sem voltam biztos, hogy a Biblia ezt támogatja. Régebben valaki mondta nekem, hogy a gyengeségeim elleni harcban ez hatásos módszer, egy darabig éltem is a lehetőséggel, éreztem, hogy közben történik is valami. Mivel azonban ez túl újszerű volt nekem, a fenntartásaim miatt szakítottam a „módszerrel”. Viszont most februárban újra volt két olyan megtapasztalásom, ami Jézus csodálatos nevéhez fűződik. Az egyiket most megosztom veletek.

A MEKDSZ táborban kiscsoportos beszélgetésen voltam, és mivel éjjel elég keveset aludtam, azért küzdöttem, hogy nyitva tudjam tartani a szemem. Ez talán még sikerült, de nem tudtam annyira ébren maradni, hogy felfogjam, pontosan mi is történik körülöttem. Szóval félálomban voltam, és bármennyire is erőlködtem, nem tudtam felülkerekedni ezen az állapoton, hiába próbáltam nagyon odafigyelni arra, aki beszél. Hirtelen jött egy gondolatom: Itt most Istenről beszélnek, és a sátán akarhatja azt, hogy erre ne tudjak odafigyelni. Hirtelen felmértem a helyzetet, hogy ez egy kisebb szellemi harc. És jött egy újabb gondolatom, hogy mit is kell ilyenkor tenni: segítségül hívtam Jézus nevét, s magamban ezt mondtam: „Jézus nevében megtagadom az álmosságot!” Ebben a pillanatban eltávozott tőlem az a félálomszerű állapot, és oda tudtam figyelni. Nem volt különösebb érzelmi átélésem, de igen számottevő volt a változás, miután magamban ezt a mondatot kimondtam. Egyfajta megtisztuláshoz hasonlót is éreztem. Közvetlenül, miután ezt imádkoztam magamban, próbált még ez az érzés kicsit hatalmába keríteni, de ezen már könnyű volt felülkerekedni és elvonni tőle a figyelmem. A beszélgetés során nem jött vissza az elalvásközeli állapot újra.

 Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. (Lk 10,19.)

Jézus nevében erő van, amit mi is használhatunk. Olyan erő, ami azt is megakadályozza, ha a sátán el akar minket altatni. De csak akkor, ha segítségül hívjuk. Ha nem cselekszünk és nem tesszük meg azt, hogy imában konkrét szavakkal, nyíltan segítségül hívjuk Jézus nevét, akkor nem történik semmi.

 Jézus nevét természetesen nem használhatjuk akármire! Viszont aki attól fél, hogy Jézus nevét nem megfelelően fogja használni, az biztos nem esik ebbe a hibába. Aki pedig még nem tapasztalta meg Jézus bűnöket eltörlő kegyelmét, az valószínűleg nem is fogja Jézus nevét imádságban használni.

Másfelől Jézus neve szent, mégsem kell attól félnünk, mi lesz, ha tévedünk, nem indolkolt módon használjuk. Nos, volt egy olyan szituáció is, amikor igehirdetés közben jött rám az álmosság, imádkoztam Jézus nevében, hogy az álmosság menjen el, de nem ment el. Ugyanakkor rögtön szembesültem azzal, hogy megtehettem volna, hogy este előbb lefekszem, többet alszom, de nem tettem. Szóval nem tettem meg minden tőlem telhetőt, én követtem el egy olyan hibát (keveset aludtam, pedig többet is alhattam volna), ami a rossz állapotot (itt: álmosságot) okozta. Ha hasonló esetben használjuk Jézus nevét, nem vétkezünk, hanem ilyenkor Isten megmutatja nekünk, milyen mulasztást követtünk el, amiből meg kell térnünk. Mint pár számmal ezelőtti cikkemben is utaltam rá: ha Jézus nevében kérjük a megoldást a problémára, nem biztos, hogy azonnal megoldódik a probléma, hanem lehet, hogy a Szentlélek ilyenkor rámutat arra, mi az, amiben változnunk kell, hogy a probléma megoldódjon.

Jézus neve szent, nem játék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt a nevet nem használhatjuk, ha valami nincs rendben velünk, körülöttünk. Ha őszintén elfogadjuk Jézust megváltónknak, akkor nem kell attól félnünk, hogy a nevét rosszul használjuk. Aki már megtapasztalta megtérésekor, ki is Jézus, az nem fogja meggyalázni szent nevét, akkor sem, ha tudatlanságból nem pontosan azt kéri a nevében, ami helyes lenne. Emberek vagyunk, tévedhetünk, ezért is jött el Jézus, hogy utat mutasson, hiszen az út Ő maga. Ahogy Kristóf is idézte, „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken”. Ha Isten elképzelései nem esnek egybe a mieinkkel, akkor azzal nem gyalázzuk meg Jézus nevét, ha használjuk, hanem az Atya ilyenkor is meghallgat minket és Szentlelkével rámutat arra, amiben változnunk kell, hogy életünk teljesebb lehessen. Persze nyitottnak kell lenni Isten akaratára, és nem makacsul ragaszkodni saját elképzeléseinkhez, ha szelid hangján közli velünk, hogy az Ő terve más. Igaz, ha nem ezt tesszük, azt is megbocsátja nekünk, de így nem lépünk előbbre.

Amikor Jézus nevét használjuk imádság közben, mindig jusson eszünkbe az, amit megtéréskor átéltünk a kegyelméből, szeretetéből! Jusson eszünkbe, hogy Ő az, aki megtérő imánkra válaszolt és új életet adott!

Felhívnám még a figyelmet arra, hogy az itt leírtak kizárólag saját életünkre, nehézségeinkre, problémáinkra vonatkoznak, nem pedig egy másik személyre! Cikkemben nem utaltam arra, hogy Jézus nevében egy másik emberből űzzünk ki bármit is, csak saját életünk, problémáink rendbetételét célzólag írtam le megtapasztalásaimat, ahogy előző cikkemben is felvázoltam a témát.  Folyt. köv., ha Isten is úgy akarja. J

Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Jn.16.23.)


 

Hogyan és mikor használjuk Jézus nevét? (3)

Egy másik megtapasztalásomat is szeretném megosztani veletek Jézus nevével kapcsolatban.

A sátán egyik kedvenc eszköze az életemben, hogy a kisebbségérzéssel próbál megterhelni. Az utóbbi időben ez nem nagyon sikerült neki, nem hagytam magam. Ő azonban nem adta fel, tovább próbálkozott, amíg mégiscsak talált valami kis lyukat, ahol be tudott jönni. Nagyon ott voltak bennem a gondolatok, hogy másoknak sokkal jobb az életük, sokkal jobban sikerülnek a dolgaik, én meg semmire nem megyek. Nagyon éreztem, ahogy az ezzel szembeni tehetetlen düh érzése emészt belülről, és olyasmi érzésem volt, hogy ebbe bele fogok betegedni, bele fogok őrülni, de idegileg mindenképpen hamarosan ki fog ez az érzés készíteni. Mivel a kisebbségérzéssel régebben is sokat küzdöttem, és tudtam, hogy a megoldás ott van valahol, hogy Isten szemével szemlélem magam, aki nagyon sokra tart engem, tudtam, hogy a kisebbségérzésem nem a valóság tükröződése bennem, hanem egy gonosz szellem játszik velem. Újra jött a gondolat, hogy Jézus nevét segítségül hívjam. Eszembe jutott az is, hogy egy csomó olyan dolgot tettem a nap során, ami nem méltó egy keresztényhez, és Bibliát is már viszonylag régen olvastam, szóval hogy én itt most a sátánnal szemben labdába rúgjak, az ki van zárva. Mégis erősebb volt az érzés, hogy Jézus gyermeke vagyok és hozzá tartozom, még akkor is, ha tele vagyok bűnökkel és néha még az imádságok és bibliaolvasások is elmaradnak. Éreztem, Jézusban van az erő, nem bennem. Persze a sátán akarja azt is elhitetni az emberrel, hogy valami hipermagas hitbeli szintre kell eljutni ahhoz, hogy Jézus nevében parancsoljunk neki, hogy szálljon le rólunk. Felmértem tehát a helyzetet, hogy az emésztő kisebbségérzést a sátán okozza bennem, és azt is, hogy Jézus nevével ennek ellene mehetek. Kimondtam hát magamban, hogy "Te gonosz szellem, Jézus nevében távozz el tőlem!" Az állapotomban beálló változás most is számottevő volt. Ahogy az álmosság elleni esetben is, beállt egy nagyobb változás először, de akkor még éreztem, hogy teljes egészében nem szűnt meg a rossz állapot, viszont a rossz szellem onnantól már nem rúgott labdába. Fontos, hogy a nagyobb változás után nem estem újra kétségbe, hogy még nem teljesen szűnt meg az az állapot, aminek megszűnéséért imádkoztam, hanem tettem tovább a dolgom, nem foglalkozva az egésszel.

Az biztos, hogy a kisebbségérzést és az önmarcangoló gondolatokat nem Isten adja nekünk, és az is, hogy Jézus vére ezalól is felszabadít. Hála legyen a drága vérért, ami értünk kifolyt: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!" (Ézs 53,4.)

Jézusban jogunk van egy teljesebb életre. Nem azért, hogy jól érezzük magunkat, hanem akik Őneki szánják oda magukat és Őt követik, az Ő akaratát keresik, azokat szabaddá teszi erre: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mát 6,33).

Isten elkészített mindenkinek egy szabad életet, amelyben nincs pl. kisebbségérzés és depresszió. Jézus nevében megtalálhatjuk és ráállhatunk erre a szabad életre. Nem a körülmények változásában kell keresni szabadságunkat, hanem Jézus nevében. A körülmények földi dolgok, melyek fizikailag körülvesznek, de ti „az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kolossé 3:2). Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef 6,12.) A körülményeket Isten nem akadályként, hanem eszközként helyezi el életünkben, hogy vezessen minket az úton.

Ján 14,13.  És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.

Ján 14,14.  Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.

Megpróbálom összefoglalni pár mondatban, amit eddig ebben a cikksorozatban leírtam:

1         Jézus nevét elsősorban saját magunk, lelki életünk rendbetételére használjuk, ne másokban nézzük a kiűznivalót!

2         Nem kell attól félünk, hogy tapasztalatlanságból úgy használjuk Jézus nevét, ahogy nem kéne. Használjuk Jézus nevét bátran, hiszen „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken”! (Zsid.4.15.) Ha olyat kérünk Jézus nevében, ami nem egyezik Isten akaratával, akkor nem a világ dől össze, hanem Isten a Szentlelkével rámutat arra, mi az, amiben helytelenül gondolkodunk és formálódnunk kell. Ha nem Istennek kellene lépnie, hanem nekünk, és mégis Istentől várjuk a megoldást, akkor azt is megmutatja nekünk.

3         Ha Jézus nevében imádkozunk problémáink ellen, mindig jusson eszünkbe az, amit újjászületésünkkor megtapasztaltunk Jézusból! Ne arra tekintsünk, most mennyire vagyunk távol Tőle, hanem arra, hogy mennyire engedtük már valaha közel magunkhoz!

4         Ha imádságunk után úgy érezzük, nem szabadultunk meg teljesen, ne ragadjunk le ennél, hanem tegyük tovább a dolgunkat! Ha gondolataink nem ragadnak le a Sátánnál, akkor a Sátán sem fog belénk kapaszkodni a gondolatainkon keresztül.

5         A hatalom Jézus nevében van, nem mibennünk. Nem az számít, hogy mikor olvastunk utoljára Bibliát, mikor imádkoztunk és milyen hibákat követtünk el. Jézus neve által van szabadulás, nem a gyarlóságaink által.


 

2 komment

Címkék: jézus neve úrvacsora karizmatikus démonűzés

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr100163011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.09.03. 21:18:33

Én a Bibliában sehol se olvasom, hogy ha valakiből olyan démonokat űztek volna, amelyek bűnre kényszerítették. Jézus és az apostoli testi betegségeket gyógyítottak démonűzéssel. Ezen kívül olyan embereket, akik nem voltak a maguk urai, azaz pl. epilepsziás: néha nem a maga ura, vagy a gadarénus ember akit teljesen leuraltak a démonok, ma az ilyet közveszélyes elmebetegnek mondjuk. Ezek az emberek nem voltak uraik a tetteiknek. Például a gadarénus megverte azokat akik a környékére mentek, de én biztos vagyok benne hogy ezt Isten nem rótta volna fel bűnének, hiszen ez az ember nem volt eszénél. Vagy az a gyerek, akire rájött a roham és tűzbe meg vízbe akar menni. De nem ő akarta ezt hanem a démon aki leuralta.

Szóval teljesen másról van itt szó mint a bűnökről. A bűneiért az ember saját maga felelős, nem kenheti a démonokra. Nincs is ilyen példa a Bibliában. Sose volt olyan hogy Jézus a képmutatás vagy a paráznaság démonát űzte volna, vagy akár bármilyen hasonlót is. Sőt megfeddte a bűnös embereket, és felszólította őket a megváltozásra.

Természetesen ezzel nem állítom azt hogy a Sátán nem támadja az embert, és hogy ne kéne ellene állni és harcolni. Azonban ez teljesen más mint a démonűzés.

Czimby 2008.09.04. 12:41:32

Igazad van, Endi, hogy az ember BŰNT KÖVET EL, amikor pl. a paráznaságot vagy a bálványimádást beengedi az életébe. Ezeket alapvetően nem űzni kell, hanem megbánni, elhagyni. Ha az ember nem szánja oda magát Istennek és nem határozza el, hogy nuku bálványimádás és paráznaság, akkor az egész nem ér semmit. Ha odaszánja magát és ennek ellenére ha fejreáll sem tud szabadulni pl. a paráznaságtól, akkor imádkozhat Jézus nevében (lehetőleg minden nap, naponta többször), hogy paráznaság, tűnj el az életemből, és nem utolsó sorban bocsánatot kell kérni Istentől miatta, hogy hagyta az ember, hogy eddig süllyedjen. De sokszor már a megvallás alkalmával megszabadul az ember.
Én egyébként azokat a dolgokat szoktam "űzni" az életemből, melyekkel szemben emberileg teljesen tehetetlennek érzem magam (pl. kisebbségérzés vagy az említett esetben az álmosság). Emberileg természetesen mindenképpen meg kell tenni mindent, amit csak tudok és odaszánni magam Istennek, különben nem ér semmit az egész. Önmagában az odaszánás hatására is meggyengülhet a kisebbségérzés, tartós odaszánásra meg még inkább. Egyébként Isten is egész biztos, hogy nem akarja, hogy bárki kisebbségérzéssel küzdjön, a Biblia arról ír, hogy Isten mindenkire egyformán tekint.

Egyébként a démonűzős "rendezvényekben" azt kifogásolom, hogy nem győződnek meg előzőleg, hogy minden tőle telhetőt megtett-e és odaszánta-e magát Istennek az, akiből démont űznek. Bár végső soron talán a démonűzés is késztetheti az embert odaszánásra: "milyen jó enélkül a démon nélkül, hát ezután jobban odaszánom magam vagy megőrzöm magam ettől a bűntől". Bár a démonűzős rendezvények helyességét nem az én jogom megítélni. :)

Szóval abban teljesen igazad van, hogy a bűnöket nem űzni, hanem megbánni kell, megtérni belőlük, elhagyni őket. Ez az alap. Ja, és Jézus valósággal megbocsát és vére megszabadít. :)
Ugyanakkor az is fontos, hogy Isten a bűnös embert is szereti; a bűn az, amit megvet.