Elgondolkoztam azon, hogy mióta személyes imáimat egyre inkább igyekszem a Bibliához igazítani, nem csak Istennel a kapcsolatom lett jobb, hanem istentiszteleteken a dicsőítő énekek szövegei és a prédikáció is máshogy hat.
Régebben, amikor imádkoztam, mindenfélét mondtam, ami eszembe jutott. Ez idővel formálódott, most már nagyrészt vagy teljesen bibliai igazságokat mondok el imában, ill. ezekért adok hálát. A legfontosabbra, a megtérésemre, a megtéréskor megváltozott életemre gondolok, meg arra, hogy azóta Istennel élő kapcsolatban vagyok, és ezekért adok hálát elsősorban, amikor imádkozom. Ezek egyébként alapvető bibliai igazságok is, hogy Jézus az életét adta értem, magára vette a bűneimet, betegségeimet, fájdalmaimat, megváltoztatta az életemet, a régi életem helyett új életet kaptam. Ezek a Bibliában is megtalálható alapigazságok, és ha másból sem áll az imám, mint hogy kb. 15 percen keresztül ezekért és ezzel kapcsolatos dolgokért adok hálát, lényegében nem teszek mást, mint bibliai igéket mondok el megvallás és hálaadás formájában. Ahogy ezeket mondom, mindig újabb és újabb bibliai igazságok jutnak eszembe (a Szentlélek juttatja ezeket eszembe), amit meg lehet vallani, amiért hálát lehet adni, és ezek nem csak száraz igazságok, mert megtérésemkor történt valami nagyon kézzelfogható, és elsősorban erre gondolok vissza és ezért, ennek következményeiért adok hálát, és ezt erősítem magamban ezzel. Ahogy bibliai igazságokat mondok ki és adok értük hálát, a Szentlélek újabb bibliai igazságokat juttat eszembe, így sok Ige eszembe jut, amiket magamra is tudok vonatkoztatni és így saját magamat is olykor megvizsgálom ima közben. Szóval az imát lehet teljes mértékben a Biblia szavaihoz igazítani, és szólhat arról az egész, hogy hosszú imában mást sem teszek, mint bibliai igazságokat mondok el magamra, másokra, élethelyzetekre vonatkoztatva. Mivel az Ige élő és ható, az ilyen ima eléggé felemeli az embert, Istenhez közelebb viszi és erőt ad.
Ahogy kezdett az imaéletem így átformálódni, ráéreztem arra, hogy a dicsőítő énekek is gyakorlatilag ugyanerről szólnak, mint a személyes imáim, ezeket énekelve is bibliai igazságokat mondok ki, hálát adok értük, és ahogy a személyes imádságaimban megérezhetem Isten jelenlétét a bibliai igazságok kimondása által, ugyanígy megy ez az éneklés által. Sőt, rájöttem, hogy amikor valaki imádkozik a gyülekezetben, szinte olyan, mintha én imádkoznék, mert ugye egy valamirevaló gyülekezetben a Bibliához igazítják az imákat is, és így sokkal jobban együtt tudtam imádkozni a másik emberrel. De lényegében a prédikáció is majdnem olyan, mint a személyes imádságom, mert az is egy valamirevaló gyülekezetben teljes mértékben bibliai igazságokról szól és az Igével tökéletes összhangban van. Végső soron azt is lehet mondani akár, hogy ha megfelelően imádkozom, akkor olykor magamnak prédikálok és közben szembesülök olyan dolgokkal, amikkel prédikáció vagy igeolvasás közben szoktam szembesülni.
Arra jöttem rá, hogy mindez igazi egységet tehet lehetővé a hívők között. Ha a gyülekezetben mindenki számára ilyen fontossá válik az Ige, hogy imádságait teljesen összhangba hozza az Igével, akkor teljes egyetértésben lehetünk a testvérekkel. Merthogy az embernek is vannak saját gondolatai, érzelmei, elképzelései, akarata, amik nincsenek mindig összhangban az igével, és ha imáinkban az egyéni dolgok helyett az Igét, Isten igazságait mondjuk ki mindannyian, akkor egységben leszünk. Ha mindenki a saját érzelmeit, elképzeléseit, gondolatait helyezné előtérbe, akkor nem lenne egység, mert az Ige egységes, de az egyéni érzelmek, gondolatok, elképzelések nem. Persze ezeket az egyéni dolgokat nem feltétlenül kell teljesen elvetni, de ezek nem szolgálják közvetlenül az Istennel való kapcsolatot, sőt a legtöbb esetben inkább éppen rosszat tesz, ha bibliai igazságokkal ellentétes érzelmeket megtűrünk, felmagasztalunk. Sok gyülekezetben megfordultam régebben, és sajnos azt tapasztaltam, hogy az Ige helyett vagy mellett egyéb dolgokat is fontosnak tartottak. Persze ezeket az egyéb dolgokat már nem tudja a gyülekezet összes tagja egyformán követni, egyformán gondolkozni ezekről az egyéni különbségek miatt, és a Szentlélek sem lesz hajlandó ezeket egységbe kovácsolni, mivel a Szentlélek az Igét hívatott szolgálni. Így aztán sok közösségben hallottam sokféle emberi okoskodást, amit én magam felfogni, követni se bírtam, de a legtöbb esetben az alapvető bibliai igazságokról is csak elvétve hallottam. Jó, hogy ma már vannak olyan gyülekezetek, ahol az Igéhez igazítanak mindent, és ha én magam is jó viszonyba kerülök az Igével, akkor a gyülekezetben is észreveszem, hogy ott ők is komolyan gondolják ezt, és hogy "egy húron pendülünk".
A fentiek alapján azt mondhatom, az igazi egység feltétele, hogy az egyes hívők maguk egyéni szinten is jó közösségben legyenek az Igével és fontosabbnak tartsák az Igét saját gondolataiknál, érzelmeiknél, elképzeléseiknél, ami természetesen először nehezen megy, de nem lehetetlen.
Kicsit a karizmatikus kereszténységre is kitérnék, mivel ha elhanyagoljuk, hogy a Szentlélek képes számunkra az Igét élővé tenni, akkor nehéz valamirevaló hívő életet élni. Sajnos sok kívülálló, értelmes ember messzemenő következtetéseket von le a látszat alapján, amikor egy karizmatikus gyülekezetbe betoppan. Nem tudhatják, az egyes hívők az istentiszteleten kívül a hétköznapokban milyen viszonyban vannak az Igével. Nem tudhatják, ha esetleg személyes imaéletükben is hasonló megtapasztalásaik vannak, mint a "tömegben". Nem tudják, hogy nem a külső megnyilvánulások a fontosak, hanem a közösség az Igével és a Szentlélekkel. Aki nem karizmatikus keresztény, az is lehet jó viszonyban az Igével, és ezt talán a karizmatikusok nem nagyon tudják, de sajnos tényleg nem ez az átlag nem karizmatikus körökben. Mint írtam, régebben többféle gyülekezetben megfordultam, és sajnos karizmatikus körökben sem tapasztaltam mindig, hogy a Szentlélek szerepét abban látták volna elsősorban, hogy az Igét, a Bibliát nagyon közelivé tegye a hívő számára. Sokáig a Szentlélekkel való betöltekezés is valami megfoghatatlan dolog volt, ami ugyan jó volt, de az értelmét, jelentőségét sokáig nem értettem. Ma már egészséges tanítást kaphatok arról, és nagyon sokszor hallhattam az utóbbi időben, hogy a Szentlélek azért tölt be, hogy Jézust, az Igét középpontba állítsa a hívő számára. Mondhatnak az antikarizmatikusok bármit, de én Szentlélek nélkül nem tudtam volna úgy alakítani az imaéletem, hogy imádságaimban ne a saját, akár negatív érzéseimről, elképzeléseimről beszéljek, hanem akár fél órán keresztül a Bibliával teljesen összhangban álló dolgokat mondjak ki, amiknek pozitív hatását, az Ige erejét azonnal érezhetem.
