HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Amikor semmi nem érhető el, csak a Biblia

2017.03.17. 23:46 Czimby

Amit most leírok, az pár napja egy ismerősömmel történt, akivel mostanában sokat beszélgetek hitbeli dolgokról.

Vonatozás közben okostelefonján elment a mobilnet. Nem akart megnyílni semmilyen oldal, bármivel is próbálkozott. Kicsit kételkedő időszaka van, szereti Istent "kihívások elé állítani", így jött hirtelen egy gondolata, hogy "na, most, Uram, ha létezel, akkor hadd tudjam elérni a neten a Bibliát". Be is írta a böngészőbe, hogy biblia.hit.hu. És csoda történt, az oldal bejött. Több igét is megnézett, rákeresett különböző kifejezésekre, és minden működött. Közben megpróbált más oldalakat is megnyitni, de azok továbbra se nyíltak meg, egyedül csak a Biblia - sola Scriptura, ahogy egyesek mondják.

Elmondása szerint az ismerősöm mindent megtett, hogy meggyőződjön, hogy a Biblia oldala teljesen működik-e, és más oldalak nem nyílnak meg. Bármire keresett rá a Bibliában, az megjelent, tehát az is kizárható, hogy offline módban használhatta volna az oldalt. A többi oldal pedig nem nyílt meg.

Később, mikor hazaért, madzagos nettel már természetesen bármit meg tudott nyitni. Még ekkor is kipróbálta, mi működik mobilnettel, de már semmilyen oldalt nem tudott megnyitni, a Bibliát sem.

Úgy látszik, Isten most úgy gondolta, megmutatja ilyen módon is, hogy létezik, és meghallgatta a kérést.

Olykor hallani olyan emberekről, akik méltatlankodnak, hogy Isten nem is létezik. Ha pedig létezik, akkor most mutassa meg magát nekem, vagy ez és az történjen. De közben nem jó dolgot kérnek, hogy történjen, nem akarják a Bibliát olvasni, nem akarnak olyan életet élni, amilyet Isten várna tőlünk, hanem csak értelmetlen kérésekkel fordulnak Istenhez, hogy azokat cselekedje meg, ha létezik.
Fontosak a szándékaink. Csak méltatlankodunk-e, hogy Isten miért nem ezt vagy azt teszi, parancsolgatni akarunk a Főnöknek, hogy mit csináljon és közben eszünk ágában nem áll a Főnök parancsait teljesíteni? Vagy éppen Őt keressük és ilyenkor kérünk valami olyat tőle, amivel közelebb kerülhetünk hozzá, és közben azt is fontosnak tartjuk, hogy ne bűnös életet éljünk?

Nem túl kifinomult gondolkodásra utaló történet: Valaki azt mondta egy tömeg előtt, bebizonyítja, hogy Isten nem létezik. "Ha létezik az Isten, akkor 3 percen belül haljak meg". Eltelik a három perc, nem történik semmi. Ő pedig azt mondja: "na látjátok, Isten nem létezik". Több szempontból is problémás ez, de talán a legfurcsább, hogy valaki ateistaként azt gondolja, majd ő, a kis porszemnyi ember egy csettintéssel elirányítja Istent, megmondja neki, mit csináljon, de ő maga nem gondolja úgy, hogy valamit is úgy kéne gondolnia vagy úgy kéne élnie, ahogy azt a Biblia mondja. Azért is furcsa lenne, ha ezeket a kéréseket Isten meghallgatná, mert sokan, akik a Biblia szerint élnek, súlyos problémákkal fordulnak Istenhez, melyeket nem egyből, csettintéssel old meg. Ha az ő kéréseiket sem oldja meg egy csettintéssel, majd egy hitetlen értelmetlen kérésére fog reagálni? Mekkora botrány lenne, ha Isten nem venné ki az Őt szeretőket a próbákból, ugyanakkor egy hitetlennek bármit megtenne?!

Szólj hozzá!

Gyógyulás a leukémiából - de hogyan?

2015.02.17. 20:47 Czimby

Nagyon ritkán nézek filmeket, mégis mostanában valahogy belepillantottam egy film elejébe. Nem tudom, a filmnek mi a címe.

A filmben metrón utazó emberek beszélgetésbe elegyedtek egymással. Egyikük a könnyeivel küzdött, mire utastársa megkérdezte tőle, nincs-e baj. Erre a könnyeivel küzdő ember elmondta, mi történt: örömében sír, mert meggyógyult a leukémiából. Elmondta, hogy most már teljes életet élhet, utazhat különböző helyekre, és egzotikusnál egzotikusabb nőket vihet ágyba. Az utastárs is megörült a másik örömének, gratulált neki, hogy ez nagyszerű. Kis idő után földrengés lett, amit a metrón is erőteljesen érezni lehetett. Sőt, az állomáson, ahova a metró éppen tartott, eltört valamilyen vezeték, amiből ömlött a folyadék, és az állomásra érve a szerelvény is teljesen felborult, és a leukémiából gyógyult ember ott azonnal meghalt. Utastársa sokkos állapotban sírt, és mondta, hogy meggyógyult ez az ember, és most így van vége az életének, pedig egzotikus nőket vihetne ágyba.
Ennyit láttam a filmből.
Fogalmam sincs, ki rendezte, írta a történetet, hívő vagy nem hívő ember volt-e. Valószínűleg nem is igaz történetet dolgozott fel a film. De mindenképpen elgondolkoztató lehet: leukémiából nem könnyű meggyógyulni és elképzelhető, hogy természetfeletti módon gyógyult meg ez az ember, de az is lehet, hogy saját akaraterejével, vagy csak hitt valamiben és meggyógyult. Nem derült ki számomra. Még az is lehet, hogy részt vett egy evangelizáló összejövetelen, ahol a gyógyítás ajándéka működött, semmit sem lehet teljesen kizárni. De egy dolog biztos: nem élt hívő életet, nem élt Istennek tetsző életet, nem tartotta fontosnak saját életében Isten akaratát és azt, hogy az Ige szerint éljen. Hiszen ami fontos volt neki, az az, hogy egzotikus nőket vihet majd ágyba. Nem azzal a céllal gyógyult meg, hogy Isten akarata szerint élhessen, szolgálhassa Őt, embereken segíthessen, embereket lelkigondozzon, gyógyítson vagy egyéb módon segítsen. Élni akart, a saját élvezetét kereste. Amikor beszámolt gyógyulásáról, az volt a fontos neki, hogy jó helyekre utazhat és nőket vihet ágyba, mellékesen sem említett valami nemesebb életcélt, hogy akár saját családot alapíthat, semmit.

Akik nem tartják túl sokra a bibliai módon történő természetfeletti gyógyulásokat, gyakran hivatkoznak arra, hogy ha valamiben nagyon hisz az ember, akkor az megtörténhet, akármiben is higgyen, nem kell feltétlenül Istenben. Gyakran hivatkoznak arra, hogy nem keresztény vallásokban is előfordulnak természetfeletti gyógyulások, vagy akár okkult, természetgyógyászati, pontosan le nem írható módszerekkel is ugyanúgy történhetnek gyógyulások. Hosszasan meditálnak, relaxálnak, vagy egyéb praktikákat gyakorolnak és talán meggyógyulnak. De valójában jobb emberek lesznek-e tőle? Nem. Meggyógyulnak, és utána ugyanúgy élnek tovább, ugyanazokkal a célokkal vagy cél nélkül. Nem változnak meg, senki nem tudja őket meggyőzni hibáikról, ugyanúgy vétkeznek mások ellen, mint azelőtt.
Isten mindenekelőtt a szeretetre tanít. Nem az az elsődleges, hogy meggyógyulj, nem az, hogy házad, kocsid, feleséged legyen és sok pénzed, jól fizető állásod, hanem Ő mindenekelőtt egy életformát mutat be nekünk: semmilyen vallásban nincs hasonló, semmilyen más isten vagy próféta nem tesz hasonlót, mint amit Jézus tett, aki az életét adta oda az emberért. Őbenne akkora szeretet van, amit elképzelni nem tudunk, ennélfogva olyan módon képes átformálni, megváltoztatni az életünket, ahogy senki más. Aki Őt megismeri, az nem egzotikus nőket akar majd ágyba vinni, hanem Jézust akarja majd szolgálni. Jézus pedig nem azt fogja mondani, hogy csak magadra gondolj és éld ki magad, amennyire csak tudod, hanem célt ad az ember életének.

Vannak, akik azt mondják, mindegy, hogyan gyógyul meg az ember, vagy mindegy, miben hiszel, csak higgyél valamiben, úgyis ugyanoda vezet mindegyik út. Nem ugyanoda vezet minden út! Csak Jézus képes a szeretetével olyan utat mutatni nekünk, amilyet senki más - persze csak ha rá hallgatunk és hozzá fordulunk. Jézus meggyógyítana valakit egy halálos betegségből azért, hogy utána valami másban hagyja meghalni? Aligha. Kivéve persze, ha az illető nem hallgat Jézusra, nem követi Őt.
Mondhatják azok, akik nem hisznek Jézusban, hogy bezzeg az a beteg meggyógyult a komoly betegségéből és nem is élt hívő életét, és így is meg lehet gyógyulni. Meg lehet, de minek? Nem érdemes... Mert az a nagyon nem mindegy, hogy mi lesz a vége. Meggyógyul az ember, de utána az összes munkája, küzdelme a semmibe vész.

Szólj hozzá!

A személyed is számít!

2014.05.18. 23:50 Czimby

Talán sok hívő úgy van vele, hogy önmagát nem tartja túl sokra, túl fontosnak. Istené legyen a dicsőség, mi csak eszközök vagyunk a kezében, ezért lényegtelenek vagyunk, nem fontos a személyünk és semmink. Ezért aztán igyekszünk saját magunkat a legmesszebbmenőkig zárójelbe tenni - pedig ez nem helyes. Miért nem, és hogy is van ez az egész? Erről fogok most írni.

Nemrég hallgattam egy tanítást a szolgálatokról. (1Kor.12.) Isten ajándékba adott bizonyos embereket a gyülekezetben, akik szolgálnak, akiken keresztül megmutatkozik valami Isten szeretetéből a gyülekezet többi tagja felé. Sokan semmibe veszik ezeknek a szolgáló embereknek a személyét, magukat az embereket, és kizárólag Isten rajtuk keresztül megmutatkozó munkájára koncentrálnak. Pedig ezeknek az embereknek a személye, az egyénisége is fontos, mert Isten kegyelme, ajándéka sokszor a szolgálók személyiségén keresztül mutatkozik meg. Mi emberek viszont hajlamosak vagyunk a másik ember személyét, személyiségét inkább kritizálni, pedig sokszor hozzájárul a személyiség is ahhoz, hogy Isten kegyelme, szeretete, áldása a szolgálón keresztül elérjen valakit. Talán elvárjuk, hogy a másik ember erején felül teljesítsen és szolgáljon, és csak az áldást akarjuk rajta keresztül megkapni. Ilyenkor a szolgálót, mint embert, a személyét nem csak zárójelbe tesszük, hanem talán még kritizáljuk is.
Isten azonban nem így gondolkodik. Ő természetfeletti módon védelmezi azokat, akik az övéi, a személyüket...
 Talán szeretetlenségnek, az Ószövetség kegyetlenségének értelmezzük, hogy átok jön arra az emberre, aki kritikus szemmel nézett egy szolgálóra, de ez éppen a szeretetről szól: Isten számára nem csak a kenet, hanem a szolgáló ember személye is fontos, és nem csak a szolgáló személye, hanem minden ember személye.
Ezért nem tekinthetünk sem másokra, sem magunkra úgy, hogy a személyt, mint olyat teljesen zárójelbe tesszük. Hiszen Isten is úgy gondolkodik az emberről: kicsoda az ember, mondom hát, ha ennyire gondod van rá?

Egy másik tanítást is hallgattam mostanában, ahol a szeretetről volt szó. Az 1Kor13. lényege: Ha nincs bennem szeretet, semmi vagyok. Elgondolkoztam, mi az, hogy "semmi vagyok". Mire megy az ember, ha nem semmi, hanem valami, mire megy vele, miért jó? Hiszen értelmezhetjük úgy a dolgot, hogy így is, úgy is semmik vagyunk Istenhez képest. De ez nem így van. Istennek fontos, hogy ne semmik legyünk, hanem valamik. Vagyis nem akarja, hogy teljesen zárójelbe tegyük magunkat és értéktelennek tartsuk magunkat, a saját személyünket vagy mások személyét. Talán az ember azt mondja: "Semmi vagyok, na és? Nem is akarok valaki lenni." Aki így gondolkozik önmagáról, az sajnos másokról is így gondolkozik, és másokat is semmibe vesz. "Szeresd felebarátodat, mint önmagad" - ha valaki nem szereti önmagát, akkor felebarátját sem fogja tudni szeretni. Isten azonban azt akarja, hogy ne senkik, hanem valakik legyünk, mégpedig az által, hogy szeretet van bennünk. Ugyanis a szeretünk, akkor valakik leszünk, ha pedig szeretet nincs bennünk, akkor semmik vagyunk.

Karácsony közeledtével fontos felhívni a figyelmet a szeretetre. Nem arról szól a keresztény élet, hogy mohón lapátoljuk magunkba az áldásokat és közben fütyülünk másokra, mások személyére, mert akkor semmik vagyunk. Nem vehetjük saját magunkat sem semmibe arra hivatkozva, hogy Isten a nagy, Övé a dicsőség, mi csak semmik vagyunk, mert ha saját magunkat nem szeretjük, akkor másokat sem fogunk tudni szeretni.

A karácsony előtti hetekben arra hívta fel Isten a figyelmem, hogy az ember személye is fontos, a saját személyem is és másoké is. Az emberek személyét értékelni pedig csak a szeretet által lehet.

Szólj hozzá!

Fényévek, felfoghatatlan távolságok

2014.05.11. 13:10 Czimby

Egy barátom csillagászati kurzust is vett fel az egyetemen. Engem is érdekel ez a valóban érdekes tudományág, így erről is sokat beszélgetünk, elmondja, miket tanultak. Ő maga is nagyon tájékozott ezen a területen, már gyerekkora óta olvas ilyen témájú könyveket. Ezért az utóbbi időben én is nagyobb betekintést nyertem ebbe az egészbe.

Rengeteg a megválaszolatlan kérdés a csillagászat területén, főleg a felfoghatatlan távolságok miatt. Még nagyon régen az ember azt sem tudta, hogy a Föld gömbölyű, így hát furdalta a kíváncsiság az oldalát, hogy vajon hol van a vége, és mi van ott.  Az ember legutoljára gondolt csak arra, hogy a Föld gömbölyű, így "sajnos" elmarad a hatalmas felfedezés, hogy megtaláljuk azt, ami az esetleges lapos korong végén van. (Nagy fantáziával az ember mindenfélére gondolhat, hogy vajon mi lehet ott.) Kezdetleges eszközökkel az ember még csak elvergődik valahogy a szárazföld végére, és olyan vízhez ér, aminek nem látja a végét. Ha neki is vág a víznek, nem merészkedik túl messze, mert csak a végtelen vizet látja, ami nem akar elfogyni, és inkább visszafordul, így a rejtély megfejtetlen marad, amíg a technika nem fejlődik. Nem igazán emberi mércéhez szabott távolságok ezek. De idővel az ember megtudta, hogy a Föld gömbölyű, közlekedési eszközöket készített, amikkel már rövidnek mondható idő alatt az egész Földet meg lehet kerülni, ami régebben elképzelhetetlen volt. De aránylag kevés ember van, aki valóban Föld mértékű távolságokat is megtesz ezen a bolygón.

Ami a többi bolygót illeti, egészen közel vannak, ha a világegyetem fényévekkel is alig mérhető távolságait nézzük. Viszont még egyetlen másik bolygóra, még a legközelebbire sem jutott el az ember, pedig "igazán csekély" távolságra van tőlünk. Elenyésző, hogy tőlünk 500 fényévnyire lévő csillagnak lehet, hogy vannak bolygói. De mi ez az 500 fényév? Felfoghatatlan távolság. A fény sebessége eléggé távol áll a lassútól, hihetetlen gyorsan terjed, olyan gyorsan, hogy ember talán ki se bírna ekkora sebességet, és még azt se tudjuk biztosan, mi történne azzal a tárggyal, ami a fény sebességét eléri. Még megközelíteni sem tudjuk ezt a sebességet. De pár száz fényévnyire van tőlünk egy csillag. Ha belegondolunk, felfoghatatlan, hogy maga a fény is csak 500 év alatt érhet oda (tehát több generáció élete kéne ahhoz, hogy egyáltalán odaérjünk, persze csak ha valami felfoghatatlan módon el tudnánk érni a fény sebességét), és ez még mindig semmi a milliónyi vagy milliárdnyi fényévekben mérhető távolságokhoz képest, és arról sincs elképzelés, hol lehet a világegyetem, a tér vége, ha van egyáltalán, és mi lehet ott. Léteznek galaxisok, gömbhalmazok, fekete lyukak, és azt se tudni, mi történik a fekete lyukaknál, de hogy valami nem mindennapi, az biztos.

Az embert nyugtalanítják a rejtélyek, és ezek a sok fényévnyi távolságok olyan rejtélyek, amikre valószínű soha nem fog az emberiség választ kapni. Elgondolkoztatott, hogy Isten miért rakta bele az embert egy nem emberi mértékekkel mérhető világba, miért rejti el a világ nagy részét az ember elől, és nem lehetne-e valahogy mégis megtudni, mi van ott, ahova ember nem jut el. Ha mást nem, a Szentlélek esetleg nem tudná-e kijelenteni, pontosan mi is történik a fekete lyukaknál például, vagy mi lehet a világegyetem végén, vagy ha nincs vége, akkor mégis hogy van ez az egész, és mibe tágul, ha tágul. Az embert lenyűgözi ez az egész, ha komolyabban elkezd vele foglalkozni és nyugtalanítja az, amit nem tud megismerni, hogy milyen is lehet.

Az előző bejegyzés írása közben jutott eszembe mindez, amikor Isten felfoghatatlan, végtelen szeretetéről írtam ott. Nem emberi mértékű az a szeretet, amivel Isten szeret minket, ezt az ember nem könnyen tudja felfogni. Ezért, hogy ne kelljen szembenézni a felfoghatatlannal, kitalálunk más vallásokat, amik emberi aggyal felfoghatóbbá degradálják a teremtőt. De igazából az a szeretet, ami Istenben van, szintén a fényévekhez és a végtelenhez hasonlítható. Amin elgondolkoztam, hogy hol lehet a vége vajon és mi lehet pl. 500-1000-10.000 fényévnyire innen pontosan, az lényegében a szeretet volt, amin elgondolkoztam, Isten szeretetének a mélysége, magassága, aminek nem látni a végére. Mert ember fel nem foghatja, hogy maga a teremtő adja oda az életét az emberért és kezdeményezze vele a személyes kapcsolatot.

Összességében azt mondhatom, Isten nem kispályás, nem emberi léptékekkel gondolkozik, sem a világegyetem nagyságát, sem a szeretetet illetően. Ha belenézünk kicsit jobban a világegyetembe, vagy belenézünk Isten szeretetébe, láthatjuk, mennyire porszemnyiek vagyunk, és mennyire porszemnyi az a szeretet, amivel mi emberek saját erőnkből szeretni tudjuk egymást. Apróságon felhúzzuk magunkat, megharagszunk, elgondolkozunk, érdemes-e szeretni, és itt még csak nem is az ellenségeink iránti szeretetről van szó. De Isten számára a közvetlen ellenségeit szeretni sem gond olyan szeretettel, amivel mi sokszor egymást sem tudjuk.

Szólj hozzá!

Miért pogány vallás a katolicizmus, miért nem keresztény?

2014.05.11. 12:04 Czimby

Először is tisztázni kell egy elterjedt téveszmét: sokan azt hiszik, mindegy, milyen vallásban hisz az ember, mert mindegyik vallás ugyanahhoz az istenhez visz közelebb. Úgy gondolják egyesek, mindegy, hogy a Biblia által Atyának nevezett istenhez, Buddhához vagy Allahhoz imádkozik-e az ember, vagy valami más keleti vallásban hisz, és az afrikai törzsek hitvilága is ugyanahhoz az istenhez viszi közel az embert. Egyesek szerint összeegyeztethetők a vallások, csak mindenhol az adott népcsoport kultúrájához, gondolkodásához igazodik ugyanaz az isten.
Ez azonban nem igaz. A valódi kereszténység más. Az olyan vallás, amit ember talál ki, természetesen kiszolgálja az ember gondolkodásmódját, elképzeléseit, kultúráját, életmódját, tehát erősen emberi vonások találhatók meg ezekben a vallásokban. Azonban amit Isten talál ki, az teljesen más, az felülírja az emberi gondolkodásmódot, nem fogja kiszolgálni a népcsoport elvárásait, kultúráját sem, hanem valami olyan új dolgot ismertet meg az emberrel, ami az ember számára elsőre felfoghatatlan, elképzelhetetlen.
Talán sokféle vallásnak vannak nagy prófétái, példaképei, akik nagy, sokszor természetfeletti dolgokat vittek véghez, vagy példaértékű életet éltek, amit mi is követhetünk. A valódi Krisztus-hit azonban teljesen más. Egy olyan isteni személy iránt alakul ki meggyőződés, aki nem kisebb dolgot tett, mint az életét adta oda az emberért. Nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki az életét adja oda másokért, a barátaiért, sőt az ellenségeiért, akiknek felkínálja ezáltal, hogy szeretett barátai legyenek. Ez a szeretet létező legnagyobb foka, amihez hasonlót elképzelni nem lehet, és amihez hasonló semmilyen más vallásban nem található meg. Az emberi gondolkodás nem tudna magától kiszakadni egy olyan elképzelésből, hogy az embernek össze kell szednie magát, fel kell mutatnia valamit, hogy az Istent kiengesztelje, és hogy bizonyos cselekedeteket, rituálékat kell elvégeznie ahhoz, hogy valamiféle kapcsolata lehessen az Istennel. Ezzel szemben Isten egy olyan lépést tesz az ember felé, olyan szeretetet ajánl, ami mindezt szükségtelenné teszi. Mindössze a felfoghatatlan, önfeláldozó szeretet elfogadása által nyit meg egy kaput az ember számára a Mindenható felé. Ez a valódi keresztény hit lényege.
Három bibliai példázat jól szemlélteti Istennek az ember iránti szeretetét: A tékozló fiú példázatában a fiú azt gondolja, talán visszafogadja őt az atyja, talán még lehet egy béres abban a házban, ahonnan elment. Az Atya azonban ennél nagyobb szeretettel fogadja: nem letolja, hogy mit képzel magáról, hanem odafut elé és átöleli, levágja neki a hízott tulkot és újra fiává fogadja. A tékozló fiúnak tehát nem kell különböző erőfeszítéseket tennie, amivel kiengesztelheti az Atyát, hanem csak elismeri bűnösségét, megbánja, amit tett, és ezzel az Atya hatalmas örömét nyeri el. Másik példázat az elkóborolt bárány. Ki tudja, miért, de valahogy elmarad egy bárány a nyájtól és nem talál vissza. Ilyenkor a Pásztor (aki az Atya is egyben) otthagyja a 99 meglévő bárányt és megkeresi azt az egy elkóboroltat és visszaviszi a nyájhoz. Hasonló példázat az elgurult drachma példázata. Az özvegy asszonynak elgurul egy drachmája, és nem találja. Nem törődik bele, hanem az egész házat felkutatja, kisöpri, míg meg nem találja. Isten tehát maga tesz erőfeszítéseket azért, hogy az ember ott lehessen vele, közösségben, együtt vele. Az ember ennek érdekében nem sokat tud tenni, csak beismerni bűnösségét, megbánni bűneit és odamenni az Atyához.

Minden vallás, amely nem ezt tanítja, nem tanít Isten elképzelhetetlen szeretetéről, nem teszi lehetővé a találkozást a szerető Istennel. A bibliai példázatok alapján az ember részéről csak a bűnök megbánására van szükség, a többit maga Isten végzi el. Isten lép az ember felé, Ő tette meg a hatalmas utat a Mennyből a Földre és halt meg értünk, adta oda az életét értünk, ennél többet ember nem tud megtenni, és ehhez képest eltörpülnek az erőfeszítéseink, amikkel Istent engesztelni próbáljuk vagy esetleg közbenjárókat megkérni, hogy legyen kegyelmes hozzánk, hiszen Ő már eleve kegyelmes. Nincs szükség a kegyelmének a megnyerésére, mert a kegyelme adott. Nem tudunk annál nagyobb cselekedetet végrehajtani, mint amit Jézus tett értünk, amivel lehetővé vált az ember személyes kapcsolata Istennel. Sőt, még csak megközelíteni sem tudjuk az Ő tettét a mi tetteinkkel, még közbenjárók sem tudnak többet tenni a mi üdvösségünk, Istennel való személyes kapcsolatunk érdekében, nem tudják Istent meggyőzni arról, amiről Istent már nem kell meggyőzni.
A katolikus vallás nem teszi kötelezővé, de lehetőségként felajánlja, hogy a hívek közbenjárókhoz imádkozzanak. De igazából minden misén elhangzanak azok az imák, amikkel közbenjárókhoz fordul a pap. Máriához imádkozik, hogy elnyerjék Isten kegyelmét, nem pedig Jézushoz imádkozik, aki már megkegyelmezett, amit már csak el kéne fogadniuk a híveknek. Más ún. szentek közbenjárását is rendszeresen kérik miséken, pl. Magyarországért, annak ellenére, hogy ezt nem tartják a katolikus hitélet feltétlen szükséges részének. Azt gondolják, hogy ha szobrok, képek előtt imádkoznak, akkor valami teljesebbet nyerhetnek el Isten kegyelméből, pedig annál teljesebbet már nem lehet kapni tőle, mint amit a bibliai példázatok alapján Isten értünk tesz, a legteljesebb, legelképzelhetetlenebb, önfeláldozó szeretetet nem lehet már mivel kiegészíteni, mert csak eltörpül mellette. Bár a szobrok, képek használatát sem teszi kötelezővé a katolicizmus a hívek számára, mégis lényegében minden templomban ott vannak ezek a műalkotások. Amikor a tékozló fiú visszatért az Atyához, nem küldött maga előtt senkit, sem egy szentet, sem Máriát, hogy kicsit járjon közben érte, hogy ha odaér az atyai házhoz, az Atya nagyobb kegyelemmel fogadja. Erre nem is lett volna szükség, mert Isten elképzelhetetlen szeretettel szerette Őt is, amihez sem egy szent, sem Mária, sem senki nem tudott volna már semmit hozzáadni.

Amíg az ember el nem fogadja Isten felfoghatatlan önfeláldozó szeretetét, addig úgy gondolja, Istent valahogy ki kell engesztelni, hogy szóba álljon az emberrel. Azonban akinek elmondják az örömhírt, hogy Jézus az életét adta oda érte, ekkora nagy szeretettel szereti, és ezt elfogadja, megbánva a bűneit, annak személyes kapcsolata lesz Istennel. Az egyház feladata az lenne, hogy ezt elmondja az embereknek, a híveknek, hogy ebben higgyenek, nem pedig lehetőséget adni közbenjárók segítségül hívására. A közbenjárók léte egy eleve kevésbé szerető Istent feltételez, nem pedig olyan Istent, aki az életét adta oda azért, hogy az ember számára megnyíljon vele a lehetőség a személyes kapcsolatra. Lehetséges, hogy nem mindenki tudja elhinni, befogadni elsőre, hogy Isten mennyire szeret, de erre nem az a megoldás, hogy az ember elképzeléseihez igazodva lehetővé tegyük a szentek, közbenjárók segítségül hívását. Isten nem fog a mi kis emberi elképzeléseinkhez igazodni, ez egy alapszabály a keresztény hitéletben. Nem fogja meggondolni magát, hogy te ember, nem tudod elfogadni, hogy az életem adtam oda érted, ezért változtassunk csak, nem szeretlek annyira, hogy az életem adjam oda érted, majd kiengesztelsz engem egy közbenjáróval, mert ez a te kis elképzeléseidhez közelebb áll. Nekünk kell megemésztenünk, hogy igen, Jézus, aki egy az Atyával, az életét adta oda értünk.

Az igazi kereszténység tehát "radikális". Nem fogja Isten megváltoztatni az elképzeléseit a mi gondolkodásunknak megfelelően vagy a kultúránknak megfelelően. De ez a mi érdekünkben történik. Isten nem mond le arról a felfoghatatlan szeretetről, amivel szeret minket, így fog szeretni minket akkor is, ha mi könnyebben el tudnánk képzelni egy kiengesztelhető istent. Nekünk kell feladnunk a berögzült elképzeléseinket és a felfoghatatlan szeretettel szerető Isten felé fordulnunk.

9 komment

Kincskereső 2.

2013.03.24. 12:50 Czimby

Az előző bejegyzésben írtam a tűzben megpróbált aranyról és a szántóföldben elrejtett kincsről:

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. (Jel.3.17-18.)

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres, Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. (Mt.13.44-46.)

A tűzben megpróbált arany és a szántóföldben elrejtett kincs, mint írtam, egy és ugyanaz, és a mennyeknek országát jelképezi.

Az embernek, aki azt gondolja magáról, semmire nincs szüksége, és gazdagnak gondolja magát, azt tanácsolja az Ige, hogy vegyen tűzben megpróbált aranyat, lássa be így, hogy valójában sok mindenre szüksége van és nem is gazdag. A szántóföldben elrejtett kincs megnyeréséhez is lemond az ember a saját vélt gazdagságáról, nem tartja túl fontosnak a saját vagyonát, és a szántóföldben elrejtett kincset értékesebbnek gondolja.

Ezekből következik, hogy úgy kaphatjuk meg ezt a kincset, ha beismerjük, nincs meg mindenünk és nem igaz, hogy nincs szükségünk semmire, nem igaz, hogy gazdagok vagyunk. Tehát az embernek el kell ismernie, hogy szegény. Ha azt látjuk magunkon, hogy szegények vagyunk, szükségeink vannak, nincs meg mindenünk, akkor kaphatjuk meg ezt a kincset, ami a Bibliában a mennyek országának a jelképe. Ugyanezt támasztja alá a következő ige is:

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. (Mt. 5.3.)

A "lelki szegény" tehát azt jelenti, beismerjük, hogy nincs meg mindenünk, szükségeink vannak, nyomorultak vagyunk. Ez az Ige lényegében teljesen ugyanazt fejezi ki, mint az előtte említett két ige: szegénynek tartjuk magunkat, ill. beismerjük, hogy szegények vagyunk, ezáltal a mennyek országa miénk lesz. Itt most nem kincshez hasonlítja az Ige a mennyek országát, hanem nevén nevezi, míg az előbbi igék egyike hasonlattal mutatja be, hogy a mennyeknek országa egy kincshez hasonló.

A "lelki szegény" kifejezés nem teljesen jó fordítás, mert nem adja vissza az eredeti görög szöveg értelmét. Eredetileg a Szellem, (Szent)Lélek koldusainak lehetne fordítani. A koldus tulajdonsága, hogy nem csak, hogy semmije nincs, teljesen nincstelen, de emellett kér is. Ebben az esetben azt jelenti, Isten előtt elismerjük saját szegénységünket, nincstelenségünket, nyomorúságunkat, és ezért a Szentlélektől kérünk, mint a koldusok, hogy adjon nekünk.

Bibliai értelemben Istentől kérni tehát úgy lehet, ha elismerjük saját nyomorúságunkat, szegénységünket, és kérjük, hogy ezt pótolja ki az Ő gazdagságával. Mint a szántóföldben elrejtett kincset megtaláló szántóvető, nekünk is el kell adnunk mindenünket, amikről azt hisszük, gazdaggá tesznek minket, és így kell kérni az Atyát. Nem szabad tehát túl nagy jelentőséget tulajdonítani semmilyen földi dolognak és ahhoz túlságosan ragaszkodni, mert azt hihetjük ezekről, hogy gazdaggá tesznek minket, és így azt hihetjük, gazdagok vagyunk és nincs szükségünk semmire, és így a nagy kincset sem tudjuk megkapni, és az ezzel járó áldásokat, örök életet, ill. százszorosát azoknak, amikről lemondtunk, ahogy azt egy másik igében olvashatjuk, hogy kap mindenki 100 annyit, aki elhagyja ezeket a földi dolgokat. Erről az előző bejegyzésben írtam. Tehát, mint a koldusoknak, úgy kell kérnünk a Szentlélektől, nem pedig úgy, mint a gazdagok, akiknek mindenük megvan. Hiszen ki adna annak a koldusnak pénzt, aki a legdrágább ruhában a sokmilliós autójából kinyúlva kéreget? Kinevetnénk, és azt mondanánk rá, csak viccel. Ezért nekünk is ki kell szállnunk a "sokmilliós autókból", le kell vetnünk a nagyon értékes ruhát, és helyette fehér ruhát kell felvennünk, "szegénnyé" kell tennünk magunkat, és így kérni a Szentlélektől. Azért is kell kérnünk a Szentlélektől, mert ez van megírva:

Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik. (Lk. 11.13.)

Ha a Szellem koldusai vagyunk, és a Szent Szellemet/Szellemtől kérünk, megkapjuk!

Aki kér, mind kap! De nem mindegy, hogyan kérünk: Úgy, hogy közben azt gondoljuk magunkról, mindenünk megvan és gazdagok vagyunk, mert a földi javainkról azt gondoljuk, kielégítenek minket. Vagy pedig úgy, hogy belátjuk, nyomorultak, szegények vagyunk - ilyenkor kaphatjuk meg a nagy kincset, az örök életet és még százszorosát azoknak a dolgoknak, amikről régebben azt hittük, hogy gazdaggá tesznek minket.

Összességében: akkor kapjuk meg, amit kérünk, ha úgy kérünk, mint a koldusok, és nem úgy, mint a gazdagok. A nagy kincs, ami az örök élet mellett a szükségeink betöltését is jelenti, akkor férhető hozzá, ha nem ragaszkodunk ahhoz, amink van, bármi is legyen az, hanem ezeknek nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, és az Isten országát tesszük az első helyre és azt tartjuk a legfontosabbnak.

Szólj hozzá!

Tűzben megpróbált arany, azaz szántóföldben elrejtett kincs vagy igazgyöngy

2013.03.18. 00:44 Czimby

Kincskereső
avagy:
Tűzben megpróbált arany,
azaz szántóföldben elrejtett kincs vagy igazgyöngy

Ma istentiszteleten elhangzott a következő Ige:

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. (Jel.3.17-18.)

Ahogy ezt az Igét olvastuk, eszembe jutott egy másik Ige:

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres, Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. (Mt.13.44-46.)

Az első igében olyan emberről van szó, aki gazdagnak gondolja magát, akinek nincs szüksége semmire, mert úgy gondolja, mindene megvan. Ez az ember nem tudja magáról, hogy nincs meg mindene, sőt nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen is. Ennek az embernek tanácsolja az Ige, hogy vegyen tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdag legyen.
A másik Igében is egyfajta kincsről van szó, amit most nem tűzben megpróbált aranynak nevez az Ige, hanem (szántóföldben elrejtett) kincsnek, ill. drágagyöngynek. Az utóbbi Ige többi része is hasonló az előző Igéhez: Végül is olyan emberről van szó, aki megveszi ezt a kincset, és ezáltal gazdag lesz. Miből veszi ezt meg az ember? A Jelenések könyvében arról van szó, hogy az ember gazdagnak hiszi magát, pedig nem az, és végső soron a saját vélt gazdagságát kell feladnia ahhoz, hogy a tűzben megpróbált aranyat megvehesse. Rendelkezik tehát az ember bizonyos dolgokkal, amik miatt azt gondolja, hogy gazdag és mindene megvan - ezeket a dolgokat kell feladnia, beismernie, hogy ezektől a dolgoktól egyáltalán nem gazdag, sőt attól még nincstelen, és így megnyerheti a tűzben megpróbált aranyat. A Máté evangéliumában lévő Igében az ember megtalálja a szántóföldben elrejtett kincset ill. a drágagyöngyöt, és ezután önként adja el mindenét és veszi meg ezt a kincset. Mindkét idézett igerésznél megfigyelhető, hogy van valamilyen hatalmas értékű kincs, ami az emberé lesz, és az ember cserébe odaadja a saját vélt gazdagságát ill. eladja mindenét.
A Jelenések könyvében arról van szó, hogy a laodiczeabeli gyülekezetbeli hívő ellangyosodott, nem akarja mindenét odaadni az Úrnak, és úgy gondolja, mindene megvan, nem kell neki más, több, ezért külön fel kell hívni a figyelmét arra, hogy újra érdemes lenne megtennie azt, amit még akkor megtett önként, amikor a szántóföldben a kincset megtalálta. Fel kell rá hívni a figyelmét, hogy vegye meg azt a kincset és adja oda érte cserébe a gazdagságát, míg a Máté evangéliumában nem kell erre felhívni a figyelmét, mert saját maga, mikor megtalálja ezt a kincset, önként ad fel érte mindent.

A lényeg, hogy van egy saját vélt gazdagságunk, azt hisszük, van valamink, de amikor valami különös, értékes kincs (Isten országa) közelébe kerülünk, akkor megváltozik a vélekedésünk a saját gazdagságunkról, arról, amink van. A tűzben megpróbált aranynak, a szántóföldben elrejtett kincsnek, az igazgyöngynek valószínűleg olyan ragyogása lehet, ami mellett eltörpül saját vagyonunk, meglátjuk, megérezzük, hogy a saját gazdagságunkra nincs is szükségünk, csak a drágagyöngyre.
Mit is jelent, hogy "saját vagyonunk", "saját gazdagságunk"? Bármi, amink van, ami miatt azt mondjuk "semmire nincs szükségem". Tehát ami miatt úgy gondoljuk, kényelmesen éldegélhetjük saját életünket és nincs szükség arra, hogy életünkön valamit változtassunk, valamit másképp csináljunk, valamiről lemondjunk, hogy helyette valami más lehessen.

A gazdagság és Isten országának kapcsolatáról máshol is ír az Ige:

És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat. Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala. (Mt.10.17-22.)

Jézus mondja: "mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." (Mt.10.23.,25.)
"Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet." (Mt.10.29-30.)

Arról van tehát szó, hogy vélt gazdagságot, a gazdagságban bízást, a (vélt) gazdagsághoz ragaszkodást fel lehet cserélni arra, hogy Isten országába belépjünk, azaz hogy valami más, nagy kincs a miénk lehessen. Az Ige magáért beszél, különösebb kommentár nem szükséges. Látható, hogy akadály, ha saját vagyonát (jószágait), értékeit, házát, családtagjait, munkáját (szántóföldjét) az ember túl fontosnak tartja, túlságosan ragaszkodik hozzájuk és mindenáron birtokolni akarja őket. Látható az Igékből, hogy az akadály valójában nem a gazdagság, hanem az, ha az ember ehhez túlságosan ragaszkodik és a szó legszorosabb értelmében a világ minden kincséért sem lenne hajlandó kiengedni ezeket a földi értékeket a kezei közül. Kibontakozik továbbá ezekben az Igékben tisztábban az, hogy mit jelent az a bizonyos kincs, amit a másik Igében szántóföldnek ill. igazgyöngynek ill. tűzben megpróbált aranynak neveznek. A gazdag ifjú történetéből kiderül, hogy ebben a kincsben benne van az örök élet és az is, hogy az ember százszorosát kapja vissza azoknak a dolgoknak, mint amikről hajlandó lemondani. Tehát, ez a kincs tartalmazza az örök életet és a százszorosát azoknak a dolgoknak, amiket az ember esetleg nehezen tud kiengedni a kezei közül. A Jelenések könyvéből idézett Ige azt is sejteti, hogy ez a kincs, a tűzben megpróbált arany tartalmazza a nyomorúságból, nyavalyából, szegénységből, vakságból, mezítelenségből való kiutat. Tehát, mindent egybe vetve, Isten országa egy olyan kincs, ami számunkra nem csak az örök életet jelenti, hanem a szükségeink betöltését is (betegségből gyógyulást, munkanélküliségből rengeteg munkát (szántóföldet), ezáltal szegénységből gazdagságot; családot, helyet, ahol lakni lehet (házat)), mindent, ami a boldog földi élethez kell, üldözésekkel együtt.
És, mint írtam, ezeket, a kiegyensúlyozott élethez szükséges dolgokat akkor kaphatjuk meg, ha nem akarjuk ezeket mindenáron birtokolni, ha nem tulajdonítunk ezeknek nagyobb jelentőséget, mint a tűzben megpróbált aranynak, a szántóföldben elrejtett kincsnek, az igazgyöngynek.

Az Ige máshol is felhívja a figyelmet arra, hogy a földi kincseinknek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem maradandóak, elviheti azokat a tolvaj, értéküket veszthetik vagy akármi is történhet velük, míg a szántóföldben elrejtett kincset, Isten országát nem tudják ellopni, nem veszítheti el az értékét, nem történhet vele semmilyen körülmények között semmi, mert független a földi körülményektől:

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. (Mt.6.19-20.)

Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. (Lk.12.33.)

Jakab levelében bővebben olvasható, milyen is az a gazdag, aki rossz úton jár, miket cselekszik, amiket nem kellene cselekednie, és ami miatt nem tud bemenni Isten országába, ezáltal sem az örök életet, sem a földi szükségei betöltését nem várhatja Istentől:

Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek. (Jak.5.1-6.)

Ez utóbbi igerészben és a Jelenések könyvéből idézett részben is szó van ruháról. Földi szükségeink közé tartozik, hogy legyen megfelelő ruhánk, de emellett természetesen az étel és ital is elengedhetetlen. A hegyi beszédben is beszél Jézus arról, hogy a ruha, étel és ital felől nem kell aggódni, nem kell ezekhez mindenáron, nagy aggódással ragaszkodni, hanem Isten országát, az igazi kincset kell keresni elsősorban, hogy az említett szükségeink is be legyenek töltve:

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. (Mt.6.25-33.)

Ez az igerész arra is rámutat, hogy aggódás formájában is megnyilvánulhat, ha valami túl fontos a számunkra és nem tudunk lemondani róla az igazgyöngyért cserébe. Az Ige itt is magáért beszél: tudja az Atya, hogy mire van szükségünk, és az örök élettel együtt megadja nekünk ezeket is. Ha Istennek országát és az ő igazságát keressük a szükségeink miatti aggódás és a hozzájuk való beteges ragaszkodás helyett, akkor ezeket a szükségeinket is mind betölti az Úr. Ha ez utóbbi igerészt egybevetjük a Jelenések könyvéből idézett igerésszel, azt láthatjuk, hogy mindkettő egyfajta "rábeszélés" a langyos keresztény számára: Keresd Isten országát, más szavakkal: vegyél tűzben megpróbált aranyat. A két igerész összehasonlításából az is kiderül, hogy aki azt gondolja magáról, hogy gazdag és nincs szüksége semmire, az ugyanolyan, mint ha valaki aggódik valami olyan miatt, amire szüksége van, és mindkettőre az a megoldás, ha a tűzben megpróbált aranyhoz, Isten országához térünk vissza, és így feladjuk saját elképzeléseinket, gondolatainkat arról, hogy mennyire gazdagok vagyunk, vagy hogy félünk, aggódunk attól, hogy nem kapunk meg valamit, amire szükségünk van. Mindkét esetre a megoldás az élő Istenhez fordulás, aki olyan természetfeletti erővel és szeretettel vesz körül minket, hogy így önként lemondunk vélt gazdagságunkról ill. aggódásukról, belátjuk, hogy felesleges betegesen ragaszkodnunk az általunk fontosnak vélt (és akár valóban is fontos) földi dolgokhoz és felesleges aggódnunk is. Isten országa, jelenléte kiveszi belőlünk a felesleges aggódást és a kényszeres ragaszkodást dolgainkhoz, amik csak megterhelik életünket és nem engednek szabadnak lenni, pedig Isten országa szabaddá tesz, és ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság.

Végül arra is választ kaphatunk, Isten miért fogadta el Ábel áldozatát, Káin ajándékára pedig miért nem tekintett:

És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. (1Móz.4.2-5.)

Ábel áldozatot mutatott be. Az áldozat azt jelenti, hogy valami olyat adott oda, ami a gazdagságának a részét képezte. Ábel nem olyan volt, mint a Máté evangéliumában a gazdag ifjú, aki megszomorodott, mert nagy vagyona volt, és nem volt hajlandó a szegények között szétosztani. Ábel nem ragaszkodott a vagyonához. Juhpásztor volt, és a juhainak első fajzásából áldozott az Úrnak. Tehát ő hasonló volt a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt talált, és ezt az igazgyöngyöt fontosabbnak tartotta, mint a saját juhait, így a saját juhaiból áldozott Istennek. Káin viszont nem áldozatot, hanem ajándékot adott az Úrnak, tehát a saját gazdagságából nem volt hajlandó áldozni az Úrnak, túlságosan ragaszkodott saját gazdagságához. Káin földműves volt, és valószínűleg nem találta meg a szántóföldjében elrejtett kincset, különben önként odaadta volna mindenét akár az Úrnak, hajlandó lett volna bármiről lemondani. Vagy, ha meg is találta ezt a kincset, fontosabbnak tartotta saját gazdagságát, így nem tudta a kincset megvenni, nem tudott belépni Isten országába.

Szólj hozzá!

Akit az Úr szeret, annak álmában ad eleget, ill. messze vannak a mi gondolataink az Ő gondolataitól

2012.12.30. 16:05 Czimby

Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget. (Zsoltárok 127.2.)

Sokáig nem értettem, mit jelent ez az Ige. De tegnap, mikor lefeküdtem és kezdtem elaludni, megértettem.

Nos, Istennek sokkal jobbak, másabbak az elképzelései, gondolatai, mint a mi emberi elképzeléseink, gondolataink. A mi emberi elképzeléseink, gondolataink nagyon belénk vannak ivódva, nem igazán tudjuk emberi fejjel elképzelni, hogy másként is lehetnek a világ dolgai és a mi dolgaink, mint ahogy mi azt emberi gondolataink és felfogóképességünk alapján látjuk. Így aztán elkezdünk a magunk feje alapján okoskodni, hogy minek hogyan kéne lennie, mi hogyan lenne jó, aminek persze általában csak töredékrészét, ha meg tudjuk valósítani. Isten azonban alig várja már, hogy megossza velünk az Ő csodálatos elképzeléseit, gondolatait, hogy azokat valósítsuk meg, amit mi nehezen tudunk megérteni, befogadni, egyáltalán eljutni addig, hogy Neki is vannak gondolatai, és azok teljesen mások, mint a mieink. Alázatnak nevezik azt az állapotot, amikor az ember képes a saját, hőn szeretett elképzeléseit, gondolatait háttérbe szorítani, és nagy érdeklődéssel lesi, hogy Isten mi mást mond neki. Messze vannak az én gondolataim a te gondolataidtól, mint az ég a Földtől, így szól az Úr:

Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! (Ézsaiás 55.8-9.)

Okoskodásaink, saját gondolataink, elképzeléseink, mint valami hegyek magasodnak, megpróbálják az eget is elérni, de sajnos a közelébe sem érnek. Isten az, aki eljön onnan fentről a Földre és elhozza az Ő gondolatait, az Igéjét számunkra és érthetővé is teszi. Ehhez nekünk le kell rombolnunk minden hegyet, magaslatot, ami az Ő megismerése ellen emeltetett, és foglyul kell ejtenünk minden istentelen gondolatot.

Nem mindig érhető el könnyen az az állapot, amikor az ember képes lenyugodni, elcsendesedni Isten előtt, és félretolni a saját kis gondolatait, elképzeléseit. Nem tudom, ki hogy van vele, de a bibliaolvasás sem egy könnyű dolog, könnyen elkalandozhatnak közben a gondolataink, félreértelmezhetjük az Igét, mert ott tornyosulnak bennünk mindenféle gondolatok, hogy mit hogyan kéne csinálni, mi hogyan lenne jó. Ezért van, hogy jobb egy igerészt többször is elolvasni, hogy beépüljön a gondolatainkba és elkezdjük megérteni a mondanivalóját. Mindenesetre ha rendszeresen foglalkozunk az Igével, idővel elkezd ez az igei gondolkodásmód belénk épülni.

A ritka alkalmak egyike, amikor elcsendesedik az ember, lecsendesíti gondolatait, az az alvás, ill. az elalvás előtti állapot. Ilyenkor nyugalmi állapotba kerülünk, és nem gondolkozunk azon, hogy mit hogyan kéne csinálni, mi hogyan lenne jó, és ez is egyfajta lehetőséget ad Istennek, hogy ilyenkor látogassa meg az embert a saját gondolataival, ha már az ember lusta, vagy képtelen valamiért venni a fáradságot, hogy lecsendesedjen az Úr előtt, vagy ez valamiért nem elég, nem megy. Időnként bekapcsolva hagyom az audio Bibliát, szól a háttérben, egy hang felolvas a Bibliából részeket. Volt, hogy bekapcsolva hagytam akkor is, amikor lefeküdtem, és ekkor értettem meg, mit jelent, hogy akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget. Volt, hogy éjjel felébredtem egy pillanatra, és ilyenkor nem volt időm, alkalmam mindenféle ostobaságon gondolkozni, és ilyenkor hallva az Igét egészen máshogy hatott. Volt, hogy kezdtem elaludni, és ilyenkor már nem volt lehetőségem mindenféle dolgon gondolkozni, okoskodni magamban, és ilyenkor hallgatva az Igét, máshogyan hat. Ilyenkor az ember számára különös szerepet kapnak a külső ingerek, és ezeken gondolkozik. Azt vettem észre, hogy ahogy félálomban hallom az Igét, azon gondolkozom, amit az Igében hallok, és nem a saját gondolataim dübörögnek bennem.
Már régen felfigyeltem erre a jelenségre, hogy félálomban (akár elalváskor, akár ébredés előtt) az ingerek a külvilágból egészen érdekesen hatnak. Most végre valami gyakorlati hasznát is tudom venni ennek.

Persze a legjobb mindig betöltekezni Szentlélekkel (hiszen az Igében is az van, hogy ne édes bortól részegedjünk meg, hanem teljesedjünk be Szentszellemmel), ilyenkor jobb esetben félrerakja az ember a saját kis gondjait, gondolatait, elképzeléseit, tennivalóit, és nem ezeken agyal, hanem képes az Igére figyelni, és az Ige így szólni is tud hozzá, mert az Ige az égből leszáll, mint eső és hó a Földre, megöntözi a Földet, termővé és gyümölcsözővé teszi azt. De ehhez puha Föld kell, ehhez alázat kell, ami azt jelenti, hogy félretoljuk a saját kicsinyes problémáinkat, elképzeléseinket, hőn szeretett gondolatainkat. Az Ige csak akkor lehet sikeres az életünkben, ha jó földbe esik, ha nem fojtják meg a tövisek, a világ dolgai és az ezek miatti aggódás a magból felnövekvő fát, amin majd az égi madarak is fészket rakhatnak. A mustármagnyi hit már hegyeket mozgat. Ha csak egy mustármagnyi Igének is engedjük, hogy belénk hulljon, és nem fojtjuk el az Igéből felnövekvő fát a saját aggódásainkkal, elképzeléseinkkel, gondolatainkkal, akkor az a fa nagyra tud nőni és jó gyümölcsöket tud hozni, a Szentszellem gyümölcseit. Így már az Igéből, a kijelentésből felnövekedett fa gyümölcsei (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) fognak meglátszani életünkön, és nem a mi eredeti, saját gyümölcseink, ami sokszor csak aggódás és a saját gondolataink gyümölcsei, amiből nem mindig sül ki értelmes. Így az alázat megtanulásával megvalósíthatjuk, hogy "élek többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus". Mert ugye az ember eredendően nem képes a jóra, csak a maga hasznát keresi, és ha ezt az óemberi természetünket megfeszítjük, azaz félretesszük aggódásainkat, saját elképzeléseinket, gondolatainkat, és engedjük, hogy Isten az Ige és a Szentlélek által az újemberi természetünket táplálja, akkor járunk a hit útján. Az ember nem a cselekedetek által igazul meg, hanem hit által. Nem tudjuk saját elképzeléseink alapján jó cselekedetekkel elérni, hogy Isten előtt kedvesek legyünk, csak úgy, ha a bűnös, óemberi természetünket megfeszítjük alázattal, és alig várjuk, hogy Isten megérintsen, szóljon hozzánk, belénk vesse a magot, amiről magunk sem tudjuk, hogyan, de kikel és nagy fává lesz, és megtermi a Szentlélek gyümölcseit. Mindez természetfeletti, felfoghatatlan dolog, egy csoda, amire emberileg nem lennénk képesek, mert elképzelni sem tudnánk magunktól azokat a gondolatokat, amik Isten gondolatai, amiket Ő közöl velünk, ha képesek vagyunk félretenni a mi kis aggódásainkat, okoskodásainkat, gondolatainkat, és megnyitni szívünket Isten felé. (Persze a körülmények, külső hatások sokszor teljesen ez ellen dolgoznak, de nekünk nem a láthatókra kell néznünk, hanem a láthatatlanokra.)

Alázat kell tehát, saját elképzeléseink felett úrrá kell lennünk és várni Isten elképzeléseit, és nem csak várni, hanem megismerni, tenni érte, olvasni az Igét, betöltekezni Szentlélekkel. Erre van szükség, és nincs szükség szobrokra, képekre, külsőségekre, cselekedetekre, csak alázatra, hitre, mert az igaz ember hit által él. Nem olyan hit ez, ami elhiszi, ami szépen hangzik, de nem biztos benne igazán (ahogy pl. a magyar nyelvben használjuk a "hinni", "elhinni" szót), hanem a hit egy meggyőződés a nem látható dolgokról. A hit azzal kezdődik, amikor először sikerül Istennek megismertetnie velünk valamit a gondolataiból, amikor megtérünk hozzá és elfogadjuk azt, amit mi magunktól el se mertünk volna képzelni, hogy az igazi szeretet az életét adja oda értünk. Sokszor ezt is már nehéz elfogadni, mert az ember nem érzi erre méltónak magát, esetleg egyéb ideológiák, materializmus, szobrok és képek imádata, egyéb vallási elképzelések kötözték meg, amik hasonló magaslatok, mint a mi kicsinyes elképzeléseink, és csak akadályt képeznek abban, hogy Isten belénk vesse az Igéjét a jó földbe, és az felnövekedvén megteremje a Szentlélek gyümölcseit. Az ember olykor tenni akar mindenekelőtt, hogy méltó legyen az Ige befogadására, pedig nem cselekedet, hanem hit által leszünk kedvesek Isten előtt. Isten Igéje és az Ő Szentlelke nem cselekedetek, hanem hit által vesz lakozást bennünk, így leszünk a Szentlélek temploma, Ő tisztít meg minket az Ige által és termi meg bennünk a Szentlélek gyümölcseit, erre mi magunktól nem lennénk képesek.

Nekünk ehhez csak egy valamit kell szem előtt tartanunk: az alázatot, hogy ne a mi saját elképzeléseinket, gondolatainkat, akaratunkat tartsuk szem előtt, ne ezeket akarjuk minden áron megvalósítani, hanem Isten akarata legyen meg, "legyen meg a Te akaratod", hogy sokan imádkozzák, de valójában nem tudják, mit jelent ez, mert nem tudják, nem is akarják saját akaratukat, gondolataikat és elképzeléseiket félre tenni. Elsősorban Isten neve legyen szent, Övé legyen az első hely, ne pedig a saját akaratunké, gondolatainké, mert azok nem szent dolgok, "Szenteltessék meg a te neved". "Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a Földön is". Isten van olyan jó, hogy elhozza az országát, akaratát a Földre, Jézusban megteszi ezt a távolságot, mert a menny nyitva áll, a kárpit meghasadt, és ide a Földre, belénk veti a mustármagnyi hitet - ha engedjük neki! Ha nem azt akarjuk, hogy a mi saját akaratunk legyen meg, a mi saját "országunk", elképzeléseink jöjjenek el, hanem bejárást biztosítunk számára alázat által.

Szólj hozzá!

Adjuk át mindenünket Istennek!

2012.05.15. 14:36 Czimby

Abban a közösségben, ahol megtértem, nagy hangsúlyt kapott a megtérésben az is, hogy "át kell adni mindenünket Istennek". Talán nem ez a megtérésben a legfontosabb, hanem hogy ismerjük be, hogy bűnösök vagyunk és fogadjuk el a bűnbocsánatot. És, ebből következik, hogy ha elfogadjuk, hogy Jézus az egész életét odaszentelte, odaadta nekünk, akkor mi is adjuk oda, szenteljük oda neki a miénket.

(Egyébként szélsőséges, nem a Biblián alapuló irányzat valami rendkívüli dolognak tartja, ha valaki az életét Istennek szenteli, az ilyen "szuperszent" emberek többnyire külön intézményekben élnek, ahol "csak Istent szolgálják", és olykor különös tiszteletben részesítik az ilyen, többnyire már nem élő embereket és példaképnek tekintik őket, ahelyett, hogy megtérnének és a Szentlélek vezetését kérnék saját életükre az irányzat követői.)

Tehát, az első "adjam át mindenemet Istennek" kihívással megtérésem előtt találkoztam. Ekkor három nehézséggel kellett megküzdenem: 1. Ki Isten? Nem ismertem Istent személyesen, csak tudtam, hogy nagyon szeret, és erre a még nem teljesen bizonyos ismeretemre alapozva kellett átadnom mindenemet Annak, akit még alig ismertem. A Biblia és testvérek segítségével tudtam megerősödni abban, hogy nem kell félnem Istentől, mert szeret, nyugodtan átadhatok neki mindent. 2. Mi az a "minden"? 3. Mi az az "átadni"?
A 2. és 3. kérdésre egyben, röviden válaszolva: Ne legyen olyan dolog az életemben, amihez annyira ragaszkodom, hogy ne tudnék róla lemondani. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell róla mondani és ki kell dobnom az életemből (a fent meg nem nevezett irányzat ellenben azt teszi, hogy amik egy ember számára nagyon fontosak, azt alapból kizárják az életükből, akik "odaszentelik" az életüket Istennek), de engedni kell, hogy ha Isten éppen azt akarná elvenni tőlem, akkor megtehesse, Isten ugyanis semmit nem tud elvenni, amihez ragaszkodunk, mert nem erőszakos, hanem szabad akaratot adott! Klasszikus példánál maradva, lehet ez a dolog az életünkben egy személy, akibe szerelmesek vagyunk, vagy egyáltalán az, hogy szeretnénk, ha lenne párunk, házastársunk. De lehet ez a dolog akár egy hobbi, szokás, kedvtelés, érzelmek, gondolatok, célok, bármi. (Tömör összefoglalása ezeknek a dolgoknak a Tízparancsolatban, ahol kifejti, mit jelent, hogy "Ne legyen más istened rajtam kívül", hogy azok a más istenek, bálványok hol is lehetnek.) Természetes, hogy vannak vágyaink, szükségleteink, de azok betöltéséért nem kell körömszakadtáig küzdenünk, azaz nem kell vágyainknak, szükségeinknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen ez bizonyos önzőség is, és nem a magunk tulajdona vagyunk, mert Jézus megváltott minket, drága vérén megvásárolt minket, és már az Övéi vagyunk.
Ha nem hívő ember olvassa ezt, biztos nagyon keménynek, emberellenesnek, nem normálisnak találja ezt, és valóban az is lenne, de mivel Isten valóban létezik és természetfeletti dolgok történnek ott, ahol átadnak neki mindent, ez nem olyan dolog, aminek látszik elsőre, hanem nagyon jó dolog. (Hiszen mindent Tőle kaptunk, amink van, használatra kaptuk tőle, és ne arra használjuk már, amire mi akarjuk, hanem amire Ő akarja! Pl. egy munkahelyen egy ilyen gondolkodásért egyből kirúgnák az embert! Mit szólna az igazgató, ha pl. egy tanár az osztályteremből a tévét hazavinné és otthon kikapcsolódásból nézné, a teremben pedig nem lehetne a tévét így tanításhoz használni??? Az igazgatót esetleg átverhetjük, de Istent nem, és ne csodálkozzunk, ha hasonló esetben nem jól mennek a dolgaink!) És itt most nem arról beszélek, hogy egy gyülekezet vezetőjének adjuk oda mindenünket, vagy hogy minden józan ész nélkül támogassuk azt a gyülekezetet, ahol ezt mondták nekünk, nem erről beszélek, hanem arról, hogy személyesen Istennek adjuk oda mindenünket, pontosabban ne legyen olyan dolog az életünkben, amihez nagyon ragaszkodunk, amiről semmiképpen ne tudnánk lemondani.

Amit eddig írtam, az amolyan bevezetőnek tekinthető, egy "alapfelállás", hogy ne legyen az életünkben olyan dolog, amihez túlzottan ragaszkodunk. Arról még nem írtam, hogy Isten hogyan jön itt a képbe. És ez az "alapfelállás" könnyen háttérbe szorulhat egy hívő életében is. Ma vagy tegnap döbbentem rá, hogy kb. egy éve mekkora dolognak tartottam, hogy egy-két dologról "lemondtam" (itt írtam erről), pedig ideális esetben eleve nem kellett volna abba a helyzetbe se belekerülni, hogy le kelljen róluk mondani, alapból nem kellett volna túl nagy jelentőséget tulajdonítanom azoknak a dolgoknak.
Most jön az, hogy hogyan jön Isten a képbe. Mint írtam, szabad akaratot adott, tehát ha valamihez nagyon ragaszkodunk, azt nem fogja "kicsavarni a kezünkből". Viszont, ha valamihez nem ragaszkodunk túlzottan, akkor azt lehet, hogy elveszi az életünkből és valami mást ad helyette. Ha Bibliát olvasunk, igehirdetést hallgatunk vagy ha akár csak imádkozunk, Isten szólhat hozzánk, munkálkodhat bennünk, és átformálhat bennünk olyan dolgokat, amikhez nem ragaszkodunk túlzottan, vagy akár a Szentlélek személyes vezetés keretében is mutathat dolgokat, hogy mit lenne jó tennünk, mit kéne másképp gondolnunk, stb., de még az is lehet, hogy élethelyzetek megváltoznak, mert ugye Isten mindenható, és módjában áll élethelyzeteket is megváltoztatni, de nem mi mondjuk meg neki, hogy mit hogyan változtasson meg, mi csak annyit tehetünk, hogy semmihez nem ragaszkodunk túlzottan. Vannak persze berögzött dolgaink, amikhez észre se vesszük, és ragaszkodunk, mert pl. olyan nevelést kaptunk, olyan közegbe születtünk bele, stb., de mi nem ragaszkodhatunk a hagyományokhoz sem, és az ősöktől örökölt hiábavaló életünkből is megváltást kaptunk (Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből 1Pét.1.18.), amit külön el kell fogadni. Istennek nem gond az sem, hogy ezeken a területeken formáljon minket, de ezt nekünk kell kérünk! (Aki kér, mind kap! Mt.7.8.) Nekünk másak a gondolataink, mint az Ő gondolatai. Messze van az ég a Földtől, messze vannak Isten gondolatai a mi gondolatainktól (Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Ézs.55.8.), de Jézus eljött a Földre, Isten kiküldi az Igéjét számunkra, amit olvashatunk vagy prédikáció formájában hallgathatunk, és megismerteti így velünk a gondolatait a Szentlélek segítségével.
Számos bibliai ige támasztja alá, hogy nem szabad nagyon ragaszkodnunk semmihez, és ha nem ragaszkodunk, akkor Isten megadja nekünk, amire szükségünk van, sőt annál többet is ad, mint amit mi kérünk tőle, vagy el tudnánk képzelni. Hagyományos keresztény körökben, ahol a megtérést nem tanítják, a következő ige is botránkozást okozhat és nem tudják értelmezni elfogadhatóan: És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. (Mt.19.29.) Természetesen nem kell elhagyni teljességgel a családtagokat vagy a vagyonunkat, munkánkat (itt: szántóföldet), hanem nem szabad nekik túl nagy jelentőséget tulajdonítani, erről szól az Ige. A következő Ige is ilyenről szól: Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. (Mt. 13.44.) Ez az ige jobban kifejezi a lényeget, mint az én kilométeres irományom itt, kincsről van benne szó, amit az ember megtalál, és annyira értékesnek tartja, hogy minden mást ezután már önként tart kevésbé fontosnak. Na, de az, hogy kevésbé fontosnak tartunk valamit, vagy valakit, akár családtagot, nem azt jelenti, hogy elhanyagoljuk, hanem, mivel Istent helyezzük a középpontba és hozzá képest minden másodlagos, ezért az adott dolgot vagy személyt más megvilágításban, Isten felől közelítve fogjuk szemlélni, amiben a Szentlélek ad segítséget. És ez a megközelítés mindenképpen jobb, mint ahogy mi eredetileg közelítettük meg, mert ha egy adott személyt addig el is hanyagoltunk, utána Isten rávezet minket, hogy ezentúl nem kéne elhanyagolni. Persze ehhez a saját gondolkodásmódunkhoz sem szabad túlzottan ragaszkodni, hogy Isten bele tudjon szólni, hogy meg tudjuk hallani a hangját, a Szentlélek vezetését. Persze a mai világban ezt a hozzáállást elmebeteg dolognak tartják, teljesen természetes, hogy az emberek ragaszkodnak bizonyos dolgaikhoz, ugyanakkor méltatlankodnak, hogy nincs is Isten, mert olyan dolgok vannak a világban, amilyenek (gonoszságok, sok gyilkosság, szenvedés, stb.). De mi alapján várhatnák, hogy több szeretet és kevesebb szenvedés legyen a világban, amikor eszük ágában sincs bármit is elfogadni úgy, ahogy a Bibliában van, vagy a Biblia szerint gondolkozni? Erről nagyon sokat lehetne beszélni: pl. a homoszexuálisok egy része körömszakadtáig ragaszkodik identitásához és vagy nem érdekli, hogy erről mit mond a Biblia, vagy teljesen kifacsarja a Biblia szavait, és emellett még jogokat is követel magának (alapfelállás, hogy egy keresztény nem másoktól követel, hanem Istentől kér, és Isten biztos nem arra fogja indítani, hogy másoktól követeljen). Erre a reakció sokszor megint köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel, mert sokan a homoszexuálisok követeléseire gyűlölettel reagálnak, pedig a gyűlölet nem Istentől van, Isten mindenki iránt szeretetre tanít! Lehet, hogy a politikusok sok mindent nem a nép érdekében és nem a Biblia szellemében tesznek, ami szintén nem jó. (Pl. láttam egy videorészletet egy parlamenti közvetítésről, ahol keményen, heves érzelmek keretében beszélt az egyik, számomra akkor még valamennyire szimpatikus párt képviselője a másik párt dolgairól, amit ha egy átlag tévénéző megnéz, jobb esetben kidobja a tévéjét az ablakon, olyan érzelmeket és indulatokat szított a politikus.) De a nép reakciója erre, hogy gyűlölködően beszélnek a politikusokról, ugyancsak nincs köszönőviszonyban a Bibliával. Ezután felháborodnak az emberek, hogy nincs Isten, mert ha lenne, akkor nem lenne az a sok szörnyűség, ami van, ugyanakkor eszük ágában sincs az embereknek a gondolkodásukat, érzelmeiket, bármijüket a Biblia fényében megvizsgálni. Vagy másik példa, amikor az ember több fizetést szeretne, és ezért sztrájkol, megbénítva az egész országot. Ha Istentől kérne segítséget, fizetésemelést, anyagi forrásokat, biztosan kapna is, mert aki kér, az kap, és Isten senkit nem indítana arra, hogy sztrájkkal az egész országot lebénítsa és sok bosszúságot okozzon honfitársainak. De egyszerűbb ragaszkodni a céljainkhoz, elképzeléseinkhez, több fizetéshez, mint lemondani a hőn szeretett materialista elképzelésünkről és Istenhez fordulni segítségért.

Fentebb hivatkozott bejegyzésemben is utaltam rá, hogy ha valamiről lemondunk, pontosabban nem ragaszkodunk hozzá túlzottan és így Isten elé visszük, akkor az életünkben ajtók nyílhatnak meg. (Személyes dolgaimról, életemről szándékosan nem írok ebben a blogban konkrétumokat.) Aki nem ezt teszi, hanem vagy tudomást sem vesz arról, ami a Bibliában van, vagy kicsavarja a Biblia mondanivalóját, annak Isten nem fog ajtókat nyitni az életében, persze így is el lehet éldegélni, hogy saját igazunkhoz körömszakadtáig ragaszkodunk és azt hangoztatjuk mindenhol, hogy márpedig ahogy mi gondoljuk, annak úgy kell lennie.

Szólj hozzá!

Amikor az ördög fejére taposunk

2012.05.01. 20:45 Czimby

És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1Móz. 3.15.)

Mi mást tehetne temérdek szabadidejében a fanatikus, szentfazék keresztény, mint bibliaolvasás és imádkozás helyett videojátékokról nézegessen felvételeket a Youtube-on? Elítélendő módon én is ezt tettem.

 

Ahogy ezt a videót bámultam, arra lettem figyelmes, hogy a játékban az ellenséges krapekok fején átsétálva néhány szinten eljuthat a játékos a pálya olyan részeire, ahova különben nem juthatna el, és így a pálya másik részén is összeszedheti a kincseket. Idegesebb típusú emberek talán öt perc játék után kidobják a Nintendót az ablakon, mert mindig összecsókolóznak a játékban az ellenséggel, és az első szinten sem jutnak túl.
Azt is megfigyeltem, hogy az ellenség mozgása nem mindig következetes. Azt várná az ember, hogy egy gödörből előpattanva az ellenség azonnal a játékos után ered, de nem, hanem az ellenkező irányba kezd el sétálni. A játékos ezt ki is tudja használni, egy gödörbe sétál bele így az ellenség, és az ellenség fején átsétálhatunk a gödrön, míg ha az ellenség nem lenne ott, belepottyannánk a gödörbe és ott unatkoznánk benne, nem tudnánk átkelni rajta.

Azon gondolkoztam el, hogy ha egy kicsit is ismerjük az ellenséget, problémáinkat, nehézségeinket, bármilyen dolgot, ami nehézséget okoz számunkra, felhasználhatjuk ezeket a problémákat eszközként a továbblépésre. Pl., egyik oldalról ott egy gödör, fentről meg jön az ellenség, és mi csak lefelé mehetünk a létrán a zsákutcába, ahova az ellenség is utánunk jön, és kampec. De, kiderül időközben, hogy oda le mégsem jön utánunk az ellenség, hanem elmegy oldalra és belepottyan a gödörbe, mi meg így át tudunk sétálni a gödrön úgy, hogy az ellenség fejére taposunk.

Szólj hozzá!