Sokszor azt éreztem, nem tudok mit kezdeni egyes dolgokkal, amikről karizmatikus tanítók beszélnek. Nem mondom, hogy nincs igazuk vagy rosszul tudják - egyszerűen számomra üres, bár szép szavak voltak.

A problémamegoldás legkevesebb fáradságot jelentő módszere, hogy Isten úgyis szeret és amúgy is Jézus a gyógyító és a szabadító, majd szépen meggyógyít vagy megszabadít engem vagy valakit, aki számomra fontos. Ez megintcsak nem működik, bár az igaz, hogy Isten szeret, és hogy Jézus a gyógyító és a szabadító. Ebből kimarad Jézusnak egy nagyon fontos tanítása, amikoris imádkozni tanít. Jézus nem úgy tanított imádkozni, hogy mondjuk azt, hogy "Te vagy a gyógyító, te vagy a szabadító és szeretsz is engem, ezért kérlek, gyógyíts meg, szabadíts meg", hanem azt tanította helyette, hogy "Legyen meg a te akaratod". Valójában nem az a lényeg, kimondjuk-e ezeket a szép szavakat, hanem ami a szívünkben van (de ha így kimondjuk, az sem utolsó): ha eleve úgy állunk hozzá valamihez, hogy nem ragaszkodunk saját akaratunkhoz, saját elképzeléseinkhez, saját gyógyulásunkhoz, szabadulásunkhoz, hanem eleve azt tartjuk fontosnak, hogy Isten akarata legyen meg, és eleve az Ő akaratát akarjuk kutatni még a nehézségeinkben, számunkra fájó dolgokban is, az a legjobb.
Ettől még kérhetünk gyógyulást, szabadulást és azt is megvallhatjuk, hogy Jézus a gyógyító, a szabadító, csak egy valami fontos: hogy ne ragaszkodjunk ahhoz, amit akarunk - ne ragaszkodjunk semmihez! Ne ragaszkodjunk semmihez annyira, mint Jézushoz, ne tulajdonítsunk semmilyen problémának túl nagy jelentőséget az életünkben! Csak tegyük a dolgunkat, ne törődjünk a nehézségekkel. Természetes, ha érezzük ezeket a nehézségeket és hogy nem könnyű cipelni őket, de ennek az egésznek ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget! Akárhogy is, de amit képes vagyok megtenni az Úrért, azt megteszem, ahogy eddig is, a többiben majd valahogy csak megsegít, csak kipótolja, ami hiányzik.

Az indított ennek a blogbejegyzésnek a megírására, hogy a gyülekezetben egy hölgy elmondta egy bizonyságát. A fia nagyon beteg lett és az orvosok is kezdtek lemondani róla, ő ezzel szemben rendíthetetlenül hitt, kitartott amellett, hogy Jézus meg fogja gyógyítani természetfeletti módon, megvallásokat tett, Jézus nevét használta. Úgy tűnt, ennek nincs semmi eredménye. Idővel rájött a hölgy, hogy nagyon ragaszkodik a gyógyuláshoz, s végül kimondta, hogy ne az ő akarata legyen meg, hanem Isten akarata, és a fiát teljesen átadta Isten kezébe, hogy azt kezdjen vele, az életével, amit akar. Ekkor történt a természetfeletti gyógyulás.
Ez az, amiről az előző bejegyzésben írtam, hogy két bejegyzést kéne írnom egyszerre, az itt említett dolgot kérdeztem Istentől imában, hogy hogyan van, amikor éppen nem volt internet. Ekkor kezdtem érezni, hogy egy blogbejegyzést kéne írnom erről, de mivel nincs net, ennek lőttek, de mivel csak le kéne írom, nem hagytam annyiban és újra megpróbáltam "életet lehelni" az internetkapcsolatba, és ekkor sikerült.

Sokan talán megütköznek azon a karizmatikus gyülekezetekben hallható tanításon, hogy Jézustól átvesszük gyógyulásunkat, szabadulásunkat, megvalljuk hit által, hogy meggyógyultunk, megszabadultunk, valamilyen (pl. anyagi) áldáshoz jutunk, stb. Ez így önmagában tényleg botrányos is lenne, ha működne. Talán akkor lepődik meg először az ember, amikor maga is kipróbálja és lám, nem működik. Ennek oka, hogy előbb ki kell mondani szívből: "Legyen meg a Te akaratod!" - tehát ne az én akaratom, magyarán ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget annak, amit szeretnénk.  Ez nem mindig megy könnyen, de ez az alázat iskolája. Ha már úgymond "mindegy" számunkra, mi lesz azokkal a problémáinkkal, amik mintegy bálványként elfoglalták a helyet Isten elől, akkor nyílik meg az út a valódi szabadulásra. Ekkor már tehetünk megvallásokat. Ha Isten csak úgy megadna nekünk mindent, amit szeretnénk, amihez ragaszkodunk, nem lenne jó. Ehhez persze a legjobb tele lenni Szentlélekkel, mert amikor telve vagyunk Vele, akkor szabadok vagyunk a problémák, aggódások és egyebek alól, és ilyenkor Isten van a középpontban.

Nincs gond ezekkel a karizmatikus tanításokkal, csak egy a fontos: első legyen az alázat, és hogy a Szentlélekkel együttműködünk. Máskülönben nem is működik az egész, hiába erőlködünk és űzünk, dorgálunk, megvallunk Jézus nevében. Illetve nem hiába, mert ha Jézus nevét használjuk akár így is, Ő akkor is már kezd rámutatni arra, hogy mit kéne másképp csinálnunk. Ő pont ezért jött el a Földre, hogy a hibáinkat szeretettel kiigazítsa, ebben leli örömét. Lényegében majdnemhogy másról sem szól a hívő élet, mint arról, hogy Istennek engedem, hogy szeretettel kiigazítson ott, ahol nem vagyok tökéletes. Mi emberek már csak ilyenek vagyunk, ami nem tragédia, sőt Isten pont így szeret minket, ebben leli örömét, hogy tökéletlenségeinkkel szeretettel foglalkozzon. Erre csak Ő képes.

Szóval, van gyógyulás, van szabadulás és sok minden van, de csak akkor működik, ha Isten az első az életünkben, ha a Szentszellemmel és az Igével közeli, élő kapcsolatunk van minden nap, és ha ráadásul még meg is akarunk szabadulni minden bűnünktől, rossz, bűnös szokásunktól, ezekhez sem ragaszkodunk.